Koncertek
Partnerek
Hírek
Facebookra vele! 2008. május 9., péntek, 9000Sanyi ^^
Boris - holnapBoris: Budapesten a japán experimentális zenekar

Japán ugyan messze van, de legjobb underground zenekarainak híre Magyarországra is elér: a Boris e színtér egyik legismertebb együttesévé nőtte ki magát az elmúlt években. A szabadidős zenekarként indult projekt ma egy hölgyet is magában foglaló trió felállásban működik, és 15 éves fennállása alatt a zenei kísérletezgetés számos határvidékére elvetődött: a punkot, a pszichedéliát a hard rockot és a drone metalt egyaránt érintette már. Az Isis-szal közös turné után ezúttal önállóan érkeznek a japánok Európába, pontosabban az amerikai Growing kíséretében - Budapesten május 10-én, a Vörös Yukban szerepelnek.

Az 1993-ban alakult Boris hamar kinőtte azt a hardcore punk közeget, ahonnét eredetileg indult, s azóta albumról albumra új oldalukat mutatják meg. Míg a '96-os debüt, az Absolutego a drone metal egyik alaplemezének tekinthető, addig például a 2002-es Heavy Rocks mintha már egy másik zenekar lemeze lenne: a címnek megfelelően a korai Motörhead, vagy éppen a Cream és a Blue Cheer hangzása köszön vissza rajta. A sokszínűség és a kísérletező kedv máig jellemzi őket: az experemientális zörejektől mélázós pszichedélián át a meglepően nyers rockig mindent hallhattunk már tőlük. Életművükben csak az olyan apró jelek segíthetnek eligazodni, mint amilyenre a zenekar vezetője, a - duplanyakú Ibanezen is játszó - Atsuo is rámutatott egyszer: a csupa nagybetűs BORIS lemezborítók rock és metal, a kisbetűs Boris, vagy boris lemezek pedig inkább experimentális tartalomra utalnak.


A Borist sokáig csak az underground leglelkesebb követői ismerték, mint a drone metal - vagyis a hosszan kitartott, és esetükben rendesen szét is effektezett, torzított alapokkal építkező - dalok egyik úttörőjét. Komolyabb ismertséget a műfaj amerikai "nagyágyúja", a Sunn O))) zenekarral közös turnék és a későbbi eyüttműködés hozott nekik, hiszen az amerikai zenekarhoz kapcsolódó kiadó, a Southern Lord sokat segített lemezeik kiadásával, újrakiadásával. Itt jelent meg eddigi legsikeresebb lemezük, a 2005-ös Pink is, amit aztán számos mérvadó szaklap választott be az év legjobb korongjai közé. A Boris sok más koprodukcióban is részt vett, például készült egy közös lemez Michio Kurihara japán pszichedelikus rockgitárossal és a Merzbow néven ismert japán zajguruval is.

Legújabb, Smile című albumuk márciusban jelent meg, és a már említett Michio Kurihara mellett a Sunn O)))-ból ismert Stephen O'Malley is vendégszerepel rajta. Az egy órás lemezen 8 dal van, melyek a zajok és effektek ellenére is nevezhetők energikus, és egyben dallamos tételeknek. Az egyikhez klip is készült, amelyet itt láthatunk: http://www.youtube.com/watch?v=t_GgowniQWk

Május 10-én egy amerikai zenekar, a Growing társaságában érkeznek a japánok a Vörös Yukba. Ez a kéttagú formáció szintén nem új név a műfaj szakavatott ismerői számára, hiszen olyan csapatok mellett játszottak már, mint a Sunn O))), az Om vagy az Animal Collective.. zenéjük leginkább az Explosions In The Sky, a Mogwai, a Fennesz vagy az Excepter rajonginak ajánlott.


A koncertre jegyek még kaphatók országszerte a Ticketportal partnerirodáiban, valamint a www.ticketportal.hu oldalon, ahol otthoni jegynyomtatás is válaszható.

Boris: Smile Tour '08

2008. május 10., szombat 20 óra
Budapest, Vörös Yuk
Boris, Growing koncertek
Belépő: 2800 Ft.

Kapcsoplódó weboldalak:

http://www.negativeart.hu

http://www.inoxia-rec.com/boris

http://www.southernlord.com

http://www.growingsound.com

http://www.thesocialregistry.com

http://ww.ticketportal.hu

Hallgatnivaló, látnivaló:

http://www.myspace.com/borisdronevil

http://www.myspace.com/growingsoundnyc


További
Boris - Memento Mori - új dalelőzetes
Hír, Armand @ 2017. július 2., vasárnap, 19:00
Cikkek
gig
2019. július 25., 12:55, Mindenholottlevo ^^
Górcső alá vettük a fesztivál többi napját is.
A legrakenrollabb vakáció 2. rész
review
2019. július 24., 21:21, Eroen ^^
Egyenesen New York csatornáiból.
Show Me The Body - Dog Whistle (2019)
review
2019. július 24., 10:49, Szpeter ^^
 Az ipari szétszerelő üzemek súlyaHerod - Sombre Dessein (2019)
review
2019. július 24., 08:24, farrrkas ^^
A mindennapok háborús lánctalpai.Warkunt - Of Ruins and Agony (2018)
gig
2019. július 22., 20:12, Mindenholottlevo ^^
Ismét célba vettük a Szalki-szigetet, jobbnál jobb koncertek reményében.A legrakenrollabb vakáció
review
2019. július 22., 10:07, Szpeter ^^
...egy nehéz utazás
ION - A Path Unknown (2018)
review
2019. július 19., 10:03, Szpeter ^^
Csillagközi utazás 6 tételben
Monkey3 - Sphere (2019)
review
2019. július 17., 21:02, farrrkas ^^
Tisztelgés a kultikus olasz black/thrash alakulat előtt.The Cult of Necrodeath - (tribute) (2017)
review
2019. július 17., 11:21, Eroen ^^
 Wasabi mar mint a mustár
Friendship - Undercurrent (2019)
review
2019. július 15., 19:20, oldboy ^^
Szállj el kis (papír)madár! Soto - Origami (2019)
review
2019. július 14., 19:03, Eroen ^^
 Nosztalgikus gyűlölet bomba
Vein - Errorzone (2018)
review
2019. július 14., 16:20, Armand ^^
Lecsendesült dühös véleménynyilvánítás.
Megadeth - Countdown To Extinction (1992)
review
2019. július 14., 13:12, boymester ^^
Mit nekünk New York, London vagy Párizs, nálunk már a vidék is büntet. Needless - Heresy (2019)
review
2019. július 14., 12:41, boymester ^^
 Ez a pápa még a fejével a kezében is elég középszerű. Ossuaire - Premiers chants (2019)
review
2019. július 12., 09:23, boymester ^^
Kitárulnak az égi kapuk és mennyei heavy metal dallamok hullanak alá...Crypt Sermon - The Ruins Of Fading Light (2019)
gig
2019. július 11., 20:36, paff ^^
Mindenhol jó, de a legjobb a Rockmaratonon Rockmaraton 2019
review
2019. július 10., 18:54, farrrkas ^^
Depresszív black metal Szibéria távol-keleti pontjáról.Истина (Istina) - Откровение неизвестности (Revelation of Unkown) (2018)
review
2019. július 10., 17:05, oldboy ^^
Pantera hiányban szenvedők, figyelem! Heavy As Texas - Heavy As Texas (2019)
interview
2019. július 9., 11:55, farrrkas ^^
"Az egyedi hangzásra való törekvés az, amit a legkevésbé kompromittálnánk."Beszélgetés Wagner Tamással, a Left Hand Path gitárosával
review
2019. július 7., 13:33, farrrkas ^^
A bal kézre eső ösvény ezúttal a kolozsvári banda debütanyagához vezet!Left Hand Path - Left Hand Path (EP) (2019)
review
2019. július 4., 19:19, Eroen ^^
 Zach De La Hardcore?
Incendiary - Thousand Mile Stare (2017)
review
2019. július 3., 18:39, Eroen ^^
 Stockholm-i lecsó
This Gift Is a Curse - A Throne of Ash (2019)
review
2019. július 3., 17:16, oldboy ^^
Irtó jó lemez!!!Salvus - Irtás (2019)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
 Vissza nem térő érzések egy letűnt korból.
 
The Equinox Ov The Gods - Images Of Forgotten Memories (1996)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
Meg nem értett lelkek egy meg nem értett lélek hagyatéka felett...Space God Ritual - The Unknown Wants You Dead! (2019)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
A magány vagy az unalom a rosszabb?Ethir Anduin - Loneliness of My Life (2018)
review
2019. július 3., 10:42, boymester ^^
 Ahol erős a vallás, ott erősebb a gonosz.The Last Knell - Præterhuman (The Spectrum of Aphelion) (2019)
1. ... 189. 190. 191. 192.
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.307 seconds to render