Slamhammer címmel egy vadonatúj videóval jelentkezett az extrém metalcore/deathcore metalt játszó budapesti Hatred Solution.
Az idén 15 éves zenekar 2003-ban alakult Debrecenben első években kiadtak néhány kislemezt, majd egy hosszabb kihagyás, zenekar átformálódás után állt össze a mai felállás: Fényes Roland - gitár, Szeifert Ferenc - dob, Kohulák Mónika - ének.
Erről Kohulák Mónika így beszél:
"Én 3 éve nyomom a bandában. Amikor beszálltam, még tök más volt a koncepció. Grind/noise vonalat toltunk, minden koncerten lesérült valamelyikünk, ilyen iszonyatosan kemény vergődést meg hupákolást toltunk, így ismertek meg minket, hogy a banda, akik lebontják a színpadot. Aztán nyár végén beszállt az új dobos, aki iszonyatosan durva témákat hozott, én is belepakoltam a saját ízlésemhez közel álló énektémákat, és így kialakult a jelenlegi koncepció. Ezzel a felállással már nem arra megyünk, hogy szétverjük a berendezést. Roli hozza továbbra is a tőle megszokott nyakatekert mathcore témákat, Feri alápakolja tűpontosan a dobot, én meg azt adom, amit ez az egyveleg kivált belőlem. Tökéletesen működik a kémia, egymásra nézünk, és tudjuk, mit akar a másik. Mindannyian úgy érezzük, hogy most van az a pont mindhármunk életében, hogy pontosan azt csináljuk a zenénkben, amit mindig is szerettünk volna együtt és külön-külön is. Először abban maradtunk, hogy mindenki kiválaszt egy régi számot, ami hozzá a legközelebb áll, és azt újragondolva felvesszük, de közben dőltek belőlünk az ötletek, és arra gondoltunk, hogy inkább felveszünk egy nagylemezt, ha már ennyire termékenyek vagyunk. Igazából ez az a szám, ami az új felállással a közös gyermekünk. Ilyen es ehhez hasonló math/death/djent temákkal lehet majd számolni a nagylemezen."
A trió nagylemeze jövő év első felében fog megjelenni egy külföldi kiadónál.