Három lemezes (2 CD és 1 DVD) mementót jelentetett meg a GrundRecords az "Elhallgatott zenekarokról". Egy kis történeti visszatekintés:
"Az "enyhülő" államszocializmus évtizedei ma már aligha szorulnak kritikus politikai elemzésre, ugyanakkor egyre többen mosdatják. Idővel megtudjuk, kik voltak a rendszer kedvezményezettjei, besúgói és valódi ellenfelei. Ehhez képest ritkán kerülnek szóba a pártállam végrehajtói, az aczélos tiltás-tűrés-támogatás három t-jének felelősei. Az emlékezet gyöngül, az utólag ellenállók szaporodnak. Tehetik, mert a hatvanas-hetvenes évek progresszív kultúrájának van egy alig feltárt területe: a magyar pop-rock underground vonulata, amely öt zenekarból, valamint a hozzájuk köthető fiatal képzőművészekből és a korszak ostoba konformizmusát elutasító fiúkból-lányokból állt. Egy évtized után néhány együttes politikai meggondolásoknak és saját képességeinek köszönhetően felfutott, de az újítók megszűntek vagy elhalkultak, tagjaik emigráltak, illetve rákényszerültek, hogy más foglalkozást válasszanak. Utóbbiak közt leginkább háttérbe szorult a
Kex, vezetőjével,
Baksa Soós Jánossal, a
Syrius Orszáczky Jackie-vel, a
Liversing, az
Atlas és a
Bajtala Trió. A
Kex-barátok törzsgárdáját az úgynevezett Nagy Generáció legendás szerveződése, a Moszkva téren csoportosuló Kalef galeri alkotta. Tagjait perbe fogták, egy részüket elítélték, a többiek szétszóródtak, de sose tévesztették egymást szem elől. Így született meg 1998-ban a
Kex egykori dobosa,
Kisfaludy András Filmszemle- különdíjas dokumentumjátéka, az Elszállt egy hajó a szélben, majd 2014-ben a banda emlékkoncertje, végül új filmje, az Urániában nemrég vetített Elhallgatott zenekarok. A bemutatón a mozi falai a tömegtől majd szétrepedtek. A nézők tudták, a forgatásra az utolsó pillanatban került sor, egy korszak még élő tanúival s a már-már elfelejtett zenészekkel. Azokkal, akikhez csupa újító művész, az akkori avantgárd pop és koncepció alkotói:
Horváth László Xavér (Hitves),
Pauer Gyula,
Vető János,
Szentjóby Tamás,
Veszely Ferenc (Fityi), a fotós
Koncz Csaba, a költő-zongoraművész
Balaskó Jenő, az író-fotós-performanszer
Hajas Tibor (Biki),
Ladik Katalin,
El Kazovszkij, a filmrendező
Bódy Gábor,
Szomjas György,
Szabó Ildikó (Zazi) és mások csatlakoztak. A sorba kívánkozik
Erdély Miklós, aki csoportosulásával, ha tetszik: tanítványaival az ábrázolás sajátos filozófiáját teremtette meg. Így állt össze a kép: zenekarok, festők, szobrászok, grafikusok, költők és írók, akik megkísérelték, hogy a pártállam szorításán lazítsanak. Voltak követőik, például a részben ugyancsak képzőművészekből szervezett
URH, a
Bizottság, a
Kontroll Csoport és az
Európa Kiadó, de addigra más szelek fújtak. Minden generáció terem hősöket, de a kultúra hajlamos a valódi úttörőkről és barátaikról megfeledkezni. Ezt az űrt kellett kitölteni
Kisfaludy András filmjeinek."