Koncertek
Partnerek
Hírek
koncertajanlo
Facebookra vele! 2016. augusztus 7., vasárnap, 06:00, 9000Sanyi ^^
Idén már harmadik alkalommal kerül megrendezésre a nyírbátori DeathCrew fesztivál. A rendezvény új helyszínre, a régi Azfeszt környékére, a Sárkány Wellness- és Gyógyfürdő szomszédságába költözött. A fesztivált rendező Drow zenekar, helyi fiatalokkal karöltve továbbra is elsődleges célkitűzésének tartja, hogy kevésbé ismert, a magyar fesztiválkínálatból kiszoruló együtteseknek nyújtson fellépési lehetőséget. A fesztivál másik fontos pillére a filmes szekció, amire bárki beküldhette alkotását. Ez elsősorban fiatal filmesek, diplomafilmesek körében népszerű kezdeményezés. A fesztivál helyszínt biztosít a Cseh Tamás Program, az Öröm a Zene program, a HANOSZ és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósuló amatőr zenekari tehetségkutatónak is 2016. augusztus 13-án, szombaton. A DeathCrew fesztivál további vonzereje, hogy a fesztiválozók 50%-os kedvezménnyel látogathatják a Sárkány Wellness- és Gyógyfürdő strandját.


A fesztivál első napján lép színpadra a mátészalkai, zajzenével egybekötött, improvizációs Ürgebőrbe Varrt Gyíkemberek nevű formáció, amit a nyírbátori Naked Man zenekar követ, akik a mai fiatalok problémáiról és örömeiről szóló számaikkal biztosítják a fesztivál jó hangulatú felvezetését. Utánuk a budapesti Satelles zenekarra tombolhatunk, akik a magyar dallamos hardcore egyik legkiemelkedőbb képviselői, majd a Vendetta Inc. következik, akik híresek Phil Anselmo stílusát megidéző súlyos koncertjeikről. Kilenc órától lép a színpadra a Dryvia, akik több stílusból merítve gyúrnak igényes metalcore-t. Őket követi az ország talán legőrültebb koncertbandája, a Stubborn, majd az Orient Fall biztosít
technikásabb progresszív metal, metalcore-t. Az első este vége felé közeledve lép színpadra a bécsi Chasing Sounds, és a mátészalkai BetterThanEver, akikkel a pop-punk („amerikai pités zene”) vizeire evezhetünk. A pénteki napot a nyírbátori Annewhybee zárja. A szervezők nem feledkeztek meg az elektronika kedvelőiről sem. Éjféltől, kifulladásig Boatech, a nyírbátori Airport Club rezidens DJ-je, fogja pörgetni a lemezeket.

A fesztivál második napján, már 11 órától kezdetét veszi az élőzene, mivel színpadra lép, az első tehetségkutatós fellépő. A megmérettetésre 8 zenekar jelentkezett. Az eredményhirdetést követően 17 órától folytatódik a fesztivál koncertprogramja, rögtön két régi iskolás thrash metal bandával, a Vesztegzárral és az Integral Vortex-szel, a farmerdzsekis rockerek örömére. 19 órától lassítja a tempót a Visioned Frailty, súlyos doom riffekkel, majd 8 órától a Faminehill evez érzelmesebb vizekre, igényes post-hardcore szerzeményeikkel.

Ahogy besötétedett, kezdetét veszi az Omega Diatribe koncertje, akik nem csak extrém külsejükről híresek, hanem a roppant technikás számaikról is. Tíz órától áll a színpadra a fesztiválszervező Drow zenekar, akiket a holland Revölvo követ, bulizós metallal vegyített
rock’n’roll számaikkal. A fesztivál koncertprogramját a székesfehérvári Sleepless zárja egy kemény deathcore partyval. A második estére sem panaszkodhatnak a táncolni vágyók: éjféltől a mátészalkai Style Wars Crew biztosítja az elektronikus zenét, mindenféle stílusban.

A fesztivál filmes részlege ugyanazzal a szándékkal jött létre, mint a zenei program: megismertetni a független, kortárs magyar alkotókat és munkáikat a közönséggel. A program összeállítója Hutanu Emil fontosnak tartja, hogy az itthoni rendezőket, szárnybontogatókat minél többen megismerjék, hiszen a filmművészetet is a közönség élteti. Egy fesztivál pedig kitűnő alkalom egy mélyebb merítést venni az elmúlt két év itthoni friss, rövidfilmes alkotásaiból. Mint ahogyan az előző években, idén is megtalálhatóak lesznek a friss diplomamunkák, első- és önerőből készült filmek mellett a már időközben díjakat is bezsebelt alkotások. Többek között levetítésre kerül a Palm Springs-et is megjárt Éjszakai festés, a Cannes-i Filmfesztiválon is futó Superbia, a MEDIAWAVE Film & Music Festival különdíját megkapó Tabula Rasa, a valós nemi erőszak botrányt feldolgozó Gólyatábor, vagy éppen az Oscar-díjra is jelölhetővé vált Mindenki. Idén a nyitó filmeket Kerékgyártó Yvonne (Free Entry, Pinkwater), a zárófilmet pedig Nemes Gyula ajánlotta fel a közönségnek (Zéró).

De megtalálható lesz a Radnóti Hétszer című szkeccsfilm és a független gördeszkás mozi, a Debrecen halott is a kínálatban, valamint idén a tavalyi Filmtett táborban készült kisfilmek is versenybe szállnak. A Váró Kata Anna - Pólik József - Ezüst Koppány hármasából álló zsűrinek
nem lesz könnyű dolga. Az idei filmek között mindenki megtalálhatja a kedvére való szórakoztató, elgondolkodtató vagy éppen egyedi képi világú kedvencét. A felhozatal mindenesetre erősíti azt a kijelentést, hogy a MAGYAR MOZI MENŐ.

A DeathCrew fesztivál tehát augusztus 12-én és 13-án várja a szórakozni vágyókat, sátrazási lehetőséggel, izgalmas filmkínálattal és 26 fellépővel, köztük két külföldi zenekarral.

A napijegy 1000, a 2 napos bérlet pedig 1500 Ft!

Részletek:

Facebook-oldal: www.facebook.com/deathcrewfestival

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/473762152817688/
Interjú Szabó Szabolccsal - a Drow frontemberével
Interjú, 9000Sanyi @ 2015. október 5., hétfő, 10:51
Drow - Low-Down EP (2014)
Kritika, boymester @ 2014. október 28., kedd, 00:29
DeathCrew Metal és Filmfesztivál - Nyírbátor MHSZ 2014. 08. 15-16.
Koncertbeszámoló, zeba @ 2014. augusztus 21., csütörtök, 21:04
Deathcrew Night - Volume 2. - 2014. 04. 19. Nyírbátor - Club 68
Koncertbeszámoló, zeba @ 2014. április 20., vasárnap, 16:56
Cikkek
gig
2019. július 25., 12:55, Mindenholottlevo ^^
Górcső alá vettük a fesztivál többi napját is.
A legrakenrollabb vakáció 2. rész
review
2019. július 24., 21:21, Eroen ^^
Egyenesen New York csatornáiból.
Show Me The Body - Dog Whistle (2019)
review
2019. július 24., 10:49, Szpeter ^^
 Az ipari szétszerelő üzemek súlyaHerod - Sombre Dessein (2019)
review
2019. július 24., 08:24, farrrkas ^^
A mindennapok háborús lánctalpai.Warkunt - Of Ruins and Agony (2018)
gig
2019. július 22., 20:12, Mindenholottlevo ^^
Ismét célba vettük a Szalki-szigetet, jobbnál jobb koncertek reményében.A legrakenrollabb vakáció
review
2019. július 22., 10:07, Szpeter ^^
...egy nehéz utazás
ION - A Path Unknown (2018)
review
2019. július 19., 10:03, Szpeter ^^
Csillagközi utazás 6 tételben
Monkey3 - Sphere (2019)
review
2019. július 17., 21:02, farrrkas ^^
Tisztelgés a kultikus olasz black/thrash alakulat előtt.The Cult of Necrodeath - (tribute) (2017)
review
2019. július 17., 11:21, Eroen ^^
 Wasabi mar mint a mustár
Friendship - Undercurrent (2019)
review
2019. július 15., 19:20, oldboy ^^
Szállj el kis (papír)madár! Soto - Origami (2019)
review
2019. július 14., 19:03, Eroen ^^
 Nosztalgikus gyűlölet bomba
Vein - Errorzone (2018)
review
2019. július 14., 16:20, Armand ^^
Lecsendesült dühös véleménynyilvánítás.
Megadeth - Countdown To Extinction (1992)
review
2019. július 14., 13:12, boymester ^^
Mit nekünk New York, London vagy Párizs, nálunk már a vidék is büntet. Needless - Heresy (2019)
review
2019. július 14., 12:41, boymester ^^
 Ez a pápa még a fejével a kezében is elég középszerű. Ossuaire - Premiers chants (2019)
review
2019. július 12., 09:23, boymester ^^
Kitárulnak az égi kapuk és mennyei heavy metal dallamok hullanak alá...Crypt Sermon - The Ruins Of Fading Light (2019)
gig
2019. július 11., 20:36, paff ^^
Mindenhol jó, de a legjobb a Rockmaratonon Rockmaraton 2019
review
2019. július 10., 18:54, farrrkas ^^
Depresszív black metal Szibéria távol-keleti pontjáról.Истина (Istina) - Откровение неизвестности (Revelation of Unkown) (2018)
review
2019. július 10., 17:05, oldboy ^^
Pantera hiányban szenvedők, figyelem! Heavy As Texas - Heavy As Texas (2019)
interview
2019. július 9., 11:55, farrrkas ^^
"Az egyedi hangzásra való törekvés az, amit a legkevésbé kompromittálnánk."Beszélgetés Wagner Tamással, a Left Hand Path gitárosával
review
2019. július 7., 13:33, farrrkas ^^
A bal kézre eső ösvény ezúttal a kolozsvári banda debütanyagához vezet!Left Hand Path - Left Hand Path (EP) (2019)
review
2019. július 4., 19:19, Eroen ^^
 Zach De La Hardcore?
Incendiary - Thousand Mile Stare (2017)
review
2019. július 3., 18:39, Eroen ^^
 Stockholm-i lecsó
This Gift Is a Curse - A Throne of Ash (2019)
review
2019. július 3., 17:16, oldboy ^^
Irtó jó lemez!!!Salvus - Irtás (2019)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
 Vissza nem térő érzések egy letűnt korból.
 
The Equinox Ov The Gods - Images Of Forgotten Memories (1996)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
Meg nem értett lelkek egy meg nem értett lélek hagyatéka felett...Space God Ritual - The Unknown Wants You Dead! (2019)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
A magány vagy az unalom a rosszabb?Ethir Anduin - Loneliness of My Life (2018)
review
2019. július 3., 10:42, boymester ^^
 Ahol erős a vallás, ott erősebb a gonosz.The Last Knell - Præterhuman (The Spectrum of Aphelion) (2019)
1. ... 189. 190. 191. 192.
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.285 seconds to render