Koncertek
Partnerek
Hírek
albumajanlo
Facebookra vele! 2015. november 10., kedd, 16:59, 9000Sanyi ^^


A budapesti illetőségű Kill With Hate közel 3 év hallgatás után új hanganyaggal jelentkezik.
A zenekar és Hartvig Márton gitáros útjai idén májusban elváltak. Ennek jegyében született meg a korszakot lezáró 'Grief' cimű EP, melyen az eddig még sosem hallott 'Inner Demons' mellett az élőben már sokszor tesztelt, teljes egészében Márton által irt társadalomkritikus 'Fuck Humans' kapott helyet.
A kislemez 2015. november (péntek) 13-án jelenik meg fizikai formában, két verzióban, valamint online a zenekar Bandcamp oldalán. Az EP a korszak lezárása mellett megnyit egy új időszakot is, hiszen a Kovács Attilával kiegészült Kill With Hate javában írja a 2013-as nagysikerű 'Voices Of Obliteration' folytatását, melyet a tervek szerint 2016 folyamán zúdítanának a világra.
Death by Metal Vol. 2. Fesztivál - 2016.01.24.
Koncertbeszámoló, emp @ 2016. január 29., péntek, 12:49
Interjú Szabó Szabolccsal - a Drow frontemberével
Interjú, 9000Sanyi @ 2015. október 5., hétfő, 10:51
Kill With Hate interjú - Először szólalnak meg a Fémforgács hasábjain
Interjú, zeba @ 2014. november 27., csütörtök, 17:29
DeathCrew Metal és Filmfesztivál - Nyírbátor MHSZ 2014. 08. 15-16.
Koncertbeszámoló, zeba @ 2014. augusztus 21., csütörtök, 21:04
Kill With Hate - Voices of Obliteration (2013)
Kritika, zeba @ 2013. március 17., vasárnap, 09:37
Sin Of Kain - Casketgarden - Neochrome - Deadwing - Kill With Hate - Avalon, 2008.10.04.
Koncertbeszámoló, emp @ 2008. október 5., vasárnap, 13:12
Cikkek
gig
2019. július 25., 12:55, Mindenholottlevo ^^
Górcső alá vettük a fesztivál többi napját is.
A legrakenrollabb vakáció 2. rész
review
2019. július 24., 21:21, Eroen ^^
Egyenesen New York csatornáiból.
Show Me The Body - Dog Whistle (2019)
review
2019. július 24., 10:49, Szpeter ^^
 Az ipari szétszerelő üzemek súlyaHerod - Sombre Dessein (2019)
review
2019. július 24., 08:24, farrrkas ^^
A mindennapok háborús lánctalpai.Warkunt - Of Ruins and Agony (2018)
gig
2019. július 22., 20:12, Mindenholottlevo ^^
Ismét célba vettük a Szalki-szigetet, jobbnál jobb koncertek reményében.A legrakenrollabb vakáció
review
2019. július 22., 10:07, Szpeter ^^
...egy nehéz utazás
ION - A Path Unknown (2018)
review
2019. július 19., 10:03, Szpeter ^^
Csillagközi utazás 6 tételben
Monkey3 - Sphere (2019)
review
2019. július 17., 21:02, farrrkas ^^
Tisztelgés a kultikus olasz black/thrash alakulat előtt.The Cult of Necrodeath - (tribute) (2017)
review
2019. július 17., 11:21, Eroen ^^
 Wasabi mar mint a mustár
Friendship - Undercurrent (2019)
review
2019. július 15., 19:20, oldboy ^^
Szállj el kis (papír)madár! Soto - Origami (2019)
review
2019. július 14., 19:03, Eroen ^^
 Nosztalgikus gyűlölet bomba
Vein - Errorzone (2018)
review
2019. július 14., 16:20, Armand ^^
Lecsendesült dühös véleménynyilvánítás.
Megadeth - Countdown To Extinction (1992)
review
2019. július 14., 13:12, boymester ^^
Mit nekünk New York, London vagy Párizs, nálunk már a vidék is büntet. Needless - Heresy (2019)
review
2019. július 14., 12:41, boymester ^^
 Ez a pápa még a fejével a kezében is elég középszerű. Ossuaire - Premiers chants (2019)
review
2019. július 12., 09:23, boymester ^^
Kitárulnak az égi kapuk és mennyei heavy metal dallamok hullanak alá...Crypt Sermon - The Ruins Of Fading Light (2019)
gig
2019. július 11., 20:36, paff ^^
Mindenhol jó, de a legjobb a Rockmaratonon Rockmaraton 2019
review
2019. július 10., 18:54, farrrkas ^^
Depresszív black metal Szibéria távol-keleti pontjáról.Истина (Istina) - Откровение неизвестности (Revelation of Unkown) (2018)
review
2019. július 10., 17:05, oldboy ^^
Pantera hiányban szenvedők, figyelem! Heavy As Texas - Heavy As Texas (2019)
interview
2019. július 9., 11:55, farrrkas ^^
"Az egyedi hangzásra való törekvés az, amit a legkevésbé kompromittálnánk."Beszélgetés Wagner Tamással, a Left Hand Path gitárosával
review
2019. július 7., 13:33, farrrkas ^^
A bal kézre eső ösvény ezúttal a kolozsvári banda debütanyagához vezet!Left Hand Path - Left Hand Path (EP) (2019)
review
2019. július 4., 19:19, Eroen ^^
 Zach De La Hardcore?
Incendiary - Thousand Mile Stare (2017)
review
2019. július 3., 18:39, Eroen ^^
 Stockholm-i lecsó
This Gift Is a Curse - A Throne of Ash (2019)
review
2019. július 3., 17:16, oldboy ^^
Irtó jó lemez!!!Salvus - Irtás (2019)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
 Vissza nem térő érzések egy letűnt korból.
 
The Equinox Ov The Gods - Images Of Forgotten Memories (1996)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
Meg nem értett lelkek egy meg nem értett lélek hagyatéka felett...Space God Ritual - The Unknown Wants You Dead! (2019)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
A magány vagy az unalom a rosszabb?Ethir Anduin - Loneliness of My Life (2018)
review
2019. július 3., 10:42, boymester ^^
 Ahol erős a vallás, ott erősebb a gonosz.The Last Knell - Præterhuman (The Spectrum of Aphelion) (2019)
1. ... 189. 190. 191. 192.
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.338 seconds to render