Koncertek
Partnerek
Hírek
hirlevel
Facebookra vele! 2015. február 22., vasárnap, 07:16, 9000Sanyi ^^
A jászberényi csapat hírlevelét olvashatjátok:

"A márciusi HammerWorld magazin mellékleteként jelenik meg a jászberényi székhelyű Magor zenekar első teljes lemeze. A 2007 decembere óta létező csapatra a Tankcsapda, a Neck Sprain vagy a Blind Myself koncertaktív rajongói, esetleg a Metalfest, illetve a Hegyalja fesztiválozói is emlékezhetnek, de ez a számos tagcserét és krízist túlélt Magor most más.

"Hihetetlen izgalmas ez a szakasz a zenekar életében, amikor a dalok, amiket két és fél évig érleltünk, alakítgattunk, finomítgattunk, egyszer csak nyilvánosságot látnak. Olyan érzés ez, mintha a kisgyerekedet kiengednéd a vadonba a farkasok közé. Egy olyan anyagról beszélünk, ami azután született meg, hogy komolyan kérdésessé vált, tudjuk-e folytatni a Magort.
A sok nehézség után egyszer csak sosem látott egységbe forrt a csapat zeneileg és emberileg is, és életemben először részese lehettem egy olyan alkotói folyamatnak, ahol senkit nem mozgattak egyéni ambíciók, nem voltak rivalizálások, öncélú viták. A zenekar minden tagját egy cél hajtotta: minél jobb dalokat kell csinálni, amik őszinték és belőlünk fakadnak. A szövegek pedig az életünkből mesélnek el történeteket. Ennél jobban akarva sem tudtunk volna erre az öt emberre jellemzőbb lemezt írni. A zenekar korábbi korszakában született három dal is szervesen illeszkedik ahhoz az egységhez, amit az újabb dalok képeznek a Testamentumon." - foglalta össze Sápi Marci, a csapat dobosa.

A zenekar mindig is gondban volt saját műfaji besorolásával, egy régi barátjuk azonban találóan heavy metalcoreként aposztrofálta az anyagot; tiszta, dallamos ének és üvöltés, ikergitár harmóniák és derékból headbangelős döngölés ugyanúgy megtalálható benne, mint a progba hajló elemek és a pörgős, thrash metalos aprítás. Ami egységessé varázsolja a Testamentumot, azok a néha húsba vágóan őszinte magyar szövegek.
A lemez egyik érdekessége a „Ragyogj” című érzelmesebb, szinte balladai szerzemény, melyet a Neck Sprain-ből és az Apey & The Pea formációból ismert Áron „Apey” András hangja színesít. Ezt ellenpontozandó, a dalok többsége igen brutálisra sikerült, így azok sem csalódnak, akik eddig erről az oldaláról ismerték a csapatot. A lemez az ország legjobb stúdiójában, a SuperSize-ban készült, ahol a Tankcsapda, az Ossian, a Depresszió, a Road vagy a Cadaveres is dolgozott, és ez garancia a világszínvonalú megszólalásra. Az elkészült anyaggal is a legnagyobbat választotta a Magor.
"Az EDGE Records hosszútávú együttműködésben, közös munkában állapodott meg a Magor zenekarral. A csapat első albumát 10 arcbamászó, egyenes és súlyos metal nótával a márciusi HammerWorld mellékleteként jelentetjük meg! Biztosak vagyunk benne, hogy közös erőfeszítéseinket közös siker koronázza és Magor srácok elszántága és muzsikája átüti a falakat!"
Hartmann Kristóf, EDGE Records

Márciusban annyi potenciális hallgatóhoz jut majd el a CD, amennyi a lemez bearanyozódásához is biztosan elég lenne. Reméljük, te is a kezedben tarthatod majd ezt a súlyos, több mint két év áldozatos munkájával, lemondások árán, de a célt mindig szem előtt tartva készült korongot és reméljük, találkozunk majd a Magor koncerteken is! A lemez rendelhető lesz speciális, pólót és a releváns HammerWorld számot tartalmazó változatban is, és két videoklip is előkészületben van.
Ezekkel kapcsolatos friss információkért kövesd a Magort a Facebookon! Metal halálig!"
Cikkek
gig
2019. július 25., 12:55, Mindenholottlevo ^^
Górcső alá vettük a fesztivál többi napját is.
A legrakenrollabb vakáció 2. rész
review
2019. július 24., 21:21, Eroen ^^
Egyenesen New York csatornáiból.
Show Me The Body - Dog Whistle (2019)
review
2019. július 24., 10:49, Szpeter ^^
 Az ipari szétszerelő üzemek súlyaHerod - Sombre Dessein (2019)
review
2019. július 24., 08:24, farrrkas ^^
A mindennapok háborús lánctalpai.Warkunt - Of Ruins and Agony (2018)
gig
2019. július 22., 20:12, Mindenholottlevo ^^
Ismét célba vettük a Szalki-szigetet, jobbnál jobb koncertek reményében.A legrakenrollabb vakáció
review
2019. július 22., 10:07, Szpeter ^^
...egy nehéz utazás
ION - A Path Unknown (2018)
review
2019. július 19., 10:03, Szpeter ^^
Csillagközi utazás 6 tételben
Monkey3 - Sphere (2019)
review
2019. július 17., 21:02, farrrkas ^^
Tisztelgés a kultikus olasz black/thrash alakulat előtt.The Cult of Necrodeath - (tribute) (2017)
review
2019. július 17., 11:21, Eroen ^^
 Wasabi mar mint a mustár
Friendship - Undercurrent (2019)
review
2019. július 15., 19:20, oldboy ^^
Szállj el kis (papír)madár! Soto - Origami (2019)
review
2019. július 14., 19:03, Eroen ^^
 Nosztalgikus gyűlölet bomba
Vein - Errorzone (2018)
review
2019. július 14., 16:20, Armand ^^
Lecsendesült dühös véleménynyilvánítás.
Megadeth - Countdown To Extinction (1992)
review
2019. július 14., 13:12, boymester ^^
Mit nekünk New York, London vagy Párizs, nálunk már a vidék is büntet. Needless - Heresy (2019)
review
2019. július 14., 12:41, boymester ^^
 Ez a pápa még a fejével a kezében is elég középszerű. Ossuaire - Premiers chants (2019)
review
2019. július 12., 09:23, boymester ^^
Kitárulnak az égi kapuk és mennyei heavy metal dallamok hullanak alá...Crypt Sermon - The Ruins Of Fading Light (2019)
gig
2019. július 11., 20:36, paff ^^
Mindenhol jó, de a legjobb a Rockmaratonon Rockmaraton 2019
review
2019. július 10., 18:54, farrrkas ^^
Depresszív black metal Szibéria távol-keleti pontjáról.Истина (Istina) - Откровение неизвестности (Revelation of Unkown) (2018)
review
2019. július 10., 17:05, oldboy ^^
Pantera hiányban szenvedők, figyelem! Heavy As Texas - Heavy As Texas (2019)
interview
2019. július 9., 11:55, farrrkas ^^
"Az egyedi hangzásra való törekvés az, amit a legkevésbé kompromittálnánk."Beszélgetés Wagner Tamással, a Left Hand Path gitárosával
review
2019. július 7., 13:33, farrrkas ^^
A bal kézre eső ösvény ezúttal a kolozsvári banda debütanyagához vezet!Left Hand Path - Left Hand Path (EP) (2019)
review
2019. július 4., 19:19, Eroen ^^
 Zach De La Hardcore?
Incendiary - Thousand Mile Stare (2017)
review
2019. július 3., 18:39, Eroen ^^
 Stockholm-i lecsó
This Gift Is a Curse - A Throne of Ash (2019)
review
2019. július 3., 17:16, oldboy ^^
Irtó jó lemez!!!Salvus - Irtás (2019)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
 Vissza nem térő érzések egy letűnt korból.
 
The Equinox Ov The Gods - Images Of Forgotten Memories (1996)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
Meg nem értett lelkek egy meg nem értett lélek hagyatéka felett...Space God Ritual - The Unknown Wants You Dead! (2019)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
A magány vagy az unalom a rosszabb?Ethir Anduin - Loneliness of My Life (2018)
review
2019. július 3., 10:42, boymester ^^
 Ahol erős a vallás, ott erősebb a gonosz.The Last Knell - Præterhuman (The Spectrum of Aphelion) (2019)
1. ... 189. 190. 191. 192.
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.322 seconds to render