A Casketgarden vezetőjétől, Tóth Balázstól kaptuk az alábbi helyzetjelentést:
"2012.11.24. Dundalk (Ireland)
Talán feltűnt valakinek a hosszú csend a Casketgarden háza táján. Ennek oka az, hogy az augusztusi FEZEN koncertet követően a zenekar szép lassan beszüntette tevékenységét.
Tizennégy éve, mióta a Casket elindult, szabadidőmben szinte csak a zenekaron dolgoztam, ennek szenteltem minden felesleges energiámat, és annyi jót kaptam a zenéléstől, zenekarozástól, a zenekarral kapcsolatos ügyek intézésétől, hogy azok minden gondomat feledtették a kezdetekkor. Sajnos azonban idővel egyre több idegeskedést és fejtörést okozott már, mint örömöt (nyilván nem a zenélés része).
Emellett, mivel ma Magyarországon alkalmazotti fizetésből szinte semmilyen perspektíva nincs már az ember előtt, így aztán 2012. októberi kezdéssel Írországban vállaltam munkát és ide is költöztem, családostul. Már eltelt egy kis idő, így mondhatom, hogy megtaláltam a számításom, de nyilvánvalóan emiatt (is) a zenekart otthon „jegelnem” kellett.
Köszönöm, minden volt és jelenlegi tagnak - Musitz Péternek, Cseh Attilának, Őri Gábornak, Szabó Csabának, Cseh Istvánnak, Schummel Dénesnek, Csutak Istvánnak, Gregus Dávidnak- a közös éveket és emlékeket, és az energiát, amit a közös zenélésbe fektettek. Köszönet Peter Franek-nek és a Metal Age-nek, továbbá Hartmann Kristófnak és Lénárd Lászlónak a Hammernél, illetve az összes hazai webzine-nek, zenei portálnak, fesztiválnak, koncertszervezőnek a támogatásért.
Nagyon büszke vagyok az összes Casketgarden anyagunkra, a demókra, a This Corroded Soul Of Mine, Open The Casket Enter The Garden, Incompleteness In Absence, és The Estrangement Process albumokra. Kibaszott jó mind, épp mostanában hallgattam meg őket újra. :)
Nem mondom, hogy soha nem lesz már Casketgarden, de azt sem tudom megmondani, hogy ha mégis lesz egyszer folytatás, úgy mikor, így egyelőre bezárjuk a koporsó fedelét. Búcsúzóul, a januári Gothica Fesztiválos koncert felvételeiből elkészítettük a They című dal koncertklipjét Cseh Róberttel (Flame Noire Studio) és Andrics Lászlóval. Ezen a linken tekinthetitek meg:
Rengeteg zene van még bennem, I’ll be back – Terminator-osan szólva. :D
Üdv mindenkinek: