Koncertek
Partnerek
Hírek
hirlevel
Facebookra vele! 2012. július 10., kedd, 05:49, zeba ^^
"Az idén megújuló Sástó kemping és annak vadregényes szépségű környéke ad helyet augusztus 17-19 között a negyedszer megrendezésre kerülő Fekete Zaj Fesztiválnak. Az idén új helyszínnel, egy harmadik színpaddal bővülő háromnapos dzsemborin összesen 65 zenekar, köztük a hazai szcéna legizgalmasabb képviselői, és több külföldi csapat is fellép.

Újabb különleges külföldi csapatok csatlakoztak a Sólstafir, az Hocico és a Xenomorph mellé a Fekete Zajon. A Sólstafir turnévendégeként érkező Hexvessel a skandináv erdőségek vad szellemét idézi majd meg a Mátrában. A norvég Dodheimsgard és a Code zenekarokból már ismert alapító, az egyébként angol Mat “Kvohst” McNerney 2009-ben költözött Finnországba, ahol helyi folk muzsikusokkal összeállva alapította a Hexvesselt. Az együttes a tagok és a környezet különböző hatásait olvasztja egybe, így a ’60-as, ’70-es évek angol folkzenéi ugyanúgy visszaköszönnek a dalokban, mint a végtelen erdőségek sötét és okkult ereje.




Kevésbé misztikus, de szintén tudatmódosító hatással bír majd az orosz Theodor Bastard nevű duó produkciója. A Szentpétervárról érkező együttes a kortárs oroszországi zenei élet egyik legkülönlegesebb képviselője:



Lengyelországból érkezik majd az Eluktrick, mely hol a pszichedelikus, hol a post-rock, hol pedig a punk felé hajló hangzásvilággal várja a nagyérdeműt, de akár a ’80-as évek elektro-popjának hatásait is felfedezhetjük zenéjükben, melyet avantgarde angol szövegekkel és újszerű rockhangzásokkal tesznek korszerűvé.

Természetesen a hazai illetőségű fellépők is fontos szerephez jutnak a programban: a műfajokon átívelő kínálatban az extrém metaltól a könnyed városi popzenékig szinte minden megtalálható majd, ami a fesztivál szervezői szerint megüti azt a bizonyos mércét. A hagyományokhoz hűen egyedül a Fekete Zajon játszik nyáron a VHK, és készülhetünk Csihar Attila elborult szóló projektjére, a Void ov Voices-re is, amely a drone és a dark ambient zenék kereszteződéseként írható le, amit rituális énekek, kántálások kísérnek. A felváltva működő két színpadon többek között a Mátyás Attila Band, a Trousers, a Hangmás, a Pozvakowski, a Volkova Sisters, az Agregator, az Ozone Mama, a Dereng és a Variola is fellép, de szerepel például a Zola Jesus előtt is bemutatkozó 22 éves budapesti dalszerző / énekes / multi-instrumentalista, a Belle Belle néven alkotó Nagy Bence is.

A két színpad mellett idén két új helyszín is vár majd: a kempingtől pár lépésre található Ifjúsági Tábor udvarán található a Szabad az Á… színpad, ahol kora délutántól hajnalig játszanak majd tehetséges és fiatal hazai zenekarok, akik saját maguk jelentkeztek a fesztiválra, és ennek köszönhetően kedvezményes árú jegyeket is lehet náluk vásárolni.
A fesztiválterület melletti Sástó partján pedig napi egy koncertre kerül majd sor, Sástónak is egy a vége címmel, felhívva ezzel arra a figyelmet, hogy az ország legmagasabban fekvő tava az elmúlt években komoly veszélybe került. A még néhány éve is több ezer turistát vonzó tó fölött átívelő hidakat még tavaly nyáron lezárták, hiszen életveszélyes lenne áthaladni rajtuk, mert a korlátok kitörtek. Emellett a tó élővilága is pusztulásnak indult, köszönhetően az egyre iszaposodó, csökkenő víztömegnek. A tó előtt felállított helyszínen minden délután egy-egy előadó: pénteken Tanka Balázs és Kovács Bence zenekara, a Kaldera, szombaton az Óriásból és az IHM-ből ismert Egyedi Péter, vasárnap pedig a 2011 után visszatérő ír énekesnő, Lisa Cuthbert játszik. A három koncert ingyenesen is megtekinthető."
További
Cikkek
gig
2019. július 25., 12:55, Mindenholottlevo ^^
Górcső alá vettük a fesztivál többi napját is.
A legrakenrollabb vakáció 2. rész
review
2019. július 24., 21:21, Eroen ^^
Egyenesen New York csatornáiból.
Show Me The Body - Dog Whistle (2019)
review
2019. július 24., 10:49, Szpeter ^^
 Az ipari szétszerelő üzemek súlyaHerod - Sombre Dessein (2019)
review
2019. július 24., 08:24, farrrkas ^^
A mindennapok háborús lánctalpai.Warkunt - Of Ruins and Agony (2018)
gig
2019. július 22., 20:12, Mindenholottlevo ^^
Ismét célba vettük a Szalki-szigetet, jobbnál jobb koncertek reményében.A legrakenrollabb vakáció
review
2019. július 22., 10:07, Szpeter ^^
...egy nehéz utazás
ION - A Path Unknown (2018)
review
2019. július 19., 10:03, Szpeter ^^
Csillagközi utazás 6 tételben
Monkey3 - Sphere (2019)
review
2019. július 17., 21:02, farrrkas ^^
Tisztelgés a kultikus olasz black/thrash alakulat előtt.The Cult of Necrodeath - (tribute) (2017)
review
2019. július 17., 11:21, Eroen ^^
 Wasabi mar mint a mustár
Friendship - Undercurrent (2019)
review
2019. július 15., 19:20, oldboy ^^
Szállj el kis (papír)madár! Soto - Origami (2019)
review
2019. július 14., 19:03, Eroen ^^
 Nosztalgikus gyűlölet bomba
Vein - Errorzone (2018)
review
2019. július 14., 16:20, Armand ^^
Lecsendesült dühös véleménynyilvánítás.
Megadeth - Countdown To Extinction (1992)
review
2019. július 14., 13:12, boymester ^^
Mit nekünk New York, London vagy Párizs, nálunk már a vidék is büntet. Needless - Heresy (2019)
review
2019. július 14., 12:41, boymester ^^
 Ez a pápa még a fejével a kezében is elég középszerű. Ossuaire - Premiers chants (2019)
review
2019. július 12., 09:23, boymester ^^
Kitárulnak az égi kapuk és mennyei heavy metal dallamok hullanak alá...Crypt Sermon - The Ruins Of Fading Light (2019)
gig
2019. július 11., 20:36, paff ^^
Mindenhol jó, de a legjobb a Rockmaratonon Rockmaraton 2019
review
2019. július 10., 18:54, farrrkas ^^
Depresszív black metal Szibéria távol-keleti pontjáról.Истина (Istina) - Откровение неизвестности (Revelation of Unkown) (2018)
review
2019. július 10., 17:05, oldboy ^^
Pantera hiányban szenvedők, figyelem! Heavy As Texas - Heavy As Texas (2019)
interview
2019. július 9., 11:55, farrrkas ^^
"Az egyedi hangzásra való törekvés az, amit a legkevésbé kompromittálnánk."Beszélgetés Wagner Tamással, a Left Hand Path gitárosával
review
2019. július 7., 13:33, farrrkas ^^
A bal kézre eső ösvény ezúttal a kolozsvári banda debütanyagához vezet!Left Hand Path - Left Hand Path (EP) (2019)
review
2019. július 4., 19:19, Eroen ^^
 Zach De La Hardcore?
Incendiary - Thousand Mile Stare (2017)
review
2019. július 3., 18:39, Eroen ^^
 Stockholm-i lecsó
This Gift Is a Curse - A Throne of Ash (2019)
review
2019. július 3., 17:16, oldboy ^^
Irtó jó lemez!!!Salvus - Irtás (2019)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
 Vissza nem térő érzések egy letűnt korból.
 
The Equinox Ov The Gods - Images Of Forgotten Memories (1996)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
Meg nem értett lelkek egy meg nem értett lélek hagyatéka felett...Space God Ritual - The Unknown Wants You Dead! (2019)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
A magány vagy az unalom a rosszabb?Ethir Anduin - Loneliness of My Life (2018)
review
2019. július 3., 10:42, boymester ^^
 Ahol erős a vallás, ott erősebb a gonosz.The Last Knell - Præterhuman (The Spectrum of Aphelion) (2019)
1. ... 189. 190. 191. 192.
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.305 seconds to render