Pyres Of Lamentation (2016)


     A múltjukat és jelentőségüket figyelembe véve a görögöknek szinte kötelességük epikus doom metalban utazni, aminek bőséggel eleget is tesznek a stílust játszó bandák számát tekintve. Az már más kérdés, hogy a Thessalonikiben és Athénban szó szerint burjánzó doom underground ritkán képes meghaladni azt az ingerküszöböt, ami a szélesebb ismertséghez szükséges. Immár évtizedek óta alakulnak és szűnnek meg olyan zenekarok, melyek az ősi görög történelemre és hitvilágra támaszkodva próbálnak boldogulni a nagyvilágban, de többnyire sikertelenül (Attic Dreams, Lava, Heliots, Mystic Moon, Stargazer és még sokan mások) befejezve pályafutásukat egy-egy mára beszerezhetetlen demó felvétellel. Szerencsére azért akadnak igazán kitartó próbálkozások is, így tudott a közelmúltban a számtalan névváltáson és demón túlesett The Temple egy kellemeset debütálni, amire most az Ominous Sky is készülődik. Igazi veteránnak számít azonban a Litany zenekar a most megjelent második nagylemezével, akik már 2000 óta léteznek és csak egyetlen tagcserén estek át az idők folyamán. Ez egy baráti társaság, akiknek a zene egy belülről fakadó kényszer, ahogy az elvárható egy hiteles doom metal zenekartól, akiknek nem elsődleges a tömeggyártás, és ha véletlenül valaki másnak is tetszik amit készítenek, hát annak csak örülni tudnak. Első lemezük még 2008-ban jelent meg Aphesis: The Sapience Of Dying címmel, aminek sejtelmes borítója alá 9 epikus doom metal tételt tudtak bezsúfolni, közel órás játékidővel, szigorúan csak elvetemült rajongóknak és fanatikusoknak. Ennek köszönhetően az egyik kedvenc doom metal csemegém lett.


    Ugyanez a szemléletmód és hozzáállás mutatkozik meg a most megjelent folytatásban, ami Pyres Of Lamentation címre keresztelve hozza a jól bejáratott formulákat, amik kifejezetten csak erre a zenekarra jellemzőek. A Litany ugyanis egyszerre képes megidézni a régi Candlemass epikusságát, a Solitude Aeturnus kimunkáltabb, szerteágazóbb dalszerzési struktúráit, de náluk bármikor felütheti a fejét egy-egy akusztikus betét, esetleg némi hörgés és keményebb témák. A most kevésbé mutatós, de kifejező borító alá ismételten die hard fanoknak készített doom metal csomag rejtőzik, ezúttal átlépve az órás játékidőt 11 szerzeménnyel, amit nehéz lenne újnak nevezni, hiszen az elmúlt évtizedben igencsak elszóródva készülgettek, hogy mára dalcsokorrá formálva álljanak rendelkezésünkre. A lemezt nyitó Niobe például már 2011-ben szerepelt egy promóciós kiadványon két másik dallal együtt. Nem véletlenül tartotta meg ez a 9 perces monstrum létjogosultságát sem, mivel igazi epikus doom és tökéletesen kiszelektálja magának, ki az, aki ezek után is folytatja majd a lemezt. Remek gitártémák és Nick Varsamis (Wrathblade) ezer közül is felismerhető, megszokást igénylő hangja tömény adagban zúdul ránk tehát már az album legelején.


    A folytatásban a nagyszerűen sikerült Firewaters bizonyítja, hogy megérte várni a lemezre. Remek gitártémák, emelkedett hangulat és szerencsére rövidebb játékidő jellemzi, aminek köszönhetően biztosan nagy koncert kedvenc lesz. A szintén promóciós kiadványokon már meghallgatható Rites Of Passege követi, ami szintén nem hat meglepetésként, mivel régóta elérhető dal. Kellemesen hömpölygő kezdése után agresszióval átitatott refrénje igazi meglepetés, ami képes megdolgoztatni a nyakcsigolyákat, ezért a kettősségért mindenképp az egyik legjobb szerzemény a lemezen. A Psykhe tovább viszi a durvulást immár a dal elejétől kezdve, jóval gyorsabb tempóval, mint az eddigi dalokban. Harci himnuszként emelkedik ki a lemez többi szerzeménye közül egy keményebb gitárszólóval és tördelt ritmusokkal fűszerezve. A tipikus doom álmodozáshoz tér vissza kezdésével az Abjuration, ami érdekes hangzásvilágával, meglepő kitöréseivel tudja elfeledtetni velünk, hogy egyesek szerint az epikus doom csak sablonos és unalmas lehet. A lemezt először beharangozó dal követi, a Bellerophon's Doom, ami ismét egy monumentálisabb Litany esszencia szerteágazó dalszerkezettel és figyelmen kívül hagyott stúdióidővel a háta mögött. Nem véletlenül ezt ismertették meg először a rajongókkal, mert egy nagyon jól sikerült szerzeményről van szó, ami talán az előző lemez slágeresebb felfogásához is közelebb áll, mint a jóval nehezebb dalok.


 
    Ilyen súlyosabb tétel például a The Curse is, ami rövidsége ellenére folyamatosan kanyarog, hullámzik és változik egészen a végéig. A The Lowest Form Of Evil Subtlety aztán némileg visszakanyarodik a múltba és klasszikus doom megoldásokkal múlatja az időt, közel 7 percen keresztül, sajnos már kevésbé változatos formában, de még mindig élvezhető módon. A Furies a lemez vége felé szerencsére ismét nagyot domborít és megmutatja, hogyan képzeli a Litany a doom metalt. A lemezt záró újabb monstrumot az Infinites készíti elő néhány elszállós hanggal, hogy aztán a progressziót sem nélkülöző, szabadon áramló Spaces nézhessen vissza büszkén az elvégzett munkára és a teljes értékű kiadványra. Pattogó basszus, középtempó és a már megszokott kórusok nyúlnak el a végtelenbe, ahogy szépen lehalkul, belassul a dal.
    Ismét egy nehéz kiadványt ajánlok most a figyelmetekbe, kizárólag azoknak, akik kedvelik az epikus doomot, még akkor is, ha nem svéd atyaúristenektől, hanem a föld alól érkezik az. Sok munkával, kitartással hozta létre új lemezét a Litany, melynek eltökéltségéhez, őszinteségéhez, sajátos hangzásához kétség sem férhet, de hossza és súlya miatt minden bizonnyal könnyen bele törhet a bicskája bárkinek. Sok hallgatást igényel még, de egy stabil nyolcasnál lejjebb biztosan nem fog csúszni a lemez, maximum emelkedik…
    A kiadvány egyébként teljes egészében meghallgatható a videó megosztón és a zenekar bandcamp oldalán is.
Litany_Pyres_Of_Lamentation_2016
Kiadó:
Stílus:
epikus heavy/doom metal
Értékelés:
 
Pont
: 8 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Niobe
2.Firewaters
3.Rites Of Passage
4.Psykke
5.Abjuration
6.Bellerophon´s Doom
7.The Curse
8.The Lowest Form Of Evil Subtlety
9.Furies
10.Infinite
11.Spaces
Írta:
boymester
2017. január 8., vasárnap, 13:12
Facebook:
Crypt Sermon - The Ruins Of Fading Light (2019)
Kritika, boymester @ 2019. július 12., péntek, 09:23
Space God Ritual - The Unknown Wants You Dead! (2019)
Kritika, boymester @ 2019. július 3., szerda, 10:43
Ethir Anduin - Loneliness of My Life (2018)
Kritika, boymester @ 2019. július 3., szerda, 10:43
Mammoth Weed Wizard Bastard - Yn Ol I Annwn (2019)
Kritika, boymester @ 2019. május 23., csütörtök, 22:55
Saint Vitus - Saint Vitus (2019)
Kritika, boymester @ 2019. május 20., hétfő, 18:58
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.055 seconds to render