Az eredetinek nem igazán csúfolható
Tribulation név kritikám esetben, egy 2001-ben alakult igazán ígéretes, éhes és tehetséges fiatal thrash/death csapatot takar. Zenei életútjukat mustrálva, meglepődve nyugtáztam, hogy bizony karrierjüket is a klasszikus felépítettség, egészséges beérést és kiválasztódást magával hozó három demo és egy EP, majd a megérdemelt nagylemez jellemzi. Nem csak a zenekarépítést, hanem a választott stílust tekintve is ritkaságszámba menően ők az említett irányvonal mára fűvel és gazzal benőtt, eltűnni látszó ösvényét tapossák. Ez az ösvény azonban nem napos rétekre, csobogó patakokkal átszőtt tisztásokra, hanem a híres-hírhedt, holtak szelleme uralta kedvencek temetőjébe vezet.
A
The Horror különleges megidézése a rég feledésbe merült és csak mondákból, mítoszokból ismert sötétségnek és borzalmaknak. Sírrablók által feltúrt temető rothadó hullabűze, ezer fejetlen lovas sikolya és dühe itatja át minden percét. Mint egy sarokba szorított jelentéktelen halandó, aki élete mentéséért kész az Olympos nagyjait is megszégyenítő tettre. Acsarkodik, morog, szűköl, és vérben forognak a szemei, majd hirtelen és váratlanul a halál torkának esik, tép, harap, marcangol és karmol. Előbújnak a civilizáció tompította ősi ösztönök, a túlélés és a szemet-szemért elv jegyében minden találkozás a halálos kimenetel esélyét hordozza magában. A száműzöttség, lázadás eredeti eszenciájával és valami túlvilági fekete mágia színeivel festi meg a csapat a zombiktól, vámpíroktól, emberi maradványoktól hemzsegő, szenvedéssel és kínnal teljes éjfekete tájképét. Az ódon horror hangulatot az ötletesen elhelyezett szinti és zongorabetétek teszik teljessé, aminek hallatán kizárt, hogy ne jelenjen meg mindenkiben a rózsakaró, a feszület és az ezüstgolyó adta kétes biztonság utáni vágy. Az apokalipszis lovasait azonban nem lehet ilyen babonától hemzsegő eszközökkel meghátrálásra késztetni. Mire csapásra emelnéd félelemtől remegő kezedet, már te is csak a sötétség seregének szolgálója vagy. A klasszikus kriptahangulatatot tökéletesen kelti életre a visszhangosított, leginkább
Jon Nödtveidtet idéző vokalizálás, a
Slayeresen kapkodós thrashelés és a sikító, süvítő gitárszólok. Bár konkrét zenei párhuzamok csak elvétve vonhatók én mégis időről-időre a
Dissection szellemét és zsenialitását, valamint a
Legion of the Damned fiatalságát, lendületét vélem felfedezni a csapat zenéjében.
Borzasztóan ígéretes kezdés ez, majd kicsattan az ötletes témáktól, azonban még érezni a fiatalos hévet, kapkodást is. Ha kompromisszumoktól mentesen kiérlelik a srácok ezt a régisulis irányukat, akkor bizony nagy meglepetést fognak még a jövőben okozni. Benne van a kezükben egy mestermű ígérete, amire mostanában nagyon kevés példa van. Egyébiránt a külsőségek is tökéletes egységben vannak a belbeccsel, jelezve, hogy a koncepció érett, megtervezett. A hangzás kellően koszos és lüktető, mondhatni régies és bemutatkozó anyagként a 32 perces lemezhossz is pont elég tömör és velős. Érdemes anyag!