Kérdések és válaszok - Gábor Tamás a Terranis Productions-től

Üdvözöllek Tamás a Fémforgácson!

Én is üdvözöllek Nagaarum és a webzine-t olvasókat is, ezen a havas és hideg januári napon!

Hogyan és mikor alakult meg a Terranis, és mik a céljaid?

A Terranis megalakulásának az éve 2004-re tehető, ekkor indítottam a disztrómat, melyből később a kiadó is kifejlődött. Konkrét célokat nemigen fogalmaztam meg, menet közben alakultak ezek a célok csak ki, konkrétan, a magyar underground bandák megismertetése hazánkon kívül, szerte a nagyvilágban. Nem túlzás azt mondanom, sikerült is.

Hogy érzed? Visszatekintve az évekre, nagyjából úgy alakult a dolog, ahogy tervezted?

Nos, nem tudnám igazából megmondani neked ,mivel nem voltak konkrét terveim, csak szerettem volna az általam kedvelt és hallgatott bandáktól anyagokat kiadni. Ennél konkrétabb terveket nem szövögettem később sem.

Egyedül vagy, esetleg vannak munkatársaid?

Jelen pillanatban teljesen egyedül csinálom, sajnos egyben ez hátrány is, mert nagyon sok minden mással is foglalkozom még, és sokszor késve válaszolok email-ekre, és a postára sem jutok el minden nap a csomagokat feladni. Volt idő, amikor segített egy srác, akkor még megvolt a zeneboltom Egerben, neki volt ideje ezeket a csomagokat összerakni, majd elküldeni. Azonban nem hiszem, hogy a jövőben ez változna, csinálom egyedül, amíg lehetőségem van rá.

Hány kiadványt jelentettél meg eddig és ezeket milyen formátumban?

Ahogy a honlapomon is, és a katalógusszámokból is kiderül, eddig 30 kiadványom volt/van. Jelent meg általam kazetta formátum, cd és bakelit lemezek is 7” és 12” verziókban.

Mesélnél a személyes kedvenceidről? Gondolom, azért a Terranissal csak olyan anyagokat jelentetsz meg, amiket szívesen hallgatsz.

Személyes kedvencem több is van, az Age of Agony, Depths of Depravity lemezeket ma is szívesen meghallgatom, mindkettő zenekar nagy kedvenc nálam, de a black metalos Ater Tenebrae 7” lemeze is nagyon bejön!! Persze ilyen mennyiségű kiadványnál becsúszik 1-2 mai szemmel már gyengébbnek mondott produkció is, de nem tagadom meg egyiket sem, mára inkább csak a gyűjteményem részei.

Van valami igazán izgalmas lemez a gyűjteményedben?

Nem tudom, mit értünk izgalmas alatt?? Nem vagyok die hard kiadványokat gyűjtő!
Mondjuk a Nunslaughter diszkográfiámban van egy pár shape bakelit ami elég kuriózum a maga módján, mivel ezt a formátumot nem szokták sűrűn kiadni így, de ezekből is készültek anno 300-500 példányok, tehát gond nélkül beszerezhetőek voltak!

Lehet személyesen is rendelni tőled? Jársz rendezvényekre?

Természetesen lehet rendelni, hisz ezért van a honlapom is, csak sajnos a listák frissítésével vagyok nagyon elmaradva (itt is kijön az egyszemélyes működés), de megpróbálom ezeket idővel aktualizálni. Egy ideje már nem járok rendezvényekre a disztrómmal (koncertekre viszont továbbra is), de egy jó ideje a Vaterán is megrendelhetőek az új beérkezéseim!

Mi a véleményed a zeneiparról (kiadók, fesztiválok, magazinok)?

Kezdjük akkor sorban.
Kiadók. Viszonylag sok van szerte a világban kicsik, nagyok, multik. A multik nyögnek, a letöltések korát éljük, a digitális formátumokét, egyre nehezebb eladni a hanghordozókat.
Ráadásul az embereknek a mai gazdasági helyzetben is meg kell gondolniuk mire lehet költeni, nálam sincsen ez másképp. Amennyiben el akarsz adni lemezeket, az árakat kell leszorítanod amennyire csak lehet. Nagy kiadóknál ez nehéz, az ug. kis kiadók esetében járhatóbb az út. 
Fesztiválok. Ha a hazai felhozatalt nézzük, akkor kicsit szomorú a helyzet. Mára nem maradt fesztivál hazánkban, ami csakis színtiszta metal fesztivál lenne, talán a Rockmaraton, ami még működik, de ott is közel volt a vég. A többi szinte mindenféle zenei palettát felvonultat, melyben a keményebb zene csak egy kis részt kap. Csak egy példa - a Sziget.
Vannak az ún. utazó fesztiválok az országban 5-6 zenekarral, de ezek is már évről-évre szinte ugyanazt nyújtják, számomra azonban semmi jelentőséggel nem bírnak. Amik voltak kezdeményezések (Summer Rocks, Metal Fest) sajnos nem voltak hosszú életűek. Mindezek fényében én is külföldre járok fesztiválra, a Brutal Assaultra több éve már, hasonlóan több száz magyar honfitársammal.
Sajnos kevés underground fesztivál van hazánkban, Szerencsen, Debrecenben vannak még elvétve ilyen jellegű megmozdulások, de a Gorezone Party is rendszeresen jelentkezik decemberben. Remélhetőleg lesz elmozdulás pozitív irányba, és beindulnak újra az ilyen rendezvények.
Magazinok. Van ugye az országos szaksajtó ami minden hónapban megjelenik, de sok infót az én zenei ízlésemnek nem tartalmaz. Maradnak az ug. fanzinek, melyek az utóbbi időben mintha megszaporodtak volna, és ez elismerést érdemel, a mai internetes, webzines világban! Sajnos az egyik általam és mások által is sokra tartott Stygian Shadows most éppen nem létezik, de vannak hiánypótló anyagok, mint az Oral Climax, Fekete Terror, Old Skull, stb. a teljesség igénye nélkül. Itt nem reménytelen a helyzet, de mérhetetlen kitartás kell ehhez is!!!

Van jelenleg aktív zenekar, akikkel csak te foglalkozol?

Azt gondolom az Age of Agony az, akivel csak én foglalkozom, bár Ők is megkönnyítik a dolgomat, mivel nem kapkodják el az anyagaik megjelentetését. Ha valamit kiadunk együtt, az csakis minőségi és súlyos old school death metal lehet, profi kiállással és hangzással. Vannak jövőbeni közös elképzeléseink, de minderről még korai lenne bármit is mondani. 


Van hangszeres ismereted? Olyan banda, ahol esetleg te is zenélsz?

Valamikor dobos voltam a Warrantor nevű debreceni zenekarban, de ez már több mint 20 éve volt. Mostanra csak aktív zenehallgató maradtam.

Egyéb kreatív tevékenység, hobbi?

A hobbim még mindig a zenehallgatás, zenei anyagok gyűjtése és koncertre járás. Ezen felül persze vannak más dolgaim is, de jelentősen nem befolyásolják az életemet. Ami a kreatív tevékenység kategoriába tartozhat, az egy viszonylag új dolog az életemben. kb 2 éve megszereztem az autóbuszvezetői jogosítványt és elindítottam a saját buszos vállalkozásomat. Egy 22 fős és egy 9 fős gépjárművem van jelen pillanatban, ezekkel szoktam különböző utakat elvállalni, többek között a Brutal Assaultra is. Nagyon élvezem, sok helyre eljutok, de az eddigi legjobb utam az Age of Agony - Mörbid Carnage erdélyi miniturnéja volt, amit én szerveztem és kiviteleztem. Remek 4 napot töltöttünk el, örökké emlékezetes marad.
Most is tervezek egy 5-6 napos turát az Age of Agony és egy másik magyar zenekar számára, de ez még kialakulóban van. Ha így nézem, akkor a turnészervezés is egy újfajta tevékenységem lehet! Meglátjuk.

Hogyan vélekedsz a vallásról, spiritualitásról, okkultizmusról?

Ebben a témában nem vagyok érdekelt, nem foglalkozom velük. Meg vagyok keresztelve, de nem járok egyházi rendezvényekre, az okkultizmus se érdekel, a spiritualitással a feleségem foglalkozik valamilyen szinten, de ez az Ő dolga.

Tudnál tippeket, tanácsokat adni azoknak, akik kiadót/disztrót szeretnének létrehozni?

Megfelelő anyagi háttér, elhivatottság és a végtelenségig tartó kitartás kell!
Persze az említettek nélkül is neki lehet kezdeni, de nem lesz hosszú életű a tevékenység, az biztos.
Láttam már néhány fellángolást, majd gyors eltűnést a kiadói palettákon. Persze ha valaki szeretné kipróbálni magát teheti, de maradandót nehéz lesz alkotnia.

Hazai szinten kiket tartasz ebben a legjobbaknak?

Vagyunk egy páran, egri barátaimat említeném legelőször a Turanian Honour-t, és a Metal ör Die/Hét Vezér Haragja/Native Pride kiadót. Természetesen mellettük a Neverheard, Stygian Shadows neveket emelném ki, az ő munkásságuk is a minőségről szól,de a Rotten Crowz Prod is igényes kiadványokkal jelentkezik mostanság!

Van olyan kérdés, amit mindig szerettél volna, hogy feltegyenek neked?

Azt gondolom, hogy átrágtuk magunkat sok kérdésen, nem jut eszembe most olyan, aminek a hiányát érezném. Köszönöm a lehetőséget.

Kerdesek_es_valaszok_Gabor_Tamas_a_Terranis_Productions_tol
Írta:
Nagaarum
2013. január 29., kedd, 07:18
Facebook:
Nagaarum 2013. február 6., szerda, 08:59
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
A Terranis egy kiadó Pitty!
:-)
--
Mi a black metal?
Pitty kaqitány 2013. február 6., szerda, 08:21
Pitty kaqitány
Csatlakozott:
2011. április 16.
Hozzászólások: 12
ez a terranis milyen banda? kerestem a metal-archives oldalon de nem adja ki egyáltalán? valaki nem tudna emailben küldeni tőlük valami mp3-at?
mike666 2013. február 4., hétfő, 13:55
mike666
Csatlakozott:
2009. május 19.
Hozzászólások: 487
Vannak fent anyagok a vaterán, terranis felhasználó termékeire kell rákeresni.
mike666 2013. január 29., kedd, 15:23
mike666
Csatlakozott:
2009. május 19.
Hozzászólások: 487
Csak jöhetne már az újabb eresztés a vaterán... (whistle)
Nagaarum 2013. január 29., kedd, 13:08
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
Válasz goathorn üzenetére:

Nagyon jó interjú lett! Örülök, hogy a hazai kiadókkal/disztrósokkal foglalkozol. Lesznek majd még a többivel is interjúk?

Természetesen, ezt egy folytatásos dolognak szánjuk. Szerencsére van jó sok minőségi underground kiadó idehaza. A következőt 9000Sanyi fogja csinálni, hogy kivel, az majd kiderül. :-)
--
Mi a black metal?
goathorn 2013. január 29., kedd, 12:09
goathorn
Csatlakozott:
2010. december 18.
Hozzászólások: 186
Nagyon jó interjú lett! Örülök, hogy a hazai kiadókkal/disztrósokkal foglalkozol. Lesznek majd még a többivel is interjúk?
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.048 seconds to render