Evocation interjú


Egy ideje már megírtam a kritikát az új lemezről, már abban ígérgettem, hogy lesz interjú, lett is, igaz elég komoly csúszással kaptam meg a válaszokat, illetve a szigorlatom miatt időm se volt a Fémforgáccsal foglalkozni. Mivel most nagyjából minden lefutott a maga ösvényén, lássuk miket is írt vissza a banda basszusgitárosa Martin "Tore" Toresso kérdéseimre.

Először is mit csináltatok 1992-től 2006-ig, hiszen az Evocation házatáján nagy csend volt ekkoriban… Tudtommal a 2006-os demótokkal új korszak köszöntött be…

Úgy, ahogy mondod, az Evocation 93-ban feloszlott, zenei nézeteltérések miatt. Utána néhányan folyatták más bandákban, volt, aki abba is hagyta a zenélést. Aztán, 2004 környékén Marko, Vesa és Janne találkoztak egy buliban, akkor került szóba az újjáalakulás. Egy év múlva volt az első próbájuk. Mindenki visszatért a zenekarba, kivéve Kricke-t (az előző basszusgitárost), aki Stockholmba költözött. Akkor csatlakoztam a bandához. Janne-val voltunk a Roskilde fesztiválon Dániában, söröztünk, beszélgettünk az Evocationről, az újjáalakulásról, említette, hogy új basszert keresnek. Hirtelen megállt egy pillanatra, és rám nézett: „Hé, te is basszusgitáros vagy, miért nem jössz hozzánk?” Két héttel később már a próbateremben voltam, és azóta is az E-törzs tagja vagyok. A következő évben megírtuk és felvettük azt, amit debütalbumnak szántunk, a Tales from the Tomb-ot. Fogtunk róla 3 dalt, és megcsináltuk a 2006-os demót, és ettől a pillanattól kezdve ez tényleg egy új korszak volt az Evocation számára.

Hogy sikerült Dan Swanö-t és Anders Björler-t megnyerni a vendégeskedésre és mennyi ideig húzódtak a stúdió munkálatok? Dan Swanö egy kibaszott zseni, milyen élőben, mint ember? Tudsz valami érdekeset mesélni az új albummal kapcsolatban?

Nem igazán kellett őket meggyőzni. Megkérdeztük Dant és Anderst is, hogy akarnak-e vendégszerepelni a következő lemezünkön. Mindketten igent mondtak, úgyhogy ezzel nem volt semmi komplikáció. Személyesen nem találkoztam Dannal. A saját stúdiójában vette fel az éneket, és a fájlokat küldte el nekünk. Anders is a saját stúdiójában vette fel a dolgait, bár a Haunteddel volt egy fellépése a városunkban, úgyhogy ő eltöltött pár órát a mi stúdiónkban is.

A Tales from the Tomb borítója egy csodálatos Dan Seagrave munka, míg az új lemezé igen csak gyengécske. Nem lett volna jobb újra megkérni Dan-t hogy fessen egy a zenétekhez illő borítót?

Ez a te véleményed. Sok visszajelzést kaptunk Travis munkájára, többségében pozitívakat. Nekem tetszik, amit a Dead Calm Chaoshoz készített, és a címhez is tökéletesen illik. Seagrave az old school borítók embere, de mi Travis Smith-t választottuk, és abszolút nem bántuk meg.

Ki hány éves, mit csinál a zenélés mellett, van-e családja és kinek milyen egyéb projectje van az Evocation-ön kívül?

32 és 35 között vagyunk. Mindenkinek van rendes munkája az Evocation mellett. Janne teherautó-sofőr, Marko pszichológus, Vesa tanár, Thomas a reklámszakmában dolgozik, én pedig logisztikával foglalkozom. Janne-nak és Vesa-nak vannak gyerekei, Marko első gyereke is nemsoká megszületik.
Nincsenek más zenei projectjeink az Evocation mellett, ha erre vagy kíváncsi. De van egy saját stúdiónk, ahol olyan bandákkal dolgozunk, mint a Suicidal Winds és a Lifeless.

A hírek szerint az At The Gates és az Asphyx is újra összeáll és új albumon dolgoznak. Neked mi a véleményed erről az újításról? Érdemes a kultikus csapatoknak megmozgatni egykori hamvaikat, amelynek kétes lehet a kimenetele…?

Az At The Gates nagy fanjaként szerintem nagyszerű dolog, hogy újra összeálltak és koncerteztek a nyáron. Végre megkapták azt elismerést, amit érdemelnek, és érdemeltek volna a 90-es években is. Az új albumukról... hát nem tudom. Ha tényleg megcsinálják, őszintén remélem, hogy meglesz hozzá az éhség és az inspiráció, hogy tényleg jó legyen az album. Ez nagy rizikó, és a rajongók elég kritikusak lesznek.

Te mit gondolsz a mai uralkodó metalcore és deathcore trendekről? Az én meglátásom ezekkel kapcsolatban az, hogy rengeteg zenekar van már, és a gombamód szaporodásuk miatt teljesen ellaposultak ezek a stílusok, alig akar pár igazán kiemelkedő. Én csak a pénzt, a profitot, a sikert és a kiadókat látom, őszinteséget szinte semmit.

Ez szívás! Sok ilyen banda teljesen egyformán szól, és napjainkban a kiadók is csak úgy választhatják ki a legjobbat, ha fognak egy jól kinéző zenekart, vagy egy olyat, amelyikben van egy csaj is. Ezek a bandák csak ezzel tudnak kitűnni a tömegből. De... ők lemezeket adnak el, és a nagy kiadóknak csak ez számít. Ez minket nem hat meg, hehe. Mi, vén faszok, csináljuk a dolgainkat a magunk örömére és néhány őrült hallgatja is őket. Erről órákig lehetne beszélni. De amíg bárki is támogat minket és az old school death metal szinteret, addig mindig lesz igazi death metal is.

Milyen zenekarok vannak-voltak hatással rátok, és tudsz mondani olyan nevet, ami gyermekkorotokban is kedvenc volt és mai is annak számít?

A bátyámtól kaptam annak idején posztereket, olyanokat, mint Kiss, Ozzy és W.A.S.P., mielőtt még egyáltalán nem is érdekelt a zene. Már akkor volt bennük valami mágikus, ami egyből megfogott. Aztán mikor elkezdtem hallgatni a zenéjüket, nagyon bejött, de rájöttem, hogy vannak náluk sokkal gyorsabb és keményebb, bandák is. Az első nagy kedvencem a Pantera volt. Nagyon tetszett az az erő és energia, amit jött belőlük, és ma is tetszik. Később jobban elmerültem a death metalban, és mikor 17 voltam, a régi Evocation demókra ráztuk a fejünket, hehe! Úgy gondolom, az Evocation volt az egyik oka annak, hogy a barátaimmal elkezdtünk zenélni. Néhány évvel később megismertem a Kenttakumpu testvéreket és most itt vagyok a bandában.


Üzensz valamit a Fémforgács olvasóinak?

Remélem találkozunk a 2009-es fesztiválokon! Igyatok, mielőtt gondolkodtok, és rázzátok a hajatokat!

Sör vagy bor?

Sör, csak lazán!

Death metal vagy Svédország? Haha

Ez nem ugyanaz? A death metal svéd, ugye? Vagy ami svéd, az death metal? Haha

Utolsó szó jogán?

Köszi az érdeklődést, és fel a villákkal!

Én pedig köszönöm az interjú lehetőséget, vigyázzatok magatokra!


Evocation_interju
Írta:
haragSICK
2009. január 15., csütörtök, 09:40
Facebook:
bjorn666 2009. január 19., hétfő, 07:52
bjorn666
Csatlakozott:
2006. november 2.
Hozzászólások: 295
Ja, meg érdemes a finn The Scouger-nek is utánajárni.
bjorn666 2009. január 19., hétfő, 07:52
bjorn666
Csatlakozott:
2006. november 2.
Hozzászólások: 295
Ja, meg érdemes a finn The Scourger-nek is utánajárni.
viribusunitis 2009. január 16., péntek, 19:01
viribusunitis
Csatlakozott:
2003. december 28.
Hozzászólások: 252
Így van. Tökéletesen alul értékelt zenekar. Figyelmetekbe ajánlom a - talán- dán Jeel-t is. Hasonló cipőben járnak/jártak!
bjorn666 2009. január 15., csütörtök, 11:29
bjorn666
Csatlakozott:
2006. november 2.
Hozzászólások: 295
Ez egy fasza banda, az utolsó lemezük tök állat. Jó velük interjút olvasni.
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.044 seconds to render