Domhring interjú


Üdvözletem Domhring! Kérlek, kezdjük azzal, hogy bemutatjátok a Domhring-t azoknak, akik még nem találkoztak volna a nevével!


Abaoth: Hail! A zenekar körülbelül 1 éve „alakult” Debrecenben, bár ekkor csak a név felvétele történt meg, ugyanis már ezelőtt is együtt zenéltünk hárman - Messor (gitár), Fervens (dob) és Abaoth (gitár) - a Gargara zenekarban (2006-2007 között). Tehát a kezdetet akár 2006-tól is számíthatjuk, ugyanis már ebben az időszakban megszületett jó néhány szám.
Hárman vettük fel januárban a Stemmen Fra Tarnet című Burzum feldolgozást is, amely A Hungarian Tribute To Burzum albumon jelent meg a Hungaryan Records kiadásában, májusban.
Februárban csatlakozott hozzánk Georgius (ének, ex-Castrum(Ukr)), majd kisegítő basszusgitárosként Shandorh, aki a Raventor gitárosa.
Ezután elkészítettük a The Vicar Of Satan című demot és elkezdtünk koncertezni.
Szeptemberben szállt be a zenekarba Shaman (basszusgitár, ex-Azerath, ex-Inside Core, ex-Chrysos Calva, ex-Harm Inc.) és így teljes lett a felállás.
 
Egyértelműen a Gargara romjain alakult a zenekar, vagy nem beszélhetünk ilyesfajta progresszivitásról? Miért lett vége annak a bandának? Az átvándorolt tagok megtalálták a számításuk így?

Abaoth: Végülis annyi történt, hogy Aries Fragosus-al (Gargara énekes/basszusgitáros) elváltak az útjaink személyes és zenei problémák miatt és ő vitte tovább a zenekarnevet. Így új nevet kellett kitalálnunk és ez lett a Domhring. Továbbra is azt folytatjuk, amit elkezdtünk 2006-ban csak új énekessel és basszusgitárossal.

Mi hajt egy black metal zenekart 2009-ben? Gondolom nem a materiális alternatívák, mint hírnév, elismertség, megélhetés. Sokan azt vallják, hogy csak magukért, önszórakoztatásért zenélnek. Ti hogy álltok viszonyultok ehhez?

Abaoth: Manapság a black metal a hazai underground műfajon belül elég szűk területre összpontosul, nincs igazi támogatottsága, a koncertek látogatottsága is egyre rosszabb és még sorolhatnám. Ezért inkább arról van szó, hogy próbáljuk minél kevesebb költségből megvalósítani az elképzeléseinket már csak azért is, mert mindenki tanul vagy dolgozik a zenekarból.

Georgius: Úgy vélem, hogy egy zenekar nem kizárólag az önszórakoztatás miatt jön létre, természetesen az is lényeges, hogy élvezze, amit csinál. Szeretjük a koncertezést, s ha a csapat zenéje és mondanivalója megérinti ezen underground–műfaj kedvelőit, az egy nagyon jó érzés.

Hogy jellemeznétek a zenéteket? Mi az a legfontosabb vezérfonál, amit sugározni szeretnétek általa?

Abaoth: Egyszerűen black metal, zeneileg nem annyira nyers, hanem inkább dallamosabb részekkel.
Fontosnak tartom, hogy azt játsszuk, amit szeretünk, és nem követjük a ma népszerű irányzatokat.
Világmegváltó üzenetekkel pedig nem terheljük a hallgatókat, ugyanis millióan megtették már ezt előttünk.

Georgius:
Úgy gondolom, ha a Domhring zenéje és szövegei már felkeltik néhány ember érdeklődését, akkor ez egyfajta elismerés a zenekar számára.

Fontos, hogy legyen egy példakép az ember előtt az életben? Zenében? Egyéni utak keresése az eredetiség megőrzése miatt is fontos lehet. Zenekar hatására kezdtetek zenélni, vagy más volt az inspiráció forrása?

Georgius: Véleményem szerint úgy az életben, úgy a zenében is szükség van példaképre, persze emellett az embernek önmagának kell kialakítania a saját egyéniségét… Én mindenképpen zenekar(ok) hatására kezdtem el zenélni -- rengeteg death/thrash csapatot hallgattam akkoriban, a 90-es évek elején (ami természtesen azóta sem változott),-- s miután Corneliusszal megismerkedtünk a Dismember: Like An Ever Flowing Stream albumával, ez adta a végső lökést ahhoz, hogy megpróbáljuk mi is, így jött létre a Castrum Ungváron 1994-ben…

Abaoth:
Nem konkrét zenekar hatására kezdtem el zenélni és példaképem sincs, de persze meg vannak azok a zenei gyökerek, amiket mind a mai napig szeretek hallgatni.

Hogy fogtok hozzá egy-egy dal megírásához? Megjelenik lelki szemeitek előtt a koncepció, vagy egy-egy kósza riffből állnak össze a tételek? Ki írja a dalokat?

Abaoth: Általában Messor és én viszünk ötleteket a próbákra és ott alakítjuk kész számmá azokat, majd Georgius megírja hozzá a szöveget.

Miért pont Domhring, Thor gyűrűjének neve szerepel a zászlótokon? Hogy jött a képbe ez a szó?

Abaoth:
Mindenféleképpen olyan nevet akartunk, amely nem tucat név. A mitológiát mindannyian kedveljük így elkezdtünk kutatni és a skandináv legendák között akadtunk a Domhring-re. Egyébként a név nem csak Thor gyűrűjét jelenti, hanem a temploma előtt álló, kőszobrok által formált kört, melynek közepén büntetőoszlop található. A Domhring a büntetés elkerülhetetlenségét szimbolizálta.

Mit gondoltok Vikernes munkásságáról és életéről? Szerepeltetek a magyar Burzum tribute lemezen, hogy esett a lehetőség?

Abaoth: A leghíresebb egyszemélyes black metal zenekar a Burzum, vannak kiemelkedő szerzeményei ezért is ragadtuk meg a lehetőséget, hogy részt vegyünk a feldolgozásalbumon. Pont jó időben találtam rá erre a lehetőségre, mivel éppen énekest és basszusgitárost kerestünk és ez alatt az idő alatt legalább sikerült egy olyan „ismertebb” black metal feldolgozást felvennünk, amelynek köszönhetően a Domhring név is bekerült az underground szintérre.

Az énekesetek Kárpátaljáról való, hogy került mégis Debrecenbe? Az előző bandájáról mit érdemes tudni?

Georgius: Nos, mint fentebb említettem, a Castrum 1994-ben alakult meg Ungváron, jómagam 1999-ig voltam a csapat tagja, ugyanis Szegedre kerültem tanulmányaimat folytatandó, s így már nem tudtam részt venni a csapat munkájában 100%-osan… A Castrum eddig 3 nagylemezt adott ki, s a kanadai Bloodbucket Productions-szel áll szerződésben… A csapat motorjával, Cornelius-szal azóta is baráti kapcsolatban vagyok, amúgy ő volt a producere a Domhring-demonak, a The Vicar of Satan-nek is…
A Domhring-be pedig a következőképpen kerültem: kb. másfél éve Debrecenben élek, mondhatni, folyamatosan, s mivel zenélni is szerettem volna még, szóltam Papp Misi barátomnak (aki egyébként a debreceni Kelet-Underground fesztivál szervezője), ha tud esetleg olyan itteni zenekarról, aki énekest keres, szóljon… 2008 februárjában említette meg nekem a Domhring-et, s miután megismerkedtem a többiekkel, néhány közös próba után a csapat tagjává váltam…

Liszti László kultusza elsikkad Drakula és Báthory Erzsébet árnyékában. Mit szimbolizál ez a hírhedt nemes a számotokra? A szövegekben ugyanis sűrűn találhatók utalások rá.

Georgius: Nos, a The Vicar Of Satan demo dalszövegei teljes egészében Listius Lászlóról szólnak, amennyire lehetett, megpróbáltam bemutatni ennek a féktelen XVII. századi nemesnek az életútját… Mivel kevesen tudtak erről a fekete figuráról, úgy gondoltam, itt a kitűnő alkalom, hogy bemutassam Báthory Erzsébet férfi megfelelőjét, s ehhez kitűnő zenei aláfestést nyújtottak a többiek.

A szövegek inspirációját honnan merítitek ezen felül?

Georgius: A demohoz, mint már említettem, én írtam a szövegeket. Inspirációt történelmi könyvekből merítek, a többiekkel már meg is beszéltem, miről is fog szólni a következő kiadványunk története…

Debrecenben milyen a metalélet? Vannak elvétve zenekarok, ezt a fajta zenét toleráló klubok?

Abaoth: Elég gyengének nevezném a helyi metaléletet, mivel az Új Vigadón kívül nincsenek kisebb klubok, ahol az underground csapatok koncertezhetnének. Évente pár nagyobb koncert/fesztivál van ahol black/death zenekarok fellépnek, de kisebb, megfizethető 2-3 fellépős koncertek szervezésére nincs megfelelő hely jelenleg.

Mikor várható új Domhring kiadvány?

Georgius: Még az ungvári Castrum rajongók is kevesen tudják, hogy 1997-ben elkészítettünk Corneliusszal egy 2 számos próbatermi black metal felvételt, Chamos volt a project neve, s mivel a jogok az enyémek, felvetettem a Domhringnek, hogy mi lenne, ha ezt megcsinálnánk stúdióban is 2009 elején, akár egy újabb Domhring szám kíséretében…

Abaoth: Ezt véghez is visszük, valamint még egy újabb saját demot is szeretnénk kiadni ebben az évben, amelyhez már elkezdtük a számok írását. 

Milyen lenne egy ideális világ, mit gondolsz? Mit kéne más alapokra helyezni, mit kéne eltörölni végképp? Mi az élet értelme?

Abaoth: Szerintem nincs olyan, hogy ideális világ. Nem létezik olyan, hogy mindenki békében és boldogságban éljen. Ha feltételezzük, hogy lenne akkor a black metal zenészek nem tudnának miről írni és kihalna a műfaj:)

Messor: 42

Georgius:
Számomra a földi lét csak egy hosszabb-rövidebb ideig tartó, gyötrelmes álom… a zenélés illetve a zenehallgatás az, ami igazán érdekel ebben a siralomvölgyben…

Mit szólnátok, ha Magyarországon is rendeznének végre egy olyan nagyobb szabású metalfesztivált, mint amilyen pl. a Brutal Assault?

Abaoth: Ennek nem sok esélyét látom a közeljövőben, de mindenféleképpen jó lenne, ha megvalósulna egyszer és nem nekünk kéne külföldre utazni egy jó fesztiválért, hanem hozzánk jönnének olyan zenekarok, akik mindig elkerülik kis hazánkat.

Köszönöm az interjút! Az utolsó szó joga a tiétek:

Köszönjük a lehetőséget!

Még annyit mondanék, hogy myspace oldalunkon meghallgatható a 3 szám a demoról valamint a Burzum feldolgozás és feltettük a Monolith c. számunk koncertvideoját is.
Koncert lehetőségekkel kapcsolatosan várjuk szervezők, zenekarok jelentkezését!
 

Domhring_interju
Írta:
Infam
2009. január 10., szombat, 15:13
Facebook:
Domhring, Death Warrant, Hungarica, Sear Bliss - 2008.11.08. Debrecen, Új Vigadó
Koncertbeszámoló, ensomhet @ 2008. november 22., szombat, 01:15
Domhring - Vicar of Satan (demo) (2008)
Kritika, Infam @ 2008. augusztus 23., szombat, 17:35
IV. Stygian Shadows fesztivál
Koncertbeszámoló, Infam @ 2008. június 30., hétfő, 14:58
Hungarian Tribute to - Burzum (2008)
Kritika, Infam @ 2008. június 19., csütörtök, 00:16
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 1.557 seconds to render