Vastrabant
- Kezdjük egy bemutatkozással! A banda megalakulása, korábbi csapataitok, stb.

- A jelenlegi felállás: Belkovics Arnold dob, Laurencsik István basszusgitár-ének, Szőllősi Lajos gitár-ének. Megalakulásunk története prózai, nekem volt a házi felvevőmön 10-15 megírt „dal” szöveg nélkül, ezeket megmutattam a Zsoltinak, mire Ő azt mondta „csináljunk zenekart”mire én: „csináljunk”. Rögtön rá is pakolt kilenc számra szöveget.
Az én korábbi zenekaraim: Kox, Grund, Fuchias fall, Chanell surfer, Superbutt. Jelenleg a Vastrabant mellett a Flash nevű brutálpunk zenekarban is gitározom. Dobosunk Arni, a Grexben játszik még, Lau pedig játszott a Stressben és a Nepenthesben is.

- Meséljetek a lemezkészítésről! Gondolom minden simán és flottul ment, vagy nem?

- Két körben, két basszusgitárossal vettük fel a lemezt. Az első hét dalt Szabó Imi bőgőzte fel, de neki inkább a jazz feküdt jobban. Szerettem nagyon a játékát, de szükség volt egy markánsabb rock-basszusgitározásra, ezért a fennmaradó négy számot Lauval vettük fel. Különben a stúdiózást nagyon élveztük. Ha lesz saját stúdiónk, a rajongóknak havonta készítünk egy lemezt.


- A szövegeitek az egyik nagy erősségetek, bár talán elsőre nem a lényeg jön le. Hogyan is születnek? Van egyáltalán lényeg?

- Mindenképp lényeges a szöveg, (nagyképűen egy-egy kis korlenyomat) mindenki kap egy kicsit az arcára a Vastrabanttól.

- Na és mi születik először, zene vagy szöveg?

- Általában készre megírt alapokat viszek és erre íródnak a szövegek.


- Végig mehetnénk a Told be! dalain, amúgy „saját szavaikkal” módra?

- Nagyszínpad: ez kedvenc magyar és szinte alig belterjes fesztiváljainkról szól.
  Pogógörl: pogózó fiatalok a művház parkettjén sramli betéttel, ehhez készült az első klipünk.
  Ha állat lennék…: nem tartanék embert a lakásban, gondoljunk a belvárosi kutyákra…
  Hathárom: a régi dicsőségből élünk, össze kéne már szedni magunkat, Hobo után szabadon.
  Trendirobot: a trendi embertípus ebben a dalban kapja meg a magáét.
  Bőr a bőrre: visszajött a régi csaj, borzasztó, ennyi.
  Diszkóvágás: retró diszkóhangulat, de a végére bedühödik és tele lesz a töke. Ez is klip lesz!
  Kiscukor: egy borzadály luvnyáról szól, aki összefekszik mindenkivel, tudom ez nem új a nap alatt.
  Ne higgy a nőnek, míg meleg: ez önmagáért beszél, pedig nem vagyunk hímsoviniszták.
  Megdöglöttem…szar: eladod mindened, aztán eliszod, vazze?!
  Szegények és csúnyák: a gazdagok és szépek by Vastrabant.


- A lemezborító „szépségén” nem tudok napirendre térni (a színe nem jön be, bocs!). Ez valami koncepció része?

- Abszolút koncepció, az igazi libafos trabantzöldet próbáltuk reprodukálni, sajnos a nyomdában mintha picit megcsúszott volna a dolog.

- Mik az eredmények lemezeladás terén, illetve mik a visszajelzések az albumról?

- Az eladásról nincs infóm, de a visszajelzések (igaz, hogy minden zenekar ezt mondja) tényleg nagyon jók.

- Beszéljünk a hatásaitokról! A lemezismertetőkben olvasható SOAD-t mennyire érzitek elfogadhatónak?

- SOADSOAD… ez ugye egy örmény banda? ;)

- A lemezre felkerült Hobo feldolgozás telitalálat! Gratulálok! Hogyan esett erre a választás?

- Régi nagy kedvencem ez a dal, és mivel eredetileg acapella, külön jó volt alá zenét írni.

- Vannak még hasonlóan jól sikerült átdolgozások a tarsolyotokban? Esetleg hagyományt teremtetek és a következő lemezeken is lesz feldolgozás?

- Van még a tarsolyban, de szerintem csak élőben játsszuk majd.


- A lemezkészítés után kivált az énekesetek, Kósa Zsolt. Ennek hátteréről mesélnétek?

Igen, Zsolti egyeztetési problémák miatt vált ki, azt hiszem élete legszarabb időszakát élte akkor (a magánéletben), és nehéz volt koncerteket, próbákat összefésülni. A barátság azonban maximálisan megmaradt vele!

- Szerencsére ennek hatása a koncertezésben nem mutatkozott meg. Okozott azért nehézséget átvenni a frontember helyét?

- Őszintén? Igen! Gyúrni kellett a számokat, legalábbis nekem, hogy gitár mellett énekeljek is.

- Ha jók az infóim (és mivel tőletek származik, gondolom az) megvan az új csapattag. Bemutatnátok?

- Hajósi Dávid az új énekes, brutál hanggal és humorral rendelkezik úgyhogy reszkessetek!!!


- Viszonylag rendszeresen koncerteztek, s erről a blogotokban folyamatosan be is számoltok. (Ezeken igen jókat derültem!) Emeljünk ki egy-két jobb sztorit, ha nem gond?

- Bocs, de ezeket már eladtuk a sztori magazinnak.

- A Fürgerókalábakkal nyomtatok lemezbemutató kört tavaly. Azért az elég súlyos lehetett Őket ismerve vagy tévedek?

- Nagyon jó arcok mindnyájan! Ezt muszáj vagyok leírni mert hátha olvassák, és szeretnénk még velük játszani.

- Ennek az évnek milyen tervekkel vágtatok neki? Esetleg Sziget „Nagyszínpad”?

- Sajnos egyelőre nem úgy állnak a dolgok, de szeretnénk a lehető legtöbb fesztiválon játszani.


- Új dalok, ötletek vannak már?

- Az új lemezre hat dal már elkészült, tehát már több mint a fél lemez megvan. Ezúton is üzenem, hogy várjuk a szponzorok hisztérikus jelentkezését a mihamarabbi lemezkészítés ügyében!!!

- Hosszú távon hogyan látjátok a Vastrabant jövőjét? Milyen szintre lehet eljutni egy magatok fajta csapatnak az országban?

- Nem igazán foglalkozom azzal, hogy hova lehet eljutni ezzel a zenével. A zenélés öröme, a koncertek, és hogy mindenki jól érezze magát a Vastrabantban, ez az, ami igazából fontos. Ma Magyarországon nehéz olyan zenekarnak labdába rúgni, aki nem a jól bevált nagyobb bandákat másolja, hanem megpróbál valami eredetit kiizzadni magából.

- Még valami, ami kimaradt, de fontosnak tartjátok, hogy az olvasók tudjanak róla?

- Minden háztartásba VASTRABANT CD-t!!!

Vastrabant
Írta:
9000Sanyi
2008. május 7., szerda
Facebook:
Vastrabant - Told be! (2007)
Kritika, 9000Sanyi @ 2008. január 12., szombat
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.012 seconds to render