Az előző lemezt nagyon szerettem, ez is profi cucc, de valamiért nem akar működni a kémia. A Dead world vagy a Bug in the net tetszett, de a Children of the grey-t kifejezetten untam.
Próbáltam nyitottan hozzáállni, de számomra ez felért egy büntetéssel. Elfecsérelt idő amit rááldoztam.
A Griseus óriási kedvenc volt. Ez a lemez is legalább olyan jó lett. Akármeddig tudnám hallgatni. Remélem lesz még és arra nem kell megint 10 évet várni.
Ebből az érzelgős melankóliából bántóan kilóg az extrém vokál olyan mintha muszájból erőltették volna bele.
Nem hagyott bennem különösebb nyomot. Semleges.
A nem túl karakteres hangú énekes néhol bizonytalan, hamiskás a gitár meg adob próbál némi életet lehellni több kevesebb sikerrel a lemezbe. Az utolsó két szám tök felesleges, számomra csak rontott az amúgy is karcsú élményen.
Elég sokszor hallgattam már korábban is. Nem tudtam megszeretni. Vacak a hangzás, kevés a jó ötlet, azok sincsenek kidolgozva. Néhol kicsit olyan mintha jammelgetnének csak.
Hallani a profizmust, jók a ritmusváltások, de a végére kicsit sok lett a darálásból.
Egy konditerembe simán el tudom képzelni. Egész jó lendülettel indul, de a Time to choose durvulása után az utolsó három szám már csak kínlódás. Simán el lehetett volna hagyni.
Számomra a kevés mondanivaló dagályosan kifejtve nem jó kombó. Egyszerűen túl hosszúak a számok, még a rövidebbek is végtelennek tűnnek.
Minőségi acél, az nem kérdés, de akad benne üresjárat is bőven. Nekem kifejezetten a lassabb dalok voltak gyengék, a zúzda viszont hibátlan!
Komoly rajongótábora van a csapatnak, akikről egyébként még én sem hallottam korábban. Fel is lelkesített a sok pozitív véleny, de pont oda jutottam, ahova gyakran a sok üres pózer anyagoknál: mi a fenének ez az egész? Vannak érdekes zenei megoldások, de összességében az élvezeti faktor hiányzik.
Ilyen az, amikor van szimfonikus hatás és nincs giccs. Nagyon jó lemez, ráadásul végre valami, amit nem hallottam korábban és igazán meglephetett. Mindenképp pörög még és lehet, hogy megy feljebb is a pont.
Nekem csalódás a lemez az előzőhöz képest. Meg sok más lemezükhöz képest is. Nem rossz, de nem a megszokott színvonal számomra.
Nem értem, hogy minek ez a hc bohóckodás, amikor olyan dalt képesek írni, mint a záró Emptiness. Az egymagában 10 pontos death/doom sláger, a többi meg egy kis dühöngés, hogy nem akar rendesen működni a felvevőgomb.
Csak a szokásos szimfo power maszlag. Minőség adott, bármiféle egyediség, zenei kísérlet, esetleg tökösség nélkül. De érzelmileg sem képes megugrani egy délutáni matiné szintjét... A magas pont a hangszeres tudásnak szól, mert a dalok közül egyedül a Darkness Within érne valamit, ha kivágnánk belőle a billentyűs bohóckodást. Császári mágia...eszemfszom megáll:) Ez olyan, mint a filmek terén a Szellemcápa, Cápavihar, Sivatagi Cápa...Cápa vs. MegaRák:)
Ha félretesszük, hogy szarul szól, akkor már csak egyetlen jelző jut eszembe, ami egy progresszívnek titulált anyag kegyelemdöfése: unalmas.
Tavalyi év egyik legjobb lemeze, amivel idén ismerkedtem meg. Nemcsak technikai csillogás, erőteljes hangulat is van a dalok mögött, ami nagyon ritka a műfajban sajnos.
Meglepően fiatalos háttérzenét rittyentett az öreg, aki ezúttal nem transziban nyomja:) Természetesen nincs rajta olyan hard rock/heavy metal mozzanat, amit ne játszottak volna el már százszor, de egész hallgatható, bár önszántamból többé nem teszem.
Szerintem kifejezetten ritka az, amit a csapat játszik. Nem világmegváltó, nem virtuóz, de egyedi. Nekem bejött most ez az egyszerűség, valahol az ezredforduló környékére emlékeztetett.
Van rajta pár nagyon jó szám, de sajnos ötlettelenek is akadnak. A 2013-as album szerintem is jóval erősebb volt.
Hát sajnos nekem sem sikerült jóra hallgatnom.
Ígéretesen kezdődött, de a végére kissé kifulladt számomra.
Csak a szokásos Swallow the Sun minőség. Az All Hallows' Grieve és a Moonflowers Bloom in Misery zseniális, simán ott vannak a kedvenc számaim közt az évből.
7 hc durvulat és egy elsőrangú funeral doom tétel. Nekem nagyon bejött. Külön tetszik, hogy eltértek a megszokott formulájuktól és mertek kísérletezni. Nagylemezként nem tudom mennyire lenne izgalmas egy ilyen felépítésű album, de EP-ként tökéletesen működik.
Elég ránézni a kiadóra és a borítóra, és tudod hogy a sokadik ugyanolyan klisés power metalt fogod kapni.
Kurva jó zenészek, már csak jó számokat is kellene tudni írni.
Számomra ugyanaz, mint a Xenosis, annyi különbséggel, hogy itt egy fokkal jobban tetszettek a riffek.
Olyan tipikus egyszerhallgatós album. Elmegy a háttérben, de nem kaptam fel a fejem semmire.
Próbáltam értékelni, de nem nekem való zene. Kicsit semmilyen, kicsit unalmas, de nem volt zavaró legalább.
Nálam az etalon Hypocrisy album a 2004-es The Arrival című lemez. Ilyen sok idő elteltével jó volt végre egy új anyagot hallani a bandától. A jól megszokott kliséken kívül ne számíts semmi különösre, ez csupán csak egy új Hypocrisy album Hypocrisy stílusban. Se több, se kevesebb.
Uhh. Ez valóban jobban hasonlít egy kibogozhatatlan zajmasszához, mint hangszerekkel eljátszott zenéhez. Az a titka a lemeznek, hogy ne kapcsold ki rögtön az első szám alatt, hanem minden dalba kóstolj bele. A hangulata hátborzongató - leginkább egy diliházban játszódó pszicho-thriller, és bármely Fűrész film szereplői által átélt gyötrelmek döbbenetes aláfestése. Zeneként nehéz értékelni, semleges maradok.
Egy nagyon különleges hangulatú, egyedi, változatos, atmoszferikus metal lemez Ausztráliából. Egyszemélyes project, de ez egyáltalán nem hallatszik a dalok minőségén!
Lehet, hogy az időjáráshoz tökéletesen passzoló hangulata miatt, de ez a csodálatos melodic doom/death zene nagyon elkapott! Minden albumukba belehallgattam anno, de behatóbban csak a 2005-ben megjelent Ghosts of Loss című lemezüket ismertem. A Moonflowers-t is sokszor meg fogom még hallgatni!
Szerintem az első hét dal csak egy dalötleteket tartalmazó gyűjtemény, amely valamilyen oknál fogva nem íródott tovább. Az utolsó szám stílusában és hosszában is teljesen eltér a többitől. Nekem a rövid dalokkal sem volt bajom, végig doboltam közben a lábaimmal! :) Egynek elment.
Mit is mondjak? A befektetett munka és a hangszeres tudás elismerendő. A stílussal sincs különösen bajom, és az énekes legalább nem tökön rúgott hangon énekel. Az egész produktum egy kicsit giccses, de tetszik a koncepció! Az intro végett pedig kap egy plusz pontot!
Bevallom őszintén, alulmúlta a várakozásaimat. Bármennyire is az egyik kedvenc stílusomban alkot a zenekar, azt kell mondjam, hogy nem kapott el az album. Túl van gondolva, túl van bonyolítva, és a hangszeres profizmus ellenére ez a dalok minőségének a rovására megy. Sajnálom, mert én tényleg többet vártam! Ez számomra így csak egy virtuóz hangjegy gyűjtemény.
Ez egy valóban brutális és technikás death metal album a veterán bandától. Több hallgatást igényel, mert elsőre bizony képes esetleg rossz irányba elvinni! Rengeteg a virtuóz pillanat, ám annál kevesebb a megjegyezhető momentum. Ettől függetlenül bivaly erős anyag!
Teljesen átlagos, kissé hosszúra szabott, light metal album. Nem idegesített, nem zavart, és van benne néhány kellemes momentum.. Egy fesztiválon sörsátoros beszélgetéshez remek háttérzene, és vezetés közben is kellemes lehet hallgatni.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs olyan industrial hatásokkal kombináló zenekar, amelyik tetszik. Elég csak megemlítenem a Fear Factory, a Nailbomb, a Rammstein, és a Samael nevét, vagy éppen a kései Kovenant lemezeket. A '90-es években volt pár cimborám, aki rendesen rá volt kattanva erre a Ministry és White Zombie féle vonalra én ellensúlyként Deicide-ot, Morbid Angel-t, és Extreme Deformity-t nyomattam. Mostanra kicsit nyitottabb lettem, és simán azt gondolom, hogy ez egy jól sikerült, hangulatos, szórakoztató lemez. Néha kell a változatosság. Ritkán ugyan, de fogom még hallgatni!
Peter Tägtgren nem tud hibázni! Munkái mindig magas minőségi nívót képviselnek. Így van ez jelen lemez esetében is, amire elég sokat kellett várni. A várakozásért cserébe azonban egy kifogástalan death metal anyagot kapunk!
Nem értem, hogy a The Walking Dead zombihordás részeit minek kellett megzenésíteni. Na mindegy, volt már ilyen máskor is, meg gondolom lesz még ilyen a jövőben is. Engem különösebben nem zavarnak az ilyen cirkuszi mutatványok, mert sokat nem kell gondolkodnom az értékelésén, ami elég konzekvens szokott lenni. Mondjuk valami hasonlót én is tudnék csinálni a Hős utcában, egy ott kitörő balhét felvéve, némi igénytelen zenei aláfestéssel ellátva, de a dimmurtal által megfogalmazott zene a diliházból hasonlat is tökéletes, erre a végtelenül hitvány műre, vagy micsodára.
Nagyon egyedi és művészi zene ez. Hallatszik, hogy itt a számok meg vannak komponálva. Ráadásul mindezt egy ember csinálja. Elismerésem! Külön tetszett, hogy hallatszik a ZENÉSZ klasszikus zenei képzettsége, amit nagyon jól beleszőtt a számokba.
Már az előző lemezük sem nyűgözött le távolról sem! Ez meg még annyira sem, ezért érdemei elismerése mellett nem tetszett.
Ez nem képvisel semmilyen zenei és egyéb értéket.
A legjobb szó rá a kellemes. Egy fárasztó nap után kifejezetten üdítő tud lenni. Láttam az együttest koncerten is és elég meggyőző, még talán fotózkodtam is velük, ezért adok plusz 1 pontot.
Nem tetszett.
Egy kicsit berozsdásodtam már, ezért kellett már ez. Mindig vevő vagyok a minőségi technical deathre.
Meglepően modern és kemény hangzású lemez! Ha nem tudnám, hogy a zenét ki csinálja, simán huszonéves gyerekekre is gondolnék, annyira friss és erőtől duzzadó, modern hangvételű lemez ez. Én nagyon jól szórakoztam a hallgatása közben, még a Ministry lemezénél is jobban! A másik, ami tetszett, hogy jók a számok, a színvonal végig egységesen magas. Stílushatáromon kívüli lemezre ritkán adok ilyen magas pontszámot, de mivel ez most sokat fog pörögni, azaz abszolút megvan benne az újrahallgatási faktor így itt a 9 pont abszolút megállja a helyét.
A borító és néhány vélemény alapján már készültem bevésni a harmadik egyesemet, de a lemezt elindítva kellemes meglepetésben volt részem. Némi fogalmam volt a Ministry zenéjéről, bár nem igazán hallgatom őket, de amit hallottam tőlük korábban azt nem tartottam rossznak. Kifejezetten üdítő ajánlásnak tartom a lemezt, ami tetszett és ez a lemez bizony nagyon is jó! Világmegváltó témákat nem kell várni tőle, de én jól szórakoztam a lemez hallgatása közben.
Adok egy gyenge lábakon álló 8-ast. Vannak jobb és uncsibb dalok ebben a csokorban, ami azért nem annyira masszív így visszatérésként. Amúgy sem én vagyok a banda legnagyobb rajongója, szóval annyira nem mérvadó a véleményem. De azért egy korrekt 8-as belefér.
Tulajdonképpen minden művészeti ágban megjelenik a dekonstruktivizmus, a nihilizmus, a "zaj", a reakcionizmus, mint kifejező eszköz. Miért lenne kivétel ez alól a metal? Ezen műveknél szerintem mindig a befogadón áll vagy bukik a siker és ez a siker vagy bukás nem közösség szintű, hanem minden esetben személyes és privát. Itt nincs "stílusnak" megfelelés, mivel nincs stílus. Vagy rezonál a belső "zajoddal" bármilyen szinten is, vagy nem... Nem mondom, hogy maradéktalanul tetszik, vagy hogy bizsereg a lábam a hallgatása közben, de végig érdekesnek találtam, jól megszerkesztettnek, céltudatosnak és mint olyan, művészetileg helyesnek. És nem egyszer hallgattam végig. :)
szép is, jó is... a problémám vele az, amit már egy másik lemez kapcsán korábban írtam. Amikor témáról témára zenekarok ugranak be, azt nem nagyon szeretem. Itt egy Opeth megoldás, ott egy Indukti hangulat, itt tisztára mintha Mindrot lenne, amott egész Emperoros egy-egy pillanat. Szóval jó ez, csak nem szeretem amikor ennyire erősek bennem az áthallások.
Na a STS egy megbízható zenekar jól felismerhető stílussal, saját hanggal és hangulattal. Nem hallgatom bármikor, de ha ehhez van kedvem, akkor telitalálat minden hangja.
Az "album" eleje egy tipikus HC/Crust kirohanás annak minden jellegzetességével, csak klasszikus HM2-es láncfűrész hangzással. Aki úgy ánblokk nem érti mi is akar ez lenni, annak javaslom kicsit megnézni, meghallgatni az első két Napalm Death lemezt, az első Nasum lemezt, az első Carcass-t, Brutal Truth-t és úgy alapvetően javaslom a HC / Crust megismerését. Persze nem kell szeretni, de lehet segít legalább ismerni a referenciákat, különböző stílusok jellegzetességeit, ilyesmiket... (szerintem). Én speciel még magasabb pontot is adnék, ha az utolsó dal helyett még 6-7 tétel íródott volna az első dalok stílusában.
klisék, klisék és klisék. Ennek a lemeznek minden egyes hangját megírta már 20 évvel ezelőtt a Stratovarius, a Helloween, a Rhapsody, a Gamma Ray, az Edguy, a Vision Divine, az Angra és még sorolhatnám napestig egy kategóriával erősebb kivitelben... Az énekes elég bizonytalan a magas tartományokban. Közepes kópia.
Olyan ez a lemez számomra, mint egy vizsgamunka. Alapvetően megfelel a tech.death követelményeknek, megkapják a papírjukat rá, de még sok minden nincs a helyén. Nem tudok annyira konkrét példákat felhozni, de gyakorlatilag minden számban felfigyeltem egy-egy témára, amit meg lehetett volna jobban oldani, vagy még dolgozni rajta, esetleg egy kicsit "off" volt hangulatban, minőségben. És nem azt mondom, hogy mindre tudom, hogyan kell jobbat írni, csak érzem, hogy van még hova fejlődni, mint ahogy jobb kocsit sem tudok magam építeni, de meg tudom mondani kipróbálva egy adott típusról, hogy megy, de annyira nem az igazi...
Értékeit a helyén kezelve is nagyon untam. Én ebből a stílusból nem vagyok képes befogadni végtelen mennyiségű lemezt, annyira egyformák. A böfögő hörgésért jár egy minúsz is részemről. Fárasztó technikai villogás, igazi hangulat vagy egyediség nélkül.
1 - minek keménykedik itt feleslegesen az öreg, tiszta gáz
2 - tök király, hogy idős korában is ilyen tökös lemezzel rukkol elő
Én meg hintázok dalról dalra az 1-2 között. Azért azt megjegyzem, hogy anno Alice Cooper Brutal Planet korszakos bemorculása kicsit hitelesebb, őszintébb és szerethetőbb volt (számomra természetesen).
A Rio Grande Blood óta (és előtt) semmit sem tudtam meghallgatni, megemészteni a Ministry-től. Olvasgattam már itt-ott, hogy a Moral Hygiene mennyire meglepően jó lett, de úgy voltam vele, hogy persze-persze. És tényleg jó! Mik vannak!
Jó ez, nem nagyon lehet belekötni, csak egy kicsit van hiányérzetem. Az előző album libabőrözős címadó slágere rögtön beszippantott és megadta az alaphangulatot a továbbiakhoz. Ilyet itt nem éreztem, egyszerűen csak folytak a dalok. Sokkal kevésbé karakteres lemez lett az új album.
Nem jó értelemben extrém, inkább csak zavaró.
Szóval befutott az utolsó hetekben az év lemeze is. Annak idején a Griseust még én ajánlottam. CD-t rendelem.
Én a többi lemez minőségétől függetlenül megtolom egy nyolcassal. Nem mindig működik, tényleg kell hozzá a borongós hangulat.
Azért mielőtt teljesen leírjuk a bandát, ajánlom meghallgatásra az előző albumaikat, melyek egytől egyig kiváló death-doom zenét rejtenek. Nem egészen értem én sem ezt a fajta kísérletet most tőlük, de remélem, csak valami hirtelen kósza ötlet motiválta és visszatérnek az eredeti irányhoz.
Bejáratott panelekből is lehet izgalmas és hangulatos dolgokat építeni, csak ez itt nem sikerült. Olyan sótlan és vérszegény az egész. Egy Hammerfall vagy egy Bloodbound a mai napig, ha valami újjal áll elő, általában vigyorogva headbangelek rá. Ez meg csak olyan meh...
Nagyon erőlködnek a srácok, de nem akar kijönni...
Annyira semmilyen, hogy szó szerint értve elaludtam rajta.
őő, hát ez sem tetszett