Nem tudok mit hozzáfűzni...
Nem kéne ezt valami ovis metálnak beállítani!
Nagyon fárasztó volt. A grunge-sludge nem a kenyerem.
Rettenetes volt.
Aránylag tetszett.
Borzasztóan nyomasztó zene.
Az ezt megelőző nagylemezük jobb volt.
Nagyon jó lett ez a lemez.
Kellemes darab.
A lassan veteránnak számító finn bandának tényleg nincs mit szégyenkeznie, profi munka. - Bár szerintem túlságosan szabatos fogalmaznak zeneileg, és attitűdjeik előre megjósolhatóak, szerkezetileg jól kimatekozhatóak . Aki szereti a Dark Tranquillity, Omnium Gatherum vonalat az könnyen örömét lelheti minden percében. (Kissé polírozottnak tűnik, egy kis kosz még elfért volna.)
Aki születése után a német power metal nagyjaival hígított anyatejet szívott magába annak tuti befutó lesz ez az anyag: dallamos, kompakt, s qrvajó szólók tarkítják a produkciót. Még szerencse, hogy azért a lemez nem megy el egyfajta táncdal és pop megoldások tárházába. A refrének hatásosak s egyből dúdolhatóak. :) - Valószínűleg ez az oka annak, hogy az egész korongnak van egy olyan Amaranthe-os íze is, amely a bivalyra hizlalt és kellően modernre csiszolt hangzásnak köszönhető. - Csak azok az OOOoooo-zások ne lennének. :)
Már-már filmzenés, de nem érdekel. :) Mert nem könnyű ilyen minőségű zenét összehozni... Szívesen venném, ha ők is benne lennének a lassan soha el nem készülő új Vampire: The Masquarade opusban.
Mindennél beszédesebb a produkcióval kapcsolatban az, hogy többször is végigpörgettem. (No, nem azért mert úgy felejtettem a lejátszót.) - Az album hallgatása közben felvillanó hatásokat pedig most szándékosan hagyjuk is. - Ha élőben ezt a szintet hozzák, akkor felőlem évente jelentkezhetnének új albummal, vevő lennék rá. Mert mostanában ez bizony hiánycikk.
Teljesen rendben van ez az egyszemélyes produkció, mondhatni hogy, csak maga a gitár egymaga elviszi a hátán az egészet. Ráadásként a muzsika egyes helyeken eléggé hajaz a Darkthrone, Burzum jól ismert megoldásaira némi Taake felhanggal fűszerezve, csak hogy, némi kapaszkodót adjak a stílussal most ismerkedők számára is. - A stílus kereteihez mérten is szórakoztató anyag, a többszöri újrahallgatás is biztos pont. :) - Az Arv telitalálat, de az utána következő Evig Intens Smerte sem panaszkodhat, hallgatása közben nálam leginkább a lengyel black metal iskola ugrott be.
A többit majd a lemezismertetőben. :) - Köszönet az ajánlónak.
Csodás barangolás egy ősi erdőben, ahol a természet még érintetlen, s talán az idő is megállt. Majd megjelenik az ember, s az egészet megint jól tönkrevágja. - Ez a gregorian ének rendesen ront az összképen...
Úgy vagyok velük, mint a jó borokkal. Minél öregebbek, annál finomabbak és ízesebbek. - Azért nem volt kis út MDM-ből és Metalcore-ból végre eljutni egy jó fajta prog-groove stb. stílusig. Ráadásul Coudret és Andersson hozza a szokott köröket bárdi szinten, Björn "Speed" Strid hangja pedig még mindig fantasztikusan élvezetes, de Bastian Thusgaard játéka az ékes bizonyítéka annak, hogy rohadtul ráfért a zenekarra a vérfrissítés. :) - Elfogult vagyok velük szemben, de hát ez van. Mindenkinek megvan a maga keresztje. :)
Órákig el tudom hallgatni az albumaikat, legyen az újabb vagy régebbi opus. Igen, erőteljesen érezni a változásokat a zenekarban, de ez egyfajta zenei fejlődés. - Talán furcsa, de nem ők az egyetlen death metal-ként induló banda, amely az idők során stílust váltott. - Mondjuk nekem még mindig a The Children of the Night albumuk az etalon, de a többi - és most itt beleértve a vadi új korongjukat is. Felesleges az aggódás. Más album, más hangulat, jól van ez így. :)
A kanadaiak tettek róla, hogy néhol elvesszem a fonalat. :D Igazából semmi baj a produkcióval, mert a célközönség, zabálni fogja. :) Csak úgy dióhéjban: egy progresszív/gót - néhol indusztrális hatásokkal operáló - muzsikáról van szó, nem kevés groove metal-al fűszerezve. - Az énekes Evgeniy tuti nem is erről a bolygóról származik, mert érezni, hogy klasszikus pop, new wave hatásai vannak egy jó adag gót behatással. Aki szereti a kísérletezős kanadai muzsikát annak (is) mindenképpen ajánlott. - Ha megszokod nem enged, csak adj neki esélyt, mert a nóták nem direkt hatásúak. (Kapaszkodónak: néhol a német The Lord of the Lost ugrott be.)
Jó ez, sodor is rendesen, a hangzás is penge, de nekem hiányzik valami, amitől beragadnának a dalok.
Túl vagyok már azon, amikor az efféle power metal igazán megdobogtatta a szívem.
Év lemeze gyanús. Hamarosan érkező ismertetőből kiderül miért.
Ez a lemez lassan került közel hozzám. Elsőre nem találtuk meg az utat egymáshoz ellentétben az elődjével. Ennek talán az is az oka, hogy míg a 2017-es Something New direktebb volt, itt inkább a dallamos, de nem feltétlenül azonnal ható dalok dominálnak. Bővebben a hamarosan érkező ismertetőben olvashattok.
Nem a kedvenc stílusom a black metal. Ebben is inkább érzem a tiszteleletet az elődök felé, mintsem az egyediségre törekvést.
Igazán nem kapott el sosem ez a fajta retro rock. Minőségi, jól szól, a csaj hangja is totál rendben van, de valami mindig hiányzik nekem ezekből...
Kétségtelenül hangulatos anyag. Számomra viszont a hossza és a monotonsága miatt kevés értéket hordoz. Az énekes dallamairól itt-ott a The Sisters of Mercy-s Andrew Eldritch is eszembe jutott.
Jó ideje elvesztettük egymást a bandával. Az EP erényei ellenére nekem hiányzik a korai (Figure Number Five rulez!) direkt megközelítés.
Nekem a Tribulation eddig kimaradt, de ez a lemez tetszik! Vannak dalok, van hangulat, a vokál sem öncélúan nyers. Még néhányszor biztosan meghallgatom.
A konceptalbumok betegsége sújtja a Red Cain lemezét. Hiába van meg a sztori, vannak különleges megoldások (ének, szinti) valahogy kevésnek érzem. Szerintem (vagyis számomra) egy konceptalbum akkor tud működni, ha emlékezetes és nagybetűs DALOK vannak rajta (lásd Operation:MIndcrime).
Elkövettem egy óriási hibát: a 2005-ben megjelent 'The Unborn' című lemez után nem kísértem figyelemmel a zenekar munkásságát! Ami azért óriási hiba, mert ha az elmúlt években is ilyen minőségi lemezeket tettek le az asztalra, akkor verhetem a fejemet a falba, hogy mikről maradtam le! Már az első hangokból lehet tudni, hogy itt valami csodás dolog fog történni az elkövetkezendő 52 percben! A műfaj melo-death, de kérlek, ne legyél előítéletes, amennyiben felfordul a gyomrod a stílus hallatán! Ez a lemez sokkal több, mint egy szimpla melo-death sablon! Ville és Andy ugyanis egy olyan fantasztikus dalcsokorral ajándékozta meg a nagyérdeműt, hogy az előtt bizony illik kalapot emelni és fejet hajtani! Számomra nincs egy másodpercnyi üresjárat sem a lemezen. A néhány dalban felcsendülő szimfonikus részek, és a szépen kidolgozott gitárszólók tovább emelik a színvonalat. Nem kérdés a magas pontszám!
Ritkán szoktam hallgatni a zenekart, de amikor előveszem valamelyik albumukat, az rendszerint kellemes perceket szokott okozni. Mióta a lemez megjelent, többször megnéztem az 'In the dawn of the A.I.' című dalra készült videót, melynek harmincadik másodpercében egy olyan hatásos, brutál riffelés kezdődik, amelytől rögtön feldobódok! Ez a motívum előkerül még a refrének alatt és a szépen kimunkált szóló előtt is. A számokat rendszeresen megspékeli a szintetizátor kissé futurisztikus hangzása, és így a hangszerek által keltett összkép méltóan illeszkedik a zenekar szövegeihez és a dalok fantasy alapú koncepciójához. Egyedül az ének az, ahol egy kis kivetni valót találok. No nem a minőségében, sokkal inkább a stílusában. Én simán el bírnék képzelni egy kicsit karcosabb, itt-ott üvöltősebb éneket és vokált, de egyébként a dalok ebben a formában is nagyon erősek. Úgy gondolom, hogy egy remek power metal anyaggal lettünk gazdagabbak!
Az először adott pontszámot és irományt töröltem a lentebb leírt okok miatt. Azóta újra hallgattam a valósan a lemezen levő dalokat. Mivel pont azokat a számokat kritizáltam, melyek tulajdonképpen nem is szerepelnek a lemezen, javult az összkép. Továbbra sem került hozzám közelebb a stílus, illetve az album, de lényegesen jobbat érdemel az előző pontszámomnál. Utólag is elnézést attól, aki esetleg elolvasta a hozzáfűzött sorokat, remélem, nem vezettem félre senkit! Érdemes elolvasni Sanyi lemezismertetőjét! :)
Kevés ilyen stílusú zenét hallgatok. Ami rögtön elsőre szembe tűnt, az a nagyon tiszta hangzás. Szeretem, amikor minden hangszert szépen ki lehet hallani a dalokból. Annak ellenére, hogy ez még "csak" a második albumuk, nagyon profi a produktum, nemzetközi szinten is simán megállja a helyét. Kétség kívül jó zeneszerzők, és jó zenészek. Remélem, sok helyre eljutnak majd a vírushelyzet után, és akkor élőben is minél többen láthatják/láthatjuk őket a magyar klubokban! Csak így tovább!
Egy Darkthrone alapokon nyugvó, egyszemélyes norvég black metal project ötödik nagylemeze a nagy elődök által kitaposott, kompromisszummentes úton, többek között Nocturno Culto mester vendégszereplésével. A régi sulis skandináv BM lemezektől annyiban azért különbözik, hogy a hangzás nem annyira kásás, illetve magukat a dalokat sem titulálom primitívnek. Az anyanyelv használata hozzátesz a lemez sötét hangulatához, viszont a szövegeket így nehéz megérteni. Annyit azért megtudhatunk a lemez címéről, hogy Mork rendszeres látomásán alapszik, amely egy hatalmas, elhagyott, fagyos földet, és egy óriási katedrális képét vetíti elénk, melyben az elveszett lelkeket őrzik az örökkévalóságig. Próbáld a lemezt ennek a látomásnak a fényében hallgatni, így teljes lesz a dalok által közvetített hangulat!
Én már az előző albumot is igyekeztem magamba fogadni, de valamiért nem ment. A helyzet azóta sem változott. Sajnálom, nekem ez nagyon nem jön be! Dicsérni nem tudom, pocskondiázni viszont nincs okom. Így maradok semleges.
A német zenekarnak eddig csak a még 1997-ben megjelent albumát ismertem, ami tulajdonképpen hasonló stílusban fogant, mint a korai Satyricon lemezek. Az Empyrium 2021-re azonban jelentősen más vizekre kormányozta hajóját. Elindultak a folkos doom-black metal-tól, és jelenleg a Melankólia-tenger kikötőjében horgonyoztak le. A lemez dalainak hallgatása közben egyre mélyebb hangulati gödörbe lehet kerülni, szóval aki szereti az ilyen lelki állapotot, annak erősen ajánlott az album. Épp, amikor már unalomba fulladnának az akusztikus részek, akkor bedurvulnak egy kicsit, lendületet adva ezzel ahhoz, hogy a következő dal elejére már egy másik gödör mélyéről kukkold a szürke felhőket. A bőven 50 perces lemez végére már majdnem teljes letargiában voltam, csak az terelte el néha a figyelmemet egy vidámabb irányba, amikor meghallottam, ahogy a kislányom játszik a kutyánkkal a szobájában. Mindent összevetve ez egy jó lemez, néhol újabb kori Borknagar féle hangulatot felidézve. A tiszta ének viszont nagyon nem tetszik, főleg amikor egyfajta gregorián stílusban próbálnak előadni.
Különleges ez az EP. A Soilwork tovább viszi azt a vonalat, amit a 2019-es zseniális Verkligheten című lemezén tökéletesen elkapott - a 'When the Universe Spoke' mekkora bombasztikus dal, te jó ég! Ezúttal még több progos elem jelenik meg a zenében, igazán szabadjára engedték a fantáziájukat. Nagyon kellemes hallgatni való, de aki csak most ismerkedik a bandával, annak inkább a fent említett albumot, illetve személyes kedvencemet, a 2003-as Figure Number Five című lemezt ajánlom a figyelmébe!
Az új Tribulation albumra a zenekar etalon lemezével, a 2015-ben megjelent 'The Children of the Night'-tal melegítettem be. Azt kell mondjam, ez a mostani produktum szorosan ott van a fent említett lemeznek a nyomában. Néha az éneknél olyan érzésem támad, mintha Samael-t hallgatnék, de a zenei alapok teljesen különböznek a svájci bandáétól. Sorra érkeznek a jobbnál jobb dalok, első meghallgatásra az 'Inanna' című tétel fogott meg a leginkább, de azóta a komplett album belém költözött! Remek érzékkel megírt dalok, lazán, görcsmentesen előadva, megfűszerezve rengeteg érzelemmel. Azt hiszem, nem is igazán kell tovább szaporítanom a szót, meséljen inkább a hely, ahol 'A homály hangot ölt'!
Hosszabb lélegzetvételű történet lentebb olvasható. Szerintem ez egy szuper, kiváló progresszív alkotás. A megjelenése óta már nagyon sokszor lepörgött az album, megunhatatlan, és mindig szolgál valami újdonsággal.
Kitűnő progresszív melodikus death metal! Némi párhuzamot véltem felfedezni a néhány körrel korábban beajánlott Sylosis lemezével, ami ugyancsak átlagon felüli alkotás. A továbbiakban csatlakozom a dimmurtal által leírtakhoz. Perfekcionista remekmű a lemez!
Az együttes sosem játszott szokványos zenét. Szerintem a power metal stílus kereteit is rendre átlépik. A jelenlegi lemez már csak a témája miatt is felkeltette az érdeklődésemet. A zenei megvalósítás pedig nagyon tetszetős volt számomra.
A zene stílusának könnyedsége ellenére a lemez nem egy könnyed darab. Elég elvont és komplex témák sorakoznak a lemezen és a hangulati faktor a meghatározó. A hangulat pedig nem éppen vidám, de kellemesen melankolikus. Sokszor a Tribulation aktuális lemeze ugrott be, jobban mondva a hangulati hasonlóság, természetesen a stílusok különbözőségétől eltekintve. Mindenképpen figyelemre méltó lemez!
A lemez két részre tagolható, az Out of Reach tétel előtti és utáni részre. A lemez két része között mintha stílusbeli eltérés lenne, bár nem én vagyok e stílusok szakavatottja, annyit mindenképpen kihallok, hogy a lemez második fele más jellegű, mint az első. Nekem a lemez első, bulizósabb fele jobban bejött.
Nem vagyok az egyszemélyes bandák kifejezett híve, mivel az esetek 90 százalékában csak az a hangszer játszik számottevő szerepet, amin az illető jól tud játszani. Ez jelen esetben a gitár. A vokál és a dob már gyengébb teljesítményt nyújt. A hangzás viszont meglepően jól sikerült. Mindent összevetve egy átlagos black metal anyagot tett le az asztalra a Mork. Egyszer meg lehet hallgatni?
Nem kis meglepetés volt számomra ez a lemez. Mivel nem a stílusom, így nagyon-nagyon jónak kell lennie ahhoz, hogy egyáltalán értékelhető pontszámot kapjon. Ezek után a pontszámom önmagáért beszél! Meg a csapat egyik tagjának volt ?némi? köze a death metalhoz is, kíváncsi vagyok, hogy a death metalt szeretők a lemezt hallgatva rájönnek-e melyik kultikus death metal csapathoz. Mindenesetre nagy köszönet az ajánlónak!!!
Érdemei elismerése mellett nem tetszett.
E lemezzel zárom a kört, és meg kell mondjam, hogy ebben a körben nagyszerű lemezekkel találkoztam! Örülök annak, hogy végre újra csak a lemezekre koncentrálhatok, meg annak is, hogy ezeken a lemezeken újra ZENE található! Na de a Soilwork lemezére rátérve, a lemezen kellemes és minőségi zene hallható, azonban annyira mégsem fogott meg, mint az ennél magasabb pontszámú lemezek. Ettől függetlenül ez is egy jó lemez!
Ha nem is első hallásra, de szerelmes lettem a lemezbe. Először sem volt rossz, de nem tűnt kiugrónak, aztán csak azon vettem észre magam, hogy a Hour of the Wolf című tétel kezdő gitártémái csendülnek fel az agyamban újra meg újra. Ezután neki kellett ülnöm újra meghallgatni a lemezt. Először az első két szám szippantott be, aztán a Lethe és a Daughter of the Djinn, aztán felfalt a lemez teljesen.
A lemez első két száma (különösen a második) és az utolsó tétel tetszett, de a többi nem igazán. Különösen visszataszító volt a Precipice of Man, amiben az énekes olyan nyálas vokált produkál, hogy az valami rettenetes. Mindent összevetve nagyon kísérleti, nagyon keverék zene ez és van még hova fejlődni.
Igényes, minőségi, technikás, meg minden, viszont számomra túlságosan steril, patikamérlegen kimért, eléggé lélektelen muzsika ez. De tény, hogy a legtöbb MDM bandával ugyanígy vagyok. A műanyag szimfós maszlagot igazán elhagyhatták volna, mert szerintem így, ebben a formában (értsd: nem igazi, akusztikus hangszereken előadva) a giccs határát súrolják.
Az elején még vitt magával a sci-fis hangulat, ami sajnos a lemez második felétől már zeneileg nem annyira hangsúlyos. Pedig én szeretem a sci-fit olvasni, nézni, hallgatni. Most is épp Stanislaw Lem teljes science-fiction univerzumának első kötetét olvasom. De megvan Asimov összes sci-fi műve is, ami szerintem az Orden Ogan ezen albumára is hatással volt. Nem rossz korong a Final Days, de hasonló stílusban nekem az Edguy eddigi utolsó, Űrrendőrséges albuma jobban tetszik.
Hangzás és hangulat szempontjából csillagos ötös! Jeff karizmája nagyon erős, a minimáldallamai is ülnek, orgánuma, megoldásai néha Ian Astbury-t (The Cult) juttatják eszembe. A zene pedig néha még Depeche Mode-nak is elmenne. A gitárszólók általában Gilmour-iskolásak, ami újabb jó pontnak számít nálam. Szerintem leginkább éjszaka működik ez a muzsika és valljuk be eléggé hangulatzene. Ami egyáltalán nem baj, csak elképzelhető, hogy napjainkban, amikor nem igazán tudjuk, hogy mitől legyen jókedvünk, az átlag zenehallgató nem ezt a melankolikus, szomorkás albumot fogja választani. Mert ettől a lemeztől (főleg, ha még a dalok szövegeit is figyeljük) még az ember maradék életkedve is elmehet.
Már az elődzenekar VL45 zenéjét is komáltam, az Isolate pedig a 2020-as esztendő egyik legerősebb hazai albuma. Minőségi stoneres, grunge-os modern hard rock, ami kellően fogós, de emellett nagyon hangulatos is.
A vegytiszta black metal nem épp a kedvencem, de meg kell hagyni, hogy ügyes gyerek ez a Thomas Eriksen! Tény, hogy a húros hangszereket profibban kezeli, de szerintem ehhez a zenéhez illik ez a fajta egyszerűbb dobolás. Amúgy is, nem lehet mindenki Hellhammer! :D A vokalizálásával sincs gond, bár az Arv-ban hallható dallamos éneket személy szerint nem tartom zseninek, de mindenképp üdítő! Főleg, hogy a későbbiekben több nótában is próbálkozik a srác a tiszta énekkel. Szerencsére a lemez hangzása is arányos, élvezhető, de a túlcsiszoltságtól, polírtól mentes. Pont annyira nyers, amennyire a műfaj megköveteli.
Egyáltalán nem zavar, hogy ők is a nagy retró hullám szülöttei, hisz erős dalokat írnak az énekes hölgy hangja (és dekoltázsa, he-he!) remek, ezt a fajta természetes hangzást pedig imádom! Nyilván nem ér fel a '60-as, '70-es évek klasszikus rock lemezeihez, de baromi jól esik hallgatni.
Szoktam szeretni azokat a zenéket (korai Opeth, Agalloch, The Morningside, stb.), amik hallgatása közben olyan érzésem van, mint amikor fák között, erdőben barangolok. És a friss Empyrium lemez pont ilyen. Itt a (látszólagos) monotónia is egy hatásos eszköz. A Gregorián típusú énekkel nekem sem sikerült teljesen megbarátkoznom, de összességében tetszik az album, amit a Walking Papers korongjához hasonlóan éjszaka fülelve még erősebbnek érzek.
Mindig is bírtam a csapatot, amióta Speed-ék megalapították a The Night Flight Orchestrát tény, hogy vannak zenei/vokális átfedések a zenekarok között, de ez engem nem zavar. :) Andersson dalszerzői vénája pedig figyelemre méltó, nekem kifejezetten bejön ez a progos irányvonal.
A hangulat és az ötletes gitárjáték miatt ennél nem tudok kevesebbet adni. Eljátszottam azzal a gondolattal, hogy milyen lenne a zenéjük, ha dallamos éneket is alkalmaznának, de aztán arra jutottam, hogy akkor kevésbé lennének egyediek, mint ezzel a nem is annyira extrém vokállal.
A pontszámomban van némi jóindulat is, mert bár többszöri meghallgatás után se tudott hozzám túl közel kerülni a lemez, úgy érzem, hogy idővel meg tudnám szeretni ezt a muzsikát. Na, nem annyira, hogy addiktívvá váljon. Az énekes nekem néha már túl sok (hol modoros, hol giccses), de úgy összességében, a zenét és vokált nézve is elmondható, hogy a kevesebb több lehetett volna.
Megvoltam rol gyozodve , hogy ismerem es szivesen hallgatom ezt a bandat, de vagy en valtozam vagy keverem oket valakivel mert most semmit nem hallottam ami tetszett volna, ugyhogy belefuleltem par korabbi albumba, talan a Dawn of the 5th Era ami jobb, valahogy mikor vegeter egy-egy dal rogton kiesik, semmi nem marad meg beloluk
Kritikan aluli, egyszeruen kizart hogy ezt barki komolyn vegye, soha egy jo szamot nem hallottam ebbol a stilusbol, pedig van ismerosom is aki rengeteg ilyet mutatott , hogy megertsem ez miert jo, de ez nem az, nem csak hogy nem elvezem, kifejezetten duhit az sulytalan gyerekes klimpirozas amit ezek is osszemuvelnek, ezert karvolt osszegitarozni a kezuket.
Imadom a mufajt, tehat elfogultsag van, de ezzel egyutt is kimerem jelenteni hogy ez ha 94ben jonki ma mar alapmu lenne, csakhat ma mar az 1369edik ilyen album ez, igy csak siman egy fasza stilus gyakorlat, TAAKE , Darkthorne es Burzum tuti nagy kedvencei a sracnak, nekem is.Kicsit lehetne koszosabb.
Meglepoen jo volt, feeling van, mondjuk nem fogom ujra hallgatni, hacsak nem a neni hangja miat mert az kurvajo volt, tetszett a husos massziv hangzas is, es egyaltalan nem volt unalmas , de ok megsem nekem zenelnek, bar zenelnek, zeneszek, es hangszeren, az pedig fontos...........(ez plus 2 pont)
Tetszett!
The 69 Eyes=Deathstars-H.I.M. es mas hasonlo zenekarok nagyhatassal voltak a csapatra, de ez a new wave-dark rock-love rock szarsag mar akkor is eleg volt sot, viszont ami a legnagyobb baj hogy a csapat neha eltal valamit eppen kezdene megtetszeni egy szam es akkor jon az enekes es teljesen tonkreteszi az egeszet, adnek ra egy semleges "nekem nem tetszik, de hallgassa aki akarja" 5ost viszont az enekes miatt nem tudok

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 436. 437. 438. 439. 440. 441. 442. 443. ... 502. Horizontális nézet

2021. március 27.

  Tribulation - Where the Gloom Becomes Sound
Mors Principium Est - Seven
Soilwork - A Whisp of the Atlantic
Orden Ogan - Final Days
Husky
Walking Papers - The Light Below
9000Sanyi
Lucifer - Lucifer III
Red Cain - Kindred Act II
dimmurtal
Slowmesh - Isolate
Empyrium - Über den Sternen
farrrkas
Mork - Katedralen
Weide
   
  1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.  
10 10 7 10 4.5 7 8 3 4.5 2 6.8
69Nostromo79 9.5 8 10 7 10 10 8 8.5 7 7 8.5 69Nostromo79
9000Sanyi 8 7.5 8 7 10 7 6.5 8.5 6.5 6.5 7.6 9000Sanyi
dimmurtal 9.5 9.5 8.5 8.5 6 5 10 7.5 7.5 8 8 dimmurtal
Husky 10 9.5 7 9 7 9 6 6 5 5 7.4 Husky
oldboy 8 7 9 7 9 8 7 9 8 7 7.9 oldboy
Belial   5   2   8 3   8 9 5.8 Belial
  9.2 8.6 8.3 8.1 7.8 7.7 7.6 7.1 6.4 5.9 7.7  
Tribulation - Where the Gloom Becomes Sound Mors Principium Est - Seven Soilwork - A Whisp of the Atlantic Orden Ogan - Final Days Walking Papers - The Light Below Lucifer - Lucifer III Red Cain - Kindred Act II Slowmesh - Isolate Empyrium - Über den Sternen Mork - Katedralen    
Pearls Of Long Loved Years - The 47th Parallel North (2018)
Kritika, 9000Sanyi @ 2019. április 21., vasárnap, 19:36
Lucifer - Lucifer II. (2018)
Kritika, Zoolixius @ 2018. október 7., vasárnap, 19:08
Tökfejű leszek - még ha van is belőle elég - FEZEN 2018: Az első nap
Koncertbeszámoló, Mindenholottlevo @ 2018. augusztus 23., csütörtök, 10:09
Slowmesh - Something New (2017)
Kritika, 9000Sanyi @ 2017. május 6., szombat, 07:03
Mors Principium Est - Embers Of A Dying World (2017)
Kritika, boymester @ 2017. február 7., kedd, 13:59
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.027 seconds to render