Ha ezt az albumot 1 szóval kellene jellemeznem, akkor ezekből válogatnék: csodálatos, lenyűgöző, varázslatos, meseszép. Sok köze nincs a metalhoz, sokkal inkább a folk zenékhez. Mindenkinek ajánlott album, de hozzáteszem, kell a folk zene szeretete is ahhoz, hogy igazán elbűvölje a hallgatót.
Jó kis melodic death album ez. Ütős hangzás, jó dallamok, szóval tudnak valamit finn barátaink. Természetesen külön örültem az időnként felcsendülő női hangnak, üde színfoltja volt az amúgy sem unalmas anyagnak.
Az évek óta megszokott Napalm Death féle zenét halljuk ezen a korongon is. Nekem az nagyon szimpatikus, ha egy csapatnak van egyénisége, zenéjének sajátos íze. Úgy gondolom, hogy a ND-nek van. Bármikor ráismerek, ha meghallom őket. Szóval a csapat rajongói ezúttal sem fognak csalódni, akik nem szerették őket, azok most sem fognak közelebb kerülni hozzájuk.
Ez király volt. Ugye mondtam én, hogy nem kell szar hangzás a true black-hez. Vagy az pont attól true? Na ebbe nem bonyolódnék inkább bele. :)
Megmondom őszintén, nem számítottam ilyen alacsony pontokra, mint amit eddig kapott az album. Szerintem ez egy nagyon jó funeral doom album. Nem tudom, akkor az igazán elvetemült FD lemezekre hány pontot adnátok? :D Annyit még érdekességképpen, hogy az énekes Kostas, főguru a www.doom-metal.com-on, szóval nem kicsit fanatikus a srác. :)
Jó kis album ez. A dallamos death híveknek éppúgy bejövős lehet, mint a doom fanoknak.
Na ez az igazán unalmas. Gitárnyűvés 1 órán át. Jááááájj. (Hangszeres tudás nem kétségbe vonva természetesen.)
Kevésbé tetszik, mint a Mors Principium Est, de elég jó anyag ez is. Igazság szerint én mindíg úgy pontozok, hogy megpróbálom az adott produkciót önmagában értékelni. Most viszont azt mondom, hogy lassan kezd már sok lenni a jóból. Szóval ha gonosz lennék, levonnék 1 pontot, mert túl sok az ilyen egykaptafa anyag mostanában.
Alapból szeretem a női énekkel ellátott gothic albumokat, ezért mindíg örülök ha feltűnik egy a hp-n. Ez is nagyon tetszett, főként a 3. és a 6. track. Viszont a hörgős bácsit (copyright by kispatak) sokkal többször szerettem volna hallani.
Lehet bennen van a hiba, de ez nem igazán nyerte el a tetszésemet. A lemez hallgatása közben az "unalmas", "nyálas", "popos" jelzők jutottak eszembe. Emellett nem tudom, miért kell ilyen hosszú legyen, 73 perc nagyon sok belőle.
Kicsit sokat akartak mondani a lemezzel, kevesebb több lett volna. Igyekeztek modern dolgokat is bevinni a zenébe, de jobb lett volna, ha nem erőltetik. Összességében véve hibáival együtt is kellemes hallgatnivaló.
Semmi meglepő, szokásos zúzda a csapattól megszokott magas színvonalon.
Előző, (válogatás)lemezük nem igazán nyerte el a tetszésemet, ezért kicsit félve hallgattam, de kellemeset csalódtam. True black, de meglepő módon mégse igénytelen, jók a számok, vannak emlékezetes témák, és a hangzás se olyan, mintha a fürdőszobában vették volna fel az egészet.
A banda túl magasra tette a lécet az előző lemezzel, sajnos az Amartia minden tekintetben elmarad tőle. Valahogy nem sikerült olyan jellegzetes hangulatot vinni a zenébe, ami ebben a stílusban elengedhetetlen.
Elég lapos lemez. Dallamos-szomorkás gótikus metál szerűség, emlékeztet a néhai Heaenwood-ra.
Fölösleges volt kiadni. Egyetlen dal sincs a lemezen, csak céltalan gitározás. Gitároktató videó zenei anyagának minden bizonnyal jó lenne.
Semmi új vagy korszakalkotó nincs a lemezen, mégis jó volt hallgatni. Nincsenek prüntyögések meg egyéb kütyük, a hangzás is kellőképpen brutál. Tetszett.
Nagyon bágyadt és unalmas zene, teljesen egybefolyik az egész.
Yep galop folk , ide minden mennyiségben ..............
Egy átlagosan jó lemez, de hiányoznak az igazi kiemelkedő dalok.........
ÁÁÁÁÁ sosem tetszett igazán.............
Kellemes csalodás............
Hmmm egyes számok alatt aludtam mint a bunda...........
Ezis egy melodikus album, tehát ezis jól esett :DDD ...........
jó, jó , de nekem hiányoznak a dalok........................
Szeretem az efajta zenéket, jöhet kilószámra .................
Én bizza szeretem az efajta gothic metal-t.....................
Szerintem a zenéhez abszolút nem passzol az együttes neve, de ez legyen a legkisebb gond. Folkkal mélyen átitatott galoppozós, női énekest is használó zene ez, ami néha unalmas, néha viszont nagyszerű (Forever I Ride, ugye). De ebből is 70 perc, több, mint ami jó.
At The Gates, Soilwork, In Flames. Többet nem is kell mondanom.
Ez van olyan fárasztó mint az új Six Feet Under. Nem hiszem el, hogy nem unnák azt amit csinálnak. Semmi újítás, bár a törzsrajongók biztos ezért szeretik őket annyira.
Na most ez tök égő, hogy mindenkinek tetszik. Pláne hogy kispataknak. Szóval túl dallamos, túlságosan tiszta hangzású, és nem is izglamas már a vége felé.
Vontatott, merengő doom. Mégegyszer ezt se fogom meghallgatni.
Katatonia, Paradis Lost. Ezt a két bandát ha akarnák se tudnák letagadni, mint főhatásokat. Sőt, a Katatonia világát teljesen a maguk képére formálták. Nekem ez most bejött, különösen az I Am Complete dal lett nagy favorit.
Hihahahhahhahhuhuhuehhehehehe.
MPE kistestvére. Kalapálás a végtelenségig.
Az efféle szintis heavymetaltól mindig is kivert a víz, most sincs ez másképp. Esetükben erőteljes Therion hasonlóság figyelhető meg egyébként.
Nem nagyon tudtam ezzel valamit is kezdeni, mostanában már kezd csömöröm lenni a folk/pagan dolgoktól, de hát ami jó az jó. Ez sajnos nem esett nálam abba a kategóriába, maximum háttérzeneként elmegy.
Bejövős a cucc..
Voltak jó részek, de nem fogott meg.
Nem volt olyan rossz, de olyan jó se..
Uncsi..
Lásd Mors Principium Est.
Mestermű.
Hiányzik Tom Englund hangja a lemezről. Amúgy jó a cucc.
Gyengusz..
Ettől az albumtól oda és vissza vagyok. Az új Primordial óta nem hallottam ilyen fasza muzsikát.2005 egyik gyöngyszeme.
Jól nyomják az arcok meg a hangzás is korrekt csakhát annyi ilyen albumot hallottunk már...és nekem már nagyon uncsi
Eddig nem igazán ismertem a bandát de most ezt az albumot hallgatva úgy érzem semmit nem vesztettem.Ez nagyon nem az én muzsikám az idióta visítások miatt még 1 mínusz pont.
Szörnyű ilyet leírni de teccett EnGrave ajánlata :))
Nem értem mi a búbánatnak kell 76 perces albumot csinálni pláne egy olyan stílusban mint a funeral doom.Ahogy az várható volt számomra totál unalomba fulladt a lemez.
Nem egy kiemelkedő alkotás de végülis a jobbak között van.Inkább az album első fel jött be jobban.
Nos én kedvelem az instru zenéket és Petrucci mester játékát is szóval nekem adva volt egy jó album.Volt 1-2 rész amivel nem tudtam mit kezdeni és talán ez az album is kicsit hosszabb lett a keleténél de összességében nekem teccik a lemez.
Lásd Mors Principium Est
Bevallom őszintén 1x hallgattam végig.Ezekkel a bágyatag gothic lemezekkel a világból kilehetne kergetni utyhoty nem is erőltettem tovább az album hallgatását nem lett volna értelme.Remélem róluk se hallok többet :)
Yessssss. Dúsan, jól hangszerelt, folkban gazdag folk-rock. Intro az nagyon tetszett, első dallal kicsit nehezen barátkoztam meg, az túl rockos, de azért jó. Eddig nem ismertem őket, mára meghallgattam összes anyagukat, és hát az egyetlen negatívum amit fel tudok hozni evvel a koronggal kapcsolatban, az az, hogy a régebbi cuccaik jobban tetszenek. Arra a kérdésre, hogy "Mit is hallgatsz legtöbbet metálon kívül????" így már van egy jó válaszom innentől, hogy: "Antichrisist"...
Dallamos death jó kis dalokkal, lehet hogy sok efféle zenét játszó banda van, de azért ők a jobbak, érdekesebbek közé valók...Tetszett...
Egyre csak jobbak lesznek szerintem az idő haladtával. A szokásos Napalm death/grind, igen jó dalokkal, ügyesen, technikásan. Ahol a gyorsabb, tekerősebb részekből átváltanak lassabb, doomosabb riffekbe az itt is (mint sok más bandánál is) nekem kifejezetten bejön. Van az albumnak 1-2 gyengébb pillanata, ének terén (lsd. pl 7. track) emiatt -1, de ez attól még egy király album.
Nem túl izgalmas black album, jó hangzással, néha-néha egy-egy jó témával. Elsőre még bejött, de hosszabb távon nem egy nagy durranás...
A jó kis szólóktól eltekintve ez most nem jött be annyira, az ének is néhány helyen gyatra, hamiskás. A doom zene e változatánál az első hallgatás, benyomás döntő, és ez most nálam nem volt kedvező. Nem igazán tudtam megbarátkozni vele...
Dallamos doom/death sok-sok-sok gothic feelinggel is. Jók a dalok, jó az ének, de: a dallamosság mellé bevittek volna durvább-hörgősebb-agresszívebb-keményebb részeket "ellensúlyként" akkor jobb lenne az összképp.
Hömm, meglepetésként ért ez engem- Nem igazán szeretem a szimpla instru albumokat, azt viszont kifejezetten, ha egy amúgy "énekes" albumot, egy dal erejéig megszakítanak instrus számmal (lsd. pl. Nomans Land-At the Odin's Feast, nagyon király instru dala). Na szóval ez itt meglepetésként ért, mert bár szeretem a faszi játékát, de nem hittem, hogy egy teljes albumnyi gitárjátéka is ilyen jól, érdekesen klasszul fog hatni. Nagyon jó album, nemcsak gitárrajongóknak...
lsd MPE
A figyelmet nem lekötő album tipikus esete. Az énekesnő szépen énekel, de izgalmas, erős témák nem igen vannak az albumon, három-négy dal után vagy kikapcsoltam, vagy bealudtam rajta. Sokkal jobbak születtek már ebben a stílusban.
Pontosan az, amit vártam.
Egész hallgatható.
Nem az én zeném, de ha az lenne, akkor se kaphatna jobbat ötösnél.
Nem hallottam még a csapatról, de ez jó volt.
Az előző albumuk kicsit jobban tetszett. Itt is igazából csak a hangzással van gondom. Nagyon úgy akarták keverni, hogy minden jól hallatszódjon, és ennek érdekében mindent az előtérbe tettek. Viszont így egyik hangszert sem lehet igazán kihallani. A dalok sokkal kiforrodtabbak, bonyoultabbak is egyben.
Sokat gondolkodtam hogy 8 vagy 9 legyen, de a végére ráuntam több hallgatás után is. Így csak egy erős 8-as
Semmi új, de ami van az jó.
Csaj hangja jó erotikus, de a zene halál unalmas. Az igyekezet meg van, de az eredményen csak aludni lehet sajnos. Kár érte.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. ... 502. Horizontális nézet

2005. március 26.

  Antichrisis - A Legacy Of Love-Mark II - 2005
kispatak
Rapture - The Silent Stage - 2005
kopi
Taake - Doedskvad - 2005
EnGrave
Mors Principium Est - The Unborn - 2005
Rely
Nightrage - Descent Into Chaos - 2005
cucka
Napalm Death - The Code Is Red... Long Live The Code - 2005
Vindex
John Petrucci - Suspended Animation - 2005
GanDalF
Epica - Consign To Oblivion  2005
Dolmen
Pantheist - Amartia - 2005
Sheol
   
  1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.  
Sheol 10 8 9 9 8 7 5 9 9 8.2 Sheol
cucka 5 5 8 7 8 8 3 4 7 6.1 cucka
Dolmen 9 8 7 8 8 5 6 9 5 7.2 Dolmen
EnGrave 7 9 8 7 7 6 4 6 5 6.6 EnGrave
GanDalF 7 9 7 9 8 7 10 6 6 7.7 GanDalF
kispatak 10 8 8 6 6 5 9 5 6 7 kispatak
kopi 9 7 7 7 7 9 9 5 5 7.2 kopi
Vindex   5 7   8 8 5     6.6 Vindex
Rely     8 9 8     6   7.8 Rely
  8.1 7.7 7.7 7.6 7.4 6.7 6.6 6.3 6.1 7.1  
Antichrisis - A Legacy Of Love-Mark II - 2005 Rapture - The Silent Stage - 2005 Taake - Doedskvad - 2005 Mors Principium Est - The Unborn - 2005 Nightrage - Descent Into Chaos - 2005 Napalm Death - The Code Is Red... Long Live The Code - 2005 John Petrucci - Suspended Animation - 2005 Epica - Consign To Oblivion  2005 Pantheist - Amartia - 2005    
Fordomth - I.N.D.N.S.L. (2018)
Kritika, boymester @ 2019. január 20., vasárnap, 14:00
Sorrowful Land - I Remember (2018)
Kritika, boymester @ 2018. november 25., vasárnap, 20:39
Pantheist - Seeking Infinity (2018)
Kritika, boymester @ 2018. szeptember 17., hétfő, 20:10
Tökfejű leszek - még ha van is belőle elég - FEZEN 2018: Az első nap
Koncertbeszámoló, Mindenholottlevo @ 2018. augusztus 23., csütörtök, 10:09
Towards Atlantis Lights - Dust Of Aeons (2018)
Kritika, boymester @ 2018. február 6., kedd, 06:29
Descend Into Despair - Synaptic Veil (2017)
Kritika, boymester @ 2017. október 1., vasárnap, 15:46
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.027 seconds to render