Ez bizony minőségi zene. Végig fenntartja a figyelmet. Az Opeth köszönhetne neki. Igaz néha belőle építkezik, de sokkal jobb ötleteket hoz ki a meglévő nyersanyagból, és nagyon sok jó hangulati elem is van benne. A Derelict Planet némi Camel érzést is hordoz de pozitív értelembe. Ilyenkor nem bánja az ember a lemezhosszt sőt még kérne is belőle. Magyarok? Meglepődtem. Százszázalékos teljesítmény dalszerzésből.
Ezt a hangzást mindig nagyon bírtam, de nem valami jók a témák. Kissé unalmasak. A Mask Of Malevolence-be tetszett a szóló, de az is azért mert olyan jó "régies" volt. Ha valahol szólna a lemez szívesen elhallgatnám de itthon nem hiszem,hogy hallgatni fogom.
Végre nyomasztó hangulat, jó számok, jó énekhang, egészséges lemezhossz. A Tabula Rasa számnál az egyik kedvenc doom együttesem a Dolorian neve is beugrott, és ez jólesett. Kiváló lemez.
Az ilyen női énekhang a gyengém csak nem pozitív értelembe. De legalább a zene nem volt vidám. Ha instrumentális lenne adnék rá vagy hat pontot.
A röhejes fajta folk metalnál mindenképp jobb. Ez a stílus nem az én terepem. De azért majdnem közepesnek elment.
Annyira nem rossz, de olyan lagymatag, hogy ehhez mégegyszer nem lenne türelmem.
Hú bassza meg. Ez nehéz volt. Mikor rákezdenek a hangzás kifejezetten idegesített. A Swarm közepét jónak találtam de összességében nekem ez nagyon zsenge eresztés. Úgyis fogalmazhatnék, hogy nem én vagyok a célközönség.
Ez maga volt a dögunalom, főleg ilyen hosszan. Mikor begyorsítottak az meg egyenesen röhejes volt. Ebben a körben eddig semmi nem tetszett.
Mike666 véleményét osztom. Marad számomra a Crowsreign mint legjobb lemezük.
Az olyan énekhang mikor a mély hörgésre "ráeresztik" a vékony vernyákolást mindig kurvára idegesített. Ez a fajta technikás death metal mindig fárasztott. Egyedül a basszusjáték tetszett. Ha azt nem emelték volna ki, akkor ennyit se adnék.
Végre egy nemzetközi szintű torok! Mármint hörgésben, mert a tiszta énekes részek nem sikerültek olyan jól jellegtelen hamiskás hang ezen még csiszolhattak volna legalább a stúdióban. A hangulati elemek a narrációs részek szerintem feldobják a lemezt a hangszeres szekció előtt le a kalappal.
A szakavatott fanoknak lehet hogy teszik, nekem nem jött be. A végére megszoktam. hogy ott zajolnak a háttérben de nem tudok egy emlékezetes pillanatot sem felidézni.
Az elszállós részek tetszettek a károgás nem. Az Albedo hangulata kimondottan jó volt.
Az a bajom vele, hogy az éneket túlságosan előre keverték és néha egy kicsit már fárasztó is de a hangulat az 10-es
Jól alkalmazzák a műfajhoz tartozó paneleket de eredetiség nem sok van benne. A hangzás arányos, tetszett mikor néha előreengedték a bőgőst, jól használják a népi hangszereket a vokál viszont nagyon egyhangú. Biztos van az a sörmennyiség, hogy akár még élvezzem is de most nem jött át. Vannak ebben a műfajban azért ennél sokkal jobbak is A borító tetszik.
Engem nagyon elkapott a hangulata talán a közelgő karácsony miatt is. A Puppeteer és a War mellé egy hangon prüntyöghetnének egy balalajkán akkor is megadnám a maximumot. Csak nekem ugrik be itt-ott a Pearl Jam?
A borító alapján másra számítottam. Eleinte kellemes csalódás volt, de a végére már nagyon fárasztott. Főleg a nyávogás.
Volt egy-két jó pillanat de nem az én világom, elment mellettem. A károgás kifejezetten béna volt.
Néhol annyira gonosz, hogy az már röhejes. Nem riadnak vissza a sablonok használatától sem. A hangszerelés ötletes a keverés is tetszett, többnyire kimondottan szórakoztató volt.
A következő körbe beajánlottam volna én is. Egész egyszerűen zseniális lett a lemez. Az teszik benne a legjobban, hogy nem öncélú magamutogatás,hanem jól megkülönböztethető már-már "slágeres" de nem gagyi dalokat sikerült összehozni. Annak idején én is belekaptam az előző lemezbe de nem tudott lekötni de ez már az első ütemeknél elkapott. A borító is király (bár az az előző lemeznél is jó volt).
Osztom Pistike véleményét és adom Naga pontját.
Ami nem zene, az benne a legjobb: a borító. Azt imádom! A többi erősen felejtős... Ki keverte? Arányok csapni valóak. Ének: hát a szomszéd nénike is dühösebb és gonoszabb, ha beszarik a macskája az ágy alá. Unalmas panelekből meg unalmas massza kerekedik, nincs mese, ez egy erőtlen lemez.
Hangulat, csodás részletek, profizmus, zeneszerzés, lélek.
Keverés szempontjából az ének valóban sok. Élesen vág bele a szerkezetekbe és nem simul, mint ahogy egy ilyen hangnak kellene. Összességében is nekem a 271-es körben a Nod Nod jobban bejött. Lehet, hogy csak nehezen adja meg magát, pedig lepörgött már párszor
Nem igazán volt kenyerem ez a fajta keveredés. Teszem azt világzenével sokan tudnak jól keverni metált. Ehhez persze izgalmas dolgokat kellene jó ízléssel és érzékkel párosítani. Itt mindenből erős hiány van.
Harmóniák, húzás zenében és vokálban, még ha nem is erőszakosan, hanem finoman. Szerintem így nehezebb, de éppen ezért meggyőző ez a teljesítmény. Egyszerűen szép muzsika!
Éppen olyan, mint a pontszám, amit adtam rá. Tökéletesen középszerű. A borítót itt rühelltem.
Untam, mint a negédes, soha elmúlni nem akaró ünnepeket. Mellettem tökéletesen elment ez az alkotás.
Hangulat, profizmus, sötétség, fagy.
Szépen hozzák, amit szoktak, de a töménytelen mennyiségű hangjegy közül csak nem akar valami érzelmi kivetülés felsejleni. A zsenialitás nem abban lenne, hogy nem vesznek el ebben az önmaguk által kreált rengetegben, hanem hogy mutatnak valamit annak szépségéből is. Ez itt nincs meg.
Általában az oldboy által kedvelt zenéket tartom magamtól a legtávolabbinak, de most nem. Jelentem, összesimultak a vélemények:) Erőteljes az ollózgatás, de nagyon minőségi hazai.
Nem sok izgalmas részt találtam benne, az előző lemez valahogy jobban elkapott.
Leültem, meghallgattam, tetszett, de többet nem fogom és a nevükre sem fogok emlékezni. A borító viszont nagy királyság!
Lásd emp kritikája:)
Nem az én stílusom, de elismerem a tudásukat és a dalok sem rosszak.
Még az előző néven kiadott Keep Dancing lemez egy gyenge próbálkozás volt, de ez kimondottan életképes és nemzetközileg is vállalható! A borító nem lett túlagyalva mondjuk!
A hangzás állati szimpatikus, az viszi is a cuccot a hátán, ötlet mondjuk nem sok van, a dob és a vokál pedig kiakasztó, szóval minden ígéretessége ellenére ez csak egy közepes utánérzése az Entombed-Grave-Unleashed-Dismember vonalnak...
Nem tudom hogy mi okozza, de az előző körös Fen hosszas próbák ellenére sem nyert nálam bebocsájtást, míg a Redwood Hill meg szinte elsőre. Ugyanúgy ráhangolódást igénylő, a hallgató felől kicsit többet elváró zene mindkettő...
Ugye hasonló "forrásból" táplálkozik a Cruachan is mint a Primordial, ám amíg a Primordial patinás és fenséges zenére képes csontig hatolva, addig a Cruachanra inkább a számat húzom. Sosem volt bejövős.
Igényes, intelligens, jól meghangszerelt zene, de nagy katarzisokat nem hordoz magában, nem nagyon kötött le. :(
A megszólalás élményszámba megy, a tempók és a témák változatosak, viszont ide jobban illene valami Robert Lowe-féle Candlemass-es vagy Solitude Aeturnus-os vokál!
Semmitmondó black, és nekem még hangulattalan is...
Egy death metál egyszerű legyen, sötét hangulatú oszt kész! Azt mondjuk elhittem hogy nagyon jó kezű zenészek a kanadaiak!
Ígéretes. Ami miatt jó, azt már a kritika, és a többiek leírták. Ami miatt viszont nálam kevesebb pontot kap, az a lemezhossz (szerintem minimum 20-25 perc felesleg is van az albumon, amit kegyetlenül meg kellett volna nyesni), és az, hogy a hangulati elemeket is túlzásba viszik. A tiszta ének egyenlőre nem jön be, de emiatt nem vontam pontot, mert ez olyan, hogy a következő 10-15 hallgatásnál biztos megszokom majd.
Kifejezetten gyenge másolata az oldschool svéd death metálnak (és nem a hangzással van a baj, hanem a dalokkal). Rögtön utána meghallgattam egy Dismembert (Indecent and Obscene), hogy helyreálljon a rend a fülemben, és visszaálljon a vérkeringés a lábamba.
Számomra ez kínzással felér...
Nem az én zeném. Max élőben.
Alapvetően kedvelem a folk sok fajtáját, de ez nem túl izgalmas.
Nem bejövős, olyan semmilyen... Talán egyedül a War, aminél felébredtem...
Életemben nem hallgattam shoegaze-t, utána is kellett nézni, hogy mi is az. Így, nagy adag post-rock-al meglepő módon nem is olyan rossz ez, vannak nagyon jó pillanatai az albumnak (pl. Swarm). Még az elborultabb-lassabb részek is így-úgy, de bejönnek. Viszont rossz is akad bőven, pl az ének végig, vagy pl a 2. dal, na ezek marha fárasztóak. Viszont a dalszerkezetek meg nagyon rendben vannak. Még az is eszembe jutott, hogy milyen lehetne ez jó női énekkel (pl. Anneke?) Ez nálam egyenlőre egy hatos, lehet hogy szalad még feljebb a pont...
Király, meglepően jó. Jobb énekessel és ha elhagyják a gyors dalokat, simán tizes is lenne nálam.
Nincs rajta semmi, ami miatt újra meghallgatnám....
Ez viszont az én zeném lenne, de nem ebben a formában. A nagy témázás-virgázásból nem állnak össze dalok, illetve amit mások kiemeltek (basszusg hangzás) az engem kifejezetten zavart, jópárhelyen egyenesen dühített. Ennyire kiemelni, előrekeverni már több mint sok.
Ez jó. És ráadásul magyar.
Először unalmas, utána zavaró, és végül idegesítő.
Hatásvadász zene. Elég sok az üresjárat, de ha beindul elég jó.
Ez engem nagyon nem hat meg, semmilyen téren.Talán a leányzó hangja egy kicsit.
Jó témák vannak benne. A hangzással nem vagyok kibékülve.
Hát ez …. A francba elaludtam rajta. Ehhez nagyon frissnek kell lenni. A hangulata mindenkép értékelendő.
Nem kell. Erre csak ennyit tudok írni.
Ezt a kört éppen elég lesz elviselnem.
Ahhoz képest, hogy Black egész hallgatható. Mér a végén ez lesz nálam a hét favoritja.
Jó kis zene, de nekem nem ilyen egy death.
Nem rossz, de az előző körben szereplő, hasonló vonalon mozgó Dreamgrave nekem jobban tetszik. És hát tiszta ének fronton még kell gyakorolni, a hörgés teljesen jó, sokszor oldschool.
Old school terror Kuala Lumpurból
Picit jobban bejön, mint az elődje. Fasza cucc, bár nehezen enged magához.
Tetszik,jó sötét, a csaj hangja meg bejön.
Én csak nézek és nem értem, mi van. Mindíg is jónak tartottam a banda zenéjét, a legutóbbi lemezük is zseniális. Ez az énekstílus teljesen új és nem mellesleg rettenetesen gyenge, erre nem magyarázat, hogy a banda fele lecserélődött 2012-ben, hisz az énekes maradt. A dalok gyengék, a hangzás is fura, az ének meg... Nagyobb csalódás, mint a Varathron lemez.
Hát ez tényleg elaltatott. Meg nem is nagyon tetszett.
Slágeres?! Számomra annyi jött le az egészből, hogy egy baromi unalmas zenére nyünnyög halkan egy herélt csávó, akiről csak azután jött le, hogy hím, amikor elovastam a tagok neveit. Nem nekem készült és még idegesített is.
Nem rossz, de nekem pont a károgós ének jött be, a tiszta énekhang itt és most elég véknya lett.
Bevallom, többet vártam ettől a lemeztől és a zenekartól. Hallgatható, de nincs miért újra meghallgatni. A hét pont is jóindulatú, mégiscsak Varathron.
Én sem vagyok a technikázás híve, de ez nagyon meg lett csinálva. Meghallgattam az előzőt is, de az még sehol nincs ehhez képest.
Oldboy kritikájával totálisan egyetértek....nagyon durva, mintha maga Akerfeldt hörgne az albumon...azért még érződik, hogy kiforrás alatt áll ez a zene, de nagyon jó úton haladnak. Ezzel az albummal elintézték, hogy a következőkben odafigyeljek a további munkásságukra. Ők és Mytra számomra az idei felfedezettek a magyar bandák közül...már egy hete csak ez szól a hangfalból (napi rendszerességgel)...szóval nem szarozok...ez 10 pötty
Mintha ráspollyal játszanának a gitárokon :D....fasza kis oldschool death anyag...a Trenchrot-ra emlékeztet nagyon....ez pont kellett erre a körre feloldásnak a sok alter zene közé...nah de nem emiatt adok rá ennyit..ez magában is megérdemli a 9.5 pontot...
Ezt gyorsan megcsáklyázom egy magas értékkel
A csaj hangja nagyon durva...a régebbi dolgaikhoz képest is elszállósabb lett ez az új anyag...nagyon tetszik, ahogy a halk, elgondolkodtató részek egyszer csak felrobbanak...a gitárok és az énekesnő hangja pedig hihetlen erőt kezd sugározni...az egész olyan mint a vihar előtt csend...amikor megjelennek az első villámok...de még mindig csend van...a No Dog,a Dig Your Fingers és Jungle számok pedig kiemelkedően jók...
Úgy látszik a kevésbé kifonomult darabokat a végére sikerült hagyni, pedig mindig törekszem, hogy az elején letudjam őket...Dícsérendő, hogy jó példát mutatnak a Dalriada számára, hogy van még hova fejlődni. A dícséret itt véget is ér...mert ebből bizony árad a lábszag, ami a sok táncolós ritmus után kígyózik...hejje hujja vigalom, több pontot én nem adok!
Újabb lágy zene...akinek az Anathema újabb dolgai bejönnek, szerintem annak ez is tetszeni fog...
Hehe...hát ez sem thrash metál :D. Tök jó elszállós zene...Úgy látszik ez a kör a földig érő sálat hordó művészlelkeknek kedvez :D
húú de setét akart ez lenni...csak aztán a nagy sötétségben eltévedtek...
Jó,jó...de a technika angyalától nem hatódom meg...még karácsonykor sem :D
Lásd kritika!
Az old school death metal nem az én terepem... Lehet, hogy sokaknak bejön a lemez atmoszférája, de a kriptabűz/hullaszag engem teljes mértékben hidegen hagy. :D
Isis és The Ocean-féle hangulatokat, zenei megoldásokat is felfedezni véltem a dalokban, ami feltétlenül pozitív! A tiszta ének és a hegedű használata szintén örvendetes. A visszafogott, leheletfinom részek valóban gyönyörűek. A hangzás pazar. Mégsem tudok teljes mértékben lelkesedni a lemezért. Hogy miért? Magam sem értem...
Erősen hangulatzene. Ha olyan passzban talál, 8 pontot is ér, ha másmilyenben, akkor meg csak ötöt. Úgyhogy átlagoltam.
Ha a folkos részeket/hangszereket mellőzték volna, akkor talán még tetszene is! Jahhh, hogy úgy már nem hívhatnánk folk metalnak? Tényleg! :D
Szép, hangulatos, andalító zene. Amikor néha magasabb sebességre kapcsolnak, bekeményítenek, az is tetszetős. Anathema és Pearl Jam/Eddie Vedder rajongóknak erősen ajánlott!
Zeneileg teljesen rendben van, néha még a King Crimson szellemét is megidézik! Az ének nekem sem jön be annyira, hosszú távon valóban idegőrlő ez a fajta "sipítozás".
Túl nehéz hallgatnivaló ez most nekem. Kétszer lement, de nincs kedvem többször elővenni. Pedig valószínűleg bizonyos hangulatban többet adnék erre a lemezre!
Néha úgy érzem, mintha a gonosz szinte kúszna kifelé a hangfalakból. Tehát hatással van rám a Varathron "művészete". De ismerek náluk színesebb zenét játszó görög alakulatokat is! :)
Én ezúttal sem hallok itt dalokat, amiről nagyrészt szerintem a vokál tehet. Talán ha egy frankó dallamos énekhangon adnának elő jól megírt témákat, amik akár a klasszikus, de jól bevált verze és refrén megkülönböztetést is alkalmaznák, jobban tetszene a zenéjük... Ha már a hangszerek nem képesek lelket önteni a zenébe, egy megfelelő orgánummal megáldott dalnok orvosolhatná a problémát. A fretless basszusgitár viszont továbbra is nagy kedvencem, tehát ennél kevesebbet képtelen vagyok adni a lemezre.
Minden tiszteletem a csapatnak. Vannak még kiforratlanságok itt-ott, mintha túl sok mindent meg akartak volna mutatni, hogy ehhez is értenek, de ez csak néhol tűnt fel. De nem kötekszem, nem is lehet, igényes munka! 9-est még meglátom.
Na ez a death lemez tesz engem a sírba :)
Kiváló! Még remeg a kezem a 10-eshez is, most még nem érzem annyinak, összehasonlítva idei 2 vetélytársával stílusában...
Volt szerencsém hozzájuk koncerten is. Ott is, lemezen is átjön: igazi örömzenészek, semmi virtuóz technikásság, csak totális elszálltság, lebegés, kellő helyeken némi zúzás. És egy éteri, érzelemdús, még nem teljesen profi, de gyönyörű hangú énekesnővel az élen. Nem én ajánlottam, de kíváncsi leszek mennyire osztja meg a tábort. Esti elvonulós, fejhallgatós zene. Csak azért nem több, mert egy picit lehetne izgalmasabb, pontosabban hosszabb távon nehezen köt le az ilyesmi.
Semmi bajom a folk metallal, annak ellenére, hogy egyre kevesebbet hallgatok ilyet, ez viszont nagyon szürke lemez lett.
Kellemes.
Zeneileg egy fárasztó munkanap után még érdekes is volt, de az ének hol irritált, hol csak megmosolyogtatott, az mínusz 2 pont. ÁH, a végére már a zene sem volt annyira lebilincselő.
Gonosz ez a kecske, csak soványka is még. Azért nagy gondok nincsenek.
Idén nálam ez a death metal lemez! Lehet szidni a technikás DM-okat, bár ők tényleg profik, viszont DALOKBAN gondolkodnak. De még mennyire! Abszolút kedvenc az utolsó 3 tétel. Igeen Igeen! Nem is mertem mondani, de az A BASSZUSGITÁR hmmm... :) Arra kíváncsi lennék, ha más zenekarnéven jött volna ki, ki mennyivel adott volna többet... Segítek: a Death-re célzok, szerintem - és nem vagyok ezzel egyedül, a BC az ő örökségük.
Nálam bőségesen belefér a nemzetközi második vonalba, az elsőhöz se hiányzik olyan sok, jobb tiszta ének, egy kicsi mértékletesség, és nagyon rendben lesz.
A nevük egyik jelentése a WC, kb. úgy is szól, mintha ott vették volna fel. :-P Ez az "ének" meg minden, csak nem hangulatos. Az egész rettentően primitív.
Kiváló.
Ezzel sem tudok túl sokat kezdeni.
Ez most nem esett jól, különösen ilyen röviddel a fenséges Primordial után... eléggé gagyi.
Kellemes zene valóban, de azért az Anathema számomra emlékezetesebb lemezeket csinál. Amíg hallgatom nagyon kellemes, de azzal ellentétben nem kívánkozik vissza annyira a lejátszóba.
Változatos muzsika, unalmas és idegesítő részek váltják egymást. :-D Nem nekem való.
A tiszta ének lehetne jobb is, de még ezzel együtt is nagyon jó.
Én nem hallok itt nagy gondokat, csak jól megírt, hangulatos nótákat hallok.
A tudásuk megvan, de eléggé hidegen hagy, amit művelnek. Én hangulatpárti vagyok, az meg itt nem igazán van jelen. A nagy technikai tudás nem nyűgöz le önmagában.
7 húros, progresszív. - Jó, de az énekre sokkal sokkal több energiát kellett volna fektetni, hogy végleg leboruljak a zenekar előtt. Azért nem ennyire szörnyű a helyzet, s várom egy újabb album megjelenését. - Hangulatból biztos 10-re vizsgáztak nálam a srácok. - Bár azért a témákat illetően még szokni kell az ilyesfajta dalszerzést is. :) - Nyugodt szívvel ajánlom meghallgatásra, az összes, albummal kapcsolatos hozzászólástól is függetlenül.
Egy old-shool death metal-tól többet várna az ember, főleg ilyen gitárhangzás után. Hiába vagyok a stílus elkötelezett híve, nem tudtam elviselni ezt az ótvar dobjátékot, s ezt a semmitmondó vokált. - Sokat akartak, osz' tele lett a gyatyájuk. - Death metal hívőknek még ínséges időkre sem. - Ráadásul illenék megtanulni szólózni is... Blöe.
Bejgligőzős hangulatomban végül rászántam magamat, de úgy érzem nem ütött szíven. Nem igazán vagyok kibékülve ezekkel a post black metal-okkal. Sebaj. :) - Maradt még pogácsa is... Szóval, csak hogy közérthetőbb legyek: ahol több az ének, számomra jobban is teljesít a banda. :)
Próbáltam közel engedni magamhoz, de aztán rútul pofon vágott. - Szóval... Erősen hangulatfüggő. - Ja, s egy jó tanács: ne igyál közben...
Szerettem volna az este "megtáncoltatni" az asszonyt. - Na, ez nem az a zene volt, amire lehet... táncolni. - Ez legalább annyira összeszedett zene, mint a "csoffadt" keksz egy babakocsi alján. - Még bemelegítéshez is kevés...
Valami ilyesmi jönne ki, ha a HIM és az Anathema "legénységét" egy ipari húsdarálón "átengednénk". - Hosszú távon még ízletes is lehet... Csak majonéz legyen, meg ketchup. - Aki pedig még emlegette a Gyöngy Lekvárt annak is igaza van. :D
A főiskolás évek tankörbulijaira emlékeztetett. - Nem maradt meg bennem semmi. - Gondoltam rá, hogy a macskát is heréltetni kéne már, de hiányozna arra a pár napra is a nyávogása. - Szóval, csak és kizárólag "műértőknek".
Ügyes, ügyes... Már majdnem tökéletes. :)
Vannak rajta ügyes megoldások, de nem hiszem, hogy a stílus kedvelői is hanyatt fogják magukat vágni a produkciótól. Mindenesetre sokkal kellemesebb időtöltés, mint az égett pirítóst kiügyeskedni villával a kenyérpirítóból ami még a konnektorba van dugva. - Ráadásul ez egy olyan black metal album, aminek még a hossza sem annyira idegesítő.
Széjje'buzizott szkrímelős 7 húros szerintem. - Nem, nem számoltam hogy hányszor tolják végig a húron az összes meglévő hangot, de hosszú távon nagyon fárasztó. - A dob úgy agyon van triggerelve, hogy 1200-on megy a számláló végig. Szerintem a kevesebb több.
Oké, tényleg jó, de azért szerintem némileg túl van ám értékelve. Sima extrém prog. metált hallok itt, ami minőségileg megfelel, de nem emelkedik ki igazából ebből a mezőnyből. Legalábbis nem raknám a stílus nagyjai közé, de még az Arbrynth, Nami, Ghost Brigade, stb... jellemezte második vonalba sem fér be nálam ez a produktum. Az alap jó és tehetségesek is a srácok, de még van hova fejlődni azért.
Írtam ugyebár, hogy mostanában kevesebb lelkesedéssel fogok bele egy metál lemezbe, mint általában. Na, hát ezt szívem szerint nem csak most, hanem máskor is kinyomnám néhány dal után, de valahogy végigszenvedtem. Annak ellenére, hogy bőven elég ebből 10 perc is, hogy reális képet kapjon az ember. Értem én, hogy gyenge hangzás = trve-ság, de ami sok, az sok. Egy idő után megfájdult tőle a fejem. Bár lehet, hogy nem fülessel kellett volna hallgatni...
Lehet, hogy újra elő kellene venni, mert még akkor hallgattam meg, amikor kijött, de az biztos, hogy nagyjából ugyanúgy állok vele, mint az előzővel: jó ez, de még valami hiányzik belőle. Pillanatokra nagyon el tud kapni, de vannak benne azért üresjáratok is és összességében megint nem érzek késztetést aziránt, hogy ismét meghallgassam, hiába tetszett elsőre. Így megint csak nem merek ennél a pontszámnál többet adni. Sőt, egy fél pontot még le is vonok második hallgatás után.
Nagyon bejött az album első fele, de aztán az 5. daltól egyre inkább vontatottnak éreztem és nem tudom, hogy miért. Lehet, hogy ebből a fajta zenéből nekem szimplán elég fél óra is...
Régen volt már szerencsém effajta folk metálhoz, és akkor is nagy valószínűséggel a HP miatt vetemedtem rá. Rólam tudni kell, hogy a metál műfajok közül ez áll tőlem a legtávolabb. Persze, ha valaki jól megoldja, mint pl. az előző körös Primordial, vagy mondjuk az Agalloch, akkor semmi gondom nincs vele, de nekem az ilyen dínom-dánom muzsika nagyom nem jön be. Na és ez a hangzás is...
Nekem csak az első szám közben esett le, hogy ez bizony az Antimatteres Mick Moss projektje. Bár az előbb említett zenekar dolgaiba jobban bele tudok borzongani, azért ez is kellően elérte a hatást.
Most éppen megint olyan időszakom van, amikor igazából nincs kedvem metált hallgatni, úgyhogy ez az album most pont jól jött. Nagy erőssége véleményem szerint ennek az anyagnak, hogy bár alapjában véve elszállós zenének tartom számon, időnként teljesen jól tud bekeményíteni is. Ez azért jó, mert kb. bármikor elő tudom venni anélkül, hogy ráunnék. Ehhez jön még hozzá, hogy tök slágeres valójában az egész, hiába vannak az átlagosnál hosszabb számok. Több komoly esélyest is tartalmaz az Ujubasajuba számomra az év dala címre, de egyébként is nagyon rendben van az egész album szerintem minőségileg, és nem csak shoegaze/post-rock vonalon... pár hallgatás következtében pedig már a dobogót is elérte nálam. Rendkívül addiktív zene, ha valaki fogékony rá.
Basszus, valahonnan annyira ismerős volt ennek a zenekarnak a neve. Egy kis kutakodás után rájöttem, hogy réges-régen, amikor ismerkedtem a különböző stílusukkal, az utamba került egy korábbi daluk, az Unholy Funeral, amiről megragadt, hogy baromi hangulatosnak találtam akkoriban. Hát, azt is újra elővettem, és összességében ugyanaz róla ma már a véleményem, mint erről az albumról: bajom nincs vele, de hosszú távon elcsépeltnek, unalmasnak tartom és fáraszt.
Újrahallgatva még egyszer némileg azért megváltozott a véleményem. Igaz, hogy dalokban gondolkodnak egyértelműen és egy-egy tétel jobban meg is tudott fogni, de igazából ennyi. Valahogy még mindig nem igazán tud érdekelni, hiába minőségi produkció.
Nekem beugrott a Bathory Requiem lemeze, ami nem biztos, hogy túl nagy poitívum, lévén nem az életmű legcsillogóbb ékköve. A szar hangzás és a szörnyű vokál itt is megvan, de ez inkább vicces, Quorthon azért legalább hangulatot tudott kelteni.
Nekem egy jól sikerült stílusgyakorlatnak tűnik. Viszont mivel nem tud elemelkedni a stílus kliséitől, sajna eléggé uncsi. Egy picit azért jobb az átlagnál.
Írjuk be a naptárba ezt a napot, ugyanis megtörtént, hogy Belial véleményét teljesen magaménak érzem.
Úgy vélem ez a maximum, amit ebből a sörözős (vagy itt inkább whiskyzős) folkmetálból ki lehet hozni. Mintha végig egy dalt játszanának. Szörnyű.
Lendület az valóban hiánycikk, de ettől még hallgatom mint állat.
A nem doomos részek tetszettek volna, de ez az óbégatás még azokat is tönkreteszi. A néhol felbukkanó károgás pedig olyan, mintha valami csávó betévedt volna a stúdióba és egy-két helyen rátrollkodott volna az éneksávokra. Amúgy meg csak olyan semmilyen az egész.
Ez sem hat meg, nekem a hangulat önmagában kevés jó dalok és emlékezetes pillanatok nélkül.
Nagyon tetszik, amit csinálnak. Úgy játszanak technikás death metalt, ahogy kevesen szoktak, dalokban és dallamokban gondolkoznak. Emellett a fretless basszusgitár csak hab a tortán.
Nagyon ötletes! A férfi dallamos ének viszont elég gyenge néha, ezért nem adnék rá többet.
:-(
Az előző lemezük azon év dobogósai között volt számomra, és ez is úgy végzi. Fantasztikusak az elszállós - halkulós részek. Örülök neki, hogy több van belőlük, mint az előzőn. Egyre jobb ez a banda.
Micsoda meglepetések év végére.
Adult content! Felnőtt zene felnőtteknek kiváló énekessel, okosan megírt harmóniamenetekkel.
Ennyi mindenképp, de még hallgatom...
Hogy mondta a múltkor Zolixius? Innovatív, meg minden, csak én leszarom? :-D
Hát nosztalgikus érzés volt, mert anno a másolt kazettákon így hangzott minden és megvolt a feelinje annak is, de ma ez így ebben a formában kevés.
1-1 szám erejéig még kellemes, de egy idő után unalmas majd az album végére zavaró.Kortárs művészeknek való, akik teáznak vagy Absinthoznak hosszú földig érő sálat hordanak.
Valahol ennek is van helye , de nem az én lejátszási listámban. Nekem ez langyos.
Egy darabig érdekesnek találtam, aztán már szenvedés volt, a végére már rüheltem.
Setét , gonosz, mocskos, hideg, de közelsem kiemelkedő, viszont szívesen hallgatok ilyenekt.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 274. 275. 276. 277. 278. 279. 280. 281. ... 502. Horizontális nézet

2014. december 27.

  Naturus - Love of the Lightside | Live on the Darkside
oldboy
Redwood Hill - Collider
Pistike66
Sleeping Pulse - Under the same sky
banya07
Caskets Open - To Serve the Collapse
boymester
Beyond Creation - Earthborn Evolution
Perszepeta
Varathron - Untrodden Corridors Of Hades
BlackZone
Esben and the Witch -  A New Nature
nascence
Lavatory - Morbid Terror
mike666
Kairon; IRSE! - Ujubasajuba
Redrum
Cruachan - Blood For The Blood God
Belial
   
  1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.  
arallu72 10 10 5 3 5 6.5 3 6.5 2 4.5 5.6 arallu72
banya07 9.5 7 10 6 10 8 9 4 5 6 7.5 banya07
BlackZone 8.5 10 9 5 7 8.5 7 4 5 5 6.9 BlackZone
boymester 9 6 8 9.5 8 5 5 3 6 4 6.4 boymester
Critical_Message 7.5 9 5 8 6 5 6 6 8 4 6.5 Critical_Message
kopi 7.5 3 5.5 9 5 6 5 4 6 5 5.6 kopi
lostmind17 7 6.5 6 3 6.5 7 4 3.5 2 6 5.2 lostmind17
mike666 7.5 8.5 4 7.5 9 7 8 9 2 3 6.6 mike666
nascence 10 9 10 8.5 7 5 9 9.5 8 4.5 8.1 nascence
oldboy 9 7 8 6 6 6.5 6.5 4 7 5 6.5 oldboy
Perszepeta 8 9 7 7 10 7 7 4 5 5 6.9 Perszepeta
Pistike66 8 9 7 9 6 8 5 4 4 5 6.5 Pistike66
ZolixiusRex 7 6.5 8 9 5 7 4 4 4 4 5.9 ZolixiusRex
Redrum 7.5 7 8.5   7.5 5 7.5 1 9.5 3.5 6.3 Redrum
bandeeraz   6.5 8.5 5 9 6 5.5 3.5   4 6 bandeeraz
Nagaarum 8.5 10 10   4 8 9 3     7.5 Nagaarum
Belial     3     7 6 4 2   4.4 Belial
  8.3 7.7 7.1 7 7 6.7 6 5 4.9 4.7 6.4  
Naturus - Love of the Lightside | Live on the Darkside Redwood Hill - Collider Sleeping Pulse - Under the same sky Caskets Open - To Serve the Collapse Beyond Creation - Earthborn Evolution Varathron - Untrodden Corridors Of Hades Esben and the Witch -  A New Nature Lavatory - Morbid Terror Kairon; IRSE! - Ujubasajuba Cruachan - Blood For The Blood God    
ZolixiusRex 2014. december 27., szombat, 14:47
ZolixiusRex
Csatlakozott:
2011. január 31.
Hozzászólások: 1788
Válasz mike666 üzenetére:

Azért a Cruachan régen másmilyen volt




Pontozzuk le inkább ezt. (a)
--
In Grind We Trust!
mike666 2014. december 27., szombat, 13:53
mike666
Csatlakozott:
2009. május 19.
Hozzászólások: 487
Azért a Cruachan régen másmilyen volt


Pistike66 2014. december 25., csütörtök, 10:58
Pistike66
Csatlakozott:
2008. június 17.
Hozzászólások: 3408
Én is kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek!
Perszepeta 2014. december 25., csütörtök, 02:42
Perszepeta
Csatlakozott:
2010. szeptember 28.
Hozzászólások: 1308
szintén kellemes ünnepeket kívánok az egész forgácsoló stábnak! :-)
kopi 2014. december 24., szerda, 10:48
kopi
Csatlakozott:
2003. december 30.
Hozzászólások: 52
kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek!
Redrum 2014. december 23., kedd, 21:59
Redrum
Csatlakozott:
2012. március 5.
Hozzászólások: 453
"hejje hujja vigalom, több pontot én nem adok!" (hrhr)
--
"The Ethiopian jazz scene is the only interesting one today."
banya07 2014. december 23., kedd, 10:26
banya07
Csatlakozott:
2013. március 7.
Hozzászólások: 200
Mindenkinek Boldog Karácsonyt Kívánok!
\m/http://femforgacs.hu/fficons/headbang.gif
nascence 2014. december 15., hétfő, 10:03
nascence
Csatlakozott:
2010. november 27.
Hozzászólások: 1008
Válasz Perszepeta üzenetére:

Jééé most jövök rá, ismerem az Esben and the witch-et, Sólstafír előzenekara volt. Gyanús volt az első hangoknál élőben hallottam már.



Bizony bizony...és ott ezek a dalok sokkal energikusabbnak hatottak...jót tett nekik a "túlzásba vitt" hangosítás (nem úgy a Sólstafírnak...bár ettől még ők is nagyon királyak voltak (hrhr) )...Szerintem érdemes fülessel hallgatni...úgy a No Dog, Dig Your Fingers In és a The Jungle nagyon tud ütni...
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.061 seconds to render