A rusnya borító ellenére egész értékelhető. Kifejezetten ügyesen építkező anyag, amiben még emlékezetes dallamokat is találni. Lehet, hogy érdemes lesz a korábbi anyagaikat is lefülelni.
Nekem ez csak egy átlagos death lemez, minden extra nélkül.
Kellemes meglepetés. Ha ez a bemutatkozás, akkor ebből még akármi is lehet. A Vol. II-re kíváncsi leszek.
Jó ez, annak ami...
Érdekes és határozottan tetszetős elegy. Sokszor hallgatós, finomságokkal teli.
2009-ben az aktuális lemezt én ajánlottam. Akkor nem volt rajta Marrow szintű szám. De az sem dob rajta annyit, hogy gyakori vendég legyen a lejátszóban...
Kellemes háttérzene. Semmi többet nem adott nekem.
Már hallgatom egy ideje. Érdekes, hogy vissza-visszakívánkozik a lejátszóba, mégsem vagyok maradéktalanul elégedett vele. Talán a kiugró dalok hiánya az, amit még az egyébként ötletesnek mondható hangszerelés sem tud feledtetni.
Öncélú, hatásvadász, témahalmozó. Mit mondjak még? Perverzek előnyben. Én elő nem veszem még egyszer.
A coil szám tetszett,mert imádom a vocoder-t. A többi szörnyű volt. A Naga az előző körbe lefőzi ezt.Mondjuk zeneileg nem rossz,mert súlyos,de az énekhang borzalom.A stílus szerelmeseinek ajánlott. Én megmaradok a thrash death lemezeknél
A cannibal másolók kapnak 2 pontot ,de ők mint magukat másolják 10-est kapnak! Hol itt az igazság? A teljesítmény profi,de én soha nem szerettem a cannibal corpse-ot. Zeneileg profi,énekhang meg átlagos death hang.Sőt néha kiver a víz a fejhangtól. Minek az? Szóval hozták a semmilyent!
Csak én vettem észre némi Edge Of Sanity hasonlóságot itt-ott? Mondjuk ez nem baj! Tényleg erősebbek a "tiszta" énekes részek!Lendület az nincs,csak kellemes zenélés.Ez egy feltörekvő zenekar erős bemutatkozása.Kifejezetten tetszett,de lesz ez még jobb is.Remélem.
Ez totális régi alapon nyugvó,de jó témákkal dolgozó underground lemez! Van aki szereti,van aki nem. Én szeretem! Bárcsak minden lemez ilyen lenne! Ilyet százával hallgatnék.
Gyerekek ez mestermű! Én nem nagyon szeretem az ilyen zenéket, de itt minden ott van ahol kell. Köszi az ajánlónak.
A Marrow szám csúcspont. Zseniális.A többi szám nem elég markáns,pedig lehet kiváló is ez a stílus. A Marrow szám bizonyítja.Úgyhogy nem győzött meg teljes mértékben. Lehet ezt jobban is mint ahogy saját maguk bizonyították.
Minden este azzal fekszek le, hogy megint egy nappal kevesebbet kell élni. Fantasztikus elvarázsoló zene.Öreg napjaimra pont jó lesz.
Ez nekem nem tetszett, de ez nem a zenekar hibája,hanem én nem vagyok vevő erre az általam semmilyennek mondott stílusra.
Való igaz,hogy az ének ront az értékéből. Viszont a zene király. Nem is tudom. Jó zene,de langyos az ének.
Ez olyan mintha festményt vettem volna. Csak a borító tetszett. A hangzás pont amit utálok. Steril meg még vékony is. Ez tipikus az a lemez ami csak a készítőjének okoz örömöt. A hatos szám elvitte nálam jobb pontok felé annyira tetszik.
Brutál csúnya.
Mikor egészen kicsi koromban először láttam/hallottam őket az Ace Ventura-ban, valószínűleg ugyanaz az értetlenség és elszörnyülködés kombináció volt a reakcióm, ami azóta is minden egyes lemezük hallatán elfog. Ez sem kivétel, csak már a szándék sincs meg, mert tudom magamról, hogy ha leülök zenét hallgatni, soha nem fogom a boymester által egyébként kiválóan megfogalmazott "kompromisszummentes, érzelmek nélküli brutalitás"-t keresni.
Egyet értek azzal a megállapítással, hogy a tiszta énekes részek a maguk módján kissé kidolgozottabbaknak tűnnek, míg a gyomorrontottnál olyan semmilyen az egész. De majd a Vol.II, addig meg marad az átlagszámolós pont, kis plusszal, mert sok a hetesem.
Számomra nagyon üres és többnyire meglehetősen unalmas volt. Lehet próbálkozni a múltidézéssel, de ahhoz ennél kicsit még több kellene, hogy ne inkább az az érzése legyen tőle az embernek, hogy erre futotta és kész.
Környertes, nálam biztosan.
Nem sikerült megszeretni, bitang hosszúak a dalok, amibe alapvetően még nem kötnék bele, de itt ezt fárasztónak találtam.
Nekem ez is a "kicsit sárga, kicsit savanyú, de legalább a miénk" kategória. Persze hangulatos, meg olyan, amilyenek ezek az űrtémás post rock dolgok általában, de hol van mondjuk egy jobb Exxasens vagy GIIA lemeztől?
Nem rossz, sőt ötletesebb, amiket hasonló stílusban általában hall az ember, csak épp az egészre nem vagyok kellőképpen nyitott.
A zene tényleg kellemesen alvilági hangulatú, azt meg tényleg nem értem, például Blackie the Crimson Heretic of a Thousand Eyes miért nem zavarja el Ol' Rusty Vintage Wizard Mastert, de alapvetően jót mulattam az egészen, ha ez volt a cél, ha nem.
Nagyon tetszett a frontember kifakadása, hogy bezzeg black metalban mennyire változatos irányokba tud menni, és majd ő megmutatja, hogy death metalban is. Hát megmutatta. Érdekes lett.
Ha csinálok top listát év végén biztos hogy előkelő helyen lesz.Amióta megszereztem a lemezt nem volt olyan nap , hogy ne hallgassam.
Cannibal Corpse 2014
Ritka eset de egyetértek Redrummal.
Erre nekem magas pontot kellene adnom, de nem tudok.
Hát ez elzenélget magában, de ennyi, nem fogom újra hallgatni.
Nem ismertem, kicsit hosszúra nyúltak a dalok, néha indokolatlanul. Tuti van jobb lemezük, is.De most a Lord Mantis miatt nem fogok velük többet foglalkozni.
Pont a múltkor beszélgettünk arról hogy mi illik az oldal szellemiségéhez, még jó hogy nem én döntök mert akkor ez sem lenne itt
Ami nekem lejött , hogy a banda részéről ez öröm zenélés, és igazából nem tűnik erőlködőnek ami jó.De valahogy engem nem fogott meg, és kicsit katyvasz itt-ott. Az ének szintén fejleszteni való.Meghallgattam az interjút, egész normálisak a srácok, de ettől még nem kapnak jobb pontot.
Huhaa, hát a többiek már rendesen megfogalmazták a lényeget, nem hiszem hogy hozzá kell tennem.
???
Az ének miatt le kell vonnom egy pontot, mert nekem a végére sok lett. Az arcletépős kegyetlen hazgzással határozottan elégedett voltam. A borítót is csípem.
Fisher továbbra se lesz lieblingem, Webster már sokkal inkább. Jobb, mint amit az utóbbi év(tized)ekben letettek az asztalra, de nem hibátlan. Nem tagadom, ezzel most engem is megleptek.
100%-ban egyet kell értenem Redrum kollégával.
Valahogy sikerült a végére hagynom a borzalmakat (The Wizar'd volt a másik). A stílust nem is értem, meg nem is szeretem, így értékelni se tudom igazából. Az biztos, hogy nem tetszett. Ötlettelennek, értelmetlennek és szörnyen idejét múltnak éreztem.
Az Opeth nekem is beugrott, és bizony van a srác azon a szinten. A dob valóban nagyobb szerepet kapott talán a kelleténél, de még nem esett át a holtponton az én ízlésem szerint. Nem tudok pontot levonni, mert engem elvarázsolt.
Faszaság van itt kérem szépen! Nekem ugyan erősen hangulat függő, de nagyon rendben van.
Nekem nem zéró gravitációra van szükségem, súlytalan lebegésre, hanem földbe döngölésre, a pokol valamelyik bugyrában való fürdőzésre. Nincs katarzis, nincs érzés (számomra), csak prüntyögés töltés nélkül.
Egészen ügyesek. Örömteli, hogy itthon is szépen lassan lesznek ilyen csapatok, akik simán vállalható, mi több élvezhető és pozitív értelemben értékelhető dolgokat tesznek le az asztalra. Lesznek ennél még kiforrottabbak is szerintem.
A tradicionális doom nem az én zeném. Ez meg olyan nagyon nem, hogy csuda! Ezt az énekest szerintem csak az tudja élvezni, akinek ólmot öntöttek a fülébe. Botrány!
Ahogy az album címe is előre vetíti: szürreális. Az ilyenekért tapsikolva szoktam rajongani, de nem ezért. Mindenféle zeneiséget mellőz és csak hangokat pakolnak egymásra mindenféle koncepció nélkül. Ebben a szegmensben inkább majd a Baring Teeth lesz érdekes egy hónap múlva. Ez meg itt kuka.
Súlyos, mint a fémmérgezett gégefedő. Itt-ott a monotonitás csapdájába esnek, de ezt a keresztet a műfajjal együtt kell cipelni. Nekem jobban tetszett a Naga lemeznél.
Ifjú, pihés állú koromban egy koszos, másolt kazettát kaptam ezzel a felirattal: Butchered at Birth. Valahogy rögtön barátok lettünk, később tudtam meg, hogy ez a kannibálok második lemeze. Az a kompromisszummentes, érzelmek nélküli brutalitás mai napig védjegye a zenekarnak, amit ott hallottam és bár nem vagyok a legnagyobb death metal fan, ennek sem tudnék kevesebb pontot adni. Hozzák a szokásost és most pont megtalált... talán csak borítóban nem olyan jók, mint régen.
Az a kategória, amivel "csak úgy jól elvagyok".
Kimerítik a dühös zaj fogalmát rendesen. Nem érzem annyira amatőrnek, inkább egysíkúnak a stíluskavalkád ellenére is.
Erős lemez, de nem érzem annyira kiemelkedőnek.
Nem ez a zenekar legerősebb lemeze és hallgatóbarátnak sem nevezhetjük, de azért ez még YOB...
Egy rendkívül kellemes háttérzenével lettem gazdagabb.
Kellemes meglepetést okozott számomra ez a hazai lemez. Sok a kiforratlan ötlet, csiszolható még igazán, de az irány megvan...
Bizony elég későn futott be ez a lemez és már látom lelki szemeim előtt, hogyan csúszik majd lefelé a pontozások során a ranglétrán az ének miatt. Ugyan Rusty hangját szokni kell, attól számomra ez még a tavalyi év egyik legjobb tradícionális doom lemeze marad. Az anno énekhangért pokolra küldött Well Of Souls is havi szinten pörög a mai napig:)
Hihetetlen, de egy-két dal elején még lelkesedni is tudtam. Van pár érdekesebb megmozdulás, de nekem túl darabos.
Már régebben is napirenden voltak a csapat nagylemezei, de sem azok, sem a Death Mask nem tett rám mélyebb benyomást. Egy a sok közül zeneileg...
Jó kis album ez, nagyon megállja a helyét ez a zene még 2014-ben is. Persze ha valaki vevő erre a 'Corpse-féle meglepetésektől mentes death metálra.
Brilliáns lemez, örülök hogy megismertem.
Szerintem nem amatőr ez. Tudatosan tiszteleg a régi nagy lemezek és csapatok előtt a Lurking Evil. Hőskorszak... azért vannak akik sokkal jobban játsszák ezt manapság, több egyéniséggel.
10-15 éve el nem tudtam volna képzelni hogy az egyfős formációk ilyen szinte eljuthatnak. Pazar és példamutató.
Vannak laposabb és felemelőbb részei a lemeznek. A zene aurája nagyon megfogott.
Elismerem a lemez és a csapat erényeit, de nálam az ilyesmi még háttérzenének is kevés. Igazából inkább tartózkodnék, nem is mondanék értékítéletet a zenéről.
Jó ez, csak kiforratlan. A vonós hangszer szerepét, helyét még nem lelem a zenében.
Úgy tűnik nem véletlenül említi mindenki az éneket gyenge pontként...
A művészúr egy kicsit túl sok mindent akart belezsúfolni a játékidőbe. Szelektálni kellene a témák között, meg valahogy szellősebbre venni a figurát, mert volna itt tehetség.
Nagyon durván uncsi...
Én is azok közé tartozom akit soha, egyetlen lemezével sem tudott a CC megfogni, nem is nagyon értettem soha a színtéren betöltött kábé mindenható poziciójukat. Mindezek fémyében mondjuk nem rossz a Skeletal Domain, megkockáztatom hogy a legjobb tőlük hallott lemez, de úgy nagyon ez se érintett meg...
Szimpatikus, igényes anyag, a dallamos énekes részek viszont köröket vernek az extrém metálos/hörgős szakaszokra. Kis észrevétel; A körben jelen pillanatban első két helyen álló lemez egyikéből sem létezik kézzelfogható verzió. Változnak az idők...
Hamisítatlan, kompromisszummentes underground attitűd tapasztalható itt, ez mindig szimpatikus. Viszont nem egy kiemelkedő munka...
A nagyon hosszú dalok nem a szívügyem, de itt e felett is szemet tudok hunyni. Nem nagyon van gyenge pillanata az anyagnak... Lassan tényleg át kéne gondolni azt a közkeletű tévedést, hogy a 2000-es években már nem születnek kiemelkedő zenei alkotások.
A sablonmegoldások mellett vannak azért unikális pillanatai is a lemeznek. Ezek miatt adok egy hetest, mert amúgy untam a banánt összességében.
Kifejezetten kellemes instru post-prog-space rock cucc. Soha rosszabbat hazai földről.
Igényes hazai cucc ez, lassan beérő típus, eleinte nem is nagyon kaptam fel a fejem semmire hallgatás közben, aztán elkezdtek hatni a dolgok. Rendben lesz ez a csapat, később még okozhatnak komoly meglepetéseket is mert elég markáns zenei elképzelések vannak itt.
Nincs idegzetem hozzá. Az ének kiborító, ehhez képest a jó öreg Ozzy egy szupertálentumnak számít...
Modern szemét, olyan agyrobbantó hangzással, hogy már az első fél perc alatt azon gondolkodtam hogy kikapcsolom a rákba...
Jó ez. Az előzőt is hallgattam. De most valahogy nincs hozzá hangulatom.
Még nem tudom, van-e olyan erős, mint a Torture, de az biztos, hogy csalódást nem okoztak. Meg is őrülnék, ha nekilátnának itt progresszívkedni. Mondjuk ezeket félgőzzel összecsapott borítókat nem értem az utóbbi pár lemezen.
Nekem is az eszembe jutott az Edge of Sanity. Picit sterilek a metalos részek. Nem pontozom le, mert jó, de valószínűleg nem fogom hallgatni.
Imádom! Már megismerkedtünk korábban, klisés, régisulis gyönyör.
Őő nem valószínű, hogy értem azt, amiről Naga beszél, de szerintem zseniális. Én sem ismertem eddig.
Természetesen hangulatfüggő és elég barátságtalan is, de magával ragad a hangulata. Nem ismertem őket, majd pótolom.
Elsőre jobban tetszett. Ráuntam hamar.
Az intro testszett, de utána már nem az én zeném. Slipknotból meg nekem az eredeti se kell...
Nagy kár érte, mert a zene hangulatos. De ezt az éneket nem tudom komolyan venni. Lehet, szokni kell, de én nem akarom.
Ennél idegesítőbbet rég hallottam. A Perception Shattered szám és a borító együtt kap 3 pontot.
Mintha a betépett Crowbar tagok ámokfutásba kezdtek volna... :D. Kiváló! ...valamiért a Darkthrone-ék Ravishing Grimness albuma ugrott be...csak ez annál sokkal őrültebb és erőszakosabb...a borító se semmi ezzel a pöcsös férc-némberrel...
Nem győzött meg,...The Wretched Spawn és a Torture is sokkal sokkal jobb ennél...
Annyi kesergés megy, hogy az Opeth már nem a régi...aki így érez, annak itt van pl. a Pictura...tök király Opeth kópia. Szerintem legtöbben valami ilyet vártak...hogy ilyen irányba kellett volna az eredeti zenekarnak mozdulnia. Lehet válogatni, hogy ki Opethebb az Opethnél :D.
Bűzlik az ötlettelenségtől és amatőrizmustól...
Tényleg minden a helyén van itt....ügyes a srác minden hangszeren, azonban néhol szétdobolta az albumot. Az ének kifejezetten kellemes. A lágy dallamok észrevétlenül csúsznak át kemény zúzásba és fordítva. Ebben a stílusban szerintem messzemenőleg a többiek felett teljesít. Az dallamvilága az Opeth-et jutattja eszembe..
Bibliai méretű csapás volt ez a zene. Ehhez kell a megfelelő hangulat, például ha egy hegy alatt szeretnénk magunkat eltemetve érezni...A Neurosis-os vonal tényleg erős benne, de annyira számomra nem voltak megyőzők...inkább Neurosis...
Nah..ez olyan szellősre sikeredett, hogy az első Nap-kitörés elfújta...zavarni nem zavar, de ennél a mustban fullodokló legyek is izgalmasabbak...
Mostanában egyre több minőségi magyar underground cucc kerül elő. Nem mondom, hogy tökéletes, nem világ rengető...de igen is van benne egyediség, Kellően slágeres néhol...ami persze nem baj.
Csak nem egy újabb doom muzsika...??? ez is hihetelen meglepetést okozott...egész végig azon gondolkoztam, hogy mikor lesz már vége....az efféle doom zene a végzetem :D
Identiászavaros szürreális szemét! Összelopkodnak egy csomó mindent a Mesuggaht-tól kezdve a Dream Theater-ig, majd fogjk...és egymás után hányják-vetik....tényleg idegesítő...
Többet én sem tudok hozzátenni. Csak azért nem tökéletes (később lehet megbánom a "csak" 9-et), mert ez a fajta torzított vokál nem a legnagyobb kedvencem. Habár tökéletesen illik ehhez az ocsmány atmoszférához. Kevés ide a 2,5 végighallgatás még, zeneileg érik a 10 pont.
Amit mondjuk Milán Péternek (Hammer World) jelent az Emperor Anthems lemeze, nálam death metalban a CC. Tomb...-ja testesíti meg a másodperc szünet nélküli tömény ZENEI agressziót. Azóta eltelt 22 év, az utolsó kiadványuk, amit sokat hallgattam a Gallery Of Suicide volt, már nem tudnak megújulni, ebben a közegben nagyon nem is lehet már, nem is várom tőlük én sem. A Skeletal Domain viszont az utóbbi bő 10 évük talán legerősebbje lett. Áh ezt sem fogom hallgatni, maradok az első 3-4 lemeznél ha erre van szükségem, ritka.
ÓOOOO tényleg... jó!
Egyszeri gonoszkodásra elment...
Ügyes a srác. A dobhangzás viszont annyira zavart (leginkább a gyorsabb részeknél), emiatt nem adok többet.
Nem (VOLT eddig) a szívem csücske a zenekar, a stílust sem pont ebben a formában szeretem, viszont tagadhatatlanul minőségi, komor muzsika. Adtam neki bőven esélyt, most ennyin áll minimum. Szerintem 1-2 hónapon belül beérik többre.
Nincs okom bántani, kellemes, elszállós, csak nem nekem szól.
Amindenit!
Zeneileg átlagos, az énekes meg egy begombázott Paksi Endre.
Edzett vagyok szinte akármilyen elvont zenére. De ezt hallgatva nyugtalan, feszült, ideges lettem. Valami nagyot akart robbantani a csávó, hát repültek is a cafatok mindenfele.
Az ilyen zenének pontosan ilyen ocsmányul torz szörnyetegnek kell lennie, hogy hatásos legyen. Nagyon súlyos zene, erős idegzetűeknek.
Profi meg minden, de manapság már eléggé hidegen hagy a CC zenéje, igazából Chris Barnes idejében szerettem őket (The Bleeding az isten :-)), azóta is mindig meghallgatom mit csinálnak, de ritkán marad meg tartósan az aktuális lemezük. Ez meg különösen egyhangúra sikeredett, darálás meg darálás és újra csak darálás...
Jó ez. És én sem mondom ki azt a nevet. :-D
Olyan, mintha Kill 'Em All korszakos Metallica lenne, extrém énekkel és sokkal gyengébb nótákkal. Akinek ez kell, hallgassa, én biztos nem fogom.
Jó, bár a dobhangzás engem is zavart. Ugyanakkor ötletes, tartalmas muzsika, amivel nem azt mondom, hogy eredeti is...
Számomra lényegesen könnyebben emészthető mint a 2009-es The Great Cessation lemez (azért említem ezt, mert ez szerepelt tőlük utoljára HP-n). Nekem ez élvezetes, hangulatos hallgatnivaló, a stílus fanatikusaként. :-)
Nem egy kihagyhatatlan alapmű, de bőven vannak ennél jóval gyengébb eresztések is ebben a mezőnyben... Ha nem lennének szinte ösztönösen ellenérzéseim az instru rocklemezek iránt, talán még többre is tudnám értékelni.
Egész fantáziadús a maga amúgy eléggé trendi keretein belül, a vonósok kifejezetten hangulatosak tudnak lenni és bizonyos mértékig egyediséget is adnak a zenének.
Boymesternek lottózni kéne, olyan pontosan látta a lemez sorsát. :-) Azért nem adok neki kevesebbet, mert 1. a zene az jó, a dalok önmagukban szintén nem rosszak. 2. ez az antihang furcsa módon ad egy kis groteszk és baljós szinezetet (nálam) az egésznek. De ez nem azt jelenti, hogy tud énekelni és jó hallgatni, amit művel. A Far Away Castles című számot talán még meg is tartom. :-)
Hát én igazán szeretem az avantgárd meg experimentális dolgokat, de ez tényleg rohadtul idegesítő, nagyon kellemetlen hallgatnivaló.
Bőven érdekesebb alkotás, mint egy átlagos album ebben a műfajban, de nekem több kell a mocskon túl.
"Nem tudom, miről beszélsz, de untatsz nagyon."
A vége felé vannak jobb pillanatai, de egyébként eléggé középszerű album prog. death album. Az elmúlt években nem kevés sokkal jobbat hallottam ebből a műfajból.
Primitív unalom.
Úgy voltam vele, hogy jó-jó, de keresnem kell még benne a kapaszkodókat, majd jött az utolsó 4 dal és letépte a fejem. Nyilván mindig van hova javulni és erre az albumra is ráférne egy kis csiszolás, de ha azt mondanám, hogy nem élveztem nagyon ezt a szűk egy órát, akkor hazudnék. Pont nekem való, nem is tudom, hogy kerülte el eddig a figyelmemet.
Régóta tologattam már ezt az albumot. Érdekelt, mert jó kritikákat olvastam róla, de a hosszú doom dalok mégis taszítottak. Összességében azonban kár volt aggódnom, mert nagyon pofás kis zene. Annak ellenére, hogy párszor azért leült, a hangulat mindig húzta tovább. Ha nagyobb rajongója lennék ennek a stílusnak, még jobban bejönne minden bizonnyal, hiszen az átlagból bőven kiemelkedik.
Mit mondjak erre? Tetszik, nagyon. Hangulatos és kikapcsol, nekem nem is kell több egy post-rock albumtól. Ráadásul emlékezetes dalok is születtek a maguk nemében, illetve ambientes finomságok is vannak itt... nem igazán tudok belekötni, talán csak annyit, hogy egy kis vokál szerintem még beleférne, de ez legyen a legnagyobb gondom. Ismét egy gyöngyszem a magyar post-rock mezőnyből.
Nem rossz, bár a kiejtés sokszor szúrta a fülemet, de ettől eltekintve kellemes album, amin igazából a vonósok húztak sokat felfelé.
Én is bántanám még egy kicsit az énekest, mert nekem az ének nagyon sokat nyom a latba (már ha van), és itt élvezhetetlenné tette számomra a zenét, ami amúgy is nem kicsit sablonos volt, de ezen a ponton hozzátenném, hogy egy jó torokkal elképzelhető, hogy tudtam volna élvezni.
Értem, hogy miért nem tetszik a többségnek, nekem azonban mégis nyújtott kellemes pillanatokat. Annyit szidtátok már, hogy én inkább arról írnék, ami tetszett és ez pedig nem lenne más, mint az, hogy idegesítő, de jó értelemben. Kicsit rossz kifejezést használok, de elmagyarázom: a Cannibal Corpse például nekem repetatív és ingerszegény. Egyszerűen nem tud lekötni. Ezzel ellentétben a The Conjuration zenéje végig fenntartja az érdeklődést, azzal, hogy sok furcsaság van benne, sok a témaváltás, stb... Mindig kell valamire figyelni és ezt jól éri el az album. Persze, néha a kevesebb több lenne és ezért nagyon nehéz is pontozni az albumot, mert sok ötlet tetszett benne, de akár egy dalon belül is az ellenkezőjére tudott változni a véleményem. Kemény dió, na. Egy pici változtatás eredményezhetne nálam akár 7 pontot, de akár 3 pontot is, így maradok a kettő között, a szándékra pedig adok még egy fél pontot. Hasonló egyébként, mint a Sectara nevű formáció, de ők jobban járták be ezt az utat.
A múlt heti - hasonló közegben mozgó Naga - jobban megtalált, de erre sem lehet egy rossz szavam sem. A sound itt is arcba mászó.
Soha nem gondoltam volna, hogy valaha még ennyi pontot dobok egy CC lemezre...Ami jó, az jó. Technikás és elsöprő erejű album. Most kéne abbahagyni...
Egyik kedvenc progresszív death zenekarom is érintett az egyik tag kapcsán, így kapott egy esélyt. Azóta is forog....és nehogy azt mondd, hogy ...th-es!
Ma már kevés ilyen dühös thrash/speed/black/punk/stb. lemezt hallgatok, nem is keresem őket. Ám néha ők találnak meg és akkor jön a meglepetés. Jó ez!
Harmadik hallgatás után...
Nem egy habkönnyű hallgatni való ez sem. A szokásosnál talán Yob(b) és átlag negyedórás dalokkal. Lesz, akinek megfekszi a gyomrát...
Kellemes témázgatás mindenféle katarzis nélkül. Szeretem az ilyet, még ha jobbak is elő-előfordulnak, akár itthon is.
A hatások tetten érhetők, de legalább szigorúra vették a figurát. Szerintem külpiacon is lenne létjogosultsága....
Van akkora választék, hogy ezt a hangot máskor ne kelljen meghallgatnom. A zenei része viszont rendben van.
Érdekes jelenség, de soha többé nem veszem elő. Semmi örömet nem jelentett, csak a fejemet vakartam.
Nem érte el messzemenőkig az ingerküszöbömet, bár lehet, hogy csak az időzítéssel voltak problémák. Súlyos, s aki kedveli az ilyen szörnyetegeket, annak ajánlom, hogy egy jóféle, minőségi borral a kezében hallgassa, valami komolyabb irodalmi értékeket felvonultató könyv mellett. - Semmi "ponyvaság", értem?!
Azok ellenére, hogy jól szólal meg, s van egy jó brand-je a zenekarnak nem lesz a kedvenc albumom. Hiányoznak róla az igazi "slágerek". - De most komolyan, végighallgatom, elrobog, s amolyan üresség érzésem marad az egész produktum után. - Jó iparosmunka, a rajongók, s a stílus szerelmeseinek kötelező. :)
Ez most ennyi, de senki kedvét ne vegye el a hallgatástól, főleg a stílus kedvelőiét.
Élőben biztos jobb egy ilyen banda, de hát előbb egy ilyen hangpróbán kéne megváltania a világot. - Ami most nem sikerült neki. - Még csak régisulisnak sem nevezném az egész produktumot, annál inkább egy hétvégi próbatermi bandának. - Van itt minden: black, thrash, punk. - Szóval, ha erre vagy nyitott, s nem inkább a macskát rugdosnád unalomból, még mindig kulturáltabb időtöltésnek számít.
Huh, számomra a dob nem kicsit zavaró volt, s ahogy a kolléga is írta, az énekkel is voltak bajok. Azért nem rossz ez, de valahogy, az ilyen jellegű túljátszottság sokszor irritál, pedig sokszor egy direktebbre vett dal sokkal jobban üt. - De ez csak az én személyes véleményem. - Aki szereti az IHSHAN mester féle zenét az itt jó helyen kapiskál. :)
A pohárban lévő tej őszintén megsavanyodott... Fájdalom volt minden perce. Csak a stílus fanatikusainak.
Jó, jó. Csak épp' semleges. - Próbálkozni lehet vele, mert ez nemigazán metál. :)
Uhh... Pöpecz. - Valaki írjon róla kritikát! :) - Magyar, s innovatív. - Ugye nem köveztek meg, ha azt mondom, hogy van egy magyar Slipknot-unk?! :) Mert néhol rendesen olyan a hangulata... De csak néhol. :P - Koncerten meg kéne őket nézni, hátha még jobban meggyőznek. :)
Nincs ezzel semmi baj. Tradicionális doom, a stílus előírásainak megfelelően. Stílusbeli ismeret azért szükséges hozzá. :)
Na, már az első számban olyan mixet kaptam, hogy a fal adta a másikat. - S ez ment egy egész albumon keresztül. :O - Innovatív, csak én leszarom.
Igazából nem tudom, hogy miért nem maximum... talán mert félek tőle. Nagyon sokat hallgattam és azt hiszem, hogy idén ennél nem fogok már súlyosabb lemezt találni. Egyszerűen felkavaró. (én sem szarozok, még 1-2 fejhallgatós éjszakai tortúra után nem kérdés a maximum, valamint az év végi 10-es listában megjelenés sem)
Sosem szerettem őket és nagyra sem tartom a munkásságukat. Számomra a Cannibal Corpse a death metal Manowar-ja. Ha hallgatom a zenéjüket, állandóan mosolyognom kell, mert egyszerűen vicces. Főleg a gyorsabb részek alatt amikor jön a kutyaugatós vokál, hogyaszongya latyafatyatotyamotyaaaaaaaaaa sütyeretütyreeeeeeee. Egyébként hörgés is harmatgyenge és egysíkú. Kibaszott fárasztó volt végighallgatni, na! (egyet értek Viribusunitis utolsó mondatával)
Jó, jó... Azért akármennyire is tiltakozol a párhuzam ellen Tanár Úr, ebben bizony egyszerűen konkrét nyúlások vannak a Ghost Reveriesről és a Damnationről. és nem mondtam ki a ...th nevet! :D
Úr isten, itt nincs egyetlen egy markáns téma sem, ami ne köszönne vissza valamelyik nagyon korai Metallica / Megadeth / Slayer érából. Rátosztak egy acsarkodós vokált oszt jóvan. Nagy kaland. Ezt a garázsban kell tolni a haveroknak buliból. Semmi értelme zeneileg.
Nagyon furcsa dolog állt elő. Első hallgatásnál dobtam egy hátast, hogy báhhh mekkkkora zeneeee, 10 pont. Aztán a végefele úgy döntöttem, hogy még nem pontozom. Újra és újra nekifutottam és kezdett kikristályosodni az a szinte észrevehetetlen kis impulzus, ami első alkalommal még tudat alatt megállított a hirtelen pontozástól. Most ezt a 8-as meglehetősen nagy magabiztossággal vésem be. Mi is zavart? Az első pofaleesést az okozta, hogy mesterien ollózta össze a legnagyobb kedvenceim leghatásosabb elemeit. Itt van a szextolás paradil érzet az Opethtől, az ének Steven Wilsontól köszön vissza, a hangulat sokszor a Katatoniát idézi, vagy megemlíthetem akár az Antimattert is. Szóval az elsőre lehengerlő összkép részleteiben túl sok a túlzottan erős konkrét áthallás. Ettől függetlenül ügyes kollázs ez, profi és komoly munka, de mégis a végső szavam az, hogy nyóc. Nem több, egy hajszállal sem. Akkor sem, ha Szerinted ez így hirtelen az évszázad lemeze. De majd jusson ez eszedbe, amikor februárban Antimattert hallgatsz, márciusban Katatoniát, egy borús április este Blackfieldet veszel elő és a közelgő tavasz okozta megújulás-katarzis során a My Arms Your Hearse kerül be a lejátszóba a Dust Sculptures helyett!
Hihetetlen, de az első pillanattól az utolsóig lebilincselt és magához láncolt. A Neurosis sújtotta földomlásokkal vegyített éteri elszállások egyszerűen tökéletesek. Még érik a maximum pont is.
Ez rossz. Még annak is, ami akart lenni. Szar dinamikátlan és stílusidegen gépdob, ötlettelen dallamocskák rommá effektezve, hogy valami lebegő érzetet keltsenek. Gagyi az egész.
Ez egy ilyen támogatós 9-es. Én büszke vagyok a csapat teljesítményére! Egy kis kritika is: az énektémák sokszor nem tetszettek, itt még lenne hova fejlődni. Legalább nem hamis, ami idehaza nagy teljesítmény!
Kicsit olyan mint a teleszart búvárruha. Meg olyan mint egy spontán zenei flashmob, akcióperformansz. Megvan a maga helye ennek is, van akinél a kukában, van akinél az össz-zenei szivárvány egyik csíkjában.
A mérhetetlen brutalitás mellett jutott hely a hangoknak és a hangulatoknak is. Kiváló. Alaposan átfülelem még párszor, hogy beérhet-e maximumra. Aha! Beérett. Hatalmas zene ez. Napok óta ezt pörgetem. Dehogy unalmas ez. Monoton, de nem unalmas.
Mi értelme van olyan témákat írni, amiket csak ők értenek / hallanak? A riffek fele puszta agyontechnikázott megfejthetetlen érthetetlen bigyó... A vokál meg minősíthetetlenül érzelemmentes.
Ugyan már, ez egy tök fasza kis lemez, brutál jó hangzással. :-D
Ez az ének nagy szívügyem. Mármint a fátyolos sok szólamú férfi ének. A Porcupine Treeben vannak ilyenek dögivel. A hangulat túlvilági, kicsit űrhangulat. Kiváló. A kompresszort viszont oltári szarul lőtték be. Halljátok, hogy amikor beütő cint üt a dobos, és megy alatta a duplázó, minden egyes lábdob hangnál halkul a cintányér hangja is? Mert limitál a kompresszor. Amatőrök...
Nagyon ambivalens vagyok. Hatalmas megoldások vannak felhígítva túlhúzott töltelék témákkal. A második felétől már egy kicsit sok a tipikusan doomos riff-fordulatokból. Az ambient részek viszont varázslatosak. Szóval 10 és 6 pont között váltakozott. Ha több lenne benne az éneklős rész, sokkal többet adtam volna. A fickó hangja hasonlít a Nazareth torok Dan McCaffertyére. Arallu meglátása is helyénvaló. Lehetett volna ezt az egészet még jobbra csinálni... Még fél pont... A lemez befejezése viszont maga a zsenialitás.
Tény, hogy hallottam már jobb post rock lemezt, de azért szörnyűnek korántsem szörnyű.
Nem rossz éppenséggel, néha tudnak egy leheletnyivel mást is hozni, mint a tucat metalcore banda, akiknek a nyomában járnak. Viszont az akkor is csak trendlovaglás. És az össze nem illő stíluselemeket még nem sikerült homogén ötvözetté hevíteni. Biztató hetes.
A második dal negyedik percénél, a jazzes résznél máris elvesztettem a fonalat. Gyakorlatilag 7 perc zenehallgatás után úgy éreztem, mintha fél órája szólna már. Voltak rajta eredeti ötletek...
Mestermű!
Nem annyira mestermű, mint amennyire annak látszik. Jobb hangzással, élethűbb dobbal és visszafogott (értsd nem végig 627 sávon felénekelt) vokálokkal akár az is lehetett volna.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 268. 269. 270. 271. 272. 273. 274. 275. ... 502. Horizontális nézet

2014. október 4.

  Dust Sculptures -  Far Above The Pines
nascence
Lord Mantis - Death Mask
emp
YOB - Clearing the Path to Ascend
Pistike66
Pictura - The Equilibration of Minds, Vol. I
viribusunitis
Cannibal Corpse - A Skeletal Domain
ZolixiusRex
Lost Continent - A Divine Proportion
9000Sanyi
musicformessier - Saturnical Mercurism
Redrum
Lurking Evil - The Almighty Hordes Of The Undead
arallu72
The Wizar'd - Ancient Tome of Arcane Knowledge
boymester
The Conjuration - Surreal
baathory
   
  1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.  
9000Sanyi 8 7 7.5 7 6 7.5 6 6 7.5 4 6.7 9000Sanyi
arallu72 10 5 7 8.5 6.5 4.5 9 9.5 6.5 5 7.2 arallu72
baathory 9 8 6 7.5 5 7 7 4 5 7.5 6.6 baathory
Belial 5 10 8 6 9 5 1 6 4 1 5.5 Belial
BlackZone 10 9 9 6 8 8 4 4 3 2 6.3 BlackZone
boymester 8 8.5 7 7 9 7 7 6 9 4 7.3 boymester
Critical_Message 9 6 8.5 9.5 9 6.5 3 5 5 5 6.7 Critical_Message
insomnium 10 4 7 8 7 8 8 7 2 2 6.3 insomnium
mike666 9.5 8 8.5 7 9 5 5 9 5 3 6.9 mike666
nascence 9 9.5 8 8 6 8.5 4 4.5 4 3 6.5 nascence
Perszepeta 7 9 8 8 7 8 5 5 4 3 6.4 Perszepeta
Pistike66 8 9.5 9.5 8 5 7.5 7 5 6 3 6.9 Pistike66
Redrum 8.5 7 8 6.5 3 7.5 8.5 2 4 5.5 6.1 Redrum
viribusunitis 9.5 8.5 8 10 9.5 6.5 6.5 7 5 4 7.5 viribusunitis
ZolixiusRex 7.5 7 5 7 8 8.5 5 5 8.5 5 6.7 ZolixiusRex
emp 8 10 10 8 4 9 2 5   7 7 emp
Nagaarum 9 10 9   3.5 7 6.5 9   5 7.4 Nagaarum
bandeeraz 7     9.5             8.3 bandeeraz
brigante         10           10 brigante
  8.5 7.7 7.7 7.6 7.1 7 5.7 5.7 5.2 3.8 6.6  
Dust Sculptures -  Far Above The Pines Lord Mantis - Death Mask YOB - Clearing the Path to Ascend Pictura - The Equilibration of Minds, Vol. I Cannibal Corpse - A Skeletal Domain Lost Continent - A Divine Proportion musicformessier - Saturnical Mercurism Lurking Evil - The Almighty Hordes Of The Undead The Wizar'd - Ancient Tome of Arcane Knowledge The Conjuration - Surreal    
Nagaarum 2014. október 5., vasárnap, 14:24
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
Válasz mike666 üzenetére:



Egészen pontosan harmincöt db (hrhr)
http://www.femforgacs.hu/index.php?op=hpstat&mode=worst

Mondjuk itt azért szerepel jópár black cucc, amit én szeretek: Moonblood, Satanic Warmaster, Krieg, szinte mind lenini ajánlás abból a korból, mikor még nem is ismertem a forgácsot. Naga egyik ambient albuma is betévedt ide =D

Elismerésként vettem :-)
--
Nagaarum YouTube Csatorna
emp 2014. október 5., vasárnap, 01:16
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
Egészségügyi okokból nem voltam képes befejezni a kört, bocsi. :-)
--
Tiszta hülye, aki nem normális!
ZolixiusRex 2014. október 4., szombat, 17:02
ZolixiusRex
Csatlakozott:
2011. január 31.
Hozzászólások: 1788
Válasz mike666 üzenetére:



Egészen pontosan harmincöt db (hrhr)
http://www.femforgacs.hu/index.php?op=hpstat&mode=worst

Mondjuk itt azért szerepel jópár black cucc, amit én szeretek: Moonblood, Satanic Warmaster, Krieg, szinte mind lenini ajánlás abból a korból, mikor még nem is ismertem a forgácsot. Naga egyik ambient albuma is betévedt ide =D


Fincsi. :-D
--
In Grind We Trust!
mike666 2014. október 4., szombat, 15:47
mike666
Csatlakozott:
2009. május 19.
Hozzászólások: 487
Válasz ZolixiusRex üzenetére:

Volt már 4,1-es átlag alatti pontszám?! (w00t)


Egészen pontosan harmincöt db (hrhr)
http://www.femforgacs.hu/index.php?op=hpstat&mode=worst

Mondjuk itt azért szerepel jópár black cucc, amit én szeretek: Moonblood, Satanic Warmaster, Krieg, szinte mind lenini ajánlás abból a korból, mikor még nem is ismertem a forgácsot. Naga egyik ambient albuma is betévedt ide =D
ZolixiusRex 2014. október 4., szombat, 15:33
ZolixiusRex
Csatlakozott:
2011. január 31.
Hozzászólások: 1788
Volt már 4,1-es átlag alatti pontszám?! (w00t)
--
In Grind We Trust!
Nagaarum 2014. október 4., szombat, 14:02
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
Válasz arallu72 üzenetére:


Csak vicceltem. A zenéknek a részvétel a fontos nem a helyezés. (yes)

Pozitív látásmód! :-)
--
Nagaarum YouTube Csatorna
arallu72 2014. október 4., szombat, 13:56
arallu72
Csatlakozott:
2012. február 27.
Hozzászólások: 524
Válasz Nagaarum üzenetére:


Mit tehetnék? Toljak be a hátralévőkre két kamupontot??? :-)

Csak vicceltem. A zenéknek a részvétel a fontos nem a helyezés. (yes)
Nagaarum 2014. október 4., szombat, 13:51
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
Válasz arallu72 üzenetére:

Naga ne baxd má'! Akkor lecsúszik a mélybe a Lurking Evil! :'(

Mit tehetnék? Toljak be a hátralévőkre két kamupontot??? :-)
--
Nagaarum YouTube Csatorna
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.074 seconds to render