Nem rossz, de semmi olyat nem nyújt ami miatt kitűnne az ezt a stílust játszó bandák tömegéből. Ettől függetlenül szeretem az ilyen zenét, szóval ennyit megkap.
Nem rossz lemez, főleg úgy nem, hogy 1 ember készítette. Vannak jó dallamok, meg fülbemászó, majdhogynem slágeres részek is. Viszont több keménység kellett volna a magasabb ponthoz, mert sokszor nyálasnak éreztem, azt meg nem szeretem. Legjobb dal a Lifetime.
Na most ez jó hülyén jön ki, hogy mint a női énekes bandák megszállottja nem adok ennek sok pontot, de nem tehetek másként. Hiába van szép hangja Amandának, ha ebben a zenei környezetben nem tudom élvezni maradéktalanul. Szerintem borzasztóan gyengék ezek a dalok sajnos. Persze, ha megnézzük, hogy milyen bandákban zenélnek a csapat férfi tagjai, akkor könnyen észrevehető, hogy azokat sem bírom elviselni. Szóval lehet, hogy csak az én ízlésemhez nem passzolnak, és amúgy semmi baj nincs velük; majd a többi kolléga elmondja így van-e. Amanda nélkül jó, ha 4 pontot adnék erre a szimfónikus izére.
Az előző albumaikhoz képest sokkal nyersebb zenével állt elő a banda. Sok esetben már-már black metalnak mondanám némi folkkal fűszerezve. Ezek a változások kifejezetten tetszenek, de azt nem bocsátom meg nekik, hogy Karen Gilligan már nincs a bandában (csak vendégként tűnik fel), így jóformán csak marcona károgást hallunk végig. Pedig a zenéjük egyik fontos jellegzetessége volt a női ének.
Szeretem ezt a bandát, és szerintem nagyon is izgalmasan játszák a melodic death metalt. Ha a 4. és 5. szám nem lett volna, talán nem adok ennyit, de voltak. ;)
Hallgatható, de nem estem hanyatt tőle. Az Oroszoktól úgy összességében sem vagyok annyira elájulva.
A csapat rögzítette a próbateremben a meglévő dalkezdeményeit, majd úgy gondolta, hogy gazdasági válság van, nem jut pénz stúdióra. Mondjuk remélem ezért nem is adott pénzt senki.
Megvannak az értékei, de amúgy közöm nincs ehhez a zenéhez.
Nem vagyok valami nagy ismerője, kedvelője a bandának, de sokszor úgy éreztem mintha ezt már hallottam volna valamelyik korábbi albumukon. Meg az is feltűnt, hogy voltak sokkal jobb dalaik is a múltban. Nekem nem hiányzott az új produktum, de nem is volt vele bajom, és legalább szépen szól.
Nekem ez elég semmitmondó zene. A hangulatát sem sikerült elcsípnem sajnos.
Jóóó. Súlyos meg doomos is, mégis hallgattatja magát. Fel se tűnt, milyen hosszú, mert van benne dinamika, élvezetes dallamok és a gitárjáték sokszor olyan szép.. és a szövegek okosak, bár hazudnék, ha azt állítom, ez hallgatás közben tűnt fel.
A zenével valószínűleg ki tudnék békülni, bár kissé unalmas az is, viszont már az első szám szövegének nyáltengerére felkaptam a fejem, hogy ez most komoly? A Bathory párhuzamot magamtól nem fedeztem volna fel, kicsit rákeresve az ipsére viszont szembejött a Man of Iron cover.. mondjon le, kérem.
Valóban nem ártott volna egy-két ötletet csempészni a zenekíséretbe is, mert a magamfajtát még az se bűvöli el, hogy virág van a mikrofon mögött (különben is azt hittem, hogy Alexi Laiho van a borítón, míg ki nem nagyítottam), bár a Scream It-nél rájöttem, hogy addig jó, amíg legalább ő énekel.
Talán elfogulttá tesz, hogy a folk metallal való első találkozásom ők voltak, mondjuk már akkor kiderült, hogy ez nem az én világom, de ez a lemez nem rossz. A Bean Sidhe szépsége pl. megfogott, bár ott se bírták ki az erőtlen, már-már gagyi vokál mellőzését.
Szépen magabiztosan megcsinálta ezt a lemezt is az Arkadius zenekar, semmi extrát nem véltem benne felfedezni, csak a bevált recept újabb alkalmazását. Ezért viszont nincs szívem bántani, mert szívesen hallgattam. Talán még annyi, hogy a felütés kicsit erősebbre sikerült, mint a lemez második fele, ami nem egy szerencsés elrendezés.
Leszámítva azt a naaaagyon mély éneket, amit Oldboy is említ, és azt, hogy néha már megmosolyogtatóan magasztos hangulata van, remek zenét csináltak az oroszok, sokszor elő fog kerülni. Jók és ragadósak a dallamok, szépen szól a basszus, mi kell még.
A borító király, a mögöttes tartalomból sajnos legtovább a többek által felpanaszolt okádásra fogok a legtovább emlékezni, pedig amúgy akadnak egész jó témák (meg rosszak, vagyis inkább teljesen semmilyenek, ráadásul egész számok erejéig, mint az Artillery Barrage).
Nehéz valamit pozitívan értékelni, ami csak negatív érzéseket hoz elő az emberből, még ha feltehetőleg evégett jött is létre. Hangulatzene, amivel rosszkor találkoztam, az atmoszférája nem érintett meg, egy-egy kiragadott elemét meg nem látom értelmét megdícsérni (pl. a gitártémákat, vagy a címadó számot), ha az egészet egyben nem tudom.
Nem igazán tudok mit kezdeni ezzel a lemezzel, sőt úgy általában a Megadeth munkásságával sem. Pár kiváló megnyilvánulás, és sok feledhető körítés, valahogy ilyennek érzem. Ami még jobban zavar, hogy a legslágeresebb számok is szét vannak gitározva; ezek nélkül is elhinném, hogy Dave még 50 évesen is tud szólózni.
Állandóan egy Mátrixos idézetet juttat eszembe a francia nyelvről.. de azt hiszem, ez a lemez csak ezen a nyelven tud működni. Szép, szeretem, érzelmileg olyannyira eltávolít mindentől, hogy nem tudok objektíven észrevenni ilyeneket, hogy béna az ének vagy valami más. És ha jól tudom, Neige célja pont az, hogy az álomvilágát ossza meg másokkal, hát velem sikerült. A borítóját kivéve felülmúlja az előző Lune-t, pedig azért is ide meg oda voltam/vagyok.
Nem rossz, de a tételek közötti különbségeket rá tudnám faragni a mákgubó belső felére egy szándékosan tompa spajszerral.
Frappáns lemez! (Köszi Oldboy a tippet!):D
Ez a lemez már kijárt Somerville kisasszonynak! Annyi album nívóját növelte már bájos hangjával, most végre (majdnem) egyedül emelheti a dalok színvonalát. Van is mit emelni, ugyanis egyik sem igazán kiemelkedő, csupán jó. És egy érdekesség: nem mindenki mondhatja el magáról, hogy Kiskét használja ugródeszkának! :)
Kiabálj, ha tombol a jó kedved, kiabálj, ha valami fáj! A folkos részek még jók is lehetnének, de a körítés mellé emészthetetlen számomra.
Tökös, mint a mákos rétes! Csak ettől nem lesz olyan vicces a mosolyom. Igaz, nem is sikerült Suidakráéknak mind a negyven percet maradandó zenével megtölteniük, így volt, ahol csak szólt és annyira sem kunkorodott felfelé a szám sarka, mint a malac farkának a kocsonyástálban.
Megkaptuk Miss Röfit, gondoltam, amikor meghallgatása előtt megnéztem az előttem szóló Oldboy és Perszepeta hozzászólásait. És tényleg. A zene és a bugyborgó ének között van akkora szakadék, mint az ólajtó nyikorgása és a rigófütty között. És megmondom leírva őszintén, a hangszeres vezeklés is sokszor hallott megoldásokból áll. Viszont szép. Nagyon szép.
Sablonos és figyelemre méltó témák halmaza olyan mélygarat kísérettel, amit csak egy lámpabúragalléros bolhás eb morgása, vonyítása múl alul. És büszkén kijelenthetem, hogy háromszor kínoztam végig magamat vele. Vagy inkább nem is vagyok rá olyan büszke...
Ettől az énektől megrozsdásodik a zsebemben a holnapra félretett szaloncukor. De a zenei rész sem fokozza a hormontermelésemet.
Kitűnő lemez! Nem az életmű csúcsa, nem a műfaj alapköve (nehéz is lenne most letenni, amikor már lassan omlani kezd Thrash vára) és nem is az év lemeze, de változatos és jó hallgatni való, bármikor jöhet.
Változatosságban csupán az egész éjszakán át nézhető monoszkópot előzte meg. Az ének meg olyan egysíkú, hogy ha papírlap lenne nem lehetne összehajtogatni. Hosszú tud lenni 50 perc.
Többször is végighallgattam. Néha tetszett, néha nem.
Hallani, hogy Walter "Crom" Grosse nem ma kezdte a pop szakmát. :-) Jól összerakott lemez, elég jó dalokkal.
Hasonlít az After Forever 2007-es lemezére, ahol Amanda is közreműködött, de azon sokkal jobb dalok voltak.
Jorn Lande-el közösen előadott Scream It dal sem lett az igazi, de összességében nem olyan rossz ez a lemez.
Sem a lemez megjelenésekor, sem most nem tudtam megkedvelni, pedig alapjában véve nem rossz!
Az énekesi poszton tényleg változtatniuk kellene, mert a zene az nem rossz.
Tényleg sok 1 óra ebből a war metal-ból és amit néhol
Matias okádik, az valami csodálatosan szar. :-)
Egy kicsit nehezen emészthető anyag, de Christian Kolf hangja nagyon tetszik.
Sohasem voltam Megadeth rajongó, talán Dave hangja miatt, bár ezen a lemezen nem is annyira idegesítő.
Hangulatfüggő szép zene. :-)
A zene még okés, de a pincében lőrét vedelő házigazda bugyborékolása tragikus. Összességében pedig felejtős.
Emelkedett hangvételű, epikus. Elődjéhez hasonlóan gyakori vendég lesz a lejátszóban.
Amanda hangja gyönyörű, mint mindig. Azt sajnálom, hogy igazán tempós dal nincs a lemezen. Mindegyik megreked a középtempón, némelyik dinamikája teljesen elveszik. A csúcspont egyértelműen a Scream It, de a jobbak közé sorolom még az előtte lévő Mistaken-t is. Ez a projekt nem valószínű, hogy sikeres lesz.
Mintha ugyanazt a témát tolnák 1 órán keresztül. Ráadásul erre még ráengedtek vmi dallamosan hörögni próbáló mesterdalnokot. A Cruachan zenéje továbbra sem lesz kedvenc.
Kb. ugyanaz mint az ILM-nél. A zene tűrhető lenne, ha nem menne az acsarkodás.
A hp sok lassulós albuma közül a legjobb. Van néhány nagyon eltalált dallam, gitárszóló. Gratula érte. Azé azt az ultramélyen hortyogó Darth Vader-t elfelejthetnék a következő lemezre.
Old school halálozás. Nem is annyira szar, mint amire számítottam, megérdemelnek egy mesebeli pontszámot.
Lassú, fáradt, őszi légy intenzítású valamit produkálnak a nyári vihart átalvók.
Mr. Redhead and Co. megbízhatóan működik az utóbbi időben. A 13-as ugyan nem hoz/jelent extra szerencsét vagy szerencsétlenséget, egyszerűen csak megahalált. Nyomjad, Dave!
Hangulatzene. Vagyis nem mindig kellemes a fülnek. Amikor meg elő kéne venni, nem talája az ember.
Kérdőjel.
Imádom, mikor véletlenül fedezek fel egy olyan albumot, ami hónapokra, évekre, esetleg egy életre rögzül bennem. Nem egy mestermű, de olyan jó hatással volt az elmúlt napokban rám, hogy kénytelen voltam szerelembe esni.
A 'Scream It' című szerzeményen kívül nem sok vizet zavart. A hölgy hangja még ami felfelé húzza a szerény pontozást, de annyira unalmas az egész, hogy a már emlegetett hasmenés első jelei is megmutatkoztak.
Pont.
Na ők azok, akiket sohasem szerettem, pedig semmi okom nem volt rá, hogy így legyen. Már az 'Empires To Avalon'-t is hallgattam annak idején, ahogy azóta minden albumukat... próbáltam másképp érezni, de nem megy, középszerű, néha elviselhetetlen, néha ütős. Általában semleges.
Végre valami igazán pozitív élmény. Nem is tudom mit mondjak. Ez meglepett.
Nekem húsz perc is elég lett volna. Húsz perc után inkább bevállaltam volna egy hasmenést, még az is jobb ötletnek tűnt. Viszont rövid ideig egész jó hallgatni, ezért egy erős közepes.
Felkiáltójel.
Ez egy koránt sem hibátlan, ám vállalható Megadeth albumra sikeredett. Nem járnak rossz úton, bár hiányzik innen egy Headcrusher, ami az előzőn volt.
Nem tud kiteljesedni. Túlságosan hangulatzene, ezért a büdös életben nem fogom normálisan átérezni.
Hangulatos muzsika, emlékeztet sok másikra, de attól még nagyon rendben van.
A Bathory poweresen előadva. Egyáltalán nem olyan gáz (ha az egyáltalán) mint amennyire annak hangzik.
Oltári nagy mázlinak gondolom, hogy a metálzene nem csak olyan zenekarokból áll, mint ez a Trillium. Mert akkor egész biztosan semmi közöm nem lenne a metálhoz.
Van egy olyan érzésem, hogy ez a zene egyszerűen bóvli. Lehet bennem van a hiba, elvégre a Cruachan nagy név, vagy mi.
Nagyon szeretem a Suidakra lemezeit a legutolsó kettőt leszámítva. Azóta nem tudom mi történt, a mindent elsöprő energia és a jó dalok is hiányoznak.
Tény és való, hogy 30-35 percben egész más lenne a leányzó fekvése, bár a jó dalokkal úgy is adósok lennének...
Nem tetszik ez a búvalbaszott ének, mindamellett, hogy zeneileg sem egy túl érdekes valamni.
Nem különösebben hoz lázba 2011-ben Megadeth-lemez.
Önfeledten el lehet veszni a borítóban, egyszerűen a legszebb amit ilyen téren láttam az utóbbi évekből. Zeneileg sajna sosem volt bejövős sem az Alcest, sem Neige munkái.
Ezt is lájkolom, mert doomból nekem sosem elég.
Nem vagyok nagy Bathory rajongó, így nem is értem, hogy mi a hasonlóság közöttük. Nem okozott kellemetlen perceket.
Rengeteg női énekes banda lemezével így vagyok: gyönyörű hang, szürke zene. Ez így közepes.
Nem mestermű, de teljesen rendben van.
Semmi meglepetés, igaz nem is számítottam rá, hogy lesz.
A tavalyi megjelenések közül az egyik kedvencem. Folyamatosan előkerül, még akkor is ha vannak pici hibái.
A bevezető darab simán tíz pontos. Tényleg kifogásolható a hossza, de azért a "dalok" külön-külön egész jók. Nem világ megváltó anyag, de egy erős jó jár neki.
Szerencsére rövid, mert nem megfelelő hangulatban bizony inkább káros.
Nem az én zeném, nem nekem szól. Viszont nem volt rossz.
Nekem az előző jobban tetszett, de ez is igen kellemes, annak ellenére, hogy a francia nemzet és általában az összes produktuma ellenszenves-beleértve a nyelvüket.
Jó ez a doom-death cucc főleg akkor, amikor nem annyira doomos. A témák is frankók csak a végére egy kicsit bele untam. Meg ezek a furcsa efektek, ezeket nem tudom hova tenni.
Egy kicsit erőtlen az egész, és nincs benne lendület, de hangulatos.
Erre lehet azt mondani hogy kellemes zene. Nem kemény, nem ütős, de jó volt hallgatni. És ez leginkább az éneknek köszönhető.
Nem szeretem a folkot, az ének meg csak még jobban lehúzza.
Jó. Ha ennél folkosabb lenne, már nem lenne jó, de ez így ebben a formában üt.
A zene tényleg jó, de az ének: az egyik olyan, mint a vonalzó mellé állított férfikórus. A másik pedig egy januárban felébresztett medve első hangjaira hasonlítanak.
Ezen a héten az énekesek szabadságra vagy betegszabira mentek. Ennyi szar éneket egy hétre, persze tisztelet a kivételnek.
Nekem nem kell.
Én a RIP óta hallgatom őket. Voltak nagy hullámvölgyek, de az utóbbi két-három album nagyon jó, és most sem csalódtam. Lendületes, kreatív, színvonalas metál zene a javából. Igaz Dave hangja már nem az igazi (mondjuk sosem volt az), de a zene kárpótol mindenért.
Nekem unalmas volt. Nem bírtam ráhangolódni.
Aki ennyire brutálul tud hörögni, azzal az a baj, hogy abba sem akarja hagyni. Az első megszólalásakor tudtam, hogy nem fogja variálni a dolgot. Ennek nem nagyon látom értelmét. Néha beszél a csóka, de mikor beindul a zene, már borítékolható a kőpor. Egyébként nem rossz. Meg a végére úgy éreztem, mint Bahon. Hiába díszítgetnek, akkor is nagyon egyformák a dalok.
Tényleg fellelhető kicsit a Bathory ezen a lemezen (az óóóóÓÓÓÓóóóózásban, és ezzel ki is merült), de ennek ellenére nem érzem azt a varázslatot, mint pl a Twilight Of The Gods lemezen. Talán azért, mert minden igénytelensége ellenére az egy izgalmas dallammeneteket felmutató alapmű, ez meg egy dögunalom sablongyűjtemény.
Nem mozgatott meg. Sokkal jobb női énekes bandák léteznek. És azok sem érdekelnek túlzottan... :-S Ahogy tőlem jobbra és balra mondják, a zene öli ezt meg igazán.
Folkmetál blekkben reneszánsszal keltásan. Tönkreteszi a népzenét és a blekket is. A szövegek pirmitívek.
Csak névről ismertem a bandát, de azt hiszem ez az állapot nem fog változni. Úgy vagyok vele, mint Zeba. Egy szám nem ment meg egy lemezt. Bár a Mag Mell (micsoda cím :-o) is tetszett mondjuk, talán pont azért, mert a népi dolgok nem keveredtek a metállal benne. + Lásd Oldboy Cruachan kommentjét! :-D
Jóvan.
Végérvényesen eldőlni látszik, hogy hangzás szempontjából pont fordítva működök, mint a normális ember, nekem ugyanis tetszik, ahogy ez a cucc szól. Tulajdonképpen a zenével sem volt bajom.
Egy újabb kiváló alkotás a Zeitgeister Musictól. Ebben a bonni kompániában 8 ember visz 8 zenekart, köztük a Valborgot. Christian Kolf hangját etalonnak tartom a műfajban. Egyszerre van meg benne egy férfi torkának ősereje, és az érzelmek teljes spektruma. Amire a gitáron képes, az szintén nagyon betalált nálam. Sajnos nagyon rövid a lemez. Rossz hír a Megadethnek, hogy ezután kezdem el hallgatni. :-D
A "megújuló" thrash bandák lemezei közül azt hittem ez fog legjobban tetszeni, mikor elindult. Aztán a végére totál ráuntam. Az Anthrax sosem érdekelt, a Machine Head szentimentális túlzásai fárasztanak, itt viszont van még izgalom bőven - egy rajongónak. Nekem nincs. A Testament új anyagát viszont már várom.
Szépnek szép, de uncsi is. Az énekes meg nemcsak hangtalan, de fantáziátlan is. A végére már nagyon idegesített a dinamikátlan nyervogása...
Első hallgatásra még jobban tetszett, de aztán én is arra a következtetésre jutottam, hogy ez a 95%-ban hörgő, a fennmaradóban pedig suttogó, szavaló vokalizálás túl egysíkú. Pedig a zene valóban rendben van, a 2. nóta pl. akkora Paradise Lost-ízű témával indít, hogy ihaj!
Dallamvezetés szempontjából többször is beugrott a szintén egyszemélyes formációként működő lengyel Circle of Bards neve. Viszont szerintem a Crom nem power metal, hisz pont az erő hiányzik ebből az amúgy kellemes muzsikából. Ez ilyen lightos, akusztikus részekben bővelkedő heavy metal. És nekem a gitárszólók is nagyon bejönnek!
Az első pár dalnak még volt egy szinte intimnek mondható hangulata, köszönhetően az énekesnőnek és zeneileg se voltak teljesen érdektelenek. Aztán úgy a 4-5. nótától kezdve egyre laposabbak lettek a szerzemények, a végére pedig számomra teljesen unalomba fulladt a lemez.
Kezd csömöröm lenni a folk metaloktól, pedig elhihetitek, hogy nem hallgatom őket napi rendszerességgel...
Lásd Cruachan kommentem!
Első hallgatások alkalmával eléggé zavart az ének, főleg a néhol már-már röfögésre emlékeztető mély hörgés, de a zene magával ragadott. Aztán kezdtem hozzászokni a vokalizáláshoz is. Ez egy nagyon hangulatos death/doom, olykor heavy metalba hajló muzsika horzsoló, húsba vágó riffekkel és hosszú, kifejtős gitárszólókkal. Patent!
Nem tudom hogyan gondolhatták komolyan a srácok, hogy egy ilyen, egyébként egész pofás death/thrash muzsikából 66 percnyi az ideális dózis... A vokalizálás mondjuk nem tetszik, főleg az a gégemetszett stílusú, de ha megálltak volna 35-40 perc körül, akkor a tetszési indexem is magasabb lenne 1-2 ponttal.
A zene is jó, bár én nem érzem annyira mélynek, de a legtetszetősebb mégis a borító!
Dave bátyónak ezúttal sikerült (magához képest) viszonylag fogós énekdallamokat kitalálni. Azt viszont vegye észre mindenki, hogy ez kb. annyira thrash, mint az új Anthrax. Vagyis kevéssé. Nagyrészt heavy metal. Abból is a középszerű fajta. Ami azért is szomorú, mert az utolsó két dallal sikerült bizonyítani, hogy tudnának még jó témákat írni... Ugyanis a Deadly Nightshade és a 13 a klasszikus 'deth lemezek/dalok színvonalát idézik!
Kis túlzással azt mondhatnám, hogy kb. annyiszor hallgattam meg ezt a lemezt, mint az összes többi versenyzőt együttvéve... Hogy miért? Mert benne volt az elmélyülés, a katarzis ígérete. Igaz, ez meg is maradt ezidáig ígéret szintjén, de tudom, hogy egyszer megtörténik a beteljesülés! Valóban annyira hangulatzene ez számomra is, hogy nagyon ritkán fog igazán jól esni, de akkor nagyon. Ezért jár neki a megelőlegezett magas pontszám.
Ebben a körben a Synkletos az abszolút nyerő. Változatos, és igényes munka a Negation..., de nem érzem annyira különlegesnek, nem találok olyan "kapaszkodókat" rajta, ami a fentebb említett zenekarban megvan. A pontszám tükrözi, hogy azért a szigorú szavak mögött a tetszési faktor (és jó indulat) is megbújik, bár egy erősebb időszakban lehet nem adnék ennyit.
Szép zene... csak kár hogy 10 perc után teljesen érdektelenné válik számomra. Ebben a stílusban sokkal-sokkal jobbakat is hallottam már (és nem csak ARRA gondolok)!
Unalmas, fantáziátlan, már-már popzene. Az énekesnő hangja miatt adok rá ennyit.
Még a megjelenéskor, 2011 tavaszán ismertem meg a lemezt. Jó, hogy most előkerült, mert meg is feledkeztem róla. Tehát nem tartottam túl kiemelkedőnek, ez a véleményem most sem változott meg. Ennek ellenére nagyszerűek ezek az ír-kelta folkos témák, a több black metalos elem is rendben van, de mégsem az igazi. Lehet én is távolodom a műfajtól, vagy már több, színesebb kellene ennél? Ha több, akkor mégis miben, hova lehetne ennél tovább fejlődnie a folk metalnak? A kérdésre nem hiszem, hogy nekem kellene megadnom a választ, de a kevesebb néha több elve lehetne a megoldás kulcsa.
A 2 hét során egyszer sem tudott igazán lekötni. Kellemes zene, de pár perc után tűnik fel az embernek: hol vannak az igazán jó témák, mikor indul be a lemez? Néhány ötletet leszámítva, nem igazán... Ui: fél pont levonás, mert a Cruachan picivel jobban tetszik.
A Spiritual Alchemy olyan volt számomra, mint egy csinos nő: jöhetett reggel, délben, este, mindig jól esett a társasága! :)
Túl hosszú a lemez, a hangzás pedig gyatra, csak hogy a negatívokon túl legyünk :) Ja, minden más amúgy rendben van, csak sajnos ez kevés lesz ide.
Nagyon mély és "tiszta" zene! Nem egységesen kiemelkedő a színvonal, ezért nem adok többet.
Sosem vonzott a zenéjük, alig-alig ismerem a munkásságukat, és most sem szerettem meg őket igazán. Minden tiszteltem a zenekaré, a fénykorukban bizonyára alkottak nagyokat, csak nem nekem!
Hangulatos, borongós, szép zene, különösebb izgalmak nélkül.
A zene kiváló, viszont egy változatosabb éneket el tudtam volna képzelni, ez így némiképp csökkenti a hatást. Ezzel együtt az összhatás jónak nevezhető.
Kissé sok az andalgás, amúgy nem rossz, szép és jó dolgok is vannak rajta.
A szép énekhangon kívül semmi különöset nem kínál ez a lemez, jellegtelen, szürke dalok sorakoznak rajta mindenféle fogósság, különösebb kapaszkodók nélkül. Nem érzem, hogy a későbbiekben hallgatnom kéne.
Semmi olyan nagyon különleges nincs rajta, hangulatos kis folkos muzsika, kellemes hallgatnivaló, se több se kevesebb. :-)
A Cruachannál leírtak nagyjából itt is érvényesek.
Ezt találtam érdekesebbnek a két doomos lemez közül. Az ének is itt tetszik jobban.
Jó zene alapvetően, de én is csókoltatom azt, aki kitalálta, hogy egy ilyen stílusú lemez 66 perces legyen, és azon belül csupa 6-8 perces számokból álljon... 40 percnél valóban meg kellett volna állni, és akkor jóval elégedettebb lennék.
Ennek már megvan a kellő mélysége és karaktere, mondjuk ez is egyhangú kicsit.
Rosszabbra számítottam, ettől függetlenül ezen lemez után is fenntartom a véleményemet, hogy az 1994-es Youthanasia volt az utolsó igazán emlékezetes Megadeth lemez.
Csak helyenként figyeltem fel 1-2 izgalmasabb részletre, nagyrészt egysíkú, unalmas és az ének is eléggé jellegtelen.
A zenekar neve alapján akár valami gothic cucc is lehetne, de nem az. Vérbeli melodic doom/death a nagyok által kijelölt ösvényen, gyönyörű harmóniákkal, ezernyi hangulattal és szépséggel. Akinek jelentett valamit a korai MDB, Paradise Lost, Anathema vagy a mai orosz bandák közül az Amber Tears, a Mourningside esetleg a dán Saturnus neve, az tudja mire számítson. (Az előző - 2008-as - album ingyen letölthető a zenekar honlapjáról, megéri.)
Új Falconer lemez? Nem, csupán egy egyszemélyes német projekt második próbálkozása. Nincs semmi kivetnivaló a hallottakban, műfajában korrekt lemez.
Számomra ez teljesen érdektelen zene. (Legalább a dalok lennének különlegesek...)
Hallatszik, hogy nekik ez szívből jön. Kevés olyan zenekar van, akiknek a zenéjét szívesebben hallgatnám akusztikus verzióban, a Cruachan oda tartozik.
Arkadius újabb rutinmunkája, ami a folkos MDM mezőny java részét még így is veri. Itt az ideje egy hosszabb pihenőnek....
Minőségi death/doom oroszosan, de saját hazájában is vannak jobbak. Sőt még spanyolhonban is...Ettől még tartalmas kikapcsolódást jelent.
Szerintem sem szól rosszul...A zene meg közel áll hozzám, úgyhogy jár a jó pont.
Kevés rosszat mondhatok rá, de - az előzetes infók alapján - többet vártam. Nem tudtam igazán megszeretni.(Később még előveszem, hátha csak rosszkor került elém...)
Nem mondom, hogy csalódás, mert nem vártam egy újabb Peace-t vagy Rust-ot.
Ma ennyi a Megadeth és sokaknak nem is kell több.
A korai anyagok amatőr jellege már a múlté. Ez egy tudatos zenekar profi lemeze, amit gyakran elő fogok venni. Persze lesz ez még jobb is....
...és egyből a My Dying Bride A Kiss to Remember témájának kísérteties másával nyitnak. Sokkal jobb, mint az előbb említett banda legutóbbi Ep-je, ami számomra csalódás volt, de ez persze nem jelenti azt, hogy ezzel a lemezzel bármi egyedit tett volna le az asztalra az In Loving Memory.
Az akusztikus részek nagyon jók, és ennyi.
Öregfiú szépen megfogalmazta a lényeget. Az első két dalban voltak ügyes zenei megoldások, aztán már csak egy szimpla középszerű zenei kíséretet kapott a hölgy. Annyira amúgy nem rossz ez a lemez, igaz, nem is olyan jó, hogy később elővegyem. Ennyi.
Az első 1-2 számnál még okénak tűnt, de a végére ezek a hegedűs kíséretek unalmas "jól van már, elég volt" bólogatást váltottak ki. Van aki szereti, van aki nem, van aki nem nagyon, s van aki nagyon nem. :D
Zeneileg semmi kivetnivaló nincs ebben, de ez a fajta metál soha semmilyen pozitív hatást nem tett rám. Igaz, negatívat sem. Semleges. A Biróg's Oath viszont ügyes húzás volt, el kell ismerni, bár 10 az 1-hez nem sokat számít.
Témák egymás után, csak úgy: ahogy esik, úgy puffan. A szólógitáros kezére rá kellett volna ütni pártucatszor a favonalzóval: mintha minden dal "szólója" az Edda Lelkünkből hangulatát idézné. A szintis helyében a hangszínek közt kutattam volna még, mert pl. a Rain of Eternal Distress kezdése is olyan, mintha egy karácsonyi Modern Talking dal szólna. Mindezek ellenére bejelölöm őket iwiwen. :D
Kölyökkorom zenéje. Egy csipet Gorefest, némi Obituaryval, Morgothtal satöbbivel keverve. Old-school ide vagy oda, a hangzáson egy kicsit agyalhattak volna még, mert az sokat levesz belőle. Nem rossz, de már nem hoz lázba.
A nyitódal Fields Of The Nephilimes kezdése máris meggyőzött, és szerencsére nem kezdtek el bevadulni. Ez az a zene, ami az egyszerűségével és mérhetetlen mélységével szólítja meg a lélekbúvárokat. Nincs benne fellengzősség, törtetés, se rejtett érték (csak a zenéről beszélek), csupán az alkotó lelkének tiszta kinyilatkoztatása. Egy picit többet érzek ebbe a zenei világba, ezért 9.5, de így is hatalmas!
Ahogy soha nem rajongtam a thrashért (vagy ez most mi, post-thrash?), úgy a Megadethért sem. A Youthanasia az egyetlen lemezük, amit bármikor szívesen hallgatok, és ez így is marad. (Még most sem bírom felfogni, hogyan nőtt metál óriássá egy olyan banda, amelyiknek az énekese totál nem tud énekelni.)
Felületesen ismertem eddig, de változtatok ezen. Lélekre ható, hangulatos anyag. A címadó dal dallamvezetése a kedvenc Katatonia számomat, a Teargas-t juttatja eszembe. Amúgy a zeneiségben is több helyen felüti a fejét a Katatonia. A Beings Of Light a blastbeatek ellenére is egy szép ambient darab. Ha a záró grunge-os Summery's Glory-t lehagyták volna, maradéktalanul elégedett lennék.
Azt hiszem végérvényesen kinőttem ezekből a folkos csuhajja-metálokból.
