Nem semmi ahogy zenei eszközökkel meg tudnak jeleníteni egy ilyen kietlen, rideg világot. A hangzás is tökéletesen passzol a zenéhez, és nagyban segít a kellő átélésben.
Nagyon kellemes lemezt hoztak össze a volt Evanescence tagok; sőt jobban is tetszik mint a régi albumok.
Sokadik hallgatás után is elég arctalannak érzem a muzsikát. Elszólogatott, de semmi megjegyezhető, vagy kiemelkedő nem volt benne.
Na ez után még az Atheistet is felüdülés volt hallgatni.
Ha a stílus védjegyének számító ordítozás nem lett volna, még akár kellemes hallgatnivaló is lett volna, mert zenei szempontból sok jó pillanatot véltem felfedezni.
Elég kaotikus, barátságtalan zene. A black metal hívek tehetnek egy próbát vele hátha megtetszik, én viszont a hp után simán el fogom felejteni őket.
Maga a zene az tényleg igen jó. Egy erőteljes hangzással és egy nem Abbath paródia énekkel üthetne az album.
Az oroszok elgondolkodhatnának rajta, hogy hanyagolják ékes anyanyelvüket, már ha az a céljuk, hogy más országok lakói is hallgassák a zenéjüket. Mert pl. ez a ciril betűkből konvertált név nagyon szarul fest, nem beszélve a nyelv hangzásáról. Persze ez csak az én véleményem. A zenétől sem estem hanyatt, sőt mondhatom, hogy unom már ezt a fajta lassan hörgök, hogy mindenki megértse éneket is.
Lagymatag zenefolyam.
Számomra ez 0 szórakoztató értékkel bír. Az i-re a pontot az ének tette fel; ettől még idegesítővé is vált az egész produkció.
Furcsa dolgokat kérnek egyesek számon a franciákon, akik műfajuk egyik legjobb képviselői (szerintem). Ezzel a lemezzel sem csalódtam bennük, noha egy Nostalgia szintű szám sincs rajta, még mindig szól belőlük az a melankólia, amiért szereti őket az, aki szereti..
Az énekesnőnek jó hangja van, a gitárosnak jó gitárja meg jó neve.. de ez így kicsit kevés. A nulla egyediség valahol érthető, mikor a fele Evanescence benne van a bandában, valahol meg nem, mert akkor már kereshettek volna kicsit más hangú és kinézetű énekesjányt. A lemez olyan megfelelt kategóriás, nem zavart, de kellemes dallamai egyik fülemen be, másikon igen hamar ki.
Jóféle, dallamos, hangulatos.. az általam kevéssé kedvelt folkos elemek - sípdobnádihegedű - fel-felbukkanását ellensúlyozzák olyan kellemes tételek, mint a Fire Worshipper, ami Dissectionre emlékeztető hangzása miatt kedvencemmé is nőtte ki magát.
Ehh.. ilyenekkel ki lehetne a világból is üldözni. Jó szövegeket jó zene nélkül jobban szeretek pl. verseskötetekben olvasni. És ezek annyira nem is tetszettek. Megfelelő körökben biztos megkapják a fruttik méltó jutalmukat, én maradok a sötét oldalon.
Azon kevés metalcore zenekarok egyike az ATR, amit néha-néha elhallgatok. Na ezt az albumot nem fogom, ritka semmilyen. Örülök, hogy hangszeren játszani még tudnak, de a dalírás sem ártana.
Súlyos is, gonosz is, de nem találtunk egymásra, most már valószínűleg nem is fogunk.
Egész jó, hangulatos black, a zene szép teljesítmény két embertől, viszont a vokál egysíkúsága zavart. Néhol én is mosolyogtam, pl. az album címét az Impaled Northern Moonforest is megirigyelné.
Nem vagyok különösebben vevő a műfajra, de ez szép.. (az orosz nyelvvel ellentétben, de hát a hörgést általam ismert nyelveken sem értem, úgyhogy oly mindegy).
Norman Bates otthonára emlékeztető külső, és néhol az ő lelkivilágát idéző belső.. nem rossz, csak hosszúnak és fárasztónak éreztem a végére.
Nem vagyok otthon a műfajban annyira, hogy többre tudjam értékelni. Szép a borító; nagyon tudnak játszani azon, amin.. csak épp egy szám sem maradt meg, hogy az jobb/rosszabb a többinél, és minden fogodzó nélkül aligha fogom elővenni még egyszer, hogy nekem pont ez a 30 perc zúzás kell.
Egy pont az óra alati lemezhossznak, egy a pár elrejtett dallamért, egy pedig azért, mert nem magyarul kínlódta végig az énekes, így nem kellett a szövegre is figyelmet fordítanom. Szörnyű lemez. Akárcsak a helyesírásom...
A fagyos téli szélben a néni hangja fel tud ugyan melegíteni, de tűzbe hozni képtelen. Még teszek vele párszor próbát.
Kasparek is táncra perdül a záró tétel hallatán, az biztos! Kellemes meglepetés.
Nekem a fogtömésem helyére beragadt ez a frutti, kvázi nem esett jól. Két szám ugyan nagyon eltalált, ám a többi Quimby-s de mégsem, Kispálos, de mégsem. A szövegek meg sokhelyütt nekem eröltetettnek tűnnek. Viszont ezzel erősítem a szabályt, miszerint ha Oldboy magyar zenét ajánl, akkor az megbecsülésnek örvend nálam.
Dallamos, ritmusos, elszórtan érzelmes. Kell ennél több? Talán csak még egy kis dallam, ritmus és érzelem.
Olyan könyvet olvasok éppen, ahol halomba gyilkolják az orkokat meg a goblinokat. Ha egyszer megjelenne hangoskönyv formában is, akkor ezt a zenét tudnám alá elképzelni. (Nem is venném meg...)
Régen, még a komcsi rendszerben ettem erdőmester fantázianevű zöld fagylaltot. Hogy mi köze annak eme lemezhez? Csak az, hogy ha arról kellene beszélnem, akkor is nehezen találnám a szavakat.
A lassú és a vontatott köztötti eltérés mintapéldája. Ugyanis olyan változatos, hogy nem unalmas, viszont ha ez hajtaná a mozdonyokat, akkor rendszeresek lennének a késések.
Harmadik elrugaszkodásra a hetedik métert jelző számnál csapódott a puha homokba a lemez.
Nem elviselhetetlen, de legalább annyira hiányzott, mint a vízre keményedő szappan.
Lemezboritóra volt lóvé, a hangzásra már nem? :-) Kár, mert nagyott dobott volna az amúgy is hangulatos dalokon!!! A gitársound egy hányás!!! :-)
Az Evanescence-re hajaz a dolog, de néha ilyen is kell!!! A gitár sound lehetett volna vastagabb is!!!
...amelyik városban jó sört főznek, ott jó zenét is csinálnak!!! :-)
Háttérzenének elmegy, de különösebben nem fogott meg!!!
Fogósabb refrénekkel akár magasabb pontot is adtam volna rá!!!
Nem tudom, hogy ez mitől lenne egyedi, de ezek szerint csak nekem "tizenkettő egy tucat" jellegű!!! :-)
Még Katona "Főnök" László (AKELA) is jobban károgott volna!!! :-) A zene az teljesen rendben van!!!
Fájdalom orosz bundába bújtatva!!! :-)
Ezek után kiváncsian várom a Psychotic Waltz új lemezét!!!
Steve Flynn eszméletlen jól dobol a lemezen!!!
Szokatlan működésű ez a banda(?), ilyet még nem is hallottam. Számomra kevés szimpatikus és örömteli történés van a lemez 45 percében (nem elég, hogy black metalt tolnak, még franciák is). Azaz egy mégis: amikor véget ért.
Ide fülelj, Ben! Ezt a lemezt frankón összehoztad, a bandát nem kevésbé. Találtál egy Amy-hez tökéletesen hasonló hangot. Ráadásul - gondolom - az sem véletlen, hogy ez lett a banda neve (a Fallen c. Evanescence korong után). Látszik, hogy nem felejtettél el dalokat írni, sem hangszerelni - méregerős ez a cucc. Azonban most már jó lenne észhez térni lerendezni Amy-vel a nézeteltéréseket és összehozni egy Fallen kaliberű E. lemezt. Mert Carly hiába megbízható, innen nagyon hiányzik Ms. Lee. Ja, és a keverésnél molyolhattál volna még.
Hát ez olyan "francsetuggya". Amíg a folkolás meg a kupacsapkodás megy, addig tetszik, de amikor a lakodalomba megérkezik a kavargó északi hóvihar, akkor megfagy bennem a jó pontszám. A hőmérsékletnek megfelelően, az is (mármint a pont) kúszik a nulla irányába. Kicsit mókás, hogy a 6. szám végén valamelyik vizelési problémákkal küzdő tag bekapcsolva hagyta a mikroportját miközben kisurrant a budira.
Nekem nem bejövős ez az ál-intelektuell, néha direkt otromba emerkettős alternativ rock. Az aktuális hp fekete lemezei között felüdülés volt, de ennyi.
Felfelé mutató hüvelykujj, megtartjuk. Vannak jó dallamok (The last time), húzós tempók (Some of the people…) és külön dícséretes, hogy nem nyújtják a végtelenségig a dalokat. A korábbi cuccaik tényleg jobbak? Utána kell néznem ennek a bandának.
Érdekes témával / témákkal foglalkoznak az ukránok. Kár, hogy ezekre csak a számcímekből meg némi kiadós promóból lehet következtetni. Kinguék fekete folyama ugyan nem az én zeném, de az a megérzésem, hogy ez a műfajon belül nem erőtlen próbálkozás.
Rajzfilm figura hang és intenzív darálás, ami inkább porszívózásnak hangzik. Ha viccnek szánták, akkor szar poén, ha komolyan gondolják, akkor az meg nagyon szomorú.
Voooontaaaaatoooo(höööörggh)ttttt, de van fantázia abban, amit az oroszok művelnek. A szokásos doom/death megjegyzéseimre pedig: a.) álmosító - no ez annyira nem. b.) Elveszett paradicsomos gitárok - azok itt is vannak (mit tegyek állandóan mekintosék jutnak eszembe ezekről a futamokról)
Csak pörög és pörög a zene, egyik fülön be a másikon ki - nem marad belőle semmi. Ráadásul maga a hallgatása sem kellemes. Értő zenészek - szerintem - teljesen fölösleges anyaga.
Komoly próbatétel volt végighallgatni. Egyben nem is sikerült. Szerintem azért mert ez még nem elég komplex, nem elég agyahagyott! Mindezt fokozni kell!!! ;-)
Há' ja, ez most nagyon ottand van...
Szokásos panelekből építkező, de egész jó gothic-pop-rock-metal cucc, hallgatása közben abszolút nem voltak ellenérzéseim ami jó jel. A Bury me Alive-ot sokat hallgattam már korábban is, megmaradt bennem.
A duda és hasonló idegesítő tényezők evidensen nem a haverjaim, amúgy rendben van, a szélsebes blekkes részek meg kifejezetten jók.
Hát nem tudom mit mondjak. Ezek a zabolázatlan édességek énnálam is azt a halmazt erősítik, amit mások megmutatnak, kényszeredetten végighallgatok, és hogy jófej is meg diplomatikus is maradjak, azt hazudom hogy egészen elmegy, meg hallgatható :D Az 5 pont annak szól, hogy kb. a végelszámolásnál is valahogy így fog állni, én meg sűrítem kicsit az átlagot.
Egy vezető metalcore bandától én azért többet várnék.
Kijut erre a körre a black metálból amit nem bánok, csak a másik kettő és fél okozta megcsömörlöttségtől nem látok elég tisztán. Ez a 7 pont lehet még a későbbiekben 6 is, vagy épp 8.
Jobb mint gondoltam. Nem sok értékelhetőt hallottam eddig Kolumbiából...
Szerintem az orosz és ukrán bandáktól lényegében ugyanazokat a keserű dallamokat és érzéseket kapjuk, ettől még jól csinálják amit csinálnak...meg nem mellékesen a Solitude Productions-től se jön szar!
Néha kicsit Ayreonos, máskor Fates Warningos vagy épp Queensryche hangulatot sikült árasztaniuk a daloknak. Nagyon igényes darabok, és a felsorolt bandákra jellemzően nem épp könnyen emészthető a végeredmény. Még nem tudom nekirugaszkodjak-e a jövőben, vagy két hete mást sem csinálok csak próbálkozom velük! Ja és még valami eszembe jutott...sötétebb atmoszférát sikerült megteremteni, mint nagyon sok éjfekete black albumon!
Hát ugye az, hogy fél órában gondolkodtak nem mond semmit, mert már régen is előszeretettel tervezték ilyen hosszúra a sorlemezeiket. :) Bár, ma már inkább ez EP hosszúság. Szívesen hallgatom egyébként, egyáltalán nem is okoztak csalódást annak ellenére, hogy valami újítót, de minimum újszerűt reméltem titkon.
Na ez az a gitársound,amivel a világból ki lehet kergetni.Több szinezés,diszités ill a cinből nagyon vissza és máris hallgathatóbb lenne a produkció.Igy nem...
Én az Evanescence-t is rühelem,nem valószinű,hogy a gitárlight-os verzióját meg fogom kedvelni.Sorry
A sőr és a Rocco Prágában cimű klasszikus után itt egy újabb cseh remek!Plusz pont a skót dudáért.Dobry,dobry!
Maximálisan pártolom a HP szinesitését dallamosabb,befogathatobb zenék szerepeltetésével.Jelen zenekar kissé szélsöséges modon tálalja az általam fémzenének titulált halmazhoz köszönöviszonyba sem kerülő gondolatait,zeneszámait.Mégis jólesett hallgatni 13 death és vagy 16 black metal album tesztelése szünetében 1x vagy 2x..
Jelen pillanatban a 7 éves fiamnak ez a kedvenc lemeze,a 3 hónapos sem üvölt mellette,és az asszony sem orditja,hogy kapcsold már ki.Szóval lehet,hogy instant az élmény,de a családot összehozza!
Örömmel konstatáltam a hangorkán sürüjében felfedezett egy-két dallamot!!A pontszám a zsir boritonak ill a hangulatos törzsi betéteknek szól!A többi számomra értékelhetetlen!
Ez a banda összevont támadást inditott az énekhang ill a basszusgitár használata ellen.Ezt meglehetős sikerrel teszik.Riffcentrikus,bologatásra késztető muzsikájukkal mindkét összetevőt képesek feledtetni.Meglepően erős szép munka!
Nnnyyyuuullliiikk mmmiiinnnttt aaa mmmááássssnnnaaappooosss tttaaakkkkooonyyy.De hallgatható pl nyugdijas léggitár találkozón..
Elsőligás progressziv metal,ahogy a nagyok játszák!Pl mekkora már a Dream Szatyros Welcome!Ide csak felsőfokú jelzők illenek.Jöhetne már az új PW!!
Emlékezetes dallamok,zeneszámok hiányában az album céltalan darálásnak tünik.Bár a dobos tényleg fasza.
Várakozásaimmal ellentétben nem igazán működött a gyógyszer. Maradt a gyűlölt jókedv. :D Valóban elmarad mind hangzásban, mind összhatásban egy Lifelover, vagy egy Shining komorságától, befordultságától.
Fúúúú hát ha lehet műanyagot is ajánlani, akkor legközelebb bedobom HP-ra a budim lefolyócsövét. Hasonlóan értékes darab.
Na ez az a "black", amit én nem komálok. A népi ingyom-bingyomok és a kiemelkedő számok hiánya miatt az én részemet is bőséggel fogyaszthatják a stílus ínyencei.
Az egy pont levonást amiatt adom, hogy az előző lemez totális jazz és swing vonalát a sokkal inkább mára már kifáradt alterrockra cserélték. Az elektro tételek, a továbbra is szürkeállományba maró szövegek, cinizmus és görbe tükör azonban hibátlan. Jah és a Zorán átdolgozás messze a legjobb amit az utóbbi években hallottam.
Jézus, Mária, Jeromos és a vén salabakter! Valaki még veszi a terméket???
Nagyjából méltó a zene Zdzislaw Beksinski művéhez.
Arra jöttem rá, hogy nagyon ügyes bűvészmutatvány hallható itt. Frappánsan használja a már másutt megszeretett elemeket. Van itt Immortalos vokál, egy rakat Satyriconos gittyótéma, amiket ugye szeretünk. Így a végeredmény is furcsa, hiszen szeretjük mi ezeket a dolgokat, amiket itt hallunk, csak hát valahogy mégis csak kilóg a lóláb
Kellemes, hangulatos darab. Kell ez metal karácsony idejére... Kiválóan lehet csomagolni rá a henteskést és a szikekészletet.
Egy paraszthajszálnyit lehetne koncentráltabb, tömörebb. Bár nekem van egy sanda gyanúm, hogy ez az anyag csak előtanulmány egy alapmű Psychotic Waltz lemezhez.
Hangszermaszturbálóknak három "X"-es az anyag, én azonban egy - egy rövidebb agymosást eltekintve kerülöm az efféle centrifugákat.
Ügyes-ügyes, ezek a francia tetvek nagyon tudnak vakarózni :} le a kalappal!
Nagyon nem az én világom, bár éppenséggel rossz zenének se mondanám.
Van egy fajta atmoszférája :}
Változatos, hazai színtéren remek munka, s néhol mintha ki is lépnének az alter köreiből!
Csak reménykedni tudok, hogy a kiadó nem küld belőle! Nem értem mi lett ezzel a csapattal, a korai anyagjai teljesen rendben voltak, ez meg divatos lófasz, hánynom kell az ilyen fostalicska szarzsák zenéktől, sajnálom!
Ügyes, ügyes, de annyira nem mozgat meg.
Abszolúte faszás zene, remek hangulat, old school témák, teljesen jó!
Korántsem hibátlan anyag, de sokat érlelt, átgondolt és megtervezett, szépen felépített, komplexíóra és emocionális széthullásokra kihegyezett gyötrelem, amely sokaknak fog kellemes perceket-órákat szerezni, főleg azok halmazát erősíti majd, akik vevők az igényes gothic-doom-death-re.
Szörnyű!
Kicsit néhol túl sok a művészkedés az élvezet rovására, de ettől még komplex kis fém-lófasz ez kérem szépen!
emp felvetette a fórumban, így én azt mondom hogy a Nocturnal Depressionnél jobbak: pár évvel ezelőtti Shining, Forgotten Tomb, Peste Noire, Trist, Den Saakaldte. Azért mondjuk olyanba nem mernék belemenni hogy mi a stílus krémje meg mi nem...
Tökéletesen felépített album, átlagon felüli énekesnővel, ami a lélektelen és fényesre mázolt műprodukciók sorát bővíti. Ez a megkoreografáltság nagyon a popzene iparára jellemző!
Ez nagyon jó! Az Agalloch okozta csalódást gyorsan képes feledtetni.
Nem szeretném a földbe döngölni, minek? Ugyanígy a popzenéről, árenbíről, vagy bármi másról ami távol esik az ízlésemtől írhatnék nagyon rosszakat, tök irreleváns. Így inkább csak értetlenkedem hogy miért "kellett" ezt most nekem végighallgatnom. Mint akinek a fogát húzzák...
Szürkülnek ők is rendesen, pedig a kezdetekben tök jók voltak.
Barátságtalan és egyben kellemetlen zene is. Viszont, ha valaki a black metal igazi valójára kiváncsi, inkább ezt ajánlanám neki mint bármi más dallamos, vagy szimfónikus blacket.
Máglyára vele!
Uncsi. A lefogott riffek között/alatt kétszer megebédeltem.
Nem semmi csapat jött itt össze! A progresszív metál egyik legszebb időszakát elevenítik föl. Közel maximális! Nagyon bírom ezt a pszichó hangulatot....
Hiányolom a komplexitást (mindent azért nem felejtettek el..) meg a jazzes futamokat, egyébként szép munkát végeztek.
A depressziós franciák életművét ismerve, ki merem jelenteni, hogy ez eddig a legjobb szerzeményük. Nem egy barátságos anyag, de az "ének" nélkül sok mindenkinek emészthető lenne, mert néhol kimondottan hangulatos.
Számomra két pozitívuma van ennek a lemeznek. Az egyik, hogy a hölgyeménynek elég jó hangja van, viszont ez sem segített abban, hogy ne legyen dögunalmas az egész. A második, hogy hallgatás közben az egyik lányomnak megtetszett, így volt értelme végignyúzni, amit többször magamtól nem tennék meg. Így viszont elképzelhető, hogy még fogom hallani, de a pontszám már feljebb biztos nem megy.
Nyilván ebben a műfajban igen gyakran használnak sípot, nádihegedűt meg egyéb népi hangszereket, de a lényeg, hogy itt pont annyit szerepelnek, amennyit szükséges. tehát pont úgy, ahogy szeretem.
Tudom, hogy Oldboy milyen lelkesen ajánlotta, ezért nem szívesen írok róla rosszat, de sajna nem igazán voltam elragadtatva a muzsikától.
Elég középszerű. Annyira, hogy eme pár szónál többet nem is kell rá pazarolni.
Pont fél ponttal jobb, mint a másik black cucc.
Néhol mosolyogtam rajta, nem tudom miért. Többször nem hallgatom meg.
Vártam az új lemezüket és nem is csalódtam. DeathDoom rajongóknak illik meghallgatni.
Egyszerűen nem tudnék mit hozzá tenni chipmonkey értékeléséhez, mert szinte megegyezik a véleményünk. Küszködök vele, pedig meg vannak az erényei az albumnak. Még talán annyi, hogy a PW vajon mivel fog előrukkolni?
Mivel már egy ideje megjelent, így volt időm elmélyedni benne. Viszont ennek ellenére sem tudnék minden hallgatás után ugyanannyi pontot adni rá. Van , amikor gyengébbnek érzem, de összességében ez egy jó korong.
Baromira nem áll rá az agyam erre a depresszív szomorkodásra.
Nagyon szörnyű a hangzása. Kár érte, olyan szívesen adtam volna nagyobbat is Ben Moody-éknak, de legközelebb ne ilyen profi demosounddal jöjjenek...
Hú emberek, mérföldekkel lemosta a pályáról a többi folk csapatot ez a cseh brigád. Táncra fel, induljon a buli! :)
Bevallom, ettől az albumtól féltem, ugyanis úgy maradt meg bennem ez a zenekar, mint valami technoalapra egy kiabáló hülyegyerek ugrálkodása. Ahhoz képest teljesen meglepődtem, hogy ehelyett MR2-barát elektronikus elemekkel tűzdelt alterrock fogadott, amivel nincsen semmi baj, csak amíg két évig Sopronban éltem, addig teljesen megutáltam ezt az irányzatot, ugyanis már a csapból is ez folyt, és egyszerűen nem lehetett szabadulni tőle, mert mindenütt az szólt. Pluszpont jár azért, hogy kábé az utolsó sarki boltban is megkapható ebben a sárfészekben, hála az MR2-vel szerzett népszerűségnek. Sajnálom oldboy.
Biztos vagyok benne, hogy csak a Vadfruttikat fogja megelőzni a springfieldi brigád, de lelke rajta, attól még jó berakni egy kis "nyálas szart" pár igazi zúzás között. :) Messze nem veri a nagyokat, de ott van a környéken.
Az ének igen jó, az átvezetők is, a borító gyönyörű, de a zene kicsit szürke...
A zene akkora 10-es, mint a ház! De tényleg, ennyire jó alapanyagot én még nem hallottam a black metal szcénából, nemhogy Kolumbiából! :D Viszont az ének annyira bűnrossz, hogy gyakorlatilag megöli az egészet, ennyire elszúrni valamit, hát ahhoz már tehetség kell. Dagon kolléga maradjon csak a gitárainál, és keressenek sürgősen egy normális énekest, mint például Per Spjřtvold a Goat The Headből, ő aztán tényleg megkoronázná a vokáljával az amúgy is kitűnő instrumentális szekciót. :)
Jó.
Ez nekem már túlságosan művészkedős, túl egyszerű az én agyam ahhoz, hogy ezen a zenén elgondolkodjak...
Ez is jó.
Egyszer talán jobban ráérzek majd az ízére...
Simán fölfogható a 3. Evanescence lemezként is, hisz zeneileg tök olyan, az énekes hölgy hangja is hasonló, sőt jól mékápolva majdnem olyan szép, mint Amy. A hangzás szerintem nem annyira vészes, egyedül a műanyag vonósokat érzem cikinek. És az egész produkcióra illik a "meki metál" jelző...
Engem kifejezetten irritál ez a muzsika. Nem is értem az Agalloch neve hogyan kerülhetett szóba ezen album kapcsán...
Most biztos egy jópáran fölhúzott szemöldökökkel hitetlenkednek azon, hogy mit is keres itt egy nem éppen rock/metal lemez. Ahelyett, hogy elkezdeném méltatni a bandát, lopok tőlük egy kis okosságot: "Ha tiszta szívvel nekilátok, hegyek omlanak,s születnek óceánok"
Ahelyett, hogy a 1 váltott énekes dalt követ 1dallamos énekes, csinálhattak volna egy végig dallamos énekkel operáló lemezt, a la Stone Sour! A The Last Time típusú dalokból többet is elviseltem volna, az tuti! De azért akadnak szinte minden nótában jó megoldások, az egyik vége felé az a szájgitárszóló szerintem nagyon ott van és nem is tipikusan metálkóros megoldás.
Ha nem lennének a jó kis kongás átvezetők, meg a 10 perces tétel, akkor eggyel kevesebb pontot kapnának...
Hallottam már ennél gyengébb vokális teljesítményt is, nekem a legnagyobb gondom az, hogy a dalok egybefolynak, olyan, mintha végig ugyanazt a nótát hallgatnám.
Zeneileg és hangulatilag is erős anyag, kimondottan jól esik hallgatni miközben odakinn röpködnek a mínuszok!
Szerintem mindenkinek vannak olyan kedvenc zenészei, akik tök mindegy, hogy mivel rukkolnak elő bekajáljuk. Nekem Buddy/Devon ez a kategória. Imádom a Waltzot, a DeadSoul Tribe-ot és ezt a formációt is! ZSENI a faszi, nincs mese!
Korrekt anyag ez, de nagyon egydimenziós. Az előző lemezek latin ill. jazz fúziós világa teljesen eltűnt, ami valszeg Tony Choy bőgős hiányának tudható be. Nekem nagyon hiányoznak Tony megoldásai, hisz az Elementsen pl. a basszusgitár is szólóhangszernek számított, a Jupiteren meg teljesen a háttérbe van szorítva...:(
Ami erős: hangulat!, viszont nem mondanám, hogy számomra túl kiemelkedő lenne. Picit jobb hangzással, és változatosabb, erősebb témákkal jobbak lesznek, ha megfogadják a tanácsomat :D
Az énekesnő hangja valóban egész jó, a produkció többi része számomra élvezhetetlen (rosszul vagyok az ilyesmitől, ennyi).
Felőlem jöhet síp, dob nádihegedű, ha jó témákból épül fel az album, és ez itt határozottan rendben van. Azt különösen értékelem, hogy nem csapnak át kocsmázós/bulizósba, hozzájuk úgy érzem, nem illene, jól eltalálták az arányokat! (ui.: "bulizós" folk/metalokkal sincs semmi bajom amúgy, bár már van belőlük jópár).
Koncerten haverokkal, pár sör után, egy laza pénteki buliban, füstös kocsmában tuti biztos nem volna rossz, de itthon magamtól biztos nem hallgatnám. Vannak jó zenei megoldások, a dalszövegekkel is vegyesek az érzéseim, néhol semmilyen, néhol frappáns. Limonádénak megteszi, de ha stoppolnom kell kocsmába menet, akkor sört iszom, mint ahogy említettem az elején. Na jó, boros kólát is, de frutti nem kell bele, még ha vad, akkor sem :)
Kb. az első 5 percben kötötte le a figyelmemet, utána egyre kevésbé tetszett, szűk fél óra után már vártam, hogy vége legyen... Hol maradtak a jó témák?
Jó témákat, mélységet nem találtam benne, úgyhogy max. háttérzenének teszi meg, de annak sem biztos.
Az énekes lenyelt a torkán egy Abbathot! Nulla eredetiség, de egy jól összerakott album.
Minden benne van, ami kell egy jó doom/death metalba, és amiért szeretem ezt a stílust. Az előző albumokhoz képest is óriásit fejlődtek! Aki szereti az ilyesmit, annak biztosan tetszeni fog, akit meg nem fog meg, az úgyis értetlenül néz, hogy ebben mi a jó. Azt nem mondom, hogy a nevüket könnyen meg fogom jegyezni, viszont gyakori vendég lesz a lejátszómban! :)
Többször elővettem (nem félreérteni), de akárhányszor nekifutottam, a mérleg serpenyője hol fentebb, hol lentebb állt. Időhiány miatt alaposan nem tudtam kielemezni, de el lehet hallgatni. (bár most nem sok hangulatom volt ilyesmihez).
Na ezért nem leszek hegymászó! Már az elejénél elszakadt a kötél, és lezuhantam a mélybe. Bár van ép kéz-lába (m), de még egyszer biztos nem indulok neki.
Azt gondolom a francia banda a stílus egyik legjobb képviselője, erre a lemezre is nagyszerű dalokat hoztak össze, az ortodox fanok számára lehet, hogy nem is elég sivár és lepusztult, de így legalább kissé könnyebben hallgatható. Hangulatilag pedig nagyon ott van.
Amíg szól kellemes, de maradandó és visszatérő élményt nem nyújt, az az igazság.
Kellemes mulatság. :-)
A szövegek érdekesek, a zene nincs rám különösebb hatással. Mindenesetre nem okozott gondot a végighallgatása.
Sajnálom, de engem a világból ki lehet kergetni az ilyen divatkórságokkal...
Sűrű és zord, megvannak az értékei.
Valószínűleg elég sok Immortalt meg Mayhemet hallgattak eddigi életük során a kolumbiaiak, azt a szintet ugyan nem érik el, ennek ellenére néhol igen hangulatos amit művelnek, mint pl. a kedvenc Desolate Funeral Chant című számban.
A műfaján belül kifejezetten változatos album, tele szép dallamokkal. Senki nem csalódhat benne, aki szereti a műfajt.
Egyedi vagy sem, Psychotic Waltz ide vagy oda, nagyszerű zene. Elsőrangú, fajsúlyos, hangulatos progresszív metál, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Különben is, ha valakinek, hát akkor Devon Graves-nek (Vagy ha úgy tetszik Buddy Lackeynek) igazán joga van Psychotic Waltzosnak lenni... :-)
Az ilyen zene néha tetszik, néha pokolba kívánom. Úgy gondolom viszont, hogy a régi, klasszikus lemezeik jobbak voltak.
Eltűrhető, meg legalább van mit benne halgatni, de azért ez is egy kicsit átlag.
Ebbe az ének egy kicsit túl domináns, és a zene nagyon a hátterbe van szorítva, egy pár bevezető kivételével. Meghalgatható, de hogyha ez a kettő ki lenne egy kicsit eggyensúlyozva akkor jó is lehetne.
Ötletes. Symphonic/Folk/Black Metal, még néha Thrash jelenlétét is lehet hallani. Erre nem számítottam, de ilyen kombinációt még nem igazán hallottam; tetszik.
Nyálas, meg túl programozott, mi mást mondjak?
Eggyet értek az angol Metal Hammer kritikájával, hogy már négy album után lehetne egy kicsit változatosabb.
Ebbe nincs semmi eredeti, sőtt ez annyira átlag Black Metal, hogy nem is tudok rá mást mondani.
Ez ám az igazi érték. Ilyesmi Black Metal-t eddig csak az Immortal-tól hallottam. És mivel az Immortal az eggyik kedvencem, lehet hogy ezen túl az Inquisition is az lesz. Ritka az ilyen változatosság.
Néha, egy kicsit vontatott, de el lehet tűrni. Olyan mint a Paradise Lost vagy a My Dying Bride, Johan Hegg hangjával.
Ezek ám értenek hozzá, ilyen tehetséggel a vég eredmény csak is jó lehet.
Lehet hogy egy kicsit komplikált, de az sose baj, mert van ennél sokkal komplikáltabb is (BrainDrill, Beneath The Massacre). Komplikált vagy sem, itt van ám tehetség rendesen, ami minden zenei stílusban nagyon fontos.
Nem éreztem rá az ízére, mintha egy nagy, alaktalan massza kavargott volna elő. Kapaszkodók nélküli, monoton, fárasztó anyag.
Pofonegyszerű, plágium gyanús szerzemények, átlagos énekesnő és hangzás. Kevés ez, na!
Tíz. Mert az előzetes elvárásaimat is felülteljesítették és mert ebben az évben nem jött ki ennél jobb folkos anyag..
Ezt nem tudtam végighallgatni, bocs.....
Nem tartozom a zsigerből elutasítók táborába. Saját közegében nívós, profi alkotás. Van helye a piacon.
Nem rontja az ukrán metál szcénáról kialakított véleményem, de nem őket fogom említeni elsők között, ha valaha erre terelődik a szó. Megbízható, mint étteremben rántott bordát rendelni......
Félek a latin - amerikai zenekaroktól, ritkán okoznak kellemes meglepetést. Ezt az énekest meg falhoz kellene állítani. Agyonvágta az anyagot.
Teljesen orosz műfaj lesz ez, ami a minőséget illeti. Erre sem lehet rossz szavam, de mintha a régiós death/doom versenyben az általam ismert pályatársak idén jobb lemezzel jelentkeztek volna.
Szerencsére az emlegetett összetevők közül csak a PW-t érzem, és ez igen kellemes emlékeket ébreszt. Jó kis anyag, szó se róla!
Inkább a hangszeres produkció késztet elismerésre, mint a dalírási képességek. Dehát ez 20 éve is így volt....
A brémai muzsikusok valóban elszegődtek lópatkoló kovácsnak?
Ajjajjj. Hát, nem a gyönyörűségtől fostam le a bokámat...!:)
A nordikus tél ugyancsak kicsíphette a cseh legénység orcáját...:) Kellemes pagan/viking egyveleg ez, az immáron kihagyhatatlan folkos színezéssel. (Megjegyzem, a népi hangszerek feltűnésének aránya nagyon el van találva.) Szivesen látott vendég lesz a lejátszómban ezután is. Szép munka, tehát evidens, hogy jár a jó pont, bármennyire is agyonjátszott műfajjal nézünk itt farkasszemet.
Máté Péter visszacsengés, kissé modernebb hangvételben. Számomra. Quimby & Kispál hangszerelési hatásokkal/megoldásokkal színezve.. Kérem, kapcsolja ki!;D
Kissé könnyedebb, dallamosabb irányba fordultak az amcsi srácok a For We Are... albummal. Már első hallgatásra ütnek a nóták, és plusz jó pont, hogy az emészthetőség mellett sem válik unalmassá a korong.
Kása, ám vannak fogós húzásaik. Tagadhatatlan, hogy első találkozásom is ez egyben a hordával... Kössz, inkább alone folytatom!
Az oroszok már a spejzban vannak!:)
Adtam időt az anyagnak, Bejövős? Nem bejövős? Elviselős? Újítós? A konklúzió a nagybetűs: KÓPIA. Minta egy Psychotic Waltz - Dream Theater ötvözetet pörgetnék az ujjaim között... Egyéniség talán a "A candle in the gallery"-ben öltött felejthető testet.
Fire Worshipper, de főleg a Ryhope nóták miatt megérdemlik a dicséretet :)
Teljes egyetértésben pagannal.
Nem azért max pont, mert én ajánlottam, hanem mert eddig mindegyik albumuk elég meghatározó volt, most sincs ez másképp.
Egyedi és igen hangulatos black metal. Roman Saenko minden projektjében nagyszerű teljesítményt nyújt, ez sem kivétel.
Izgalmas, nem viszik annyira túlzásba a technikázást, hogy erőltetett legyen, de nem is fullad unalomba. És pozitív, hogy ők is érezték, ebből egyszerre fél óra elég.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 169. 170. 171. 172. 173. 174. 175. 176. ... 509. Horizontális nézet

2010. december 18.

  Panychida - Mìsíc, les, bílý sníh ~ Moon, Forest, Blinding Snow
viribusunitis
Otkroveniya Dozhdya - Emanation Of Hatred
haragSICK
The Shadow Theory - BEHIND THE BLACK VEIL
insomnium
Atheist - Jupiter
Szadi
Nocturnal Depression - The Cult of Negation
Pistike66
Inquisition - Ominous Doctrines of the Perpetual Mystical Macrocosm
BlizzardBeast
We Are The Fallen - Tear The World Down
Sheol
All That Remains - For We Are Many
nesthor
Blood Of Kingu - Sun In The House Of The Scorpion
Pagan_Ini
Vad Fruttik - Fénystopposok
oldboy
   
  1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.  
Sheol 6 5 4 3 9.5 7 9 5 6.5 0.5 5.6 Sheol
baathory 8 8 7 5 8.5 6 6 4.5 4.5 3.5 6.1 baathory
bahon 8 4.5 7 6 3 2 7 8 3 6 5.5 bahon
bush 8 8 8.5 7 7 6.5 7.5 7.5 6 4 7 bush
Caayn 6 6 6 3 3 2 9 7.5 4 3 5 Caayn
chipmonkey 7 7 7.5 9 4 8 7.5 5 7 5 6.7 chipmonkey
csokiice 8.5 7 10 6 4 9 5 8.5 4 7 6.9 csokiice
emp 5 8.5 9 6 7 7 3 1 8 9 6.4 emp
haragSICK 8.5 9.5 2 8.5 9 9 6 2 8 7.5 7 haragSICK
insomnium 9 6 9.5 7 6 5 6 7 5 3 6.4 insomnium
jpeter 9 9.5 7.5 8 8.5 5 4 6 5.5 4 6.7 jpeter
nesthor 9 8 6 8 5 6 6.5 8 6 4 6.7 nesthor
oldboy 4 7 9 7.5 6 5 6 8 4 9 6.6 oldboy
Perszepeta 8 9 5 5 7 7 4 5 6 5.5 6.2 Perszepeta
Pistike66 8.5 9 9.5 7 9 7.5 7 3 8 6 7.5 Pistike66
Sodominator 7 7 8 8 5 8 4 6 3 2 5.8 Sodominator
viribusunitis 10 8 8 7 5.5 6 5 7.5 7 3 6.7 viribusunitis
Enysmon 9 8 7   5.5   6 8.5 5 4 6.6 Enysmon
BlizzardBeast 7         10     9.5   8.8 BlizzardBeast
Pagan_Ini       8.5         9   8.8 Pagan_Ini
  7.6 7.5 7.3 6.5 6.3 6.2 6 5.9 5.6 4.8 6.4  
Panychida - Mìsíc, les, bílý sníh ~ Moon, Forest, Blinding Snow Otkroveniya Dozhdya - Emanation Of Hatred The Shadow Theory - BEHIND THE BLACK VEIL Atheist - Jupiter Nocturnal Depression - The Cult of Negation Inquisition - Ominous Doctrines of the Perpetual Mystical Macrocosm We Are The Fallen - Tear The World Down All That Remains - For We Are Many Blood Of Kingu - Sun In The House Of The Scorpion Vad Fruttik - Fénystopposok    
Redrum 2012. augusztus 9., csütörtök, 12:20
Redrum
Csatlakozott:
2012. március 5.
Hozzászólások: 453
Basszus, most hallgatom az Inquisition lemezt. A zene kiváló, de ezt a vokált nem tudom mire vélni, ahogy nézem ez nem csak nekem tűnt fel, kár érte, instrumentálisan sokkal jobb lenne.
Sheol 2010. december 18., szombat, 16:16
Sheol
Csatlakozott:
2004. január 11.
Hozzászólások: 1188
Ha meg hozzávesszük a "when it's done" hozzáállásukat, akkor nem bízok én abban, hogy jövőre kijön.
Persze inkább legyen kipolírozott állapotban, mintsem a manapság megjelenő játékok, hogy azonnal kell vagy 10 db patch hozzájuk. (N)
--

emp 2010. december 18., szombat, 16:10
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
Válasz Sheol üzenetére:

Blizzardnak a kurva anyját, hogy azt a nyomorék WoW-ot nyomatja, ahelyett, hogy a Diablo III-at adnák már ki végre. (gun)




ebben bizony egyet értek! Állítólag a Blizzardtól kiszivárogtatott menetrendjükben 2011 végére van belőve a Diablo III megjelenés. :-(
--
"welcome my son, welcome to the machine"
bush 2010. december 18., szombat, 16:08
bush
Csatlakozott:
2010. március 9.
Hozzászólások: 708
Perszepeta

(b)

Nagyon rákaptál a HP-ra!!! |-D

Ennyire várod? Egyébként én is, mert a mostani elég gyenge volt!!!

...és ha bekerül az enyém is, akkor itt nagy harc lesz!!! (hrhr) |-D
--

bush 2010. december 18., szombat, 15:36
bush
Csatlakozott:
2010. március 9.
Hozzászólások: 708
Válasz emp üzenetére:




És ha már ott vagy, akkor a homlokodra is mehetne egy segg tetoválás. (cool) =D


Áll az alku!!! (hrhr)

Fél órája majdnem a mentőket kellett volna hívni, de azé kössz!!! (hrhr)
--

Perszepeta 2010. december 18., szombat, 14:40
Perszepeta
Csatlakozott:
2010. szeptember 28.
Hozzászólások: 1308
Válasz Sheol üzenetére:

Blizzardnak a kurva anyját, hogy azt a nyomorék WoW-ot nyomatja, ahelyett, hogy a Diablo III-at adnák már ki végre. (gun)

Ne is mondd! Ha kiadnák, 2 hónapra eltűnnék, pedig nem vagyok már egy monitorfejű :). De az min 1-2 év, addig is összejöhetne 1-2 nagyon izmos hangpróba így ünnepekre tekintettel :-) Bár igaz.. ki a papot, ki a papnét... vagy hogy is van ez... :-D
Sheol 2010. december 18., szombat, 14:36
Sheol
Csatlakozott:
2004. január 11.
Hozzászólások: 1188
Blizzardnak a kurva anyját, hogy azt a nyomorék WoW-ot nyomatja, ahelyett, hogy a Diablo III-at adnák már ki végre. (gun)

Válasz Perszepeta üzenetére:

Sziasztok! Szerintetek aki még nem pontozott eddig, az fog ma még? Mikor indul az új pontozás? Jah, és akkor bevezetésre kerül az új "ajánlási rendszer" ?


- Nem tudjuk, hogy fognak-e, ezért meg kell várnunk a forduló végét.

- Este hatkor.

- Bevezetésre kerül.
--

Perszepeta 2010. december 18., szombat, 14:35
Perszepeta
Csatlakozott:
2010. szeptember 28.
Hozzászólások: 1308
Sziasztok! Szerintetek aki még nem pontozott eddig, az fog ma még? Mikor indul az új pontozás? Jah, és akkor bevezetésre kerül az új "ajánlási rendszer" ?
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.035 seconds to render