Szerencsére nincs túlzásba víve a csuhajkodás; ennyi folk elem még belefér nálam.
Egyszer meg bírtam hallgatni, de csak a szokásos progos virgázás, prüntyögés, férfi nyarvogás fogadott. Gyenge közepes.
Változatos, fogós doom/death dalok sorakoznak a lemezen amik megérdemlik az elismerést. Külön köszönet a Lights on the Lake dalért, amit az éteri női ének, majd a károgással kísért extrém begyorsulás tesz emlékezetessé.
Nálam Vintersorg a trónust elfoglaló ezen műfajban. Mondjuk ez sem rossz lemez, de csak salátalé a fröccs mellett.
Ha ennyire unalmas, semmitmondó lemez kiadására pénzt, időt, energiát pazarol az emberiség, akkor megérdemli a végítéletet. Ha nyugalomra, meditációra vágyok ezer ennél jobb lemezből válogathatok szerencsére (vagy megnézem a Barakát). Ha meg ürességre, akkor a legjobb a természet natúr csendje.
Semmi baj vele, csak éppen nem kötött most le.
Manapság ritkán hallani ennyire rossz pergőhangzást. Kimondottan zavar, amit viszont a helyenként nagyon ötletes gitárjáték elfed, mint döglött libát a hó. És még vasútzaj is hallható a lemezen! Összességébe nagyszerű alkotás (az egyhangú ének mondjuk feledhető)!
Az egy pont elvételét azzal tudom megindokolni, hogy... Nem is tudom megindokolni.
Tudja fene, ha máskor meghallgatom biztosan jobban megfog majd, de mostanában nincsen ilyenhez hangulatom.
Érdekes lemez, mert egyáltalán nem unalmas, nem rossz, csak éppen nem elég tömény. Hogyan is mondtam folkéknál; salátalé? Ok, legyen az, bár hozzáteszem, hogy én azt is mindig megiszom...
Zeneileg diabetikus muzsika; egy-két összetevőtől eltekintve tiszta E-betűs adalékokkal. Olyan, mintha egy B-közepes vandalizmus bemutatásáról szóló dokumentumfilm zenei aláfestésére írták volna a srácok. Na azt a filmet sem nézem meg...
Más. Nem jobb, nem rosszabb, de más, mint az eddigi kiadványaik. Nagyon egyszerű zene, 30 szóból álló szöveg (a kezdetek óta ugyanaz a 30!), azonos érzelem, de megbocsátható, mert kifejezetten élvezhető. Továbbléptek, de mégis ugyanott maradtak.
Eddig más sínen jártam, mint az Overkill, nem robogtam velük. Most is csak odaútra veszek jegyet, nem érzek sok felemelőt a velük való utazáskor, bár nem kínlódtat úgy, mint egy Bz!
Teljesen korrekt viking metal. Ezt még hallgatni fogom, az biztos.
Filmzeneként biztos hatásos - azonban képi világ nélkül ez több mint unalom.
Már azt hittem 50perc tömény csenddel kell megbirkóznom, amikor úgy 90mp után felsejlett némi zene, ami átment egy 7perces lassúba. Hát frankó kezdés... A tempósabb számokat még el is hallgatnám (pl. Teflon), de ez a sok belassult téma... Gondolom a srácok nem szenvedtek zöld-hiányban.
Max-nek lánya is lenne? :) Na legalább ilyen gitárjáték kéne az Incite-nek is: ötletes, nem agyonjátszott és zúzós.
A fogós dallamok hiányában ez csak erős közepes.
Lassan gördülő zene - ebben az álmosító időben nem szerencsés ilyet hallgatni.
Ezt nem tudom hova tenni... olyan semilyen. Zeneként nem köt le, sőt untat, mélázáshoz meg másmilyen stílust kedvelek. Sz'al leves...
Az öreg Max ilyen vén lenne, hogy már a fia is egy banda élén acsarkodik? :) Az Incite remek banda lesz majd, debütnek kiváló ez az agresszió-gyűjtemény. Van húzása a daloknak, a dobos állatul nyomja, Logan Mader pedig frankó kis hangzást rittyentett a fiataloknak. Ami nekem hiányzik az némi változatosság ifjú Cavalera énekében, valamint néhány pofás, nem elnyújtott gitárszóló.
Az uccsó két lemezzel nagyon nem jutottam dülőre. Az Új birodalom viszont már az első hallgatásnál letaglózott. Király cucc! Na ez lett "erősebb mint a halál" nem az előző lemez.
Max fia, lánya stb.! :) Figyeljetek az öregekre és tanuljatok!
Nem annyira hivalkodóan sramlimetál mint a Finntroll, Kopiklaani vagy a Trollfest, de attól még az és a lényegen nem sokat változtat. Ellenben például a Nordstjärnans Tidsalder egész más zenét rejtett, és az anno tetszett is.
Ez kegyetlen volt számomra. Mihelyst lement az utolsó track, be is ba*ztam a Japanische Kampfhörspiele friss lemezét, csak úgy a hormonháztartásom visszaállítása gyanánt. ;) Két zúzda között ilyenen biztos nem akarok megpihenni :D
rossznak feltétlen nem mondanám, de eléggé brit indie-rocknak hallom ezt az egészet, és nem olyasminek amit progresszívnak lehet nevezni.
Ez király, még a nem épp mai hangzás ellenére is.
Pár jófajta dallam megmaradt bennem, a súlyossággal viszont még vannak gondok. Akár reklámok alatt is le lehetne játszani, fel se tűnne hogy ez egy metálzenekar volt.
Az ilyen melankolikus, dallamos, tipikus finn doom-deathből a Slumber 2004-es Fallout-ja az örök kedvenc. A New Moon nagyon gyorsan unalmassá és kiszámíthatóvá válik.
Ha már az Isis szóba került, elmondom hogy próbálkoztam velük de soha nem tudtam még dalokat sem végighallgatni tőlük. Ezt viszont gond nélkül, és még tetszett is. Ha életemben 5 post-rock vagy post-metál lemezt hallottam akkor sokat mondok, szóval az újdonság varázsa sokat nyom most a latban...
A név bizony tényleg kötelez, és nem is vallanak szégyent.
Az éneket és a szövegeket már én is gázosnak érzem jóideje. Meg talán az egyik nyelvet szanálni kéne a kettő közül és arra az egyre sokkalta(!) jobban ráfeküdni.
A friss, fiatal thrash burjánzások is hozzák ám a szinvonalat, de azért a nagy öreg, már sokat bizonyított bandák még mindig képesek odavágni. A Kreator, Sacrifice, Defiance mellet most ők is megvillantak.
A Manegarm egyike azon bandáknak, melyek szinte hibátlan pedigrével rendelkeznek. Az új korong sem tér el a jól bevált recepttől, hozzák a hoznivalót. Más szóval: pöpec.
Igazán semleges muzsika ez nékem, a plusz fél pont azért, mert látok benne potenciált :)
8, mert jó, de nincs lelkierőm indokolni...
A svédek új albuma azt a fajta muzsikát rejti, amely nem igényel sok agyalást, egyből betalál, köszönhetően a felpörgetett tempónak, fogós gitártémáknak és itt-ott feltűnő frankó szólónak. Felér egy liter energiaitallal :)
Előítéleteimet félretéve ez egy korrekt, semmiféle egyediséget, vagy újdonságot fel nem vonultató zene. Pont.
A doomot nagy általánosságban csak tisztán, kísérő nélkül szeretem, legfeljebb egy kis stonerrel, vagy érvágósabb hangulatban egy kis feketeséggel. Na de ezt a fajta deathes/doomos izét nem tudom hova tenni. Tipikusan nem nekem készült muzsika.
Plafonbámuláshoz, morfondírozáshoz, nosztalgiázáshoz kiváló muzsika. Pörgéshez kevésbé, de ez nem negatívum :)
Igazi energiabomba!!! Reggeli kelést simán felgyorsítja :D
Ez az első találkozásom a bandával, s a találka jól sikerült. Nagyon egyben van ez a zene: döngölés, fogós szintidallamok, megnyerő vokál, nekem ennyi elég egy jó góóót albumhoz :-)
Ez az első találkozásom velük, és jól sikerült. Akár heavy, akár thrash metál, ez biza jóó \m/
Bár ritkán hallgatok efféle zenéket, ez egy roppant szórakoztató anyag, és szerintem ezzel a célját el is érte!
Töredelmesen bevallom, hogy a kultikus DCD zenéjével sem tudtam soha teljes mértékben megbarátkozni. Nincs olyan lemezük, amelyik az elejétől a végéig bejönne/lekötne. Ugyanígy vagyok Lisa ezen opuszával is. Azok a dalok tetszenek rajta, amikben legalább egy minimális dinamika van.pl.: az enyhén trip-hopos, Massive Attack hangulatú The Messenger, az azt követő nóta, vagy az All Along the Watchtower.
Egyértelműen ez a zenekar legdalközpontúbb, legpopulárisabb albuma. Sose volt még ennyire szellős a zenéjük, és ezúttal Cedric nagyon odafigyelt az énekdallamok, refrének kidolgozására. Az tény, hogy a hangját szokni kell, de engem egyáltalán nem irritál! Amúgy hasonló zenét tol (sőt énekhangilag is van párhuzam) a 3 (the band three) és a Coheed and Cambria legénysége is. Nekem ők is nagy kedvenceim! Mindenesetre kíváncsi vagyok merrefelé mozdul el a Volta a következő lemezzel! Ugyanis ha kevernék a régebbi lemezek világát az Octahedronéval, akkor számomra megszületne a tökéletes Mars Volta album! Ja, és aki ezen album fényében nem érzi indokoltnak a progresszív rock jelzőt, az füleljen bele az előző opuszaikba! Mert valóban az Octahedron inkább experimentális, pszichedelikus rock, mint progresszív.
Energikus zene, amin érződik a fiatalos hév (kb. 23 év lehet a banda átlagéletkora). Mondjuk én nem bántam volna, ha Kittyke kicsit változatosabban énekel, ugyanis nehezen viselem, amikor egy hölgy végig extrém hangon vokalizál. Legközelebb próbálkozhatna egy kicsit dallamosabb énekkel! Amúgy a zene korrekt, bár semmi extra. És nekem a pergőhangzással sincs problémám! Talán azért, mert vagy 826-szor meghallgattam a St. Angert?:)
Az öt pont elvételét azzal tudom megindokolni, hogy...:)Egy tucat prog. rock/metal albumról van szó, a srácok "repertoárja" kimerül a stílusban előszeretettel használt panelek átültetésében. Az hallatszik, hogy tudnak zenélni, ennek ellenére szürke, steril, felszínes a végeredmény.:(
A hangulat megvan, csak lehetnének kicsit változatosabbak a dalok!
Nagyon hangulatos instrumentális post rock/metal muzsikát tolnak a digók! Támpontkét megemlíthető az Isis neve is, bár nem annyira borús, súlyos az olaszok zenéje.
Simán lehetnének akár a Soulfly kistesvérei is! Mondjuk nekem Maxék utóbbi 2 lemeze jobban bejön, de ennek az albumnak is van egy nagy erőssége! Mégpedig az ösztönösség. Zsigerből nyomják a srácok, nincs tökölés, agyalás, csak zsíros riffek és hatalmas "grúvok"! Frankó!
Az 5. lemezig közel állt hozzám a banda, aztán eltávolodtunk egymástól... Ha ez lenne az első "Sohazöld" lemez amit hallok, talán még a 9-est is megadnám rá. De mivel nem ez az első találkozásunk, a következők miatt le kell, hogy vonjak 1-1 pontot: 1.nem rossz nóta a Szerelmed vágya vér, de nem is annyira jó, hogy harmadszorra is megjelenjen egy újabb verziója az épp aktuális sorlemezen! 2.Matlári mester hányszor lövi még el ugyanazt a poént? A címadó nóta nyitó szinti témája egy az egyben Ego Sum! 3.Egy újabb fölösleges és nem túl jól sikerült feldolgozást tettek a lemezre. Nem vagyok Madonna rajongó, de az eredeti Frozen sokkal jobb, mint a nevergreenesített! És bár ezért nem vontam le pontot, de szerintem ezúttal nagyon alulkeverték Bob bőgőjét...
Az Overkill diszkográfiát tekintve a "középidő" albumai a kedvenceim: The Years of Decay-től a The Killing Kind-ig. Érdekes módon az Ironbound-on meg a lemez közepén elhelyezett nóták ütnek marha nagyot. Legalábbis nálam... Lényeg a lényeg, nekem '96 óta nem tetszett ennyire Overkill lemez!
Viri szépen összefoglalta a lényeget, okosabbakat én sem tudnék mondani (a címadó nóta zseniális).
Itt kérem nem akárki énekel és nem akárhogyan. A Dead Can Dance munkássága hatalmas jelentőségű volt metalos szempontból is, és Lisa Gerrard szólólemezei nem sokkal maradnak el a DCD művei mögött, legalábbis minőségüket tekintve. Csodálatos.
Egészen addig tetszett, amíg meg nem tudtam, hogy aki énekel az egy férfi. :-P A hideg kiráz ettől a férfi énekhangtól és nem jó értelemben.
Az Incite-nál elmondottak nagyjából itt is érvényesek.
Szürkének és jellegtelennek találom.
Én kifejezetten szeretem az ilyesmit, itt kiváló dalokat hallunk, úgyhogy ez a lemez maradandó lesz.
Minőségi zene, csak nem nekem szól. Sajnos nem igazán tudok mit kezdeni ezekkel az instrumentális post-metal cuccokkal, számomra ezek legtöbbször hatástalanok, unalmasak maradnak.
Egy jó kis adrenalinbomba, nem sokkal több, de nem is kevesebb.
Néhány túl kommersz momentumot bőven kiegyenlít pár méregerős nóta (pl. Az elveszett világ, Még él a vágy) úgyhogy összességében ez egy jó lemez.
Jó, de messze nem olyan jó mint amilyen pl. a Killbox 13 vagy a ReliXIV volt. Ráadásul kissé hosszú is lett, valamivel rövidebben is el lehetett volna a dolgot intézni.
Első nagylemezük óta figyelemmel kísérem ezt a bandát, mert azonnal kedvenceim lettek. Az évek során mindig magas színvonalú lemezeket hoztak, kevés változással az irányzatban. Sajnos utóbbi lemezük a Vargstenen hangzása nem sikerült túl jóra, így nem is hallgattam sokat. Viszont ez az új lemez minden téren nagyon jól sikerült, így hetek óta állandó vendég a lejátszómban.
Ez mi akar lenni? Semmit nem tudok kivenni belőle, semmilyen jó hatással nincs rám.
Ennek a bandának mindig találkozom 1-2 rajongójával, akik ugyan teljesen korrekt és jó fej emberek, de a fanatizmusukat soha nem értettem. Valahogy így van ez, ezt a bandát vagy nem hallgatod, vagy oda - vissza vagy tőlük teljesen. Szóval egész biztos vagyok benne, hogy van ebben a zenében valami, de engem mocskosul nem tud megfogni, legtöbbször inkább idegesít.
3 album, 3x ugyanaz a pontszám, 3x faszom se tudja mi van. Egyik albumra se tudtam beindulni igazán, az Overkill gitártémái néhol a Slayer -re emlékeztetnek, a Decadenceben az énekkel nem bírok kibékülni, az Incite meg furcsán szól.
Először nem igazán akart megmaradni a lejátszóban, ugyan nem volt rossz, korrekt muzsika, de már sok ilyet hallottunk. Aztán jobban elmerengve... egyáltalán nem olyan rossz ez, hogy lehúzzam!
Előző epjükkel voltak gondjaim, de ez kínosan betalált! (-0.5 pont pár elbaszott részért)
Az első lemezükkel egyetemben ez is nagyon hangulatzene, szerintem nincs az az ember aki bármikor képes lenne meghallgatni. Viszont ha van kedv hozzá, akkor kényeztet rendesen.
3 album, 3x ugyanaz a pontszám, 3x faszom se tudja mi van. Egyik albumra se tudtam beindulni igazán, az Overkill gitártémái néhol a Slayer -re emlékeztetnek, a Decadenceben az énekkel nem bírok kibékülni, az Incite meg furcsán szól.
5 pont erre is mint a mars voltára, sokan szeretik, régi banda, de nekem egyszerűen soha nem jött be, egy számukat se bírom végighallgatni.
3 album, 3x ugyanaz a pontszám, 3x faszom se tudja mi van. Egyik albumra se tudtam beindulni igazán, az Overkill gitártémái néhol a Slayer -re emlékeztetnek, a Decadenceben az énekkel nem bírok kibékülni, az Incite meg furcsán szól.
Könnyen befogadható, azonnal ható dalok, feszes ritmusok, kerek hangzás, autentikus viking metál! Kell ennél több? Mindig, mindenkor...
Lisa rossz lemezt soha nem fog kiadni a kezei közül. Személye garancia a minőségre. Szóló lemezei azonban nem érnek fel a DCD szintjéhez (Brendan Perry zsenije?) Ajánlom mindenkinek, aki tartós barátokat keres!
Erőszakot kellett vennem magamon, hogy meghallgassam. Egy kis ideig képes lekötni, aztán csak-csak felidegesít. Hiába, én mást várok egy zenétől...
Jó kis lemez, mindenféle szélsőség nélkül, korrekt hangzással. Soha rosszabbat....!
Bevált formulán ne változtass! Na, ehhez ragaszkodnak is finn barátaink. Így azonban tökéletesen jellegtelen lett a végtermék. Valószínüleg csak hobbyzenekar, így újabb lemezre aligha számíthatunk. Jobb is ez így.....!
Sokszor meghallgattam, eleinte nem akart beindulni a gépezet, aztán ez lett a vége.
Kiváló anyag. Az utóbbi években egyre több ilyesmi zenét hallgatok és egyre jobban esik!!!
A név kötelez! Nagyon kellemes thrash, irdatlan groove-okkal az ünnepekre.....! BUÉK!
Bátran oda lehet tenni bármelyik külhoni produkció mellé a saját stílusában, nem marad szégyenben. Indulásukkor nagyon szerettem őket......ma már más vizeken evezünk....
Rosszabb pontot elvből nem adok egy OVERKILL-re, de ebben azért benne van egy kis csalódottság is. Egy újabb The Years of Decay-t vagy Horrorscope-t már nem fognak csinálni, de nem is szabad elvárni tőlük. 30 évnyi minőségi metál. Van, akinek ez nem elég?
Egyáltalán nem rossz lemez, én mégis kissé elnagyoltnak és egysíkúnak érzem. Ha már Viking/Folk, akkor inkább maradok az Ensiferum/Amon Amarth képviselte vonalnál.
Egy kellemesen csengő, ismerős hang, művészien kidolgozott dalszerkezetek és végletekig profi hangszerelés, de valahogy mégsem tudott magával ragadni a "varázs"... Egy kandallóban ropogó tűz mellett töltött, másnaposan borozgatós, bealvós téli estére ideális...:)
Na neee... Újra a brown szósz az arcba? 1 Los Angeles környéki bandától? Bocs, de nekem ez már sok. A 4 pont arra utal, hogy deszkázás, Uram bocsá'.. szörfözés helyett legalább hangszert ragadtak a skacok...! Gyenge és jellegtelen. Hajrá! Lesz ez még rosszabb is...
Kitty néni vokalizálását illetően egyetértek Oldboy kollégával. Egyébként frankó kis lemez, tempós nóták, vastag, húsos hangzás, bár tényleg semmi újat nem hoz a stockholmi fogat.
Prog. metal. Az a fajta, amiből 12 egy tucat. Hozzáteszem, ebben a stílusban már baromi nehéz újat hozni, ámbár a Lengyel illetőségű Riverside mégis rácáfolt erre legutóbbi, Anno domini high definition kiadványával. Pozitívumként említhető, hogy a srácok nem merültek bele túlzottan a művészkedésbe, itt inkább a fogós dallamok dominánsak. Kiemelhető pl. az Out of these streets nevezetű "elhajlásuk", aminek a nyitó riffjei kicsit szaftosabb hangzással a fejemet szakították volna le.
A számomra etalon Ghosts of Loss éráját, súlyosságát és merengő melankóliáját ezúttal ugyan nem sikerült megidéznie a bandának, de ettől függetlenül újra egy összességében jó és élvezhető korongot tett le az asztalra a Finn Swallow the Sun. Időt és törődést igénylő lemez...
A Bob Macura és Maltári Miki neve fémjelezte, doomos/gótos/darkos metalt nem is akárhogyan felvezető vajdasági Nevergreen ismételten bizonyságot tett róla, hogy biztos pont az univerzumban. Újra csak azt kaptuk tőlük, amit vártunk és amire bizton számíthattunk. Egyszerű, de mégis magávalragadó, feszes ritmusokon nyugvó, nem kevés sötétséggel átitatott, mérföldekről felismerhető Nevergreen ízzel átszőtt nótákat. Soron következő, aktuális lemezük valahogy mindíg több az előzőnél. Nem jobb, nem rosszabb, egyszerűen több. Ez az Új birodalom esetében is így van. A mínusz 1 pont a Madonna feldolgozással indokolandó. Arcukra formálták ezt a dalt is a srácok, ám szerény, nyomott véleményem szerint valahogy mégis kilóg a sorból.
Nagymúltú banda, bár munkásságuk ezidáig nem hagyott mély nyomot bennem. Ez az album viszont elődeihez mérten, és egymagában is megér egy próbát!
Hát ez kissé unalmas volt. Nálam még mindig a Moonsorrow a csúcs ilyen téren. De ez az anyag amúgy is gyengébb, mint a 2005-ös Vredens Tid.
A srácok eddigi legjobb albuma, bár már a 2008-as "Plague of Butterflies" EP első trackje is igazán lebilincselőre és félelmetesen szépre sikeredett. Meglepődtem az anyagon.
rögtön vidámabb lettem!
