Semmi gond vele, s mondom mindezt annak ellenére, hogy a magyar nyelvű szövegből vajmi keveset értettem. :) - Ha kevesebb hangszer szólt akkor lényegesebben jobb volt ez az arány. - Nem érdekel, hogy hobbi zenekar e, vagy egy véresen "komoly" produkció. Mindenesetre elszórakoztatott a háttérben az Index olvasása közben. :D Vannak benne olyan zenei megoldások, amelyek nem feltétlenül engedtetik meg azt érezni velem, hogy ez csak egy poén zenekar. :) - A szövegek - ahol sikerült kivenni - mintha néhol az Akelát idéznék. Például a A Zöldi meg a Gyuszika keményen kotezsár című ballada igencsak elgondolkodtató aktuálpolitika... Egy utolsó gondolat: Attól, hogy valamit nem értünk, vagy nem tetszik még nem jelenti azt, hogy szar.
Nekem kicsit a Tribulation neve ugrott be (talán a dalszerkezetek miatt), amikor elsőre végighallgattam az albumot, aztán az újabb hallgatások egyfajta Dissection ízt is megjelenítettek. Ez a heavy-black vagy blackened heavy stílus igen ízletes tud lenni, azok ellenére is, hogy maga a monoton vokál sokat ront a helyzeten, bár lehet valakinek pont ez jön be. - Mindenesetre aki a nevezett zenekarok korongjait már rongyosra hallgatta, azt itt tehet egy jó kis utazást, hátha bejön neki.
Német tökéletességgel előadott Judas Pries kópia. Azt hiszem ezzel mindent elmondtam. Bár tökéletes, s csípőből előadott muzsika ez, mégis ebben annyi az egyéni íz, mint a homokozóban. A hangzás remekbe szabott, szinte tökéletes, de az előre kimatekozható dalszerkezettől már lúdbőrzik a hátam. Vérprofi, s unalmas. - Egy kis egyéni íz elkelne, még ennyi év tapasztalattal a hátuk mögött is, valószínűleg ez nem nekünk készült remekmű uraim, hanem a sokkalta nagyobb germán piacnak. :)
Igen, a Portal féle párhuzam egy tökéletes jelző a produkció leírására. :) - Nem egyszerű, s megfogható, de talán nem is ez volt a cél. Aki szereti a noise és black/death elemekkel tűzdelt zenéket, az nem igazán fog félrenyúlni, persze persze néhol vannak még sludge böffenések is, de hát annyira szélesre tárja a kapuit ez a zenekar, hogy lehetetlen minden egyes elemet felsorolni. :) A Dancer of the 6 Agonies meg nagy királyság. :)
Hirtelen az orosz Haze of Summer ugrott be elsőre, bár ott sokkal erősebbek és jelentős szerepük is van a folk hatásoknak.:) - Ez a cipőbámulós fekete fém erős urban hatásokat mutat, amit valaki vagy el tud fogadni, vagy tagad azok ellenére is, hogy maga is ennek az egésznek a szerves része. Az, hogy mély emberi érzésekről szól, talán elsőre tagadást von maga után - közben meg titokban, emberként s lecsillapodva, magába fordulva újra és újra hasonló hangulat világosodik meg előtte. - Aki imádja a post, shoogaze dolgokat, s kellő nyitottsággal kezeli a blekk műfajt, az itt megtalálja a számítást.
Dallam orientált power muzsika Izlandról. Van itt minden, mint a Herman Li-s DragonForce-ban. :D Nevezhetnénk ugyan a produkciót galoppmetalnak vagy közismertebb nevén powernek is. :) Szerencsére a produkció őszinte arcokból álló formáció, akik szívből művelik ezt a villámszólóktól hemzsegő epikus és tarka zenét. A stílus elkötelezettjeinek finom, s kellemes perceket ígérnek, nincs is másra szükség. :)
Már a 2017-es Fragments és az előző album, a Decades megoldásai is lenyűgöztek. Azok a technikai megoldások, s finom árnyalatok ami a korábbi lemezeken is működtek, most még jobban ki lettek hegyezve. Ráadásul egy olyan érett hangzást kapunk a nyakunkba, ami legalább akkora sokkot okoz már elsőre is, mintha egy földrengés által sújtott panelház töredékei alól kellene a felszínre küzdenünk magunkat friss levegőért. - Az Ahumado Granujo feldolgozás előtt kicsit értetlenül állok, de még így is klasszisokkal jobban sikerült, mint az eredeti. :D
Abbath a black metal zenebohóca. :) Nem, nem az arcfestés miatt. - No, de hol vannak itt az első, Abbath vagy az előző album, az Outsider-en megalkotott zenei világ gondolatai, megoldásai. A hangzás is kissé mintha alátemetné a produkciót. A Dream Cull és a Myrmidon bár b@szott jó nóták, de már régen nem a black metalról szólnak, hiszen a stílus sohasem a könnyen/jól megjegyezhető riffelésről volt híres vagy hírhedt. Olve bácsi kissé túllőtt a célon, de valószínűleg lesznek hívei, s ez így is van jól. :) - A Bömbers meg mindenkinek erősen ajánlott, ha már felhozódott. :)
Profi MBM, bár én pont ezt tartom a legfőbb gyengeségének. Kissé kiismerhetővé teszi az albumot. A régebbi korongjaik nálam jobban eladták magukat, mindazonáltal ha még csavart volna Dings?yr bácsi a hangján, mert lenne benne még potenciál. Jó, profi anyag, de nem akaródzik még egyszer újrahallgatni. - Fanatikusoknak illő a polcon landolnia az albumnak, én ezek ellenére megvagyok győződve arról, hogy nem ez a legtökéletesebb munkájuk. Majd legközelebb.
Aki szereti a jó doom vagy inkább stoner - talán ez kicsit zavaró lehat a zenekar részéről - stílusokat, az itt nem nagyon lőhet mellé. A stílus(okhoz) mért hangzás, s egyéb zenei megoldások híven tükrözik a banda elkötelezettségét. Egy kicsit több egyéni íz, valamint fogósabb dalok talán nem ártottak volna. Majd az új albumon. :)
Én az elején kifejezetten élveztem a szövegek által nyújtott rejtvényt, hogy megfejthessem a jelentésüket...néhol könnyebb, máshol szinte lehetetlen. Ez elszórakoztatott, a zene meg amolyan egyszerű aláfestés.
Áh, pont azért lesz hatos, mert felhoztátok az Agatus lemezét... Az Eternalist ehhez képest számomra egy kincs volt, teli heavy/black slágerekkel.
Ennek a lemeznek van ugyan töke a sok lopkodás ellenére, de sajnos összességében az a fajta, aminek a második percében tudod, mi jön a következő 40-ben. Ha épp nem kívánod a felfedezést, a szélsőségek kutatását és élményét, akkor ez tökéletes aláfestés lesz a délutáni sör mellé.
Érdekes death/black/noise és ambient zajongás, de nem sikerült ráhangolódni. Céltalannak éreztem én is. Az album címe viszont nagy királyság:)
Nagyon szeretem a személyes nosztalgiára, belső vívódásokra épülő post-black anyagokat, némi urban feeling is jöhet bármikor, így rögtön felcsillant a szemem a borító láttán. Sajnos azonban tényleg átlagosnak mondható a produkció. Kevés a zenei ötlet és sokszor monoton az ének. Ehhez több kell, mélyebb kell. Jöhetne egy új Blutmond, Netra, Lantlôs vagy legalább egy friss Odraza:)
Na végre, ha már nyomatja valaki a power metalt, akkor az legalább ilyen őszinte cuccal érkezzen. Tényleg érezni, hogy ők még lelkesek és jó zenészek is. Ettől függetlenül nem fogott meg különösebben, a There Can By Only One pedig felért egy kíméletlen tökönrúgással.
Van élet és lendület bőséggel. Kifejezetten erős grind lemez, ami igencsak népszerűvé fogja tenni magát a azenekart is.
Én megpróbáltam függetleníteni magam az Immortaltól, ami gyorsan ment, hiszen évtizedekkel ezelőtt befellegzett nekik. Így maradt egy rutinos róka extrém zenés kalandja, aminek sok köze a valódi black metalhoz már nincs, de elszórakoztatott pár helyen.
Vidám kis black'n'roll lemez a bandától megszokott minőségben. Hallgatás közben élvezetes, de nem kívánom újra.
Hű, de rég találkoztam velük. Anno az nem tetszett, hogy nehezen tudták eldönteni, mit akarnak játszani. Ez ahogy látom most sem változott. Kis stoner metal, kis doom...de amit tolnak az nagyon ízes a sok korábban már hallott riff ellenére is.
Nem szeretem a vicceskedő bandákat, zenét nem azért hallgat az ember hogy röhögjön, meg amúgy sem a humor magas foka ez. Ha magát a zenét nézem, akkor sincs benne sok értékelhető.
Nehezebben adta meg magát, mint gondoltam. Az előző albumot nagyon imádtam, aztán amikor megjelent ez kissé csalódott lettem, mert jóval kevesebb a heavy metalos elem mint korábban, én pedig pont ezt szerettem benne a legjobban, és a lemez hangzása sem segít sokat, kicsit tompább a kelleténél. Végül pár hallgatás után csak beütött, aztán a múltheti koncert óta pedig full rákattantam. Élőben sokkal erőteljesebben is szóltak, az egész albumot eljátszották. A csúcspont a címadó számomra, talán az hasonlít legjobban a korábbi anyagaikra.
Hát olyan van de minek típusú lemez, színtelen szagtalan, végtelenül egyszerű és kiszámítható. Még a háttérben hallgatva is unalmas.
A blackgaze továbbra is zavar néha a maga vidámnak ható riffjeivel, nem mindig bírom értékelni az ilyen zenét. Amikor először hallottam pár hónapja akkor sem sikerült túlzottan, de aztán láttam őket élőben a Yukban és az egy kurva jó koncert volt, ott sokkal jobban átjött a hangulata, és ilyen underground bandát nem láttam még ennyire okosan a fényeket használni.
Rögtön egy Maiden nyúlással indít a lemez. Ettől függetlenül egy fokkal jobb mint a beajánlott power lemezek többsége, de magamtól nem hallgatnám.
Szeretem a stílust, de ez még az 1 perces számaival is untatott. Koszosabb hangzással talán jobban tudtam volna értékelni.
Minimum olyan borzalomra készültem, mint a Dark Funeral legutóbbi albuma, de attól azért szerencsére jobb. Egyik szóló lemeze sem talált be nálam (ahogyan az új Immortal sem), ez sem kivétel, a háttérben elmegy, de annyi érdekesebb zene létezik a világon, hogy nincs sok kedvem erre pazarolni az időm. A Trapped Under Ice érdekes választás volt még feldolgozásnak, de nem olyan rossz.
Tetszik, de az előző albumuk jóval izgalmasabb volt, hozzájuk képest ez most kicsit középszerűbb.
A borsod-megyei négyes fogat negyedik albuma pontosan olyan, mint amilyennek szánták. Figyelemfelkeltő, a death metal stílus alapjain operáló, kissé igénytelen, ám figyelmen kívül semmiképpen sem hagyható förmedvény. Legalább annyira vicces, mint amennyire komoly. Vannak benne kifejezetten jó részek, de a szándékosan primitív köntösbe öltöztetett összkép nagyon sokat levon az értékéből.
Valami bűzlik Dániában. Érdekes heavy/black metal egyveleg. A szólógitár néhány helyen ovis módon szólal meg, és néhány riff és alapötlet is eléggé kezdetlegesre sikeredett. Viszont a borító tetszetős.
Egészen kellemes germán heavy metal az Európában kitaposott ösvényt övező stílusjegyek alapján. Koncerten nagyon élvezhető lenne az Accept egykori gitárosának és bandájának muzsikája.
Ez egy igazi underground massza. Félelmetes, és miközben hallgatja az ember, megmagyarázhatatlan módon kényelmetlenül és feszültnek érzi magát. Rám a bűzös, túlvilági hangulata hatott leginkább. Ez a lemez egy durva hangorgia a pokolból.
A francia csapat post/black/shoegaze egyvelege nekem nagyon jól esett így estefelé, fülessel hallgatva. Képes elkalauzolni egy mély, érzelmekkel átitatott, fájdalmas világba. Nem virtuóz, nem világmegváltó, de mindenképpen célt tud érni, ha időt és kellő figyelmet szentelsz neki.
Igényesen, profin megkomponált és elővezetett jeges földi power cucc. Ritkábban hallgatom a stílus zenekarait, de ebben van potenciál. Korrekt lemez!
Csodálatos, húsdaráló, csontzúzó slágergyűjtemény, telis-tele szebbnél szebb sanzonokkal! Így kell nyomatni a death/grind muzsikát! A borító is varázslatos! :)
Szerintem ez egy teljesen vállalható lemez Abbath-tól. Mivel ismerem a teljes Immortal diszkográfiát, óhatatlanul összehasonlítom Abbath szóló cuccaival. Én semmilyen kivetnivalót nem találok benne.
Semmihez sem hasonlítható az a feeling, amit a skandináv zenekarok képesek a zenéjük atmoszférája által a hallgatóság felé tolmácsolni. Nincs ez másképp a Vreid tavaly megjelent dalaival kapcsolatban sem. Ez a zene ízig -vérig súlyos metal, és hátborzongatóan gyönyörű!
Nagyon frankó lemez! Hosszú távon általában idegesíteni szokott ez a típusú szintetizátor hangzás, de itt teljesen rendben van! Van egyfajta vintage jellege, majdnem végig a '70-es, '80-as években éreztem magam, de a dalokhoz szép, tiszta hangzás párosul, és ettől teljesen XXI. századbeli lesz az alkotás. Tetszik!
Hobbizenekar lehet, bár elég költséges hobbi, de hát valakinek ez csikkzsebből, ismerve a magyar viszonyokat. Ilyenkor mindig azon tehetséges magyar zenészekre gondolok, akik a pénzhiány miatt elkallódnak. És még reklámot is kapnak, bravó!!! Komójtalan, gyerekkesz, számonra érté- kteleny.
A hangzást leszámítva nem tudok mit értékelni ezen. Egy kapaszkodók nélküli sehonnan sehová nem tartó zajhalmaz. Szoktam volt mondani ?zene a diliházból?.
Érdemei elismerése mellett nem tetszett.
Ugyanazt tudom elmondani, mint a Tottal Tomming Tankeskrekk című lemezénél. A pontszámom is ugyanaz.
Abbath zenéje együtt öregedett velem. Most pont olyan, ami nekem mostanában tetszik. Ez már nem black metal, hanem inkább extrém. Az Immortal tagjaival kibékülni, azokkal akik meglopták őt? NEM! Folyik a per a jogokért és remélem Abbath-é lesz. A béna kezű meg a Hipocrisy (már ex) dobos mit kezd vele? Az Abbath nélküli Immortal elég középszerű, már ha 10 évente adnak ki lemezt, koncert meg sehol. Ilyen impotens Immortal-ra semmi szükség.
Mi értelme van poén dalokat írni, ha a szövegeket nem lehet hozzá olvasni? A nagy része nem érthető... A zenei alap meg kissé gagyerák.
Én a Tribulationt sem szeretem, ez meg annak a gagyi verziója.
Egyszer jó volt, de én inkább a Power Paladin féle elfes-orkos metált szeretem, ha épp el akarok kalandozni a halál és a feketeség völgyeiből.
Hangulat kell hozzá, de ha megvan, akkor üt. Dodecahedron és Portal rajongóknak.
A Rhapsody és a Helloween közt félúton... rendkívül erős első album. Szerintem 5e mellé is befér ez a zene és máris "aktuálissá" válik. Amúgy mindig rejtély volt számomra a metál zenében ez a szöveg, hogy aktuális... A death metal a 90-es éveke elején élte fénykorát. Akkor ma már ne legyen több old school death anyag? Hát dehogynem.. Ezek a zenék kortalanok és így is van jól.
Nem értem a fanyalgókat, de nem is kell. Tökös cucc ez, igazi mötáál.
Még ha vannak is jó pillanatok a lemezen, nem nagyon tudom komolyan venni az öreget. Ami nem feltétlenül baj, de a zenéjét sem érzem túl érdekesnek, céltalan és súlytalan. Persze, valamiből meg kell élni... Az Immortalt elejétől végéig imádtam, de az Abbath szólókarrier nem az én világom. Igazából az emlegetett jó pillanatok is Immortal nyúlások, pl Acid Haze majdnem végig.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 464. 465. 466. 467. 468. 469. 470. 471. ... 502. Full screen Vertikális nézet
2022. április 23.
69Nostromo79 boymester CarolusRex dimmurtal Husky mike666 ∑:
1.
Vreid
Wild North West
9.5 7 8 7.5 10 8 7 8.1
2.
Dawnrider
The Fourth Dawn
9 7 7.5 8.5 8 8 8 8
3. Husky
Abbath
Dread Reaver
8.5 6 6.5 6 8 10 6 7.3
4.
Herman Frank
Two for a Lie
10 7 6 4 7 8 7 7
5. mike666
Power Paladin
With the Magic of Windfyre Ste...
8 8 5 5 7 5 9.5 6.8
6. 69Nostromo79
Bowelfuck
Appetite Comes With Killing
5 9.5 9 4 8 3 8 6.6
7.
Nature Morte
Messe Basse
5 8 7 7 7.5 4.5 7 6.6
8. CarolusRex
Sl?gt
Goddess
8 7.5 6.5 9.5 6 3 4 6.4
9.
Sermon of Flames
I Have Seen the Light, and It ...
3.5 9 5 7 6 2 8 5.8
10. boymester
Shitvomit
A Shit Gyűlekezete
2.5 7 5.5 2 5.5 1 3 3.8
∑:
6.3 7.6 6.6 6.1 7.3 5.3 6.8 6.6
Veterán rombolók - Destruction, Nervosa, Rezet a Dürer Kertben
Koncertbeszámoló, Mindenholottlevo @ 2017. február 6., hétfő, 18:48
25. Rockmaraton - Dunaújváros, Szalki-sziget, 2015.07.13-19
Koncertbeszámoló, Xhavael @ 2015. július 28., kedd, 20:29
Tuska Open Air Metal Festival 2015 - 26-28.6, Helsinki, Suvilahti
Koncertbeszámoló, andiprkl @ 2015. július 13., hétfő, 14:03
Tuska Open Air Metal Fesztivál 2015 - Helsinki, 26-28.7.
Galéria, andiprkl @ 2015. július 5., vasárnap, 18:44
20 éves a Sognametal - 2014. október 13. - Viper Room, Bécs
Koncertbeszámoló, Krigare @ 2014. november 3., hétfő, 20:53
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.027 seconds to render