Jót tett az új csajszi a csapatnak szerintem, már untam Tarja husit az az igazság. A következő lemeznél viszont törekedni kell rá, hogy jobban Anette-re írják a számokat mert van amelyikben csodásan teljesít (pl. Bye Bye Beautiful), de sokban viszont eléggé szürke. Marco gyereket meg sürgősen el kell tiltani az üvöltözéstől, mert nagyon idegesítő. Kb. 4 nótával vagyok maradéktalanul elégedett, kár volt ennyi számot rápakolni a lemezre.
Fene sem tudja miért füleltem bele ebbe a zenébe, holott a hard rock cuccoktól úgy félek mint ördög a tömjéntől. A következő percekben már hangosan koppant az állam az asztalon. :) Gisa Vatcky szólóalbuma ez, melyről csak szuperlatívuszokban tudnék nyilatkozni. A netet túrva szomorúan állapítottam meg, hogy alig van valami infó erről a csodás albumról. Szégyen és gyalázat ez kérem! Az év végi listámon ott a helye ez nem kérdés. :)
Meglehetősen egysíkú az egész lemez, de pár szám erejéig elővehető néha.
Először is Poison feldolgozás minusz 1 pont. Ez maximum bonus tracknek lenne elfogadható vagy még annak sem, na de a lemez közepén? /o\ Hiába a gyönyörű énekhang ha a számok gyengék, bár lehet egy fülessel a fejemen a hóesést bámulva bejönne. :D Igazából 2 szám van amire azt mondom, hogy 10 pontos. Az egyik az "I Walk Alone" a másik meg a "Die Alive".
A "Delirium II. - The Tremens" elején lévő népdal részlet tetszett a legjobban. :P (Egyébként érdekes anyag és szépen is szól.)
Nem voltam sosem nagy NW fan, de tetszettek a lemezeik. Ez sem kivétel, Tarja pedig nekem egyáltalán nem hiányzik.
Egyet kell értenem kispatak kollégával. Az album eleje tényleg kitűnően sikerült, kár, hogy a második "félidőre" elfogyott a lendület.
Nekem ez csak egy átlagos lemez, egy-két jobb pillanattal.
Ezt a "csatát" elvesztette anyabandájával szemben. Talán legközelebb...
Lásd lemezismertető.
Csodálatos lemez. Nem tudok betelni a Tuomas zenéjével; Anette pedig abszolut megfelel a feladatra. Márciusban ott a helyem a pesti koncerten.
Aha, na ez igen. Jó kis dallamos metalt nyomnak Indigoék. Feliratkoztak az "érdemes rájuk odafigyelni" listámra.
Bedooooomolos death metal? És nem svédek? A stílus kedvelőinél biztos helye lesz a cseh srácoknak.
Ettől féltem... süt belőle a tanácstalanság. Talán ezért is van rajta 21(!) szám; először azt hittem Tarja átment grindcore-ba :). De sajna gitár csak alibiből van ezen az albumon. A hang gyönyörű, de a háttérbandát nagy ívben röpíteném.
Kifejezetten örülök, hogy a Subscribe olyan lemezt tett az asztalra, ami bőven helyt áll nemzetközi viszonylatban is. Azért "csak" hetes, mert ez a műfaj nem zsánerem, de néhány szám erejéig - felfrissülésnek - bármikor bekerülhet a lejátszómba.
Na ezt nem könnyű értékelni. A digipak verzió 2. cdjének köszönhetően lehetőség van meghallgatni az albumot instrumentális formában (ez egy nagyszerű ötlet többet ér mint gyenge live meg kiadatlan számokkal telerámolni a bónuszcd-t) és ez bizony fantasztikusra sikeredett még ilyen hosszban is kellemes hallgatnivaló ez a része nem is érhet kevesebbet 10 pontnál. Node a fő csapásirány mégsem ez hanem az énekes verzió sajnos :( Az új énekes hölgy (Őt kellett ennyi ideig keresni? Lol :D ) szvsz semmivel nem jobb képességű mint a többi énekesnő a hasonszőrű együttesekben. A Marco gyerekről meg jobb nem is beszélni… remélem a következő lemez felvételkor Tuomas alkalmazni fog valami jó erős ragtapaszt a megfelelő helyen :D nos ez a rész nálam 5 pontnál többet nem ér de mert jó szívem van összességében egy 8-ast adok rá :)
Az első 5 dalig ez nálam 10 pontos album volt onnantól viszont a Remember (I.O.U) kivételével már csak tölteléknóták sorakoznak a lemezen. Kár érte így csak 8 pont.
Nem egy emlékezetes alkotás de azért korrekt a címadó dal pedig kimondottan jól sikerült.
Ahogy az várható volt Tarja nem sokra megy a Nightwish zenéje nélkül. Ötlettelen unalmas számokat sikerült összehozni a Poison feldolgozás pedig a "hab a tortán".
Nagyon nem kedvelem az ilyen zenéket de ez szinte már tetszik :)
Lassan az Abba zeneiségéhez közelebb kerülnek, mint a metalhoz.Üzleti és dalszerzői értelemben viszont mestermunka. Ráadásul semmi bajom az új énekesnővel.
Jó és átlagos dalok váltakoznak végig. Sokkal jobb is lehetett volna, a lehetőség bennük van. Majd a következő...
Killtechnology!!!
Túl hosszú és túl középszerű szimfonikus, gótikus rock/metal lemezecske. Ezért a hangszeres teljesítményért kár volt összecsődíteni ennyi ismert nevet, bár aligha hiszem, hogy személyesen találkoztak volna a felvételek során.
Ez úgy jó, ahogy van! Ide vele!

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 93. 94. 95. 96. 97. 98. 99. 100. ... 502. Full screen Vertikális nézet
2007. december 8.
Sheol 9000Sanyi Caayn kispatak viribusunitis ∑:
1. kispatak
Nightwish
Dark Passion Play
8 7 10 8 8 8.2
2. Sheol
Indigo Dying
10 7 9 8 7 8.2
3. 9000Sanyi
Subscribe
Stuck Progress To Moon
6 9 7 7 9 7.6
4. viribusunitis
From Beyond
Sounds of the Grave
7 6 6 6 9 6.8
5. Caayn
Tarja Turunen
My Winter Storm
6 6 6 5 6 5.8
∑:
7.4 7 7.6 6.8 7.8 7.3
Northward - Northward (2018)
Kritika, oldboy @ 2019. január 5., szombat, 10:50
Fehérvár újra várt 2. - A magyar dal napja - FEZEN 2015 - harmadik nap
Koncertbeszámoló, Mindenholottlevo @ 2015. augusztus 13., csütörtök, 16:39
Subscribe - Bookmarks (2011)
Kritika, 9000Sanyi @ 2011. április 29., péntek, 01:12
Icethunder interjú
Interjú, tündérmetálány @ 2011. március 8., kedd, 14:36
Tarja - What Lies Beneath (2010)
Kritika, 9000Sanyi @ 2011. január 19., szerda, 00:46
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.025 seconds to render