Nem tudott lekötni az anyag az a baj, pedig próbáltam megszeretni.
Azt hiszem ezt nehéz lesz kirugdalnom a winampból.
Nagy újdonság tényleg nincs, mint ahogy a megjelenő lemezek 99%-án se; csupán 42 perc minőségi, dallamos, jóféle muzsika.
Ezt a zenét senki más nem tudja így játszani, ez már önmagában min. 9 pontot ér. Arról nem is szólva, hogy nekem tetszik ez az album is. :)
Maradjunk annyiban, hogy ezt a zenét nem nekem találták ki.
Nagyon hangulatos lemez, Summoning fanoknak különösen ajánlott.
Kellemes bemutatkozó anyag ez, demo létére nagyon jól is szól. Várom a nagylemezt, de kicsit kevesebb Opeth-et kérek majd rajta, és több női éneket. ;)
Nekem nem a zsánerem a műfaj, de a prog/modern metal hívek nyugodtan próbálkozzanak vele, mert igényes anyag.
Világbajnok zsírosdeszka.
Keselyűszemmel a világ.
Valhallába a szokásos úton. Ilyen gyakorisággal nem elviselhetetlen ez, de legalább pár kitérő elkélne.
Cicanyávogás vagy oroszlánbömbölés? Amennyiben szemlélők vagyunk, csakis a seb mélysége számít, nem pedig a megszerzőjének a személye.
Akkor ezért olyan orrfacsaró!
Lovagok hullafestéssel? Abszolút nyerő.
Fight.
Isten csak a tudója, miért festettek ilyen kevés színnel. Mentségükre szolgálhat egy esetleges színvakság.
Még mindig ciki bodom riffeket újrahasznosítani. Ezután sem fognak kitörni a "futottak még" kategóriából.
Kicsit túl hosszúak a számok, néha emiatt ellaposodik, de alapvetően kellemes lemez.
Bevált recept, nulla újdonság. Szűk már az a skatulya.
Valami hiányzik..
Tetszett.
Vajon a kínai piacon vásárolták a szintiszőnyegeket?
Első demónak nagyon jó, igényes munka. Ugyanakkor tessék szépen elfelejteni ezt a bjútienddöbíszt-es női éneket. A death/doom-os tételek sokkal jobban tetszenek, mint a vaskos Opeth utánérzések. Ettől függetlenül remélem hallok még felőlük, mert ez a kezdet több, mint ígéretes.
Egész jó lett, de kicsit túl egyformák a számok, jót tenne a lemeznek egy-két színesítő elem. A korábban megjelent 3 szám még mindig hibátlan, a hangzás pedig igen jó.
Egészen hallgatható
Ez se rossz
Teljesen felejthető tucat kacat szar
Lehet egy hét múlva 9 pontot is adnék rá, de azért lehetne ez sokkal jobb is.
Igen messze van ez a Summoningtól.
Csak így tovább
Nem az én zeném ez sem
A Chaosborn óta egyre jobb albumokat gyártanak az arcok. Minden számba emlékezetes momentumokat csempésztek az album hosszát is jól eltalálták a borító megint szép lett szóval ez egy fasza nordic metal album lett \m/
Hallgathatatlan
Lásd Fémtárlat
Szerintem ha ez az album nem jelenik meg akkor se veszítettünk volna semmit. Hallottuk már tőlük ezt csak sokkal jobban igazából csak a thy raven wings fogott meg.
Meglepően jó
Valóban hangulatos muzsika de a Summoning jobb :)
Ígéretes bemutatkozás
Aki szereti a modern/prog metal muzsikát annak ez biztos tetszeni fog én viszont nagyon nem kedvelem a modern metalt szóval nálam ez csak ennyit ér.
Kellemes hallgatnivaló.
Végülis nem rossz.
Valamiért ez az a AA album, ami igazán megtetszett.
Legjobb albumaik egyike.
Gyorsan elfelejteni...
Nem igazán nyert meg.
Kellemes meglepetés. Érdemes odafigyelni.
Ersős anyag. Megfogott.
Jajj! Még a W.A.S.P. talán legdögösebb dalát is sikerült elcseszniük. A hangzás kőprofi, dalokat kellett volna hozzá írni.
Nagyon tetszik. Csak azért nem tízes, mert még nem hallgattam elégszer :)
Szépen szól, meg is van írva, de van olyan banda aki ennél sokkal jobban tolja ebben a műfajban.
Minden kétséget eloszlatnak, csak hallgasd meg őket.
Nagyon megtalált ez az album. Van itt metal, rock, funky, blues, elektronika... Gergő hangja és szövegei pedig tökéletes összhangban vannak egymással. Néhol a jó öreg Bill apót vélem felfedezni a torkában, de ez lehet, hogy csak képzelődés. Kiß@szottul nagyot üt a lemez!!! Gratula és köszönöm jár érte!
Míg a múltkori HP-n ajánlott Tjolgtjar szerintem felfrissítette a black metal vérkeringését, addig Elffor-ék inkább egy szimpla daganathoz hasonlítanak. Van, de minek?
Erős hetes ez, akár csak a debüt.
Végülis nem ma kezdték a fiúk.
A srácok az évek múltával, mintha még dallamosabb és letisztultabb hangzással jelentkeznének, talán a minősége is jobb lett a zenének.
Abbath mester új gyöngyszeme, kellemes reszelős metál, nem mondanám valami nagy sikeralbumnak, de azért élvezetes hallgatni.
Jól szól az album, minden a helyén van, de nekem ez nem számít death metalnak, csak egy a sok közül.
Még valamikor régen, nagyon rátalált a My Dying Bride egy megfelelő stílusra, továbbra is hozzák a formájukat, kínkeserv és gyötrelem ösvényein.
Kicsit tőlem is távol áll a műfajuk, de annyira kiugró teljesítményt nem produkálnak, csak talán minőségit.
Végre egy emlékezetre méltó fantasy black metalt rejtő, igazán sötét munka. Ezt már szeretem.
Erős bemutatkozó demó, igazán élvezhető doom monumentumokkal.
Igényes albumot hallhatunk, ami a hazánkból származik. Szeretem, amikor ilyet hallok, tele van egyéniséggel. Magyar viszonylatban 10 pont, külföldi viszonylatban egy kicsit kevesebb.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68. 69. ... 502. Full screen Vertikális nézet
2006. szeptember 30.
Sheol Acme cucka godfucked kispatak kopi maniac NorthWar ∑:
1. cucka
My Dying Bride
A Line Of Deathless Kings
9 9 9 8.5 7 9 10 9.5 8.9
2. Acme
I
Between Two Worlds
10 9 8 8 4 7.5 9 7 7.8
3. Sheol
Amon Amarth
With Oden On Our Side
9 8 7 6 9 9 7 7.5 7.8
4. godfucked
Endless River
Képtelen képek (demo)
7 7 7 9 7 8 7 7.5 7.4
5. kopi
Wendigo
Let It Out
6 7 7 7 6 8 8 8.5 7.2
6. kispatak
Catamenia
Location: Cold
7 8.5 4 7.5 10 8 4 8 7.1
7. maniac
Hollywoodoo
Azistenlába
4 7 8 7 8 5 10 6.5 6.9
8. NorthWar
Elffor
Unblessed Woods
8.5 6 5 7 8 5 4 9 6.6
∑:
7.6 7.7 6.9 7.5 7.4 7.4 7.4 7.9 7.5
Cryptal Darkness - Endless Tears... (1996)
Kritika, boymester @ 2019. március 19., kedd, 16:43
Hollywoodoo - Végre (2017)
Kritika, 9000Sanyi @ 2018. január 31., szerda, 15:39
The Crawling - Anatomy Of Loss (2017)
Kritika, boymester @ 2017. május 14., vasárnap, 10:47
Revelations Of Rain - Akrasia (2016)
Kritika, boymester @ 2016. október 26., szerda, 20:10
Rockmaraton, nyolcadik nap - Július 15., Dunaújváros
Koncertbeszámoló, Lew @ 2016. július 18., hétfő, 15:36
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.029 seconds to render