Számomra ez egy jó heavy metal lemez. Ha az anyagról lehagyták volna a 3-4 legkevésbé sikerült dalt, akkor ez egy nagyon jó lemez lehetne (T: 8) Klasszikus, tisztességes heavy metal produktum, de nem hallgatnám meg többször. (A: 6) (Konszenzus híján a pontszám a táblázatban mindenhol a zenekari átlag.)
Nekem kevés, hogy kik csinálták, nem ragadott meg, erőlködés szaga van (A: 5). Korrekt, de nem túl izgalmas dalok. A vokál kicsit fura, annyira szerintem nem passzol ehhez a zenéhez (T: 6).
Az intro kifejezetten tetszett, és vártam a folytatást, amikor viszont bejött a tiszta ének, akkor eléggé meglepődtem. Ilyen hamis éneket én egy lemezen talán még nem is hallottam. A zene nem túl eredeti, amivel nem is lenne gondom, viszont ezzel az énekkel együtt ez így hallgathatatlan. A zene miatt adok rá egy 2-est, mert az ének miatt eleve -5-ről indultam. (T: 2) Az jutott eszembe erről, hogy meg kellene hallgatni egy Mercyful Fate-lemezt. Az jó volt. (A: 4)
Jófajta death/doom, grandiózus billentyűkkel és melankolikus gitár dallamokkal. A lemez szerkezete nem a megszokott, mivel minden páratlan számú track egy teljes értékű elektronikus/ambient tétel (Space Overture xyz), míg a páros számúak a metal dalok. Mivel ezek a köztes elektronikus tételek nem intro vagy átkötés hosszúságúak, így olyan érzésem van, mintha egyszerre két lemezt hallgatnék, ami nem szerencsés, mert egyrészt szerintem megtörik a lemez lendülete (már amennyire egy ilyen stílusú lemez lendületes :-) ), másrészt meg ilyen mennyiségben és hosszúságban már elég unalmasak ezek az ambientes trackek. A metalos tételek tetszettek, jól vannak összerakva, és nem is túl hosszúak. A sok feleslegesen hosszú átkötés miatt: (T: 7,5). Nagyívűnek látszik, de egyszerű, és megint bebizonyosodott, hogy a death/doom nem könnyű műfaj (A: 5,5).
Hangulatos zene, jók az alapok és tetszik ez az industrial/ambient/black metal koncepció. Az én ízlésemnek kicsit túl repetitív és hosszú: jobban szeretem, ha több dolog történik egy anyagon, de ezen kívül rosszat nem tudok róla mondani (T: 7.5). A minimaltechno-jellegű dobalapokig, az ambientes alaphangokig rendben volt, de miért kellenek bele a jellegtelen gitárok? (A: 6,5)
Bőven voltak benne izgalmas ötletek, szerintem itt pont jó a kicsavart és hagyományos elemek kombinációja, de "core"-os részek, ideértve a vokált is, nekem nem fekszenek (A: 6). Nagyon nem az én világom, nem tudok vele mit kezdeni. Az viszont, hogy sikerült a 40 perces anyag legnagyobb részén elkerülnie az alkotóknak bármilyen harmóniát, nem kis teljesítmény :-) A pontszám persze nem ennek szól, hanem annak, hogy szükségem lenne több kapaszkodóra egy lemezen, mert ez számomra már túl kaotikus (T: 4).
Nem ismertem korábban, alapvetően rendben lévő prog death metal sok olyan részlettel, megoldással, amire felfigyeltem, dallamok, belassítások, okosan használt (nem túlhasznált) disszonancia. Ugyanaz nem tetszett, ami ilyen zenékben máskor sem: néhol túl izgága módon, mesterkélten darabolták fel a számokat, ami nem is a témahalmozás miatt rossz, hanem mert elveszik a kimértség és vele a súly (A: 7). (T: 7).
Ideális aláfestés lenne bármilyen D&D kampányhoz vagy egy RPG játékhoz. Amikor lepörgött a lemez, és a spotify hasonló dalokat kezdett el lejátszani más előadóktól, nem vettem észre viszont a különbséget. Korrekt , nagyon igényesen összerakott aláfestőzene (T: 7). Sosem értettem a lelkesedést a dungeon synth műfaj és közvetlen rokonai iránt, nekem semmit sem mond, elektronikus zenének nem elég elektronikus, folknak túl mesterkélt, filmzenének túl kevés benne a film, háttérzenének meg nem ezt választanám. (A: 2)
A Hooded Menace kivételével rajongok a zenéiért, különösen a Regere Sinister nagy kedvenc. Ez a Hail Conjurer lemez nem annyira erős, nem annyira koszos, mint a korábbiak, de ez a minimalista black-felfogás, a hangzás és a billentyűk ritka módon képesek atmoszférát létrehozni. (9)
Teljesen profi kortárs death metal, klasszikus eszközök, mai hangzás, technikás, hangulatos, szórakoztató, amíg tart, de nem annyira emlékezetes (A: 7). Nagyon hangulatos death metal lemez. A hangzás szerencsére nincsen túlpolírozva, minden pont olyan, amilyennek egy ilyen lemezen lennie kell. Nem újítják meg a műfajt, de nem is kell minden zenekarnak újítónak lennie. Számomra a Hangpróba egyik legjobbja (T: 9).
Van olyan, hogy sablonos avant-garde? Vannak jó pillanatai, és ahogy más is írta, a lemez vége erősebb, de nagyon ritkán kaptam fel a fejem közben (A: 6,5). Végig olyan érzésem volt, hogy a zenekar megpróbálta megírni a világ legjobb és legművészibb extrém metal lemezét. A hozzáállással nincsen gond, de az eredmény számomra felemás lett. Vannak rajta jó ötletek, jó témák, jó dalok is, de az összkép számomra nem egységes, és hallgatások után semmi nem maradt meg belőle az emlékezetemben (T: 6,5).
Jó lemez volt, nem rendkívüli, de több, mint korrekt. Mintha a dallamok valamivel kevésbé hagyományosak lettek volna, mint korábban, túl az északi világon, kevésbé grandiózus, viszont nyomasztóbb (A: 8). Jó, erős lemez, sajnos. Azért sajnos, mert többet vártam tőle: valami bombasztikusat, emlékezeteset. Ezt nem adta meg a lemez, viszont valóban erős dalokat igen, és mellette pedig egy-két kevésbé sikerült, tölteléket is. Ha ezek nem lennének, akkor adnék rá egy 9-est, de így ez csak egy erős 8-as (T: 8).
Nekem a Mardukosan durva számok tetszettek jobban, mint a dallamosabbak, de túl eklektikusnak éreztem a teljes lemezt (A: 6,5). Jól megírt dalokat hallottam itt, jó riffekkel. Elsőre furcsa volt, hogy a dalok elég széles spektrumot fednek le a black metalon belül (az egészen dallomostól a Marduk féle riff-orientált pusztításig), de ezt nagyjából a harmadik számra már megszokta a fülem. A dalokkal kapcsolatban annyi kritikám lenne, hogy szerintem nem minden dalhoz passzolnak a gitárszólók (nem a konkrét szólókkal van problémám, hanem magával a ténnyel, hogy van szóló a dalban). Én kevesebbet hasznánám ezt pont azért, hogy ha van szóló, akkor az üssön nagyot. A hangzást illetően két dolgot szeretnék megemlíteni. Az egyik, hogy tényleg túl sok effekt van az éneken, ami néhány helyen zavaró lesz (pl: Gorgo). A másik pedig a lábdob hangja azoknál a részeknél, ahol kifejezetten gyors kétlábgépes téma van (pl. Skin-Walker). Én ide egy természetesebb lábdob hangot választanék, mert így néha nagyon gépies az eredmény. (T: 7,5).
Ahogy az elmúlt nem is tudom hány évben elmentek mellettem, úgy most is. Nem az én világom, de a dallamokat hallom, szóval nincs okom lepontozni.
David Vincent meglehetősen ellentmondásos egy figura számomra. Hatalmasat alkotott a MA korai lemezein (visszatérnie a bandába hatalmas tévedés volt minden résztvevő részéről), de megfáradt az öreg rendesen. Csak közben nem akarja annyira tudomásul venni a tényt, hogy eljárt felette az idő. Sikerült egész dolgos kollégákat maga köré szervezni, de maradandót alkotni már nem annyira sikerült velük. Ketyeg magabiztosan és megbízhatóan a gépezet, de lelketlen és fakó.
Rettenet!
A '90-es évek vége jutott eszembe, annak idején elég sok ilyen cucc pörgött nálam. Mai füllel hallgatva már se nem túl izgalmas, se nem túl egyedi.
Sajnálom, de ez nekem éppen olyan unalmas, mint a körről körre elénk kerülő Ambient/DS lemezek. Az izgalmi faktor kb azonos.
A nagy káoszban el lehet veszni, de azért eléggé adja. Az előző lemez is itt tanyázott kb.
Határozottan a jobbak közül való. Gondolkoztak rajta, kellően változatos és hozza azt a hangulatot, amiért az ilyesmit hallgatni szokás. Hallhatóak a hatások, de nem zavaró a végeredmény. Ügyesen legózták össze.
Értékelem, hogy nem a szokásos, meglehetősen statikus prüntyögés a témában, hanem vannak kifejezett dallamok is. Engem továbbra sem köt le, mert még háttérzenének is több izgalmat választok. Igazából felfelé pontoztam.
Magamtól elő nem venném, de alapvetően egészen jól esett ez a fajta minimalizmus, vagy ha úgy tetszik, akkor retek. Szinte érzem, ahogy leköp.
A banda neve alapján valami Oranssi Pazuzu féle sötét mágiát vártam, aztán csalódottan hallottam, hogy egy kedves, de igazából meglehetősen átlagos lemezt hallgatok.
Weide álláspontján vagyok. Anno a Paradise Gallows lemezt még én ajánlottam be ide és a magam részéről azt egy egységesebb és átláthatóbb lemeznek tartok, mint ezt. Túl sokat akarnak felmarni, túl szerteágazó és nem sikerül mindent kontroll alatt tartani. Ez a kontroll a Dodecahedron esetében minden másodpercben megvalósult, igaz ők határt szabtak a mezsgyének, amin belül mozogtak. Szerintem túltolták és bár jól titkolják, szerintem hatásvadász olykor. Az utóbbi lemezeiknél is pont ezt éreztem.
Nagy dolgok nem történnek, inkább csak hozza a kötelezőt. Persze szépen tisztán érthetően, de kellő ridegséggel előadva, mégis érzek némi jellegtelenséget.
Felemás élmény volt. A hosszát sikerült jól belőni, csak hát a tartalommal voltak gondjaim. Kellene mellé is egy alkotótárs, hátha a fúzióból valami gyümölcsözik.
Bajban vagyok, ha King Diamondról van szó, mert ugyan elismerem a munkásságát, de az első fejhangú visításánál le kell állítanom bármilyen vele készült tételt. Ez van, nem bírom. Nincs ez másként általában a kópia bandákkal is, de az Attic hangulata egészen meggyőzőre sikerült. Én a pontszámommal maradok semleges, a rajongóknak pedig váljon egészségére, mert a maga közegében ez egy igényes album, ráadásul még az ének sem zavart annyira, mint a "mesteré" szokott.
A Satanath 2024-es megjelenéseiből kapott több, mint 2 gigás csomagjában találtam rá és nagyon bejött. Rengeteg death/doom lemezzel találkoztam idén, amik jók voltak, de annyira egy kaptafa, hogy nem tudtam őket egynél többször meghallgatni. A Canis Majoris témája, hangulata viszont közel áll hozzám, hiába akadnak sablonos dolgok is. Egyszerűen kikapcsol, szórakoztat, sokadjára is.
Jó 10 évet pihentetett az ambient/black projekt és nem is sikerült maradéktalanra a visszatérés, de iszonyatosan jó hangulatzene ez most is. Filmzenének nem nevezném, vagy csak én nem láttam még ilyen filmet.
Hallgatás közben az alkotó korábbi projektje, a Serpent Column jutott eszembe, valamint a kissé hasonló utakon járó Thantifaxath. Viszont mindkettőben több a kapaszkodó, kerekebbek a dalok.
Én kedvelem ezt a fajta trágya hangzást, ha lehet erre ilyet mondani, mert nem ennél karcosabbra is vevő tudok lenni, ha olyan a hangulatom. A Hail Conjurer Harri Kuokkanen milliomodik projektje, termelékenységét tekintve igazi szerelme. Mocsok, zsigeri sötétség ez a kezdetektől, saját örömére, átlagos minőségben, de számomra teljesen meggyőző módon és ez a lényeg.
Rohadt régen használtam már teljes magabiztossággal ezt a kifejezést: progresszív. Ezt nem lehet ledarálni, nekünk kell beleugranunk a pengék közé.
Az első lemezt meghallgattam párszor, még a promók között, azonban túlénekeltnek, túltoltnak éreztem a maga 40 percével, a remek témák ellenére lefárasztott. Ez a fárasztás, sűrűség most is jelen van, de a rövidebb játékidő, a kevesebb, valamivel változatosabbnak mondható vokál jóval szórakoztatóbbá teszi a lemezt. A heavy metalos tekerések egyszerűen lehengerlők. El tudnék viselni a gyors szerzeményekben is néhány rövidebb lassulást, ami ad egy kontrasztot az őrületnek. Az Infernal Confluence esetében például rohadt jól működik.
Az idén 45 éves Accept az a zenekar, amely minőségi heavy metal zenét tol a kezdetektől fogva. Hibát igazából nem vélek felfedezni, talán csak annyi, hogy egy kicsit unalmas lesz a végére. Néha napján biztosan elő fog még kerülni!
Már első hallgatásra megfogott a lemez, ezért is ajánlottam be. Szándékosan nem hasonlítom a Morbid Angel-höz, mert ennyi erővel a Mayhem-hez is hasonlíthatnám! Sőt! Az éneklősebb részeknél David Vincent orgánuma a Susperia énekesének (Athera) hangját juttatta eszembe. Már az intro utáni első dal egy remekmű, és végig erős marad ez a stílusegyveleg! Nekem nagyon tetszik!
Hát, ez a '80-as években megjelent heavy metal alapvetéseknek a nyomába sem érhet! A King Diamond-dal húzott párhuzamot értem, bár az ő hangjával is ki lehet üldözni a világból, úgyhogy ezen album értékelésénél sem veszem figyelembe ezt a párhuzamot. Végig rettentően idegesített, az intro után teljesen mást vártam. Azonnal törlöm az egészet az agyamból és a hallójárataimból! Ami egy picit emel a pontszámon, az a szépre sikeredett borító.
Wow! Na, ez viszont most levett a lábamról! Nagyon jó hangulata van, egyszerűen felkapott, és magával ragadott, együtt szálltunk! Zseniális, ahogy az instrumentális és a szöveggel megtámogatott, durvább tételek váltogatják egymást, így nekem teljesen fenn tudta tartani a figyelmemet és az érdeklődésemet! Ez nem egyszerűen egy doom/death muzsikát tartalmazó album. Ez sokkal több annál!
A nem túl fantáziadús lemezcímek kicsit zavaróak lehetnek. Az ambient elemekkel sűrűn átszőtt atmoszferikus black metal valahogy végig fenn tudta tartani a figyelmemet. Sokan fogják rá mondani, hogy unalmas és gagyi, de ez a már említett kombináció hangjain megszólaló zene a mélységes kátrányból felbugyogva kelt apokaliptikus gondolatokat és érzeteket. Helvét fekete fém a pokoli underground kedvelőinek!
Ez egy pusztító, nyugtalanító, őrült hangulatú, rendkívül mély avantgarde/black metal hangorgia. Nehéz befogadni, de képes utat találni a hallójáratokon keresztül az agyhoz és a lélekhez egyaránt. Nagyon jól tette, aki beajánlotta, ritka az ennyire egyedi ízekkel és megoldásokkal telepakolt album! Ez egy nagyon erős nyolcas!
Nagyon ott van! Az amcsi banda remekbe szabott tech/death metal stílusban fogant tételei szemléletesen tárják elénk a mondanivalót. Bonyolult és több hallgatást igényel, de semmiképpen sem sablonos, pláne nem tucat lemez! Az arra érdemes, értő hallgatósághoz utat fog találni! Kétségtelenül egy pöpec kis underground alkotás! A borító gyönyörűséges!
Olyan volt, mint egy fantasy mese/animációs film zenéje. Valamiért a Gyűrűk Ura film, Megyében játszódó részei, és a vidám hobbitok képe rajzolódott elém folyamatosan. A stílus továbbra sem tud számomra maradandót adni, ezért marad a pont továbbra is semleges.
Jófajta black metal finn módra! Az egyszemélyes projekt önmegvalósításának egyedi manifesztációja. Nem korszakalkotó, rövid, tömör, változatos. A fekete-fehér borító hangulata is passzol a zenéhez. Így kerek ez a produkció.
Nem kiemelkedő album a death stílus végeláthatatlan felhozatalában, de nagyon jól esett most a lelkemnek egy kis igazi halálfém befogadása! Én lelkes vagyok az ilyesfajta muzsikával kapcsolatban, és ez a lemez is tetszik! Igazából nem tudok rá rosszat mondani. Boszorkány hányás!
Hát, nem egyszerű hallgatni való, az már biztos! De éppen ettől annyira egyedi, ennél fogva pedig remekmű. Olyan nyugtalanító, megsemmisítő érzéseket kelt az emberben, hogy egy idő után beletörődve, szárnyaszegetten adod át magad a fekete kátránynak. Úgy, mint amikor az oroszlán szájában vergődő bivaly ráébred, hogy nincs tovább. Igazi, professzionális művészet a mélységből.
Mit is mondhatnék? A skandinávok vérében és zsigereiben ott van minden, ami egy jó black metal album elkészítéséhez szükséges. Sokan zs-moll-ban fogant ömlengéseket, és tökön rúgott nyekegést szeretnek hallani. Én inkább a Whoredome Rife zenéjére szavazok. Remek black metal, gyönyörű borítóval!
Összességében azt kell mondjam, hogy tetszik! Remek hazai egyszemélyes black metal projekt! Gratulálok!
A rajongói várakozásoknak maximálisan eleget tesz. Remek dalok, nincs fáradtság jele, friss, üde anyag. Néhol kimondottan jól eltalált dallamok is díszitik a nótákat, meg is haladva a kötelező nívót.
David Vincenték nem felejtettek el fogós dalokat írni és változatosan fogalmazni. Erős anyag az Epic.
A MF/KD teljes munkásságát kívülről fújom, hiszen a legnagyobb kedvenceim között foglalnak előkelő helyet. A mester stílusában a Them nevű zenekar első lemezét nevezném valóban kiemelkedőnek; az volt az egyetlen, amelyet CD-n is beszereztem a dán félisten stílusában fogant lemezek közül. Az Atticben is szól a heavy metal rendületlenül, némi gyors kalapálással fűszerezve itt-ott, de ötletek híján csupán az eszközöket halljuk jól megszólalni -- nulla kreativitással. Diamond hangszínét jól utánozza az énekes, de mivel semmilyen épkézláb dallammal nem képes előrukkolni, zavaró óbégatásba torkollik a lemez, pedig én élek-halok KD hangjáért. Ha azt választották, hogy a nagyokat utánozzák, akkor azzal a mércével is értékelem őket: bődületesen ötlettelen anyag!
Az én fejemben egyáltalán nem alkottak egységet az ambient részek és a doom metal. Az utóbbi egészen rendben van benne szerintem, bár a fejem nem kaptam fel semmire. Egyszerűen csak kellemes hallgatnivaló a műfaj stílusjegyeihez szokott füleknek, semmi több. Viszont a mindenféle előretolt ambient hangok mentesek az ötletektől, még csak kellemesnek sem nevezném, inkább zavartak.
Nehezen pontozható anyag a Darkspace. Egyrészt a hangulat valóban megvan, a repetitív mivolta nekem különösen tetszett, a nyomasztó mélységének van csalogató varázsa, azonban miután percekig leköt és hipnózis alatt tart, hirtelen kidob a partra és unalmassá válik, ami sajnos sokáig tart. Vissza-visszatérek, de nem az igazi. Ebből nyesni kellene.
A disszonáns káoszt azért rendesen túltolta a fickó. Az An Elegy-ben aztán felsejlik valami, amibe meg lehet kapaszkodni, és a dal egészen kikerekedik, majd néhol disszonáns sludge'n'roll-ba csap át, aztán black metalba, de többségében elég sovány, sőt öncélú korong az Ashes...
A disszonáns death metal és a súlyos riffekkel operáló brutális death metal nagyszerű ötvözete a Replicant. Tetszenek az arányok: nincs túlzó mennyiség semmiből. Sőt, számos hangulatos harmónia hozza teljesen egyenesbe az album balanszát. A Reciprocal Abandonment például tökéletes példa minderre, ahogy a záró Planet of Skin is az.
Ambient/Dungeon synth kombó kellemes hangulattal és nagyobb változatossággal, mint amihez szokva vagyok. Számomra még mindig túl előre tolt, direkt, csupasz, harsány (a dungeon synth-tel mint műfajjal ez a bajom) - én azt szeretem jobban, ami éteri, amihez fülelni kell, ami rétegzettebb. Ennek ellenére ez kimondottan szépnek mondható.
Szerintem van a fickóban kraft, és ahogy más bandáiban is, ezen a lemezen is vannak jó ötletek, hangulatos részek. Nyers, érdes, de nem érdektelen.
Kedvemre való műfaj és hangzás, és még a témákba is bele lehet kapaszkodni. Adott egy nívó végig az albumon, ami lehetővé teszi, hogy ne süppedjen unalomba a lemez.
Semmi nem veheti el az "év lemeze" címet nálam az Inter Armától. Bárcsak rám cáfolna valaki, de attól tartok, nem így lesz. Még véletlenül sem csináltak egy Sulphur English kettőt (az is év lemeze volt nálam), meg talán az év koncertje is... Nagával is tökéletesen egyetértek. Ilyen változatosság mellett is ennyire természetes kohézió legyen a dalok között, amelyből felépül a kerek egész mű... egészen rendkívüli! Ezúttal rövidebb a végeredmény, tökéletes kompaktot alkotva: egyetlen másodpercbe sem lehet kifogást találni. Továbbra is az Inter Arma a bizonyíték arra, hogy a sivatagian fojtogató és fullasztóan kénköves levegőbe miként pumpál oxigént és kellemesen bódító illatokat a zseniális dalírói érzék. Olyat alkotnak, amilyet más senki ebben a műfajban!
Az első 10 percben rendesen rám ijesztett ez az anyag: stílusgyakorlat a legkisebb izgalmak nélkül, aztán elindul valami, és változatosabb lesz a korong. A szép, hangulatos részek is elő-előtűnnek. Néha visszasüpped, majd kibontakozik az anyag. Az utolsó dal ad esélyt az atmoszferikus jelleg érvényesülésére, ami többé-kevésbé sikerrel jár. Összességében 7-esnél nem rosszabb az anyag.
Csatlakozom az 7-es osztályzatot adókhoz; nagyon korrekt black metal lemez ez, klasszikus metal riffekkel és szólókkal díszítve! Néhol nekem is Marduk-érzésem támadt, ami csak pozitívum, mert azt jelenti, hogy a kíméletlenség zsigeri és belülről fakadó.
Sosem okoznak csalódást. Ököl az égbe, széles terpesz, nyakfájás...
Átlagos.
Kitaláltam, mi fog történni. Csodálatos álló harmóniás intró után jött a rettenet... Basszus, ennél gázosabb kornyikálást régen hallottam. Zeneileg semmitmondó, Isten bocsásson meg nekik. Az egyes és a nyolcas tétel a számomra bejövős, de a Metal Archivesen fellelhető line-up szerint azokhoz a bandának köze sem volt. Úgyhogy nem számítom bele a pontba, mint enyhítő körülményt. Enyhítsen sorsukon a patás istenük.
Uncsi.
Ezzel az a baj, hogy halál unalmas. Ugyanaz megy az elejétől a végéig. Mert az ötlet amúgy jó lenne, csak a kamuzást abba kéne hagyni, és el kéne kezdeni zenélni. Ha nem a Season of Mist adta volna ki, szerintem mindenkinél fele ennyi pont jelenne meg. Szóval bocs mindenkitől, de szerintem most a tömeghipnózis jeleit mutatjátok. :-D
Bírom ezt a fajta káosz screamo-t, de a műfajnak vannak sokkal jobb képviselői is.
Az Inter Armához képest itt a káosz egyszerűen túl van erőltetve meg nem is olyan profi és ámulatba ejtő. A felétől nagyon untam, illetve idegesített. Steinberger kedvéért mondom, hogy nincsenek benne álló harmóniák.
Az első tételnél még nem éreztem az alámerülést, a második viszont beütött. Bár az Ancient King Records nem a kedvenc DS kiadóm, ez a cucc nagyon jó, meg a kiadványaik kivitelei is nagyon pazarok. Kilencet akartam adni, de a végénél már nagyon jött a mágia.
Dörzspapír black metalban számomra a Lunar Aurora meg a D?dsengel az ász. Azokhoz képest ez csak ennyi. Az ambient tételek egész jók.
Állati középszer ez nekem. Semerre nem mozdította el a kijelzőmet az éneket kivéve. Az nagyon gyenge teljesítmény.
Ettől térdre estem. Tudtam, hogy jó lesz, de hogy ennyire, arról fogalmam sem volt. Sokszor egy picit hasonlít a Dodecahedron második lemezére. Az a banda az énekes Eikenaar halála miatt sajnos földbe állt, és azóta sincs, ami hasonlítana rá, de az Inter Arma egy nagyon picit kielégíti az azon jellegű perverz igényeimet, amit ők. Szóval a mocsok mögött, a szarréteg alatt nagyon kifinomultan felépített polifónia dolgozik itt, ahogy a már említett holland bandánál is anno. Nameg a változatosság. Tegyük csak egymás mellé a Violet Seizures-t és a Gardens in the Darkot. A zene ünnepe ez... Ilyen tapló dobhangzást már régen hallottam... A borító tervező szerintem Twin Peaks rajongó. Ez is pozitívum, mert én is.
Állati egysíkú. Egy dolgot tudnak, ami fasza, de egy egész lemezen ugyanazt csinálni, az fárasztó. Darkspace-nél ugyanez a gond.
Nagyon behatott az első pár dalnál, viszont a vége felé nekem már egy kicsit unalmassá vált. Ettől eltekintve kiváló időutazás, van benne kraft és elvetemültség is. Adja, mint a Duracell.
Én fiatalabb koromban viszonylag korán elmentem az extrém metál irányába, szóval sok klasszik heavy banda kimaradt, köztük az Accept is. A Blood Rage lemez óta követem a munkásságukat és azt kell mondjam, nekem a 80-as cuccaik sokkal fáradtabbnak tűnnek, nem is igazán tetszenek. Ezek az új lemezek meg tele vannak energiával.
King Diamond akkora egyéniség a metál egyetemes színterén, hogy ilyen módon direktbe utánozni szerintem bénaság és szinte biztos, hogy rosszul sul el. De ha ezt félreteszem, sajnos a dalok elég mérsékelten érdekesek, de legalább kedvet kaptam, hogy hallgassam egy kicsit a példaképet.
Ha egy ambient lemezen annyi történik, hogy két hangot váltogat valaki egy szintin 47 percen át, arra azt mondom, hogy szar. Itt gyakorlatilag ez történik a gitárral, valami béna techno alapra. Csalóka a bandcamp, igazából a 47 perces track a teljes album, a többi csak kivonat. Ez a császár meztelen..
A Boszorkányhányás mindig is megbízható volt, de úgy rémlik, mintha a korábbi albumaik karcosabbak lettek volna.
Jó lenne ez, de elég lenne 25 perc, fél óra. Egyszerűen nincs benne ennyi.
Az éneket imádom, én szeretem ha nem emberi hangon énekelnek egy bm lemezen. A zene rendben van, talán kicsit túl hosszú az anyag egyben. Egy kissé koszosabb hangzás jobban hozzáillesztené a zenét a nekró énekhez és a dob gépiességét is jobban elfedné.
Az első hallgatás alatt többször beugrott a korai Grave Digger-korszakom, teljesen nosztalgia hangulatba kerültem -bár némi rossz szájízzel, mert így újrahallgatva nagyon kínos egy-két Grave Digger szám-, de aztán kialakult a saját karakteres imázsa az albumnak. Tronillo vokálja nagyon bejön, a számok változatosak, tök sok jó riff és melódia bukkan fel időről időre, még a balladaibb Ravages of Time is kellemes hallgatnivaló, pedig általában ezeknek ilyen "kötelezően rakjunk egy ilyet is albumra" érzete van, de itt nem. Viszont a szövegek nálam csak a so-so mércét ütik meg, és könyörgöm, tanuljuk már meg, Frankenstein még mindig a tudós, és nem a teremtmény neve!
Na ez most baromira elkapott. Nagyokat gurít idén a SoM, olyan lemezek jönnek ki havi szinten, hogy csak pillázok. Visszakanyarodva a Darkspace lemezére, ha kellően erős és átütő a hangulat, akkor imádom ezeket a "filmzene-jellegű" albumokat, itt pedig szinte haraphatóan sűrű az atmoszféra, hiába kalandozunk a mélyűrben. Haha, értitek a szóviccet. Kurva jó black ambient anyag, kellemes industrial mellékízzel. Kösz az ajánlást, lehet magamtól sosem szántam volna rá az időt a temérdek megjelenések közepette.
Sokadik hallgatáson vagyok túl, de még mindig baromi vegyesek az érzéseim, nem teljesen tisztult le a kép. Tömve van szuper dolgokkal a lemez, mint pl. az ultra disszonáns címadó szám, a Desolation's Harp és az átkötő Endless Grey, a hihetetlen változatosság, mind zeneiség, mind az ének, mind a stílusok terén, de vannak számomra kevésbé szimpatikus megoldások is. A Gardens in the Dark és a The Children... tiszta vokálja kifejezetten kellemetlen, az előbbi szám végén lévő "zenei glitch" pedig olcsó megoldásnak tűnik számomra. Kíváncsi lennék, ha egy, a zenekart nem ismerő egyénnek mutatnék három számot a lemez elejéről, közepéről és a legvégéről, akkor rájönne-e, hogy nemcsak, hogy ugyanazon bandáról, de ugyanarról a lemezről is beszélünk. Kötve hiszem. Ez lehet a legfőbb bajom. Mert mit is akar játszani az Inter Arma? Avant-garde sludge/death/doom/prog metalt? Szerintem mindent is. Ami nem feltétlenül tesz jót ha egyetlen lemezről beszélünk. A konzisztencia és a kohézió hiánya a legnagyobb fájdalom számomra. Plusz ha igazán tökösek lettek volna, akkor full fordított sorrendben kerülnek fel a számok a korongra, ezt komolyan mondom.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 500. 501. 502. 503. 504. 505. 506. Full screen Vertikális nézet
2024. május 31.
BlackZone boymester dimmurtal farrrkas Nagaarum mike666 Weide ∑:
1. farrrkas
Inter Arma
New Heaven
6.5 7.5 10 9 10 10   7.5 8.8
2.
Accept
Humanoid
7 7 8 7.5 8 8.5 8.5 7.5 7.7
3. Weide
Replicant
Infinite Mortality
7 8.5 8 9 8.5 5     7.7
4.
Hail Conjurer
Satanic Phenomenology
9 7 8 7.5 7 7     7.6
5. dimmurtal
VLTIMAS
Epic
5.5 6.5 7.5 9 8 6.5     7.2
6.
Witch Vomit
Funeral Sanctum
8 7 8 8 7 5 8   7.2
7. ensomhet
Whoredom Rife
Den Vrede Makt
8 7 7 8.5 7 5 6   7.1
8.
Urachel
Gehenna
7 6.5 8 7 7 7 7   7.1
9. boymester
Canis Majoris
Eternity Borns From A Moment
6.5 6 9 9.5 6 5     7
10. BlackZone
Theophonos
Ashes in the Huron River
5 8.5 7 8 6 6.5     6.8
11. Nagaarum
Descort
Ysopet 2nd
4.5 7 6 5 7 10     6.6
12.
Darkspace
Dark Space -II
7 5 8 7.5 6.5 3 2 8.5 6.2
13.
Attic
Return of the Witchfinder
3 3 6 3.5 5 3 5   3.9
∑:
6.2 6.7 7.7 7.6 7.2 6.3 6.1 7.8 7
Galoppmetaltól a Prodidzsájig - FEZEN 2018:A második nap
Koncertbeszámoló, Mindenholottlevo @ 2018. szeptember 2., vasárnap, 19:11
Széles terpesz, heavy metal! - Accept koncert a PeCsában
Koncertbeszámoló, Mindenholottlevo @ 2014. november 3., hétfő, 02:08
Accept - Blind Rage (2014)
Kritika, oldboy @ 2014. szeptember 20., szombat, 12:07
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.03 seconds to render