Nem igazán ismerem a korábbi lemezeiket, ezt meghallgatva két dolgot emelnék ki: 1. Elismerésre méltó a hangszeres tudás, vokál, hangzás, befektetett munka, stb., mert az van dögivel; 2. Számomra nem kicsit volt ez hosszú, tömény, fárasztó, egyhuzamban végigtolva. Úgy meg nem szeretek lemezt hallgatni, hogy félbehagyom - mint ahogy filmet sem nézni. A borító kicsit megidézte számomra a zseniális Elden Ring játékot, annak világát. Ezeket nézve értékelem a felsoroltakat, de hosszú távon ez sem lesz az én zeném.
Csak névről ismertem eddig a bandát, de e lemez elég sokszori meghallgatása után a korábbiakat is meg fogom hallgatni mindenképp. Nagyon jó melodikus death/power album lett, igen, eléggé Children of Bodom-os, itt-ott Amon Amarth-os, stb, de azért mégsem. Szinte mindegyik dal remek, de kiemelném a Tons of Chaos-t, nekem az jött be legjobban. A mulatós jelző meg nettó baromság a zenét tekintve.
Többször is nekifutottam. Volt, hogy halkabban, volt, hogy a háttérben ment, volt, hogy hangosan, odafigyelve hallgattam, de mindig azt vettem észre, hogy egy idő után engem baromira idegesít a rengeteg felesleges, túltolt károgás az egyébként nem rossz zenében. Rendkívüli módon nincs összhangban a károgós/tiszta énekes részek aránya az egész lemezt tekintve. Maga a zenei teljesítmény nem rossz, de ez számomra sokat elvett az élvezhetőségből.
Még a fejem is megfájdult ettől az idegesítő zajmasszától, ami még a háttérben hallgatva is masszívan idegesítő volt.
Hamisítatlan Immortal, se több, se kevesebb. És úgy gondolom, hogy nem is kell se több, se kevesebb. Ugyanakkor természetesen sajnálom Abbath és Horgh kilépését, illetve az egész cirkuszt, ami a bandatagok és a név, jogok, stb. miatt van/volt/folyik, de ez mit sem változtat azon, hogy ez egy jó lemez lett - még a két másik oszlopos tag nélkül is.
Ez az acsarkodós sipákolás rövid időn belül az idegeimet tette próbára (ilyen hosszban meg pláne). Van néhány jobb szám a lemezen, mint például az utolsó, vagy az instrumentális - ha ilyenből lett volna több, nekem jobban tetszett volna. Sokkal jobban hallgattam volna végig a tiszta-acsarkodós vokál keverékét.
Szerintem ez a lemez sokkalta jobban egyben van (mindent összevetve) mint mondjuk a Dawn of Ouroboros szerzeménye - legfőképp a kohéziót tekintve. Jobb, összeszedettebb, izgalmasabb dalok, sokkalta jobb női ének, ami egyáltalán nem válik idegesítővé vagy unalmassá, mint előbbinél. Az ukrán nyelvű számok és az utolsó előtti számban a férfi hörgés kiegészítésként tökéletes volt - így kell feldobni egy-egy számot, utóbbit nem is akárkivel, Tuomas Saukkonen (Wolfheart, Before the Dawn) vendégeskedéséért jár a piros pont. A hangzás pont így jó, a keleties és elektronikus betétek pedig szinte velejárói a modern metalnak. Kicsit lehet, hogy sok ez a 45 perces játékidő, egy-két (töltelék) számot levéve még jobb lehetne.
A banda nevével már sokszor találkoztam, de hallani szerintem még nem hallottam eddig tőlük semmit - most ez is elérkezett. Olyan szinten monoton és unalmas, hogy esküszöm, már a közepére elfáradtam. Indokolatlanul hosszú számok, melyek még csak nem is igazán jók vagy izgalmasak - néhány pillanattól eltekintve. Ettől függetlenül se nem zavart, se nem idegesített, így maradok a semleges vonalon - de a korábbi lemezeik meghallgatásához ez valahogy nem hozta meg a kedvemet - ennek ellenére azok lehet, hogy jobbak.
Kb. ugyanazokat tudom elmondani, mint az előző lemezükről is, minőségi melodeath/black leginkább a Dissection stílusában, szép borítóval, de egyhuzamban ez az 50 perc - ha leveszem a két teljes mértékben felesleges live bónuszdalt - még így is baromi hosszú és unalmassá, sablonossá válik.
Nagyon ritkán van ilyen, de én ezt nem hallgattam végig. Kb. a Dunkelheit feléig ment és már baromira untam az egészet, annyira semmilyen élményt nyújt. Az is igaz, hogy ez legalább nem idegesítő zaj, valamint a maga nemében ez egy "egyedinek mondható" tribute produkció, csak a szimpla érdektelenséget váltotta ki belőlem. Filmzenének vagy fantasy játékzenének elmenne, de itt nem ez volt a cél, ami pedig volt, az számomra nagyon kevés.
Tele van olyan elemekkel, amiket kevésbé-, vagy alig kedvelek, szeretek a zenében. Egynek elment, két szám volt, amire azt tudom mondani, hogy tetszett: az Atlas to Fall és a Far Barren. Ezt a fajta vokált kb. ki nem állhatom, a hangszeres résszel nem volt problémám. Műfajában ez biztos egy jó lemez, de nem nekem, így maradok semleges.
Mindössze kicsit több mint fél órás hosszúsága ellenére is számomra embert próbáló feladat volt végighallgatni. Elképesztően monoton, unalmas, egyhangú, stb.
Múltkor jól esett az ehhez hasonló, instrumentális dungeon synth lemez, most nem annyira. Elmegy egynek, egyik erénye a rövidsége, de számomra így is unalomba fulladt, mert nem tudott elvinni magával, mint a múltkori Erang. Ott sokkalta jobb dalok voltak. Viszont ha csak ilyeneket hallgatnék, vagy kéne hallgatnom, akkor - fogalmazzunk úgy, hogy elég hamar megunnám ezt az egész stílust/műfajt, mert nekem "szükségem van" a pörgős, dallamos, gyors zenére, amikor zenét hallgatok. Relaxáláshoz lehet, hogy jó, de nálam sokáig nem nagyon tartana vagy sok minden nem nagyon maradna meg abban az esetben sem, mert ha fáradt vagy álmos vagyok, egy ilyentől már a második-harmadik számnál alszom. A borító tetszetős.
Lásd: kritika.
Ez egy kifejezetten jó sorlemez a bandától. Nagyjából képben vagyok velük, de nem nekem zenélnek, ugyanakkor a maga műfajában igényes és szórakoztató kiadvány. Itt-ott akadnak folkos pattogások, de azért szerintem sem az a mulatós fajta. Azoktól a falnak megyek szintén:)
Igényes, meg minden...de nem találok benne kohéziót, ahogy azt itt már más is írta. Hiába a nagy változatosság néhány téren, nincs összhang, csak akarás.
Érdekesnek érdekes, ebben a hosszúságban és a gyors önismétlővé válás mellett viszont nem jó...
Hírnevük ellenére sosem rajongtam túlzottan a zenekarért és a lemez első dalait hallva készültem is a fikára...de aztán elkezdett működni, elkezdett érdekelni a dolog. A Wargod, No Sun, Blashyrkh My Throne című tételek pedig kellően meggyőztek arról, hogy nem rossz zenekar ez.
Megnézve az általános érdeklődési körömet még sokszor magam is meglepődöm azon, hogy mennyire szeretem a The Dillinger elborult anyagait (kb. mindet), viszont már jó ideje nem hallgattam hasonló anyagot. Nem rossz ez, de egyéniséggel és túlzottan sok kreatívitással nem vádolnám meg őket.
Igényesség akad, bármiféle olyan hang, vagy törekvés, ami kiemelné őket saját zenei közegéből, nincs.
Nagyon sokszor meghallgattam ezt a lemezt, mert nagyon szeretni akartam. A Runemagick több, mint 30 éves pályafutásának első lemezeit ugyanis nagyon szeretem, sőt, a legutóbbi anyaguk is betalált nálam annak ellenére, hogy bőven túljátszották a dolgokat. Itt viszont már nem tudom ezt félretenni, egyszerűen sok a jóból, a dalok hossza az egészen jó témák ellenére sem indokolt. Tisztes darabja ez a zenekar diszkográfiájának, csak épp egy átlagos sorlemez.
Az előző korongnál volt, aki sokallta a Dissection utánérzést, én meg pont ezért kedveltem. Most hiányolom is, mert egy kicsit semmilyen lett a vége. Ettől függetlenül profi anyag.
Számomra az első három lemez a Burzum, abból is magasan kiemelkedik a Hvis...ha csak az az egy lemez készül el, már hálás lehetne a metal világ. Az ottani hangzás, hangulat utánozhatatlan, megismételhetetlen, így egy tribute anyag csak érdekes kiegészítésként szolgál. Erre jó volt a Found Wisdom, de inkább maradok az eredetinél.
Iszonyat jól szól szerintem, ennyi tisztaság kell ahhoz, hogy az ötletek teret kapjanak. A vokál nálam sem vált be maradéktalanul, ahogy a zenében, itt is lehetett volna több változatosság. Minden esetre még elő fog kerülni, teljesen új számomra.
Még "promós" állapotában lement párszor, de valahogy nem tudta tartósan megszerettetni magát. Jó kis disszonáns death örvény, de ahogy itt más is írta, rövidsége ellenére kevés benne a nekem tetsző kapaszkodó.
Általában nem kedvelem túlzottan ezt a műfajt, kevés lemez szokott magával ragadni. A pontszámomon látszik, hogy ez itt és most sikerült. Kicsit rövid, itt-ott laposabb, de ahogy elkezdeném unni, jön valami érdekes.
Én bírom a tisztára polírozott hangzást. Ugyanis ebben a műfajban, így a Cattle Decapitation zenéjében is annyi apró finomság, fondorlatos fordulat, és meglepetés van, hogy kár lenne bármilyen apró hangfoszlányért, amely a háttérbe tolva, lekeverve végezné a stúdiók mélyén. Nagyon profi alkotás, jár a magas pontszám!
Az első négy lemezüket elég sűrűn hallgattam. Sokan a Children of Bodom árnyékbandájának tartották a Kalmah-t, de szerintem a mai napig van egy jellegzetes íze és karaktere az albumaiknak. A finnek nagyon értik a melo-death stílust! Az öt évvel ezelőtti Palo című anyaguk egy fokkal jobban tetszik, de ezúttal is sikerült egy erős anyaggal előhozakodniuk.
A post-black elemek mellett nekem a progresszivitása és egyedisége miatt is nagyon tetszik az album. A gyöngyszemeket rejtő kagylók csak többszöri hallgatásra fognak kinyílni, de megéri ráfordítani az időt!
A hangulati elemek nagyon súlyosak - főleg fülessel hallgatva képes kiemelni a zene a szürke valóságból, és beletaszítani a fekete mélységbe. Nem metal zene, de kétségkívül underground alkotás - misztikus horrorfilmek aláfestő zenéjeként is hatásos lenne egy-két tétel, melyek közül rám a "Hivemind Nation" címet viselő massza tette a legnagyobb hatást.
Az Immortal munkásságát a zseniális Blizzard Beasts című albumuk megjelenése óta követem. Lemezeik koncepciója az egyik legegyedibb black metal intézménnyé emelte a zenekart a norvég szcénán belül. A Sons of Northern Darkness utáni visszatérő albumok már nem tudtak rám akkora hatást gyakorolni, mint elődei. Sőt, azt kell mondjam, Abbath nélkül - a jó dalok ellenére - így már nem egészen tudja azokat az érzelmeket kiváltani egyik lemezük sem belőlem. Ettől függetlenül maga a zene hamisítatlan, igazi minőségi Immortal, amely méltó helyet foglal el a diszkográfiában.
Az egyediségéhez semmi kétség sem férhet, tele van apró finomságokkal a lemez. Türelmet igényel, nehezen kerekedik ki a végeredmény. Különleges zenei élmény!
A hörgős részeket leszámítva sokszor fogott el ugyanaz a feeling, mint amikor a holland Stream Of Passion nevű zenekar számomra nagyon kedves The Flame Within című albumát hallgatom. Vannak néha ilyen napjaim. Nekem az ukrán csapat zenéje is bejön, nem olyan rossz ez!
Ritka az olyan doom lemez, ami engem el tud kapni. Lehet, hogy a death elemek használata miatt, de nekem ez az album bejön! Mindenképpen időt fogok szánni a korábbi anyagaikra is!
Az az igazság, hogy amihez Steffen Kummerer a nevét adja, abból ilyen remek zenék születnek. Elég csak megemlítenem egyik kedvenc prog-tech-death bandámat, az Obscura-t, melyben a 2002-es megalakulása óta szintén övé a frontemberi szerep - mindamellett, hogy zseniálisan gitározik. A Thulcandra 2021-es lemezét, az 'A Dying Wish'-t hangyányival erősebbnek érzem. Annak ellenére, hogy németek, rendkívül precíz módon és hűen ápolják a svéd Dissection fémjelezte stílust, és én ennek nagyon-nagyon örülök!
Érdekes tribute anyag, és dicséretes a befektetett munka, mellyel az éjfekete Burzum himnuszok új alakot öltenek. Sajnos nekem pont ez az éjfekete hangulat hiányzik - néhány dal olyan, mint egy fantasy mese aláfestő zenéje. Az olyan alapvetések, mint a 'Key to the Gate', vagy a 'Dunkelheit' ebben a formában nem képes visszaadni az eredeti dalok mélyén rejlő filozófiát. Legalábbis számomra nem.
Letaglózó, csodálatos, atmoszferikus, progresszív post-black szerzemények! Szinte tökéletes!
Szeretem a stílust, de őszintén megvallva kevesen tudnak igazán maradandót alkotni a tech-death berkein belül. A megteremtett hangulat, a hangzás és a klipes dal nagyon jó.
Az ilyen, és ehhez hasonló zenék értői, szakértői minden lényegeset leírtak hozzászólásaikban. Nem az én világom...
Aki ismeri a bandát, tudja, hogy minőségre számíthat tőlük. Ezúttal is színes a paletta, van mit hallgatni a lemezen. Nekem ez az irány nem működik annyira, úgyhogy a műfaj kedvelői előnyben.
Az ötödik-hatodik sörüknél járó, félmeztelen táncosok délutáni szórakozása. Mások fesztiválhangulata ez, nem az enyém.
Eltér az ízlésem a Dawn of Ouroboros lemezének kedvelőiétől. Sajnos (véleményem szerint) sok a valódi izgalmakat fel nem mutató, lelkesedést ki nem váltó, de amúgy minőségileg és vállalhatóság szempontjából korrektnek mondható lemez. Vágyom arra, hogy leszakadjon az arcom vagy kiverjen a veríték egy-egy lemez hallatán. Erre ez a kaliforniai banda sem képes.
Az industrial zaj ebben a formában élvezhetetlen; némi zeneiséggel kellene vegyíteni a dolgot. Ez olyan mintha az ételből csak a fűszereket tálalnám fel, hozzávalók nélkül. Tessék ellesni másoktól, hogyan kellene ezt csinálni!
Az előző albumnál határozottan jobban tetszik. Nincsenek már az Immortal kereteit feszítő újítások (korábban egy-egy új lemez mindig hozzátett valami óriásit az elődjéhez kb. a Sons of Northern Darkness-szel befejeződve). Azóta Immortal stílusgyakorlat van. Jó minőségben, bizonyos nívó fölött, de újdonságok nélkül. Jó, azért a Nordlandihr pillanatokra ki-kitekint a keretből, de csak nagyon kicsit. A 8-ast azért megérdemli az album.
A -core utótag egyáltalán nem tartozik az általam hallgatott zenei műfajok közé, ami alól persze van néhány igen fontos kivétel (főleg grindcore alapvetések). Ez a lemez viszont kész idegroham. Hiperaktív matekezős hangszernyúzás mindenféle egyéb postos hatásokkal vegyítve, fogyaszthatatlanságig eltúlozva.
Én egészen más beállítottságú metalkedvelő vagyok. Ez bizony mainstream műanyag, de Crissz93 mindent elmondott arról, amit én is kiemelnék.
Na, ez igen! Ilyen egy igazi szörnyeteg. Fenyegető aura, szövevényes harmóniák, sötét, vaskos doom/death metal riffek. Csak úgy süppedek a talajba, gyökerek ragadnak meg és húznak a mélybe. Az utóbbi hetek gyöngyszeme!
A melodikus black/death kedvelői ezt az anyagot is szeretni fogják, én pedig akárhány ilyet hallgatok, mindig ugyanazok a sémák, dallamok, sablonok köszönnek vissza néhány apró színezettől eltekintve. Egyben az egész számomra meglehetősen unalmas.
Az elképzelés és tiszteletadás értékelendő, a többi mindenki elveire és megközelítésére van bízva? Én ennek a kiadványnak sok értelmét nem látom, inkább csak elvett a dalokból, mint hozzátett. Az a mágia nem jött létre, és akarva akaratlan, az eredetihez hasonlítja az ember. Azt a hangulatot létrehozni pedig majdhogynem lehetetlen. Ha a Burzum nem létezne, és ezeket a dalokat ő írta volna, egész más lenne a megítélésem.
A post előtag után számos műfajt beilleszthetünk. Intenzív, sötét anyag, vastag aurával. Láttam több hasonló formációt élőben. Van, hogy egy-egy ilyen élmény totálisan megsemmisítő hatással bír? Valamiért nagyon odateszik magukat a bandák a színpadon ebben a stílusban, és általában szövegelés sincs a dalok között, csak a hangulat. A Harboured-öt is megnézném élőben. Lemezen kevésbé hallgatok ilyesmit, de attól még hatásos zene.
A súly és döngölés szimpatikus, de a disszonancia túl sok? Változatosabbá kellene tenni, sötét harmóniákat bevinni. Ez így egy szikár test, kapaszkodók nélkül. A csontot összeroppantó, mázsás riffek letaglózó ereje miatt nem adok kisebb pontszámot, de a fejem is megfájdult, amikor nem megfelelő idegállapotban hallgattam. Néha vissza kell venni a disszonanciából, mert átesik a zene a ló másik oldalára!
A két körrel ezelőtti Eranghoz hasonlóan, ez a split is képes volt elrepíteni innen. Nem hat minden dal egyformán, de erősen húznak át valahová, ahová szívesen megy az ember. Az A Chained Nephilim pedig maga a varázslat.
Kiváló dalok, jó hangzás, szórakoztató album - én lefekvéskor, fülessel, ilyenekre tudok igazán ellazulni, elaludni. Pár ismétlő pillanat, rész miatt nem maximális a pont.
A hónap végére kissé feljebb ment a pontja, van legalább olyan jó ez, mint a Thulcandra.
Elfogadva és értve minden kritikát, nálam ez az elmúlt 3 hónap leginkább figyelemre méltó albuma. Nagyon passzolt minden nálam, egy remek albumnak tartom. Pont a többek által írt hiányosságok miatt nem kap 10 pontot, nagyon remélem, hogy bizonyítanak a következő albumukon.
Nem zene, hanem zaj. Igazság szerint valami olyasmi, mint egy koporsó nélküli, félig-meddig élve eltemetés, ahol még hallod ahogy a hallójárataidat kitölti a rád dobott föld porszemcséje, ahol még ízleled a szádat eltömítő földet, és szép lassan elfogadod, hogy vége, és még van egy egy érzésed, ami nagyjából az album címadója, de utána már elvesztél végleg...
Semmi különös, meghallgatható, rossznak nem nevezhető, igazából számomra "állóvíz".
Határa annak, amikor még élvezzük a káoszt amiben vagyunk, vagy már pont átestünk, és legszívesebben rendet tennénk. A nehezebb(en) befogadható ehavi hp-s albumok közül ez tetszett a legjobban, így ez vissza fog térni.
Minden adott, egy dolog hiányzik: a jó dalok.
Imádom ezt a hangzást, stílust, dalsebességet, köszönöm az ajánlónak, ez nálam jött-hallgattam-győzött.
Ez a fajta dallamos black/death igazából annyira ki van találva, annyira el van már játszva, hogyha egy pici kis érzés is ott van a zenészekben, akkor szinte lehetetlen hibázni, és lehetetlen nem szeretni. Megbízható zenekar, de különösen kiemelkedővel adósak maradtak.
Nem nagyon tudott lekötni. Komolyzene. Filmzene. Semleges 5 pötty ez is.
Bár minden szempontból korrekt album, de nálam a sok különböző stílus hatás ami jelen van nem áll össze egységes, élvezhető egésszé.
A súly, tüskésség, hangulatkeltés, disszonancia, az a vágy, hogy valami igazán nehezet hozzanak létre, az élvezhetőség, szerethetőség rovására ment.
Nagyon nem nekem szól ez a stílus, kap egy semleges 5 pöttyöt, de őszínte/szubjektíven: dögunalom, nálam elektronikus zene kategória, és őszinte leszek, nem sikerül végighallgatnom. (De ez ne zavarjon senkit se, ettől még menjen nyugodzan HP-ra az ilyesmi, vannak, akik tudják értékelni.)
Hát srácok, nekem ez marha fárasztó volt. A teljesítményt elismerem, vannak benne jó ötletek, de ha nem a hp miatt tolom, egy dal után nem mentem volna tovább.
Eddig nem ismertem őket, de pótolni fogom. Az említett mulatóshoz szerencsére ninca köze, még csak nem is folk metál. Viszont van benne annál több korai Amorphis hangulat meg dög meg metál. Egyik este mentem boltba és random ismeretlenül beraktam ezt hallgatni. Bólogattam végig.
Nem rossz anyag és ritkán mondom ezt, de a tiszta ének ebben a zenébe többször jobban beleillene, mint az egyébként ügyes károgás. Kicsit megint a baconos palacsinta és a lekváros lecsó esete ez nekem.
Ez egy dark ambient/indusztriál lemez és az ilyet célszerű nem a szokványos panelek mentén értékelni. Hangulatokat közvetít és ezt jól csinálja. Persze nyilván szeretni kell az ilyesmit, különben nem egy könnyű darab :)
Totálisan tetten érhető, hogy az Immortal lelke mindig is Demonaz volt! Abbath csak egy arcként és egy karakteres hangként szerepelt, de a legutóbbi albumaiból látszik, hogy megöregedett és/vagy nem igazán érzi a zeneszerzést. A Demonaz szólóalbum is király volt, az utóbbi 2 Immortal is az. Azért nem 10 pont mert egyrészt az a Pure Holocaust/Battles duónak jár, meg azért némi önplágium is észrevehető.
Itt is az ének tetszik, a zene egyáltalán nem a világom.
Annyira semmitmondó nekem a zene, hogy hiába hörgölődik a lány tisztességesen, már alig vártam a végét.
Nem a legizgalmasabb, de ezt a fajta zenét és hangzást annyira szeretem, hogy az elviszi a hátán egy darabon.
Nem tudom, de nekem az egész lemez egy erős Dissection utánérzés. De nincs is ezzel baj, szeretem a Dissectiont.
A feldolgozások nem azért készülnek, hogy jobbak legyenek, mint az eredeti, hanem hogy más megvilágításba helyezze az adott nótát. Ez sikerült, vegyes eredménnyel. A kezdeti lelkesedés azért hamar alábbhagyott, de nem a steril megszólalás miatt, egyszerűen a hangszerelést sokszor egészen másképp csináltam volna. Az kétségtelen tény, hogy a Mester korai zenéi (a börtönlemezek is, sőt!) utánozhatatlanok, megismételhetetlenek és olyan hihetetlen atmoszférával rendelkeznek, ami nem reprodukálható. Még neki sem sikerült a Béluson (Belus' d?d ), meg igazából a szabadulás utáni anyagok sajnos elég bénák is, hiába jók technikailag. Nekem a kedvenc Burzum lemezem a Dau?i Baldrs és erről azért van itt sok cucc, szóval örömmel hallgattam, DE a vége az volt, hogy inkább beraktam az eredetit...
Fura, hogy ez valahogy elkerulte a ds közösség figyelmét, az enyémet is, pedig nagyon jó kis split. Főleg az Ancient Misery dalok állnak közel hozzám. A Kajdum's Tower meg adja ki. Csak ezt a béna 2000-es évek beli fontot (a borítóra gondolok) felejtenék már el a jóemberek...
Egy dalon keresztül bírom ezt a hangzást (természetesen nem egy dalt hallgattam meg). Mintha robotok játszanának, ezért én nem is fárasztanám magam a stúdióban... Élettelen, sterilre polírozott, editált, kivasalt az egész... Kár, mert a zenei témák időnként izgalmasak. Hová tűnik a metal vadsága, sötétsége és ösztönössége???
Hát ez bizony nálam is a mulatós metal kategória, annyira mondjuk nem mint a Finntroll, vagy a Korpiklaani, ezért nem egy pont. Az Amorphis egy komoly zenekar valódi érzelmekkel, ez ahhoz képest csűrdöngölős. Én sem szeretném soha többet sem hallani. Működhet a humor a metalban, de csakis a groteszk, ahogy a Primus vagy a Mr. Bungle csinálja. Ez a jófejkedés és viccdurvulás nekem nem hat. A hangzása is fárasztó. Az Amorphisnak is van egy Veil of Sin című dala, amit imádok.
Néhol nevetségesen túltolt a károgás. Hallatszik, hogy soronként vagy szavanként van felkényelmeskedve, ami rettenetesen természetellenes hatást kelt, ugyanis ilyen intenzitást nem bír ember tartani. Kár, mert amikor úgy gondolhatták, hogy "ennyi elég", ott egész jó. Csaj létére mindenessetre tiszteletre méltó, amit csinál. Ugyebár a hörgéshez nem használunk hangszálakat, így férfi és női hörgés teljesen ugyanúgy szól (mert a légcsövek adják a hangot). A károgásban viszont benne vannak a hangszalagok is, így ott mindig átjön a nem. Zeneileg próbálkoznak sablonokat bontani, illetve a késztetés érezhető, de nincs eszköz. Akarni ezt nem elég, azt a budin kell.
Tökre tetszett, amíg nem szembesültem vele, hogy ez tényleg ennyi. A második tétel végénél jött az első intő jel... A címadó valóban érdekes, és igazából a többi is, de összegezve kevés... Azt hittem, valami történni is fog. Jó, de egy egész lemeznyi hosszba ez így átverés számomra.
Egy kicsit azt kell mondjam, mint a Cattle-nél, annyi különbséggel, hogy ennyivel jobban szeretem a blacket a deathnél. Meg ez annyira mégsincs túlcsiszolva. Ice Dale hatása érezhető, fasza lemez.
A Sikth gyenge koppintása pár témát illetően. A Sikth-tel kapcsolatban már nem emlékszem, ki mondta egyszer a hét poénjaként, hogy "ezek koppintják a Subscribe-ot"? Amúgy nem olyan rossz, inkább csak fárasztó (ahogy a Sikth is - hozzátéve, hogy ott azért vannak baromi jó dalok.).
Ha kivesszük a gitárokból az összes közepet csak a magasat és a mélyet hagyjuk, azzal állati brutális hangja lesz, és tökéletesen nem hallani, hogy milyen hang szól. Ha a dobról levesszük az akusztikus sávot, csak a triggerelt marad, azzal rengeteg időt spórolunk, és a vége egy dinamikátlan, élvezhetetlen dobhang. Tipikusan kezdő stúdiós hibák. A To No One I Owe végén a tikatika rész dobjától felröhögtem. A csaj hangja tetszett, meg voltak izgalmas témái is. Az angol akcentusa aranyos, ez nekem kimondottan tetszeni szokott. Zeneileg izgalommentes számora ez a banda. Csak az ének miatt kapja a középút ötöst. Crissz! Oriental jelentése keleti, és gondolom, amiatt az itt-ott megjelenő, bruttó 30 másodpercnyi beszúrt keleti trilla miatt mondják rá.
Olyan semmilyen...
Nagyon untatott. Sosem hallottam tőlük semmit, ez az anyag sem vett rá, hogy utánuk nézzek.
Ritkán nem értünk egyet a Mikivel. :-D Nagyon kevés esetben éreztem azt, hogy egy feldolgozás jobb, mint az eredeti anyag. Ilyen a Boys of Summer az Ataristól - Don Henley az eredeti - az is nagyon jó, vagy a Summernight City a Theriontól - az eredeti Abba. Ezek jól sikerültek. A Burzumnak viszont hatalmas tartozéka a hangzása, a produkciós munka teljes hiánya... A project neve eleve sötétséget jelent. Ez itt egy giccshalmaz, szépen eljátszva az, ami nem működik szépen. Könyörgöm, a Der Tod Wuotans-t a börtönben írta minimál szereléssel. A Tomhet maga a kietlen sivárság, egy hipnotikus tétel. Det Som Engang Var... Érinthetetlen dolgok ezek. Elitista bunkó vagyok, vállalom.
Olyan, mint egy amerikai Tomusz. Egyedül az ének élettelensége zavart egy darabig, de végül ez is beállt a dallamok miatt. A csaj durván keni a dobot. Ha élőben is így üti a pergőt, akkor elismerésem. Itt minden van, ami nekem kell. Black, ambient, d-beat, shoegaze, post... Köszi!!! FRISSÍTÉS: Találtam tőlük koncertfelvételt. A csaj, akit Cierra White-nak hívnak üt, mint a ménkű.
Unalmas és fárasztó számomra. Szegényes ötlettárra hagyatkoznak, nameg az elejétől végéig nyolchúrozás, ami állati ostobává tesz egy zenét. Mély döff, aztán valamit kalimpálunk a magasokon. Az ének fantáziátlan... Az ambient betétekhez sem értenek igazából, szimpla időhúzásnak éreztem azokat is.
Egészen mostanáig azt hittem, hogy a dark ambientet nem lehet hibakód nélkül ötvözni a dungeon synth-tel, mert előbbi általában modern műfaj, és a hangzása a sci-fik jéghideg világát idézi, addig a ds maga az antik, ahol technológiának helye nincs, csak az ősi mágia hat. Az Absolute Misery meggyőz róla, hogy tévesen gondoltam. Régen olvastam az Éj trilógiáját és a Hajnal trilógiáját Leslie Stone sci-fi / fantasy remekműveit. Annak a hangulatát hozza el ez a fantasztikus zene. Hallgatása közben még írnom is nehéz, annyira tereli a figyelmet minden másról. Húz abba a világba, amibe Leon Silvert is áthúzta valami... Az első tételben 2:15-nél az a dübbenés félelmetes.
Ínyemre való cucc, szép modernre polírozott hangzással. Nem igazán ismerem behatóan a Cattle D. teljes diszkográfiáját, de a Death Atlas is nagyon bejött, ez meg talán még jobban. Kicsit talán tényleg hosszú a lemez hossza, bár én nem untam, szóval nem is róvom fel hibának, de a műfaj kevésbé edzett hallgatói azért készüljenek rá lelkileg. Minden más fontos pedig ott van boymester kritikájában.
Nem fért ki, úgyhogy hozzászólásban megtalálható a véleményem.
Próbálom transzparens módon összeszedni a gondolataimat a lemez kapcsán, de baromi nehéz. Egyrészt folyton csak az jut eszembe, hogy ez megint egy olyan post- köntösbe bújtatott, strukturált kavalkád, ahol annyi réteg csúszott el egymáson, hogy nem látom, hogyan is állhatna stabilan a Dawn of Ouroboros szerkezete. Talán csak pont a folyamatosan gúzsba kötő post-metal anyag tartja egyben az egészet, ami egyben le is fojtja a kész művet. A hangszerek, a vokál, mind járják a maguk útját, néha találnak pár kapcsolódási pontot, de általában csak sodródnak a saját lendületükben. Vicces, hogy az 5. számig kellett várnom, hogy felfedezzek olyan kohéziót, ami zsigerinek és természetesnek is tűnt. Illetve kurva ritkán van olyan, hogy annyira egymásnak ellentmondónak érzem a szöveget és a zenei részt, mint a Velvet Incandescence esetében. Nem tudott elkapni az anyag, hiába az érdekesnek tűnő koncepció, nagyrészt csak untam és forgattam a fejem. Ismételten csak a zenei tudás miatt nem adok kevesebb pontot, de minden más téren nálam elhasalt a lemez.
Számomra a Lu?-?Cipher?-?Sabbatean az a porfelhő, ami rátelepszik az agyonindusztrializált világ megmaradt disztópikus romjaira. Ilyen téren szuggesztív hangulatteremtő, de annál nem több, és sajnos annyira nem tudtam élvezni, mint amennyire szerettem volna.
Sosem rajongtam teljes szívemből egyik nagy alap black bandáért se, engem mindig jobban érdekeltek a frissebb formációk, amik elkezdték feszegetni a stílus határait, elkezdtek kísérletezgetni a műfajjal, belekeverni ezt-azt a fekete esszenciába. Szóval az Immortal is abba a kategóriába esik, hogy max felületesen ismerem őket, és a vágyat sem éreztem sose, hogy ez megváltozzon. Ami mindenképpen pozitívan meglepett, hogy mennyire energikus az album. Szélvész-lendület, Blashyrkh, darkness, cold, minden amit egy trve fan megkíván, gondolom. Nem dobtam el magam a lemeztől, de igazából rossznak se mondanám. A Nordlandihr instru-jellege eléggé adta.
Erős Rolo Tomassi vibe fogott el a lemez hallgatása közben, annyi hátulütővel, hogy a R.T. azért mérföldekkel jobban fekszik nekem. Az tény, hogy nagyon változatos, szinte meghökkentő stíluskavalkáddal rendelkező anyag (de tényleg, van itt minden; post-, HC, prog., math, stb.), de sajnos ettől nem lett izgalmas is. Ha nincs egy fix csapásirány, nagyon nehéz lehet lavírozni ennyi féle behatás és ötlet között, és ez maximálisan kiérződik a Blossom-ból. Mindent beleraktak, ami elképzelésük volt, hallhatóan bármiféle szűrő nélkül. Komplex, de csapongó anyag, és pont emiatt nem is tudom annyira a szívembe zárni. Ha nincs normálisan kontrollálva a káosz, akkor az annyira szerteszalad, hogy minimális kapaszkodót sem hagy az embernek, ami be tudná húzni. Mindettől függetlenül az energiát és tudást értékelem.
Azon felül, hogy egy tipikus generic, kiszámítható (amit amúgy megcáfol az Opiumist szám közepe, ott azt hittem elindult egy Youtube reklám a szám közben :D) és ezáltal sekélyes albumnak tartom az Ignea anyagát, én tökre meg tudom érteni, ha ez valakinek igazán tetszik. Nekem is vannak olyan pillanataim, mikor valamiért elkap egy totál középszerű, sablonokból álló album, amit mégis imádok, mert vagy hangulatában, vagy tematikájában, vagy simán az elvásárokat maximálisan kiszolgáló felépítésével kielégít. Hogy ne csak ezeket a tróger frázisokat puffogtassam, hadd jegyezzem meg, hogy az énekes kisasszony tiszta énekhangja kifejezetten tetszett, nagyon kellemes volt. A hörgését viszont kényszeredetten erőltetettnek hallom, az nem igazán jött be.
A pontozók nagy többségével egyet tudok érteni: műfajában ez egy teljesen korrekt lemez, mindent hoz, amit kell és amit a hallgató elvárhat, tőle, de egyszerűen túl hosszú és izgalommentes. Pedig jól indult, hossza ellenére az első szám húzott be leginkább, de sajnos már a Revocation of Spectral Paths tájékán elkezdett erősen csökkeni az érdeklődésem. Nem mondom, hogy nem fogom néhanapján elővenni, ha ilyen monstre anyagokra vágyok, de egyelőre nem érzem annyira a Runemagck varázsát.
Sokkal jobban elkapott az album lendülete, mint gondoltam volna, és meglepetésemre elég sokszor újra le is pörgettem az elmúlt hetekben. A szövegek sablonos borzalmától eltekintve szerintem ez egy remek korong, ami tisztában van saját határival és értékeivel, a maga stílusában pedig magabiztosan mozog keretei között. Viszont -de emiatt nem fogok kevesebb pontot adni- ezeket a kurva live bonus számokat el lehetne felejteni, olyan szinten nem adnak semmit, de semmit hozzá az adott anyaghoz, hogy az hihetetlen.
Mike666 kommentjével teljes mértékben tudok azonosulni. És igen, ki kell emelnem, hogy szerintem ez a jellegű feldolgozás baromi igényes és érdekes (és tök jó volt itt látni a HP-n ilyet!!!), de valahogy nem az van, hogy a saját teremtett univerzumában megidézi az eredeti műveket, és azok emlékeiből él tovább, hanem az eredeti Burzum számok nosztalgikus erejének delejező hívása megtöri a tribute erejét és inkább visszaösztökél az eredeti, kitaposott ösvényre. Értitek...
Rendesen leszedi az ember fejét. Hihetetlenül intenzív, dinamikus, friss és ropogós, két pofára zabálom. Mind technikailag, mind ötletek terén kimagasló és színes az album, mondhatnám, hogy közel tökéletes, de érzem, hogy további hallgatást és ismerkedést igényel. Eddig talán 4-5x ment le, de érzem, hogy még mindig nem volt elég. Amin pedig a legkirályabb az egészben, hogy nem jött be az a félelmem, hogy az utolsó számon fog elsiklani minden. Annyira felpörgettek és feltüzeltek, hogy az utolsó szám alatt sem akartam megpihenni és átszellemülni, tessék ott is odacsapni: erre a 3:25-nél berobbanó epikus, felemelő, utolsó roham annyira zseni módon teszi fel a pontot az i-re, hogy uhh, hidegrázós. Imádom.
Ez se fér ki, úgyhogy megy hozzászólásba.
Mostanság újfent nagyon rákaptam a fantasy könyvekre, úgyhogy az általános hangulatomhoz éppenséggel nagyon passzol a Yonder's Tale. Nem mondom, hogy ultraerős hangulatbomba, mert számomra vannak ennél olyan játék- vagy filmzenék is, amik sokkal hatásosabban tudnak berántani az adott világba, de ettől függetlenül is kellemes, noha nem meghatározó élményt tud nyújtani. A Serpents of Necropolis volt a kedvencem a lemezről.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 489. 490. 491. 492. 493. 494. 495. 496. ... 506. Full screen Vertikális nézet
2023. június 30.
boymester dimmurtal farrrkas kopi mike666 Nagaarum Weide ∑:
1. srppk
Harboured
Harboured
5 9 9.5 7.5 6.5 8 10 9 8.1
2. mike666
Immortal
War Against All
9 7 8 8 6.5 9 8 7 7.8
3. boymester
Cattle Decapitation
Terrasite
7 9 9 7 9.5 6 6 8.5 7.8
4.
Thulcandra
Hail the Abyss
7 8 9 6 8 8 5 8 7.4
5. farrrkas
Runemagick
Beyond the Cenotaph of Mankind
5 7.5 8 9 9.5 7 5 6.5 7.2
6.
Kalmah
Kalmah
9 8 8 4 8 9 2 9 7.1
7. kopi
Dawn of Ouroboros
Velvet Incandescence
4 7 8.5 6 9 7 6 5.5 6.6
8. Nagaarum
Absolute Misery
Yonder's Tale
4 8.5 3 8 5 8 9 6.5 6.5
9. Weide
Nightmarer
Deformity Adrift
3 7.5 7.5 7 6 7 4 9 6.4
10.
Pupil Slicer
Blossom
4 7 7 4 7.5 5 7 6.5 6
11.
Ignea
Dreams of Lands Unseen
8 5 7.5 4 6 4 5 5 5.6
12.
Orsartag
Found Wisdom: Symphonic Tribut...
3 7 5 5 5 7 1 7 5
13.
V:XII
Lu?-?Cipher?-?Sabbatean
1 6 6 3 4 8 5 6 4.9
∑:
6.3 7.4 7.4 6 7 7.2 5.6 7.2 6.6
Runemagick - Evoked from Abysmal Sleep (2018)
Kritika, boymester @ 2018. július 22., vasárnap, 14:38
Zardens - Blackness Unfolds (2015)
Kritika, emp @ 2015. december 17., csütörtök, 22:48
Obscene Extreme 2010 - 2010. július 15-17, Trutnov
Koncertbeszámoló, godfucked @ 2010. július 20., kedd, 23:16
Antares Predator interjú!
Interjú, haragSICK @ 2010. május 27., csütörtök, 10:19
Brutal Assault 2009 - 2009. augusztus 8., Jaromer
Koncertbeszámoló, godfucked @ 2009. augusztus 13., csütörtök, 12:50
Cattle Decapitation - The Harvest Floor (2009)
Kritika, butch @ 2009. február 9., hétfő, 09:39
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.032 seconds to render