A dalok egyetlen pozitívuma, hogy gyorsan véget érnek. Komolyabbra fordítva: ezt a műfajt lehet szeretni és nagyon nem szeretni. Sajnos ez a lemez semmit nem ad hozzá a saját zsáneréhez, nem mellesleg úgy szól, mintha egy kazettás diktafonnal vették volna fel egy 190 centis belmagasságú pincében.
Oldschool kecskés, a szövegek közhelyesek, nagyon nem világom. De a gitárok nagyon profik, a kikevert hangzásvilág nagyon illik a koncepcióhoz, ami kétségtelenül van, szóval az ez irányban érdeklődőknek tetszeni fog.
A lehető legjobb értelemben véve rendben van. Az első érzésem az volt, hogy de jót bólogatnék rá egy egész koncerten keresztül. Lendületes, dinamikus, hozza a műfaj kötelezőit. Az külön tetszik, hogy minden cím latinul van, így az első találkozáskor meglepetésként hát a magyar szövegvilág. Köszi srácok, korrekt.
Nem tudom, mikor szeretném újra meghallgatni ezt a lemezt. Talán soha. De furcsa mód ez éppen a pozitív oldala ennek a kiadványnak. Igazi mostohagyermeke ez az undergroundnak, a metró alagút alatti mínusz hetedik szint, ahová már a patkányok is csak megdögleni járnak le. Úgy leszedett az életről, ahogy régen sikerült már. De mondjuk ki, ez is volt a célja. Következésképp ez egy sikeres projekt. Nem is akarok róla többet mondani.
Tök jót takarítottam rá. Egyben van, jól szól, hallottam már ilyet, de ez semmit nem vesz el az értékéből.
Azt hiszem a legjobb jelző erre a lemezre az 'okos'. Nem ismertem a zenekart, így belefüleltem korábbi dolgokba, hogy kontextusba tudjam helyezni ezt a kiadványt. Ez egy intelligens anyag, néhol kicsit popos a korábbiakhoz képest. Az biztos, hogy odafigyelést igényel, semmiképp sem konyhában, reggelikészítés közben hallgassátok, mialatt a gyerek panaszkodik, hogy kevés a lekvár a palacsintában. Nem tudtam, mire számítsak, és nagyon pozitívan lepett meg. Köszönöm.
Jóféle zsánerösszefoglaló. Vezetés közben szívesen hallgattam végig. Amit csinál azt nagyon jól csinálja, hozzá nem ad, de el sem vesz belőle. Okés.
Kifinomult, grandiózus. Minden dal külön karakterrel rendelkezik, mégis a végén érezni bennük az egész lemezen átívelő koncepciót. Számomra az egyetlen gyengébb (nagyon messze nem gyenge) pont éppen a nyitódarab, de semmit nem vesz el az élményből. Van, amire érdemes nyolc évet várni.
Bántóan ritka az olyan anyag, ahol az ember érzi, hogy mind a lelki, mind a fizikai tartalom azonos magas szinten van. Nos barátaim, jelentem, itt egy példa rá. Egyfelől kimunkált, profi gitárjáték, nyers, mégsem egyszerű dallamvilág, néha beldöngöl a földbe, mégsem nyom agyon, máskor repülni tanít, és hagyja, hogy szállj vele. Számos hangzásvilág jelenik meg, mégsem túl sok, mégsem zsúfolt. Másfelől filozofikus szövegvilág, az ének nem csupán egy negyedik hangszer, hanem a létezés értelmét, a világban való helyünket, hitet, itthagyott nyomunkat kutatja, kérdezi és válaszolja meg. Ahogy hallgattam, még a legerősebb, már-már dühös pillanatain is átüt, hogy ezt a lemezt szeretettel készítették, méginkább szerették elkészíteni. Ez külön plusz pont volt számomra. A szövegvilág miatt külön ajánlom mindenkinek.
Vitathatatlanul vannak benne komoly áthallások, főleg a '90-es évek My Dying Bride vonala felé. Azonban a franciák mindig tesznek valami egyedit, valami csavart mindenbe. Itt is tapasztalható ez, s így a kitapintható stílusjegyek közt kikandikál az egyéniség. Jó volt új kiadványban a huszonéves hangulatokat újraélni. Az énekes francia akcentusa szerintem kifejezetten jó az angol szövegekben, és továbbra is kiváló az angol és a francia nyelv váltakozása. Nem állítom, hogy megváltja a világot, de jól idézi fel azt a klasszikus doom hangulatot (talán még ad is hozzá), ami egykoron óriási hatással volt rám, és aminek rengeteg mindent köszönhetek. Emellett a Decay and Agony, és a Farewell című dalok nagyon beégtek a fülembe már első hallásra is.
Hallottam már sokkal jobbat is, viszont amit megérdemel, azt meg kell adni neki. Éltem Finnországban, valamelyest beszélem is a nyelvet, így nagyjából értettem, mire gondolt a költő, s néhol még át is éreztem, milyen egyedien északi az, mikor egy punk zenekar sötétről, jégről, meg hidegről énekel.
Halogattam, amíg lehet, de közeleg a HP vége, így végig kellett tolni a cuccot. A rövidsége ellenére is kemény megpróbáltatás volt. Amikor hosszabb tételekben adagolják a "művészetüket" azzal még úgy-ahogy tudok is azonosulni. A többit (hangzás, zsáner, satöbbi) a többiek már leírták.
Igazi múltidéző anyag. Vannak emlékezetes témák (Goat Vomit Nightmare például), meg olyanok is, amiket már ezerszer hallottunk. Egyrészt jár a pacsi, mert szinte egyedül hozta össze James McBain, de talán pont ez is a gond. Hiányzott egy külső fül, aki szólt volna, hogy "Bocs Haver, de ezt már eljátszották előtted páran!" Azt mondjuk a javára írom, hogy már a 2015-ös első EP-n is ezt a vonalat vitte. Az ilyenre mondom minden szívfájdalom nélkül, hogy iparosmunka, ami szívvel-lélekkel készült. Azt viszont nem egészen értem mit láthatott ebben a Peaceville Records.
Többször nekifutottam, nem hagy nyugodni, ráadásul mindig találok benne újdonságot is, ami valljuk be azon lemezek erénye, amik valami maradandót rejtenek. Persze ezt majd az idő eldöni. Elismerem, hogy ebben az értékelésben van szubjektivitás a személyes ismeretség okán, de ezek inkább a háttérinfók miatt fontosak.
Kín és fájdalom. Ez a két szó tökéletesen jellemzi. Mondjuk hallgatni is ilyen volt számomra.
Nekem az ilyen lemezek azok, amiket jó hallgatni, de igazság szerint ha nem találkoztunk volna sem lenne hiányérzetem. Korrekt, semmi több.
Értem a lelkesedést, mert ez valóban egy remek progos lemez, de ahogy korábban, úgy most sem tudunk megbarátkozni a bandával. Vannak jó témák, hangulat, minden, az értékeit is megtalálom, csak nem rezonálunk. Valamiért az albumról az A Peasant Shades Of Grey lemez jutott eszembe párhuzamként, és annak zsenialitásához mérten ez csak ennyi.
Nem kenyerem a régisulis death metal. Ebben érzem a minőséget meg a munkát is, de nekem hiányzik valami, emire felkapom a fejem, ami kiemelné a tömegből.
Ezzel a lemezzel is úgy vagyok, mint minden Ahab anyaggal, amit eddig hallottam. Érzem benne azt, ami miatt sokan nagyra értékelik a csapat művészetét. Nekem sajnos nem adja meg magát!
Nem átlagos. Van hangulata, de nem esik túlzásba. Azt hiszem, érdemes lesz közelebbi ismertségbe kerülni, bár alapvetően nem élem az ilyen tipusíú cuccokat.
A CLUE számomra a kezdetektől kedves. Bár az előző anyagukkal (Tryptichon) nem tudtam maradéktalanul megbarátkozni, bár tetszett, ez az új ismét a kedvencek élbolyába repítette a bandát. Némi szudjektív oka is van ennek, nem titok, de ha nem lennének ennyire erősek a dalok ez mit sem segítene.
Kb. ugyanazt érzem, mint a Sulfuric Cautery-nél. Azzal a különbséggel, hogy ez hosszabb volt a kelleténél.
Egy időutazás az album a '90-es évek elejére. Ha ez a lemez a doom/death, gót csapatok aranykorában jelenik meg, valószínűleg ma azok a csapatok akiket hivatkozási pontként emlegetnek pályatársaik lennének. Nem vagyok biztos abban, hogy feltétlenül az első vonalat erősítették volna, de a második ligában a vezető pozíciót biztosan megcsípték volna. Nekem mondjuk túl hosszúak a dalok, nem véletlenül működőképesebbek az olyanok, mint a Shervine vagy a záró The Ritual. A Farewell meg a Fallen viszont a hossza és az egyértelmű hatások ellenére is kiemelkedő.
A finn nyelv különlegessé teszi ezt a lemezt. Amúgy egy lendületes HC és metal hatásokat is tartalmazó apunk anyag, ami szerintem élőben tudna igazán hatásos lenni. Bevallom, így fárasztó volt. Szerencsére voltak emlékezetesebb pillanatok (pl. Musta sieni), nem húzták el sem a dalokat, sem a lemezt, ami nagy erény tud lenni.
Tökéletesen semmit nem adnak hozzá a stílushoz. Ugyanolyan unalmas és kiszámítható, mint egy Ossian lemez. Ha azt lehet ütni a rém gyenge megoldásai miatt, akkor ezt is.
Amiből merítkezik, amilyen legokat összerak, azoknak a 2/3-át nem annyira kedvelem. Egy stílusgyakorlatot többre tartok, mint az ilyen újításnak nem nevezhető egyveleget. Ez kicsit nekem olyan, mint a csokoládés, fokhagymás tökfőzelék. Külön-külön sem feltétlenül enném, de így egybe??
Leander lemez ez lényegében szintiszőnyeggel, harangokkal, kórusokkal, erőtlen, karcmentes károgással. Stadion és fesztivál metál sminkelt fiatalokkal a nézőtéren, akik rettentő szomorúak, mert kilátástalan a kamaszkoruk. Vérszegény ez az én hallójárataimnak.
Erőltetetten művészkedős, de önnön agóniáján kívül nem érzem, hogy bármilyen üzenetet is sikerülne interpretálnia. Háttérzaj egy szürke, ködös, szomorú napra. De akkor inkább Esoteric, vagy valami más, számomra is értelmezhető lélekpusztulat. Sajnos ez eléggé elment mellettem.
Olyan jó lenne hallani bármit, amit még nem hallottunk másik 20 lemezen. Eleve a melódiák és a halál találkozása nálam ritkán okoz izgalmat, de azért lehet ezt meggyőzőbben is játszani.
Kertet tervezek műszakilag és esztétikailag, amihez jól jött most ezt hallgatni. Régebben markánsabbak, tökösebbek voltak, de jól áll nekik ez a fajta - amúgy évek óta hozott - lebegősebb, hosszú autóutakra való érzelmi és hangulati tekergés. Egyben van ez az egész és én is osztom azt a véleményt, hogy indokolatlanul alulértékelt a banda.
Klasszikus halál fém. Örömmel játszák kedvenc zenéjüket, sokat tisztelegnek a nagy elődök előtt. Számomra nem elég furmányos én sajnos már szeretek az agyammal is zenét hallgatni és jó, ha meg kell dolgozni az élményért. Persze az instant élményekkel sincs nagy baj, csak kevesebb pont jár érte.
Járják a maguk útjukat, minden lemez más, de mégis mindig azonnal felismerhetőek. Nagyon vártam, mert tudtam, hogy a minőségből nem engednek akármilyen irányba is irányítják hajójukat a tengeren, vagy éppen a tenger alatt, mint most. Csodás harmóniák zenében és énekben, remek hangulat, szóval csak a szokásos varázslatos utazás. Egyetlen hibája, hogy túl sokat kellett várni az érkezésére.
Ha csak EP, akkor azt kell értékelni. Van az Owlnak egy 8 perces EP-je, de akkorát megy, mint másnál egy életmű. Igazából elég sűrű volt ez az anyag nekem ahhoz, hogy értelmezhetőbb legyen, mint pl a teljes albumos, rengeteg számos Sulfuric Cautery, ahol ha 10 mp-et hallottál, akkor hallottad a teljes lemezt. Mivel elég nagy keleti zenék fan vagyok, ezért a helyes metálba illesztés miatt engem elég könnyen megvettek. Kedvet is kaptam a korábbi anyagokban való megmerítkezéshez.
Kellemes hallgatni való, jó arányérzékük van a dalíráshoz, csak a katarzist hiányoltam. Ez a zene persze nem is a katarzisokról szól, vagyis okkal nem találtam. Magamtól ilyesmit nem hallgatok, de elismerem a teljesítményüket, mert igényes, átgondolt, kimunkált.
Amikor boymester évvégi listáján megláttam, akkor meghallgattam. Ahogy akkor, úgy most is értem a rajongást, csak azonosulni nem tudok vele. Számomra a RAW az zömmel igénytelenség (tudom klasszikus megközelítés), míg egy egészséges mocsok a hangzásban erény. A mértékletességet tudom kultiválni ebben a kérdésben. Disszonanciában bezzeg jöhet akármennyi, ha zenéről van szó. Szóval nekem ez a pincéből felszüremlő bekapcsolt porszívó hangzás a mellé társuló kecskebelezéssel nem adja ki valahogy.
Örömmel hallgattam, el tudott kapni ez a merengés. Megboldogult fiatal koromban a My Dying Bride és a hason szőrű alakulatok elég nagyot mentek, szóval van ebben a pontozásban egy erős nosztalgia faktor is, miért is tagadnám. Ettől függetlenül szerintem jól hozzák a korszellemet, még ha nulla hozzáadott értéket is sikerült felmutatni. A tiszta ének nem elég kifejező - mondjuk ki, kissé gyengécske, egysíkú.
Nem tudom megítélni, mert alapból viszolygok a punktól. Szép semlegesre pontozom ebből eredően.
A hangzásért nagy kár, egyébként brutális stíluslemez, ami vagy bejön, vagy nem.
Igazán letaglózó retró cucc, amit meghallgattam párszor, de nem érzem annyira kiemelkedőnek saját műfajában sem. Sok jó anyag jön ki és elveszett közöttük. A gitárjáték nagy erőssége ennek az anyagnak és a hangzás is tökéletes.
Maradok semleges...ami van, az a maga stílusában igényes és jól kivitelezett, csak nem ezt keresem a zenében. Plusz egy ponttal feljavítom, mert ha ilyen zene szólna a rádióból, annak is tudnék örülni:)
Hallom, hogy érdekes és számomra még hallgattatta is magát, de az "érdekesből" sosem kattant át az agyam a "jóra". Ez a mindennel szembe megyünk már csak azért is gondolkodásmód az ötleteket is hazavágja.
Teljesen átlagos melodeath pár jobb és innen-onnan ismerős témával. A hossz az valami borzalmas, ebből ki lehetett volna hozni egy jóval feszesebb 35-40 perces anyagot. Menet közben meghallgattam a bemutatkozásukat is, hogy metal szóljon a háttérben és azt vettem észre, hogy bár ott is akadtak problémák túljátszás terén (majd 50 percre nyúlik), az egy fokkal jobbra sikerült. A rövidebb dalok működnek, amint azonban 5 perc fölé emelkedünk, jönnek az üresjáratok.
A Riverside szerintem a prog metal élmezőnyébe tartozik, mégsem ismerik olyan sokan, mint illene. Ennek okaként azt tartom, hogy igazán az Anno Domini lemezzel alkottak nagyot, ami felhelyezte őket a "térképemre". Ettől függetlenül egy nagyon profi csapat, akiknek minden megmozdulását érdemes követnie annak, aki szeretne belazulni egy kellemes, első ligás prog rock lemezre. Van itt minden, amitől felcsillanhat egy rajongó szeme: finom, de talán inkább elegánsnak mondható ötletek, ugyanakkor befigyel a teljes műfaj, a múlt iránti tisztelet is (Hammond hangok például).
Ez egy nagyon erős old school death anyag, ami azért ha valaki alaposabban körülnéz, nagyon sokat talál. Ettől függetlenül nem bántanám őket. Kifejezetten tetszett, hogy nem akarják az egészet veszett tempóba folytani, inkább a feszes témák dominálnak.
Részletes leírás a kritikában. Ezúttal sem csalódtam bennük.
A rövidség nekem sem jött be, de pont azért, mert többet is elbírtam volna. Érdekes, hangulatos lemez amibe kifejezetten jól lett beépítve a népiesség, ezt pedig mindig külön is meg szoktam tapsolni. A kántálásoknak, ritualisztikus részeknek a keleti vonal ellenére nekem volt egy kis újkori Rotting Christ érzete.
Mivel más még nem tette meg, ezért nagyon megdicsérem a lemez borítóját, ami pont olyan szép és letisztult, mint maga a zene. Ez sem kifejezetten az én érdeklődési körömbe tartozik, de kellően profinak, dögösnek érzem ahhoz, hogy kevesebb pontot adjak rá. Ehhez az is hozzájárul, hogy az Intrinsicnek van saját hangulata.
Nem véletlenül került fel a 2022-es toplistámra. Részletek a kritikában.
A bőséges áthallások és hatások megjelenése mellett ez egy kifejezetten gondos kezekkel összerakott doom lemez. Annak idején meghallgattam párszor, aztán a feledésbe merült. Ettől függetlenül érdemes próbát tenni vele a lassú zenék kedvelőinek. Ami számomra a legnagyobb problémát jelenti, az a játékidő, amit hullámzó módon tudott kitölteni a csapat. A jó témákra bőven jut unalmasabb üresjárat.
Lehet, hogy valamikor nagyon régen egyéniségként jelentek meg és ezzel hatást gyakoroltak, de hogy 40 év alatt nem nagyon tudtak ezzel mit kezdeni, abban is biztos vagyok. Akadnak dögös szólók, néhány pofásabb téma, ami segíti a hallgatást, előre haladva pedig mintha jobb dalok is születtek volna, de egyszerűen nem találtam semmit, amit mások már ne játszottak volna le.
Uhh. Ez brutális! Húsz tételnyi goregrind sanzon az ohio-i Dayton-ban alkotó bandától. Hörögve okádó szerzemények sorjáznak iszonyatos sebességgel a húscafatok tengeréből. Jobb hangzással még több pontot adtam volna rá!
Ez mennyire jó már! Általában nem rajongok az egyszemélyes projektekért, de ez a "formáció" nagyon ott van a szeren! Profi minőségű black/thrash orgia! Maradandó élményt nyújtó album!
Rendkívül összetett muzsika! Az előző lemez nagyon tetszett, ezt még emésztgetni kell, de jó úton haladunk! Tetszik a változatos ének, a szimfonikus harmóniák és a progresszív beütés! A szövegek is rendben vannak. Néhány külföldi power, heavy, fantasy metal-t játszó zenekar angol nyelven megírt szövegei sokkalta bugyutábbak és sokszor nevetségesek. Kissé hosszúra sikeredett az album, lehet, hogy a kevesebb néha több!
Hallottam már jó doom lemezeket, ez semmiképpen sem tartozik közéjük. Talán annyi pozitívum írható a számlájára, hogy felfedezhetőek benne a hangszerek, és abszolút underground alkotással van dolgunk.
Néhány kiemelkedő pillanat mellett egy teljesen átlagos melo/death alkotás Olaszországból, bő 55 percbe "sűrítve". Rendkívüli dolognak kell történnie, hogy újra elővegyem.
Ez egy elgondolkodtató, hosszú utazás. A lemez hallgatásához totális nyugalom, ellazulás szükséges. Remek lemez, de nekem a zseniális SOEN képviselte vonal jobban fekszik!
Nagyon jó témákat felsorakoztató, old school death metal album a brit bandától. Közel áll hozzám az effajta muzsika!
Nagyon kifinomult, nagyon profi, de nem nekem szól. Sajnos nagyon ritka az a fajta doom zene, ami teljes mellszélességében eljut hozzám.
Én nem ismertem eddig a banda munkásságát, és őszintén bevallom, szívesen hallgattam volna többet is, mint két dal! Kérdésként merülhet fel, hogy egy cseh és szlovák tagokból álló formáció mennyire tud hiteles lenni ebben a témában? Minden esetre nekem tetszik!
Magyar pszichedelikus grunge. Tagadhatatlan a seattle-i stílusteremtő bandák hatása - a Nominosus című tétel például nagyon hajaz a Pearl Jam-re. Nem igazán az én stílusom, ettől függetlenül ez egy kiforrott, igényes lemez.
Ez egy igazán remek raw black underground lemez! Pontosan úgy szól, ahogyan szólnia kell egy pokoli mélységekből érkező zenének! Sok hatás fedezhető fel a dalokban, de azok teljesen egyedi módon kerültek tálalásra.
Egy izmos, érzelemgazdag, progos elemekkel megpakolt doom lemez a francia bandától, amely a stílusán belül az erősebb albumok közé sorolható. A borító nagyon tetszetős.
Sosem rajongtam a punk stílusért. Tudom, hogy vannak alapvetések a műfajon belül, de mellettem még a legjobb Exploited lemez is úgy robog el, mint a 08:20-as intercity. Bocs...
Az ilyen belsőségekkel átitatott bugyborékoló gore-grind zajongással legfeljebb önmagukat szórakoztatják. Csörömpölés a lehető legidegesítőbb fajtából.
Változatos és lelkes muzsika. Meglepődtem, mennyire élveztem. A spanyolviaszt nem találta fel, de a lemez nem csak stílusgyakorlat, van a fickónak puskapora.
A mai metal zenei trendek egyik legnépszerűbb és legjellemzőbb megközelítésével alkot a From the Sky. A metal hangszerelést, extrémitást szokás manapság a mainstream médiába illő dallamokkal, szövegekkel keverni. Ezért sokan hallgatnak ilyen rock/metal zenét azok között is, akik a média-barát pop zenéhez vannak szokva, mert megtalálják benne ugyanazokat a típusú kapaszkodókat. Számomra nincs különbség a között, hogy milyen eszközökkel adják elő a mainstream pop életérzést. Ha metalba ágyazták, akkor se tudom befogadni. Akinek bejön ez a műfaj, az minden bizonnyal jó lemeznek fogja tartani, mert a maga stílusában mindent jól csinál a zenekar, de egy undergroundhoz szokott fül éppen az ilyesmi elől menekül.
Rég hallottam ennyire alulinspirált szenvedést. Tessék ezt zeneiséggel is párosítani legközelebb, hogy a kínlódás elviselhető legyen.
A nagyon szép borító hosszas nézegetése maradandó élvezetet nyújt, amit a zenei tartalomról nem feltétlenül tudnék elmondani. Ötletekben nem túlságosan bővelkedő stílusgyakorlatot hallunk abból a tipikus svéd hangzásból, amelyet olyan jól ismerünk. Néhol egy-egy dalra/dalrészletre azért felkapja az ember a fejét (Nightfall, Ending Path), de összességében a lemez meglehetősen felejtős.
A Riverside munkásságát régóta követem, a Rapid Eye Movement (tudom, nagyon rég volt már) az egyik legkedvesebb CD-im között foglal helyet. Aztán az utóbbi évtized ?lightosodása? nem mindig vált be százszázalékosan. Bár a Love, Fear and the Time Machine lemezt én ajánlottam be 2015-ben és 8.5 pontot adtam rá, mégsem hallgattam negyedannyit sem, mint a korábbi lemezeket. És itt be kell vallanom töredelmesen, hogy a Wasteland-re alig emlékszem. Valamiért nem hallgattam, amióta megjelent. Azonban az új lemezt nagyon erősnek érzem. Az egyensúly a metalosabb és rockosabb (sőt poposabb) részek között tökéletes, minden ötlet markánsabb, határozottabb, mint legutóbbi emlékeim róluk, ami azonnal meggyőzött. Ereje teljében lévő csapatot mutat a korong, nagyon örülök neki!
Remek death metal anyag a Bolt Thrower nyomvonalán. Minden ízében kellemes hallgatnivaló. Akinek death metal csörgedezik az ereiben, az minden hangot a sajátjának fog érezni.
Itt továbbra sincs dilemma. Az Ahab ezen az albumon is megmutatja, mennyire sokrétű a doom metal, mi minden fér bele, és ezt olyan hangulattal, átéléssel és súllyal teszi, hogy az döbbenetes. Mindig olyan lemezre vágyom, amely teljesen kizökkent a valóságomból (Pl. egyik hallgatás alkalmával az orvoshoz gyalogoltam, de induláskor a füles feltétele valamilyen transzba ejthetett, mert csak a rendelőbe érve vettem észre, hogy küldőpapír, MR-vizsgálat eredmény, meg minden más otthon maradt, mivel egész úton az ?óceánon hánykolódtam?? Szóval, ez a lemez engem teljesen magával ragad). Az év albuma? Meglátjuk, mi jön még?
A 2013-as lemezüket nagyon sokat hallgattam akkortájt. Egy EP-re is emlékszem, hogy tetszett, de a 2020-as lemezekről nem tudok nyilatkozni, szerintem egyiket sem hallgattam meg; valahogy abbamaradt az ismeretségünk. Ez a két kissé ritualisztikus és szép szerzemény remek visszaútja a bandának hozzám.
Igényes metal lemez, dallamokkal, progresszív elemekkel, kellő súllyal és intenzitással, amikor arra szükség van. Ráadásul az énektémák is változatosak. Izgalmas megoldások színesítik a palettát, és nem ragaszkodnak skatulyákhoz. Kimondottan jót tesz az anyagnak a fémesebb megközelítés.
A Vat gëlénva!!! óta már jelent meg újabb nagylemez is. Érdekes, hogy nem a legújabb került be, bár közöttük mindössze pár hónap a különbség. Én is gyanúsan közelítek azokhoz az előadókhoz, akik túlságosan termékenyek, és bár többnyire fércmunkák jelennek meg tucattermelés idején, akadnak kivételek is. A Trhä esetében azért kirívó kivételről nem nagyon beszélnék (mások biztosan), mert bár a zenében időnként találok vérmes pillanatokat, nem csak sallangot, vagyis a csörömpölés mögött akadnak ötletek is, amelyek meg-megmutatkoznak, de kimondottan szeretni kell a műfajt, hogy ez így teljes egészében átjöjjön. A vokálnak nevezett recsegés nem segít a befogadáson, sőt, engem a dungeon synth elemek kimondottan idegesítettek.
Szeretem a műfajt, és a szóban forgó francia társaságot is szívesen hallgattam. A dallamos éneket én sem sorolnám a csapat erényei közé, de szégyenkezniük sem kell érte. A zene viszont annál meggyőzőbb. A hozzáállás komoly, az anyag súlyos, melankolikus, morózus. A dalok is inkább kiemelkednek, mint beleszürkülnek a hasonszőrű anyagok mezőnyébe, de van ebből is, abból is. A The Ritual remek lezárása a korongnak. Szimpatikus csapat.
Sosem rajongtam a punkért. A metalra gyakorolt hatásukat elismerem, és a punkos betétek szoktak is tetszeni metallemezeken, már amennyiben jó a kivitelezés és jók az ötletek, de ez a műfaj engem ma már nem sokkal kecsegtet. Sem a HC, sem a punk. Azonban annak, aki rajong az ilyesmiért, jó helyen jár, mert az történetesen nekem is lejön, hogy tökös galeri játssza a műfajt, nem kevés rutinnal és beleéléssel. Sőt, apró meglepetések is kiszűrhetők, például a Purkutuomio kezdő riffje vagy a Virta című dal.
Grindcore, ahol annak végletes extremitására való törekvés a fő cél szerintem, vagyis ezen belül is legyen a határ nehezebben befogadható oldalán. Onnantól meg a hallgató befogadási határán múlik, hogy még belefér-e vagy sem. Nálam ez most nem, a túl sok, túl rövid dal/téma nekem nem jön be, szerintem a grind extremitása és befogadhatósága a rövid, de kb 1-2 perc közötti dalokon/témákon múlik, ami ennél rövidebb - itt azért ez az album több mint fele - az nálam nem működik. És bele kell csempészni kis adag fogósságot, hogy élvethető legyen. Ezt itt most nekem nem tudták megoldani.
Valószínűleg én leszek az a túl konzervatív vagy épp túl "elemző" módon hallgató - lehet kisebbségben a hp-n - aki azon kevesebbek közé tartozik, akiknek nem tetszik az album. És nem a játékukkal, hangzásukkal, elődásmóddal van bajom, hanem egyszerűen a dalszerkezetekkel. Én itt alapvetően három stílust, thrash/black, heavy metal és speed metal hallok, de ezeket egy egy adott dalon belül - leszámítva a rövidebb dalokat - egymás után, szép sorban játsszák, változó hosszban, de kb 1-1.5-2 perceként változtatgatva, hogy épp mit is. Így pedig nekem nem áll össze, kifejezetten szeretem, bármelyik zsánerről legyen is szó, de ez így, összességében, nekem egy nagy "katyvasz"-t eredményez, mintha nem tudnák, mit is akarnak tulajdonképp, játszanak ezt is, azt is, és összerakják "daloknak", csak épp szerintem pont dalok nem lesznek... Tipp: kb mindenki szarja le nagy ívben, hogy én mit gondolok róla, mert lehet simán bejön sokaknak, többségnek...
Elsőként: zeneileg rendben van, ez és az előző album is, jól hangszerelt, igényesen előadott-összerakott, jól előadott dalok. Zeneileg ez természetesen metál. Sajnos nálam a szövegek tönkre vágják az egész produkciót, de nem kicsit, hanem nagyon. Szövegileg ez bizony pop, abból eredően, hogy populáris, abból eredően, hogy sajnos nem tudok rá jobb jelzőket írni minthogy végtelenül "egyszerűcske" szövegek (és itt nem arra gondolok, hogy miről szólnak a dalok.) Ebből a szempontból ez bizony nálam is pop, ilyen egyszerű, sablonos, és igen azt kell írjam jó pár helyen tömény giccsbe hajló szövegek manapság a bugyutábbnál-bugyutább kertévés giccsparádék előadóihoz passzolnának.
Ha létezne olyan kifejtős kérdés, ahol le kellene írni, mi is a Fémforgács oldal metálon belüli underground oldalának figyelemfelkeltésre irányuló szándéka, akkor ez az album annak típikus példája lehetne. Ez az underground alsóbb terepe, nehezen befogadható, de aki erre fogékony, az ezt érdeklődéssel, kíváncsisággal fogja hallgatni úgy, hogy fogja tudni kötni adott, meghatározott stílusbeli kedvenceihez. Van, ami nem tetszett benne - és szerencsés, hogy ez pont az album legrövidebb dala lett - és nem kevés helyen igen "kényelmetlen" volt hallgatni, mégis végig érdeklődéssel és élvezettel merültem bele. Minden egyéb meg totál szubjektív: én ahányszor hallgattam az Aranypolgár film képi világában, az első Cathedral album borítóján és a fóti Szent Márton templom rom környezetében éreztem magam... Jó ajánlat, maximális respect!!!
Létezik egy olyan, roppant izgalmas olvasmány, hogy "Magyar Élelmiszerkönyv". Ebbe példának okán - ezer dolog mellett - elolvasható, hogy paraméterek szerint - mértékegységek, %-ok stb. - mi alapján lehet valamit pl. virslinek, félkemény sajtnak, fejes mákos kalácsnak stb-stb-stb - nevezni és az alapján kitenni polcra. Ha lenne hasonló arra, hogy mi is az a svéd (*) dallamos death metál, akkor csak egy mesterséges intelligenciának ki kellene adni, hogy ezt az albumot "hallgassa" meg, írja le a paramétereit, és voila, kész is vagyunk. Egy szerencse van: én pont ezt a hangzást, előadást szeretem, szerintem jók a dalok - végig -, lehet, pont szerencsém volt, hogy eddig minden egyes alkalommal úgy hallgattam, hogy az egy órát "nettó" rá tudtam szánni, így még csak hosszúnak sem érzem. Igen, kb eddig minden mástól már elhangzott, felvételre került, az a jellkemző, hogy "változatosság", hát azt nem tudnám rámondani, ellenben viszont az olyan dalok, mint pl a Nightfall, nálam nagyon-nagyon bejön. Ultraröviden: nekem ez tetszik, nagyon. (* - jó, hogy ők épp taljánok, hát b+ az itt pont nem oszt, nem szoroz... :))
Ebben a stílusban ők a kedvenc bandám. Nem is kicsit vagyok elfogult velük, ez ugyanúgy 10 nálam mint a többi albumuk.
Én is ennyit tudnék hozzátenni, hogy imádom, ha egy jellegzetes hangzású olyan old school death metalt hallgathatok, ahol a közép/lassabb tempó dominál úgy, hogy azok nagyszerűek. Ez szerintem nemcsak BT kedvelőknek jöhet be, ez egy nagyon korrekt album.
Ahab-nál én nem tudok csak a zenéről kommentet írni, nálam ők az az eset, amikor a zenéjük és az, amire asszociálok érvényesül együttesen (pedig a számcímeken kívül még a dalszövegeket sem olvasom el.); jelen esetben ez a ...Verne.....Vörös-tenger....China Miéville háromszög... Meg pl olyanok jutnak eszembe, hogy sürgősen le kellene védetni egy Spongyabob Kockanadrág / Rick and Morty tematikákat felnőttfilmes animációba egybegyúró sorozatötletet, mielőtt valamelyik hollywoodi filmes köcsög előbb találja ki és lesz belőle multimilliomos....
Nem hozta meg a kedvem ahhoz, hogy teljes albumot meghallgassak tőlük, de ez valószínűleg amiatt van, mert eleve taszít a hindu/buddha mondanivaló, a zenei rész/hangszerek hangzása, így azon túl, hogy érdekesnek találom, más jó nem tudok hozzátenni. Rövidebben: lehet, hogy jól csinálják, csak nem nekem szól.
Azt tudnám írni, hogy az album minden egyes dala, külön, nekem nagyon tetszik, nagyon jó. Itthon nehéz lesz "leverni" ezt az év végi top 5 közül. Ami miatt 9, az az, hogy kicsit túl sok minden is van a dalokban, az album összképe nekem olyan, mintha egy soklemezes banda, összefoglaló válogatás albuma lenne, vagy máshogy: mind az előző album, mind az Ep-k, egyben, most még jobban tetszenek. De nem kérdés, hogy kiváló.
Van, aki érti és érzi, és van, aki nem...
Szép borító, korrekt dalok, egyértelmű hatások a death/doom vonalról, de hiányzik a szükséges plusz.
Máshogy fogalmazom meg a véleményem, mint ahogy eredetileg tettem. Szóval: szerintem ez az album inspiráló lehet minden induló/alakuló zenekar számára abból a szempontból, hogy a tágabb értelemben vett érvényesüléshez nem feltétlen szükséges energiákat fektetni dalok írásába, előadásába, mert a lehetőségek ma annyira szélesek, hogy bárminek megvan és meglehet a közönsége. Ami meg konkrétan az albumhoz tartozik: sok punk zenekart és albumot ismerek, annál kevesebbet hallgatok rendszeresen és kedvelek, de ennél szerintem csak jobbat lehet találni.
Hellripper talán a múltból táplálkozik, de nagyon nem vérszegény, amit csinál
Sajnos nagyon nem tudom élvezni, túlságosan finomkodós
Underwhelming produkció, vérszegény
Sajnos a HM-2-vel engem meg lehet venni kilóra, a zene nem annyira izgi viszont
Ez egy tök menő doom metal album, de szörnyű a borító
Vérszegény nu metal megtolt szintikkel
Cryptic, karcolnak a gitárok, és nagyon tetszik, hogy minden dal egy többtételes kis utazás
Jó gót doom metal
Fura a vokál
Simán benyomok egy ilyet bkv-n.
eddig is bírtam őket, de ez a bedisszeksönösödés nagyon jót tett nekik.
Nehéz jól megfogalmazni, de mondjuk úgy, a kivitelezés profi, a hangulat nem talált be nálam. És nem,. nem popzene.
Alapjáraton szeretem a hülyeséget, de ezt inkább lufinak érzem.
Én is szeretem a hm2-őt, de ennél eddig csak jobbakat hallottam a stílusban. Mondjuk ez a fajta vokál sem a kedvencem, de zeneileg siralmasan unalmas. Borító király.
Nagyon szép és okos zene. Nem szokott ilyen hangulatom lenni, szóval tuti nem fogom hallgatni, de nem tudok rá kevesebbet és nemi is akarok...
Megjelenése óta majd minden nap lejátszódik és egyre jobban tetszik. Az eddigi legízesebb anyaguk, pedig eddig sem voltak szarok.
Én a hörgölődős részeket jobb szeretem, de ez legyen ez a legnagyobb bajom.
Nekem ez elég sótlan volt.
Kellemes, de nem értek hozzá...
Pár hónapja találkoztam a turha (bocsánat, amióta megláttam a bandcampen, nem tudok mást látni bele :) ) lemezeivel és be is akartam ezt ajánlani. Csak aztán a nagy dömpingben elfelejtettem. Zseniálisan hangulatos raw black alkotás, a banyaének meg imádnivaló. Akad benne egy-két rész, ami megzökkenti hangulatot valamilyen betegesen vidámkodós irányba. Teljes elmebaj.
Érzem a 90-es őszök illatát.
Azon túl, hogy faszán el van játszva, nem hallok semmi érdekeset itt. De mondjuk ha punk, akkor nekem prosectura, régi auróra...
Mindenkinek vannak "perverziói". Egyesek grindcore "zenét" (számomra leginkább zajt) játszanak, mások pedig előszeretettel hallgatják. Váljék egészségükre, de én sosem fogok egyik táborba se tartozni! :)
Zeneileg bejövős, főleg a gitárjáték tetszik (ős-thrash/speed riffek, kiváló, többkörös szólók), viszont a vokál számomra túl egysíkú. Titkon bíztam benne, hogy a The Cursed Carrion Crown című dalban éneklő Marianne egy klasszikus, vagyis a szó eredeti értelmében vett énekesnő. De nem, sajnos ő is extrémen acsargott.
Én bírtam Tari Szabi előző zenekarát, a Miseriumot is. De az a banda sajnos két nagylemez után a földbe állt. Aki szereti a jobb híján progresszívnek titulált fémzenét, azoknak bátran ajánlom a Miserium albumait, amiket potom pénzért lehet CD-n beszerezni! A From the Sky bemutatkozó korongja, a két évvel ezelőtti Rex gyakorlatilag Szabi projektje volt, viszont az Antarktika már nem szólóban készült, hanem egy állandó zenekar szerveződött főhősünk köré. Egyelőre nem tudnék dönteni, hogy melyik lemezük tetszik jobban, tény, hogy ennek kell egy pár hallgatás, hogy a dalok jobban elkülönüljenek egymástól. A szövegekkel nekem nincs problémám, a nem megfelelő prozódia néha még itt is előjön, de az sem túl zavaró. Kíváncsi leszek a szakmai zsűri reakciójára majd, amikor előadják a A Dalban a lemez címadóját! Szerintem egy nagyon fogós, enyhén folkos (a la Kátai Tamás) nóta. És szerencsére nem ez az egyetlen erős szerzemény a korongon!
Vokális téren nem jön be és ezt sajnos a zenével sem tudják ellensúlyozni, mert az meg túl vérszegény. Ráadásul még a hangulata sem talált meg.
Túl hosszú, ellenben nem túl érdekfeszítő lemez ez. Bár nem vagyok megrögzött gitárszóló-párti, de ez esetben talán vitt volna egy kis színt az amúgy elég szürke szerzeményekbe egy-egy szépen felépített szóló. De itt, a stílusban megszokott melodikus díszítések mellett csak 1-2 dalban próbálkoztak meg szólókkal, azt meg inkább ne tették volna. A vokál is rém egysíkú és én még ennek a gitárhangzásnak sem vagyok a híve...
Úgy tűnik progresszív fronton erős lesz az idei év! A nemrég megjelent új Haken lemez, a Fauna sem piskóta! A Riverside albumáról pedig kifejtettem véleményemet egy kritika formájában.
A Bolt Throwert csak felületesen ismerem, de ahogy utánanéztem, a Memoriam eredetileg BT tribute zenekarnak készült. Karl Willetts nyugodtan nevezhető a Bolt Thrower hangjának, hisz egy kivételével a zenekar összes nagylemezén ő énekelt. További párhuzam a két csapat között, hogy a háborús tematikát is átmentették a legendás bandából a Memoriamba. És sajnos ez a téma sosem veszít aktualitásából, sőt, napjainkban túl aktuális. Jóféle, veretes halálfémet rejt a Rise to Power, de mivel az old school death metal sem tartozik a kedvenc stílusaim közé, ennél jobban nem tudok lelkesedni ezért a korongért.
Az utóbbi 1-2 évben elég sok Verne regényt olvastam, köszönhetően a gyűjteményes kiadásnak. Természetesen a The Coral Tombshoz inspirációs forrásként használt Nemo kapitány is köztük volt. A borító, a zene, és a hangulat olyan összhangban van a német csapatnál, ami ritkaságszámba megy. Sokan még mindig funeral doom metalnak titulálják őket, pedig kb. az első lemezükre húzható csak rá ez a skatulya, azóta jóval színesebb muzsikában utaznak. A ritmusszekció munkája, a gitárszólók, mind-mind élményszámba mennek. A hab a tortán (he-he!) pedig számomra Daniel, a korábbiaknál jóval nagyobb teret kapó és minőségibb tiszta/dallamos éneke.
Nem ismertem eddig ezt a bandát, így én nem bánom, hogy egy rövid EP jelenti számomra a "belépőt" a világukba. Hangulatos, egyedi muzsikát játszanak, ami valószínűleg tényleg hatásosabb egy 45-50 perces szeánsz formájában. De ízelítőként nekem jó volt ez a két dalos EP.
Az okos, igényes sampler-használatnak köszönhetően olyan rétegzett, dús hangzása van a lemeznek, hogy ha nem tudnám, hogy egy trió készítette, a sound alapján nem gondolnám. A grunge hatások némiképp visszaszorultak, ellenben többször metalos, néha szinte extrém metalos témák is felütik a fejüket. Némelyik dal kapcsán olyan érzésem van, hogy ilyesmi zenét játszana manapság a Born33-ból Cybornná avanzsált banda, ha fel nem oszlanak. A White Clown, annak is főleg a refrénje a Magic Syrupos Strong Deformityt idézi. Bár a ritmusszekcióra sem lehet egy rossz szavam sem, a showt véleményem szerint Péter viszi el, aki gitárosként és énekesként is remekel!
Az első szám felénél legszívesebben kikapcsoltam volna, de jól tettem, hogy végighallgattam a lemezt, mert egy idő után a fülem ráállt erre az általam amúgy nem igazán kvltivált (he-he!) hangzásra és a későbbiekben zeneileg is történtek tetszetős dolgok. De ettől még nem szerettem meg a black metal eme változatát. Ha fekete fém alapú zenére vágyom, mostanában a szokásosan erősre sikeredett új Enslaved albumot, a Heimdalt szoktam pörgetni.
Ez egy erős zsánerlemez. Nyilván újdonságot nem hallunk itt, de a hangulat megkapó, a dalok erősek. Zenei és vokális szempontból is minőségi. A francia nyelv narrációs/spoken wordös felbukkanása is tetszik, mivel kis mértékben fordul elő, így fűszerként szolgál.
Szóval ez a punk? Sosem hallgattam vegytiszta punk zenét, már ha létezik olyan egyáltalán. Ez sem az, hisz vannak itt HC, meg metalos elemek is bőven, illetve a hangszereket is jobban kezelik, mint ahogy a sztereotípia tartja a punk zenészekről. A vokál nekem túl egysíkú, de legalább rövid a lemez. Igaz, a dalok esetében sokszor az volt az érzésem, hogy az átlag másfél perces hosszok megakadályozzák egyes szerzemények kibontakozását.
Elég jó hatásvadász előadás. A stílusnak megfelelő zenei sokkhatás garantált, s el is várt, de az értelmezhetetlen öklendezésért fekete pont járt, de csak azért. :) Az album hangzása néhol igen komolyan feladja a pontot, de valljuk be, nem megoldhatatlan feladat. Csak beavatottaknak. :)
Van itt aztán minden, mint a bvcsúba. Jól adagolt thrash/black/heavy orgia ez, semmi több. Na de milyen?! Tvti az összes feslett pornósztár megfordvlt már ott. Ráadásvl rendesen kihallani, hogy McBain bácsi az anyatejjel szívta magába a pokol kénköves leheletét. Nem tisztem hinni benne, de mintha Jon Nödtveidt mester valahol ott lapvlna az elhangzott hangok, sorok között. :) - Imádni való szólói vannak. (No de amit a műről tvdni kell?! Rohadjon meg, qrvajó! :D)
Sajnos nagyon rossz szokásom - s ezért szörnyen röstellem is magam - hogy elvből rosszallóan állok ahhoz ami magyar, de legalább is magasabbak az elvárások iránta. Mea culpa... A számomra eleddig ismeretlen előadó (Most már zenekar?!) muzsikája furcsa egyvelegét leginkább a Leander (Véletlen?), a "Kátai-művek", a Kamelot, Epica zenekarnevekkel tudnám leírni a leglátványosabban. Ha Szabi angolul adná elő a dalokat talán másabb lenne a nóták dinamikája, ami persze a nóták komplexitását tekintve nem hiba vagy pozitívum. Stílusában remek munka kortól, beállítottságtól függetlenül. Kár lenne elveszni, szóval kívánok (a most már ) zenekarnak sok sikert, s tessék külföldre is kacsintani. Imádom a szólókat. (Sajnos mostanában nagyon kevéssel találkozik az ember.) - Azért nekem még gyakorolni kell ezt a stílust: esztrém szimfónikus metál. :) - A német-holland piacon ezt zabálnák, én kevés vagyok ehhez. - A stílus rajongói azonnal kezdjenek hozzá, a kezdők meg tényleg kezdjék ilyennel a hosszú évekig tartó, Zenével kikövezett életüket. (Az, hogy rádióbarát?! Inkább ilyet autóvezetés közben.) - Már kétszeri hallgatás után dúdolható.
Tökéletes megoldás egy-egy Nietzsche, vagy más filozofikus könyv lapozgatása közben. Engedteti magát az emberi belsőt lenyugtatni, hogy majdan a lecsendesedett, mélyen hibernált állapotából tépje ki a maga eszközeivel a védtelen lélek fájdalmát. Nem egyszerű - olykor nehéz is zeneinek mondani - de kellő odafigyeléssel, s nem kevés beletörődéssel ez akár sikerülhet is. - Kezdők csak saját felelőségre...
Igazából az egész olyan, mintha az Amon Amarth-ot egy durva HM-2-es szűrőn engednék át. Az előzetes anyagok alapján valami Dismember, Entombed, Grave dologra gondoltam - mert feltűnik itt az is - de inkább egy melódiás halálfém amit végeredményként kapunk. Döntsön ki-ki ínyére, "újszülötteknek" ajánlható muzsika ez és stílushívőknek. Márpedig vérfrissítésre szükség van. :)
Valamikor januárban hallgattam ronggyá boymester cikkének olvasása közben. Véleményem azóta sem változott. :)
Tételesen nem a hossza alapján értékelek most. :D - Igazából az egész olyannak hat, mint amikor a Mgła-t vagy a Batushka-t összegyúrjuk a távol-keleti kultúrával... Mire nincs idejük a srácoknak?! Bár az bánt, hogy egy qrva teát se tudtam meginni, amire végigmegy az Ep'. :D - Erősen el kellene gondolkozni azon, hogy mi kerüljön be, bár... Akkor egy grind, punk "egészestés" album bekerülése is megkérdőjeleződik. Szóval jól van ez így. :) Amúgy köszi az ajánlónak, de most közel egy félbeszakított aktus közeli állapotba kerültem. :P - Ajánlott kislemez, s bepótlandó albumok akik szeretik a hosszú utazásokat.
Igazából az ilyen minőségű modernizált grunge zenével - vagyis inkább pszichedelikus grunge-al - nem lehet félrelőni. Valahol sorra idézi a seatle-i klasszikusokat, ami elég jó alapot kínál. A marha jól eltalált grooveve-ok pedig a vállukon elviszik a teljes produkciót. - Igazából csöpöghetne a rádióból ez a zenei is, nem haragudnék a zenei főszerkesztőre. :) - Már a White Clown riffjei kilóra megvettek... Mintha Down - nem vicc - utalások is bekerültek volna, talán nemhiába. :D
Pff... Nem akarom megfejteni, de nekem leginkább ez egy Impaled Nazarene és C.O.F. szerelemgyermekének abszolválható raw black, de lehet csak egy Impaled Northern Moonforrest formációnak tekinthető formáció... Mindenesetre nálam működik. Még nem tudom, hogy ez csak poén vagy vérkomoly. Stílusában ez legalább olyan ismereteket s toleranciát kíván, mint a kör két nagyja, a SULFURIC CAUTERY és a CULT OF FIRE. - Lesznek akiknek ez nagyon be fog találni, mások pedig a poklon túlra is kívánhatják.
Amolyan doomos, gótos, progresszív, franciás manifesztum, amitől az ember legnagyobb magányában, a külvilágtól egy teljesen elzárt besötétített szobában vágná fel az ereit a kedvenc karosszékben. Már az albumnyító is felteszi az i-re a kellő alaphangulatot az arra kevésbé edzettek lelkiállapotában. - Hirtelen eszembe jutnak a My Dying Bride, Paradise Lost féle szólamok, de azoktól teljes más szájízzel megjelenő formában. Akik mindezek ellenére pálcát törtek a stílus mellett, bizonyosan ronggyá fogják hallgatni az albumot, hiszen a lemez egyik fénypontja maga a Farewell dalocska. - Csak maga elviszi a hátán az egész lemezt, már-már tökéletes alkotás, megfelelően ajánlott nótahosszal. :)
Hamisíthatatlan punk az ezertó országából, s kb. ehhez fogható mentalitással is. - Szerencsére nem a neo-punk féle amerikai műanyag punk képviselőivel van dolgunk, hanem az igazi maradék tököslegényekkel. A '80-as években termedt zenekar teljes munkásságát sajna nem ismerem, de visszatérő név a szomszédidegesítő kategóriában. Enyhe d-beat (mi más) jelen van, de hát ez a zenekar a gyökerekből táplálkozik, s ráadásul milyen jól. A zsigerből való beleszarunk érzés itt pedig nem csak patina. A stílus iránt érdeklődőknek ez olyan, mintha forró zsírral kenegetnék. - Az eleje kicsit rozsdásan indul, de utána elkap a cséplőgép. :)
Ha meg kéne neveznem a Sulfuric Cautery műfaját, akkor valszeg azt mondanám, hogy egy ez vegytiszta SNAREGRIND album. Persze van benne, öklendezés, röfögés, bugyborékolás, még valami gitár is, amikor éppen nem bassza agyon őket a minden fölé rendelt pergődob, ami amúgy az album 90%-ra jellemző. Hogy miért is kapnak akkor ennyire "magas" pontot, amikor nem csináltak mást, csak beköltöztek a hallójártomba, telehányták, ráhugyoztak, meghemperegtek benne, majd angolosan távoztak? Mert végig vigyorognom kellett az album hallgatása alatt, annyira szürreálisan türhő az egész. :D
Megpróbálok teljesen objektíven ítéletet alkotni az albumról, mert alapjában véve szerintem műfaján belül nem beszélhetünk egy rossz anyagról, csak annyira távol áll tőlem ez a fajta stílus és megközelítés, hogy csak na. Egyrészt technikailag szerintem korrekt lemez az Antarktika, ráadásul jó belépő lehet a zsánerbe a félénk, ismerkedő kis metalarcocskáknak, akiket valamiért elkerültek a stílus meghatározó formációi. Másrészt viszont egyértelműek gyengeségek is: a játékidő baromi hosszú, és annyira egy kaptafára alkották meg a legtöbb számot, hogy a végére teljesen egybefolyik és egysíkúvá válik, ebből egy bő 35 perc untig elég lett volna. Emellett pedig -és ez rengeteg magyar dalszöveggel operáló banda gyengesége- a szövegek valahogy azt érzést ébresztik bennem, mikor a szívfájdalommal küzdő diák próbálja kiírni magából minden bánatát és érzelmét, a maga kis egyszerű költészeti eszközeivel. Egymás után dobált sablonos sorok és rímképek, amikből hiányzik az igazán mélyről fakadó, természetesen módon kirobbanó lírai megközelítés, ami már első blikkre szembeötlik az odafigyelő hallgatóságnak, és ami mondjuk megkülönböztet egy Kátai-féle szöveget ettől, amit itt kapunk.
Szeretem a funeral doomot, bizonyos mértékéig a noise beépítésével sincs gondom, ahogy a black metal elemekkel sem, de itt valami nagyon félrement szerintem. Egy funeral doom alapokon nyugvó album - függetlenül az egyéb behatásoktól és extra komponensektől - legyen masszív, legyen súlyos, nyomjon agyon, hengereljen le, érezzem benne az erőt és a kolosszalitást. A Dr???pen egyedül hangulatban hozta az elvárható szintet, minden másban szerintem egyszerűen gyenge és alulteljesít. Nem volt egy kifejezetten rossz élmény hallgatni, és értem én, hogy direkt ebbe a kaotikus, silány és beleszarós irányba akartak elmenni, de ez számomra szembe megy azzal a szellemiséggel, amit egy ilyen műfajban fogant lemeznek képviselnie kellene. Nem lesz visszatérő vendég.
Én a Wasteland albummal ismertem meg a zenekart, ami először nem ütött akkorát, de idővel kegyetlenül beleszerettem a lemezbe, így elkezdtem visszafejteni a Riverside teljes munkásságát. Visszatekintve a komplett diszkográfiára, egyértelmű a zenekar irányvonala és fejlődése, aminek talán az ID.Entity ha nem is a zenitje, de nagyon-nagyon közel áll hozzá. Mariusz vokálja még mindig borzongatóan zseniális, de igazából az összes tag játéka felér egy csodával. Nem is koptatom a billentyűzetet, olvassátok el oldboy ismertetőjét, majd adjátok át magatokat a Riverside nyújtotta élvezetnek, amiben bőven belefér a gúny, irónia, de még a humor is (ld. Big Tech Brother intro)! A Wasteland melankolikus, búval színültig töltött hangulata után számomra igazi felüdülés a jelen anyag. Sokat fog még pörögni.
Abszolút nem ismertem a formációt, így nagy meglepetésként ért, hogy ennyire igényes és színes legyen egy viszonylag földalatti magyar banda. Hatalmas pozitív csalódás az album. Össze sem tudom számolni, hány műfajt építettek bele az Intrinsic zenéjébe úgy, hogy koherens és élvezetes maradjon az album végéig. Tetszett a samplerek használata, a keveréssel sincs nagy gondom, az album hossza is megfelelő. Egyedül az énekkel nem voltam itt-ott kibékülve, illetve az "egyszerűbb" hard rockos irányba elmozgó témákon el tudtam unni magam, de ezek az apróbb gikszerek simán betudhatók az én ízlésemmel való összeférhetetlenséggel. Objektíven pontozva ez egy erős anyag, amire büszkék lehetünk. A "Solidification" elhelyezése az album közepére zseniális húzás, remekül felrázza a hallgatót.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 486. 487. 488. 489. 490. 491. 492. 493. ... 502. Full screen Vertikális nézet
2023. március 31.
9000Sanyi BlackZone boymester dimmurtal farrrkas kopi makadamiadio mike666 oldboy 69Nostromo79 Weide ∑:
1. BlackZone
Ahab
The Coral Tombs
9.5 7 9.5 9 6.5 10 9 7.5 9 9 9   8.6
2. oldboy
Riverside
ID.Entity
8 7.5 8.5 9 7 9 10 6 8 9.5   9 8.3
3. 9000Sanyi
CLUE
Intrinsic
10 9 8 8 7 8 9 5 7 9 8 7.5 8
4.
Lux Incerta
Dark Odyssey
9 7.5 7.5 8 7.5 7.5 6.5 7.5 8 8 8   7.7
5.
Memoriam
Rise to Power
6 6.5 8 8.5 8.5 8 8 6 10 7     7.7
6.
Hellripper
Warlocks Grim & Withered Hags
6 6.5 6 7 9.5 7.5 5 8.5 10 7 9   7.3
7.
Cult of Fire
Om Kali Maha Kali (EP)
7 7.5 7.5 7 7.5 8 5 6.5 5 7 9   6.8
8.
Trhä
Vat gëlénva?!?!?!
5 4 6.5 10 8.5 5 4 8 9.5 5 9   6.6
9.
From the Sky
Antarktika
7 8 6 6 8 5 5 2 7 8 8.5 6 6.2
10. 69Nostromo79
Ontborg
Following the Steps of Damnati...
6.5 6.5 6 6 7 6 8 6.5 4 4 8   6.1
11.
Gribberiket
Dr???pen
7 6 5 5 5.5 4 7.5 5 5 4 7 4 5.4
12. kopi
Terveet Kädet
Kaikki kaikkia vastaan
5 7 5 6 5 6.5 2 6 5 6 9   5.4
13. boymester
Sulfuric Cautery
Suffocating Feats of Dehumaniz...
3 4 4 6 7 2 3 7 7 2 7 5.5 4.5
∑:
6.2 6.7 6.7 7.3 7.3 6.7 6.3 6.3 7.3 6.6 8.3 6.4 6.8
Riverside - Wasteland (2018)
Kritika, oldboy @ 2018. november 24., szombat, 11:30
Clue - Triptychon 'EP (2018)
Kritika, Armand @ 2018. október 3., szerda, 18:25
Revelations Of Rain - Akrasia (2016)
Kritika, boymester @ 2016. október 26., szerda, 20:10
X. Nightbreed - Ecsegfalva, 2016. 07. 09.
Koncertbeszámoló, 9000Sanyi @ 2016. augusztus 10., szerda, 10:56
Interjú Kiss Petivel
Interjú, 9000Sanyi @ 2016. július 5., kedd, 19:58
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.037 seconds to render