Tagadhatatlan, hogy megkerülhetetlen banda a black metalban és hozzák is azt, amit tőlük vár az ember.
Rendkívül profi, a hangzást külön kiemelve (ahogy néztem a hangmérnököt, Jens Bogren rengeteg bandával dolgozott/dolgozik együtt). De nekem jobban tetszett volna, ha több benne a durvulás és kevesebb az elvont/művészi rész.
Valóban kellemes hallgatnivaló, nagyon is. Maradhatott volna minden szám 3-4 perc környékén, az a két több mint 5 perces is, ezt leszámítva nem tudok belekötni, szeretem az ilyesmit. Jó a hangzás, a hangja is tetszik, valamint meghozta a kedvem a banda előző két lemezéhez is.
Az Entombed ezt már sokkalta jobban eljátszotta, de a közepesnél jobb iparosmunka (én is ezt a szót tudnám legjobban használni rá).
Maradjunk annyiban, hogy a tradicionális/epikus doom metal jobban bejön (mint például a két körrel korábban beajánlott Wheel).
Elment egynek, nem volt annyira rossz, de jó sem. Olyan tipikus közepes kategória. A hangzás néhol zajosabb, mint kellene, de nem vészes.
Lásd: kritika/ajánló!
Vannak rajta egész jó dalok, dallamok, mint például a harmadik és ötödik számban, de a hangszeres teljesítmény lehetne jobb és a vokál olykor borzasztó. De kétségtelen, hogy van egyfajta hangulata ennek is.
Teljesen jó lemez a maga stílusában. Pörgős, dallamos, a hölgy hangja sem rossz (akin a három klipet megnézve nem igazán azt láttam, hogy unná ezt az egészet), kicsit emlékeztet Marta Gabrielre, a hangszeresek pedig kitűnő munkát végeznek (a szólógitáros csajszi előtt tényleg le a kalappal). A Judas Priest alapvetésének elég jó fel/átdolgozásáért (Night Crawler) jár a plusz.
Nem igazán ismerem a Rotting Christot, így ahhoz nem tudom viszonyítani, de ez a lemez tetszett. Engem nem untatott, így elsőre egész jó volt.