Ez valamivel értékelhetőbb, mint a FilthxCollins, de csak valamivel. Ettől függetlenül továbbra sem látom értelmét.
Lásd, kritika.
Egyrészt, ugyanazt el tudom róla mondani, mint az előző körben beajánlott DeathEpoch-ról, másrészt, itt is vannak értékelhető zenei részek (mint az Akhlysban, sőt, még dallamok, melódiák is), a vokál azonban szintén elviselhetetlen, a hangzás sem annyira pocsék mindent egybevetve (a dob az az). Én továbbra sem értem, hogy valakinek miért van ennyire feltűnési viszketegsége, hogy 6-10 bandát is alapít, és felváltva adja ki a dolgokat az ugyanolyan stílusokat/védjegyeket magán hordozó bandáival (ami többnyire egyszemélyes, de jelen esetben is van olyan banda, ahol teljes zenekar van). Ja igen, ez a Metal Archives-on EP-nek van feltüntetve, és majdnem 40 perces...akkor mi várható a sorlemeztől...komédia. Az pedig külön vicc kategória, hogy ez a maga műfajában jobb (lenne), mint az AC/DC a maga műfajában...
Alig vártam már, hogy vége legyen. Gyakorlatilag az elejétől a végéig ugyanaz szól, hol jobban, hol kevésbé darálva. Kicsit unalmas már ez a sok egy kaptafára menő sablonos death metal, a Kataklysm valamivel üdítőbb és változatosabb.
Egész tűrhető death metal lemez, az első 3 szám után azt hittem, számomra unalomba fog fulladni, de nem így történt. Viszonylag változatosak a számok és van egy-két kifejezetten odabaszós nóta (például a Salvation vagy a Slayer feldolgozások). Jó a hangzás, a borítóról inkább ne beszéljünk.
Vannak benne jó részek, de nagyon messze áll ez a 10 ponttól, meg attól, hogy egy tökéletes lemez legyen. Ám legalább nem egy újabb unalmas (annyira) album, de (modern(ebb)) black metalban vannak ettől jóval jobbak (akár körökkel ezelőtt beajánlva is voltak már). Update: a vokál hosszú távon elviselhetetlen, ezek szerint tegnap nem hallgattam elég hangosan ahhoz, hogy ez kijöjjön (ami igaz is).
Alig vártam már, hogy vége legyen. A zenei része minősíthetetlen, értékelhetetlen, ez számomra nem egységes album, zene, hanem poénkodás, "el vagyok magamnak, játszok valamit, aztán hátha valami hülyének majd szintén tetszeni fog" attitűd. Az énekben viszont itt-ott valóban vannak értékelhető részek és egy egyedi(es) hangulatvilág. De ettől még nem lesz egybenézve jó, a Bird Animal és a Mock She számok második fele hihetetlen, én nem is értem, hogy ott mit gondoltak...valakinek lehet, hogy ez a nagy ötletesség meg újítás a zenében vagy éppen az egyediség/változatosság --> leginkább annak, akinek gondok vannak a fülével.
Olyasmi, mint a Disparaged. Emlékszem, viszonylag régen az MTV Headbanger's Ballban láttuk a csodálatos The Awakener klipjét (ami ide is be lett linkelve), már ott és akkor feltűnt, hogy ez az énekes faszi nem lehet teljesen normális, amikor felakadó szemmel üvöltötte/visította végig a szám bizonyos részeit (mert nem végig hörög). Kemény volt, azt biztos, aztán megnéztem tőle egy interjút, amiben elmeséli, hogy miért is lépett ki a bandából, na, hát ott is lehetett látni, hogy nincs vele minden rendben. Szerintem nem véletlen, hogy azóta sincs semmilyen bandája (legalábbis a Metal Archives szerint). Azóta valóban változott a banda zenéje, igaz, sokat nem hallgattam még úgy en block tőlük. Jó zenészek, megy a darálás, a melodikusabb számokkal párhuzamosan, de számomra is Maurizio Ex Deo csapata sokkalta izgalmasabb (bár, ott is a harmadik, The Immortal Wars lemez már nem tudta megközelíteni a zseniális első kettőt, érdekes, hogy ott nekem eddig a második, Caligvla jön be a legjobban).
Kétség kívül van egy egyedi hangulata és vannak benne egész jó zenei részek. Viszont, kicsit/nagyon kezdem már unni a világfájdalom ily mértékű megjelenését. A másik a játékidő...valami iszonytatóan hosszú ez a 65 perc ebből. Egy idő után már az ember életkedve is elmegy. Én nem erre vágyom, hanem, hogy szórakoztasson egy zene. Ez nem, hogy kiragadna a hétköznapok faszságaiból, hanem épp ellenkezőleg...
Egyáltalán nem rossz zene, de számomra kb. egyenlő arányban vannak a lemezen az odabaszós és a töltelék(ebb) számok. Az utolsó szám tetszett nekem a legjobban (meg még az első, második), de a legjobb az egyértelműen az utolsó. Ha ilyenből lenne több, sokkalta jobb album is lehetne.
Tökéletes játékidő, brutális témák, s igazi grind/PV/death/HC stb. vokál. :D - Ha instant szórakozásra vágysz, tökéletes album. Futáshoz kevésbé, kettllebelezéshez inkább ajánlott. :) - Én azért még hosszabb témákat is el tudtam volna képzelni... Grind!!!
Ha Brian Johnson orgánumát nem számolom, akkor ez kellemes kis album. :) - Igaz, a hangzás semmit sem változott, de ez a zenekar sohasem az innovációjáról volt híres. Ráadásul közel 50 éve ugyanazzal a hangzással slágereket gyártani sem egyszerű. :) Nyugis rock album ez, semmi több. - Az a furcsa, hogy pl. Angust Young ugyan olyan erősítőn játszik, mint teszem azt a Cannibal Corpse. - Csak ők feltekerték azon a fránya csöves Marshall-on a gain-t. :D - Nyugi rock joyrideokhoz. :)
Valami furcsa perverzió révén nekem egy Burzum és Cradle Of Filth - még a Dusk and Her Embrace korszakból - turmix jut eszembe a zenéről. :) Nem világmegváltó, s nem is akar az lenni. Amolyan stílusgyakorlós garázs black, de meglehetősen embert próbáló hangzással. - Akinek van egy kis stiklije tuti jól fog rajta szórakozni, mert komolyan azért nem kell venni. :) - Trve arcoknál vélhetőleg kinyílik a bicska. :)
A death/thrash riffek és a szóló részek elég változatosak, de amikor a vokál belép, az egész olyan, mint egy keménymagos felnőttfilm, érzelem nélkül mindent bele... Igaz is, Adrie Kloosterwaard-al régóta nem vagyunk barátok. :D Az egysíkú, fantáziátlan hörgése - vagy mi - bizonyíték arra, hogy miként kell hazavágni egy jól összerakott halál fém albumot. Csak fanatikusoknak, de nekik nagyon. :) - Monty Pyton előtt való tisztelgés a Voracious Scourge bevezetőjében?! :D No, kap még egy fél pontot a poénért. :D
Modern hangzású death metal. Egy hetest megér. Nem jó, de nem is tragikus.
S igen, nem számoltam rá, hogy ilyen minőségű ABM-t fogok valaha is hallgatni, erre tessék. Habár az ambiment részek még fel-felbukkannak, olyan intenzitású BM-et kapunk a nyakunkba, hogy a fal adja a másikat. Ha nem is kötelező, erősen ajánlott. :) - Kezdők tuti padlót fognak vele, de hát valahol el kell kezdeni. :D - Köszönet az ajánlónak. :)
Buzz Osborne lelkivilágát nem egyszerű befogadni, de szerencsére nem kell megérteni, csak elfogadni. Az már csak egy kis plusz, hogy épp' Trevor Dunn vendégszerepel az albumon. Micsoda basszus - vagyis inkább nagybőgő kezelés... - A legjobban sikerült riffjeim is mind akusztikus gitáron születnek. (No persze szigorúan megerőszakolva a hangszert egy C, drop B, B hangolással. :D) - Visszatérve, az arra nyitott közönség zabálni fogja az albumot. Kicsit azért személyesebb, mint a Melvins munkássága. :)
Ez a zenekar azóta hallgathatatlan, mióta Maurizio Iacono átvette Sylvain Houde szerepét... Igazi B-kategóriás fesztivál zenekar. Valószínűleg a Temple of Knowledge mélysége óta sikerült mindent kiírni magukból. - Na jó, a hangzásuk azért anno elég jó volt a cirka 18 évvel ezelőtti Shadow & Dust albumon. :)
Doom/Post-Metal rajongók tuti zabálni fogják. - Sokkal sötétebb is, mint a Sólstafir... Ha már valami kapaszkodót szeretnétek keresni. :)
A svájci The Erkonauts legénységét semmiféleképpen sem nevezném átlagosnak. Sőt! Ráadásul kellően progresszív és innovatív is mindazok ellenére, hogy hangzásában teljes értékű elemként használja fel a vintage hangzásvilágot. S teszi mindezt a metál, rock, punk és progresszív elemek keverésével. Erősen ajánlott hallgatnivaló. - Most az ajánlónak írjak be egy piros pontot? :)
Az elején még tetszett, de a végére kicsit elszürkül És egyre több az ismétlés is
Talán ez az első AC/DC lemez amit végighallgattam, nem lettem célközönség. Nekem így is olyan minden dal, mintha mindet többször is hallottam volna.
Mintha a lemez vége felé egyre sz@rabbá válna a hangzás. Egy-egy téma végtelen számú ismétlésével lehet hosszabbítani a játékidőt de minek.
Jó kis lemez, de semmi kiemelkedőt nem hallottam benne
Nekem ez tetszik. Kellően változatos, és ami fontos ,hogy a vokál is jó.
Baromi intenzív de egy idő után inkább fárasztó. A dobos előtt mindenesetre le a kalappal!
Baromira untam. Eleinte azt hittem tetszeni fog, de nagyon hamar leült, alig vártam, hogy vége legyen már végre. A borító pedig egyszerűen minősíthetetlen. (Nekem a képi világ is fontos).
Valamiért soha nem érdekelt, ez sem hozott lázba.
Több esélyt is kapott, de nem tudott elkapni a hangulata talán csak néhány pillanatra. Az epic doom továbbra sem nekem szól.
Nekem legjobban a lemez lüktetése tetszik. Az első számmal magasra tették a lécet, és mitagadás nem mindig sikerül megugrani a folytatásban, de azért ez távolról sem egy egyszámos lemez.
Vehemens és lüktető. Falbontáshoz, edzéshez szerintem jó lehet, amikor magas az adrenalin a vérben. Nem hiszem, hogy lejátszóra kerül ennek ellenére.
A lemez körül kialakult vita azon oldalán állok, aki ha le nem is köpi a lemezt, azért nem adok pontot, vagy tudom éppenséggel tisztelni őket, mert még nem haltak meg. Ötlettelenség évtizedek óta. Egy Ossian szintjén vannak ilyen téren. Ez nem az a zenei minimalizmus, amire elismerően tudok csettinteni. Ez tömegtermék, tömegízlésnek, amitől én a magam részéről távol tartom magam, mivel a végtelen középszerűség sose szórakoztatott.
Muhaha...
Pont semmit nem hallok, ami kiemelné bármilyen mezőnyből. Sehol egy érdekes, vagy értékes elem, csak a szokásos megoldások. Hangszeres tudásra meg nem osztogatok pontot.
Ha egy kis mocskot rádobnak a hangzásra és nem ennyire ipari, akkor jobb lett volna. Hangulatot kelteni nem sikerült, így meg csak megy, megy, de érzelmileg sok vizet nem zavar.
Naas Alcameth zeneiségét, látásmódját és elkötelezettségét igen nagyra értékelem. Nem minden alkotása tökéletes, ahogy ez sem, de az év egyik kellemes meglepetése. Az Aoratos '19-ben egy 10 pontos lemez volt, ez most kicsit alatta van.
Nem én vagyok a célközönség. Elvont, akár még érdekes is lehetne, de nem egy frekvencián rezgünk, ezért adok egy semlegeset. Búgott a fejem a végére a hangzástól.
Ha Kataklysm, akkor Temple. Az akkori zene és Sylvain Houde hangja számomra a '90-es években adta azt az extrém, őrült, kompromisszumot nem ismerő egyveleget, ahol már a hangzás is teret adott nekik és ami bizony felemelte őket valahova, hogy aztán onnan olyan mélyre zuhanjanak, mint ez a mostani produktum is. Ez már semmi más, csak pénzkeresés, megélhetési gonoszkodás. Bezzeg a Temple...
Talán mintha fejlődtek volna kicsit az előzőhöz képest, de mivel azt sem hallgattam rongyosra, mert nekem ez a fajta merengés nem igazán jött be, így csak haloványak az emlékeim. Legyen ez is annyi, mint az előző volt.
Ez itt próbál valamilyen lenni, ám a nagy igyekezetben Eroen véleményén vagyok, hogy nem áll össze. Nagyon szoktam szeretni, ha minden hangszer ilyen szépen, arányosan szól és a basszus is milyen szépen röfög már (talán túlságosan is?), de aztán mégis kilóg a lóláb, csak tudatlanságom miatt nem tudok rámutatni, hogy miért, mert ahhoz már mélyebb tudással kellene rendelkeznem. Marad az, hogy nem teljesen értem, hogy mi történik.
Nagyon sokat dob a egész cuccon ez a jellegzetes HC vokál! Én itt kifejezetten örültem volna kevesebb dalnak, akár 2-3 perces szerzeményeknek, mert akadtak olyan elmebeteg témák, amiket lehetett volna tovább boncolgatni. Gyilkos, fasza anyag ettől függetlenül.
Nincs hibátlan és végig izgalmas AC/DC lemez. Ebből adódik az a furcsa kettősség, hogy szeretem a zenekart és elég sok dalukat, de az albumaikat kevésbé. Pusztán az adja meg egy-egy értékét, hogy mennyi slágert sikerült rá írni. Ide most nem igazán sikerült egyet sem. Nagy eséllyel ez az utolsó lemezük és a tisztelet mindenképp kijár nekik, de már csak akkor adtam volna ki a helyükben anyagot, ha az valóban érdemes. Ezt sokadik nekifutásra tudtam végighallgatni, akkor is a háttérben, hogy ne ásítozzak nagyokat. Egyefene legyen 6, mert van gyengébb lemezük.
Hjaj. Én nem csak "hozzávetőlegesen" hallom benne a Burzumot sajnos. Múltidézés, ötlettelenül.
Király death metal album különösebb egyediség nélkül. Nagyon tetszik, hogy végig jól hallható a basszus.
Tisztességes iparos munka. A hangzás egész jó és örülök, hogy nem órás játékidővel akarták megváltani a világot.
Naas eddigi lemezei folyamatosan előkerülnek, főleg az év végi listámon is előkelő helyen végzett The Dreaming. Lehet, hogy a történelem újra ismétli önmagát? Modern black metal, rémálomszerű képekkel, ahogy szeretem. Viszont ahhoz képest, hogy zenekar is szerveződött főszereplőnk köré, nagy előre lépés nem történt.
Hosszú távon piszok unalmassá tud válni az akusztikus gitár, pedig rohadt jól szól és a dalok is rendben vannak. Rég adtam ilyen jó pontszámot alter cuccra, ez dicséret.
Ők az a zenekar, amihez köthető a remek Sorcery album 95-ből. De arról is lehetnének híresek, hogy több, mint 20 év alatt ezt megközelíteni is csak nagy ritkán tudták. Most épp messze állnak tőle. Pedig a The Killshot nagyon frankón nyitott, amíg be nem jöttek a kórságai. Aztán elmegy az egész melodikus death irányba én meg fokozatosan vesztem el az érdeklődésem... A hangzás és a hangszeres játék ott van, de az összkép unalmas számomra.
Ha nem zizegne, sziszegne, zörögne, mit a legtöbb post maszatolás, akkor nagyon tetszene. Vergangur és a záró dal nagyon bejövős.
Végre valami friss és ropogós! Az ötletek és a hangzás el tudta velem felejtetni még a számomra kevésbé tetszetős, nu metalra emlékeztető refréneket is! Ezt érdemes lesz jó cuccon meghallgatni. Szintén köszönet az ajánlónak, még nem találkoztam velük.
Egy fiatal lengyel banda második nagylemezének death/grind tételeit élvezheti végig a Szentek tolmácsolásában az, aki rászánja az időt, és végighallgatja az albumot. Igen, Szentek, mert a srácok mind a négyen odabiggyesztették a nevük elé, hogy St. ! :) Ennek ellenére a szövegek természetesen nem a Biblián alapuló írásokat magasztalják az egekig. Egyébként rohadt jó témákkal operál a kvartett, egyáltalán nem klisés az anyag, tele van érdekes momentumokkal az egész lemez! A 'We Did It' eddig a személyes kedvencem; látom magam előtt, ahogy koncerten pogózik rá a zenére éhes rocker had! A borítót valószínűleg az utolsó dal címe ihlette. A Carnivore Carnival egy nagyon tisztességes, sodró lendületű album, a műfaj kedvelőinek erősen ajánlott!
Egyáltalán nem az én stílusom, és bevallom őszintén, sohasem szerettem a bandát. Sem kazetta, sem cd, sem pedig mp3 nem áll rendelkezésemre tőlük. Mindenki ismeri a slágereiket, és nyilvánvalóan felüdülést jelent a sok műanyag zene között, amikor az ember őket hallja meg valamelyik kereskedelmi rádióban, de ennél közelebb sohasem kerültünk egymáshoz. Aki szereti a zenekar eddigi munkásságát, az most sem fog csalódni. Szóval én most mindenkitől elnézést kérek, de úgy gondolom, nem tisztem sem pocskondiázni, sem pedig magasztalni a zenekart. Teljesen pártatlan maradok.
A Szivilizs egy egyszemélyes black metal project Svájcból. Emberünk valószínűleg nem tudja magát a másik kilenc zenekarában/project-jében kifejezni, mert tavaly életre hívta ezt a zenekart is. Sajnos azonban azt kell írjam, hogy a végeredmény nem túl profi. A dalok alapját a régi sulira jellemző lebutított gitár, és az egy ujjal végigpötyögött szintetizátor idegesítő hangja szolgáltatja. A dob úgy szól, mintha egy garázsból visszhangozna és egy másodéves zeneiskolás püfölné a bőröket. Természetesen vannak, akik a műfaj ezen ágát kedvelik leginkább, a bandcamp oldalon is egyenesen az év egyik legjobb black metal albumaként aposztrofálják a lemezt. Akadnak azért kellemes momentumok is a dalok között, az Anna von Rosenegg című tétel egész jóra sikeredett. Nem hinném, hogy valaha is újra meg fogom hallgatni.
Erre a csapatra simán rá lehet égetni a death metal supergroup jelzőt, hiszen mindamellet, hogy a Sinister főnöke hívta életre a bandát, a tagok sorát erősíti Tony Choi bőgős, aki nem kisebb csapatokban tette le a névjegyét, mint például az Atheist, a Cynic, vagy épp a Pestilence. A dobos Kovács Miki pedig csupán 19 évig püfölte a bőröket a Suffocation-ben! Ezen tények ismeretében mi mást is várhatna az ember, mint vegytiszta DEATH METAL-t! Egymás után sorjáznak a jobbnál jobb tételek az amerikai old school recepten alapulva. Nincs cicoma, nincs szerelmes ballada, csak halálfém a pokol legmélyebb bugyraiból. És ha még ez sem lenne elég, zárótételként meghallgathatjuk a Death klasszikus Leprosy lemezéről a Born Dead című alapvetést Voracious Scourge féle köntösbe öltöztetve. Köszönjük szépen!
A zenekart 2013-ban ismertem meg az 'And Babylon Fell' című albumukkal, amelyet mai napig rendszeresen hallgatok, mert egy zseniális lemez! Nem tudom, miért kellett hét évet várnunk a következő anyagra, de bízvást állíthatom, hogy megérte! A svájci gárda nagyon ért a kedvemre való death metal dalok megírásához. A gitárosok dallamosan riffelnek, mégsem mondanám, hogy melo-death lenne; ez a zene egyszerűen egy feketébe öltöztetett, kristálytiszta, hamisítatlan fémzene! A 2002-es demóról a Salvation című számot újragyúrták, és egy igazán király kis dalocskát varázsoltak belőle. Aztán van itt még kérem több szám elején is frankó bevezetés, iszonyatosan aprító Monsters of Rock, egy kis Slayer a'la Helvetia, zárásként pedig egy kis akusztikus lazulás. Aki szerint ez a lemez nem változatos, az nem hallgatta végig, ha pedig mégis, akkor nem igazán figyelt oda! Jár a magas pontszám!
2009 és 2015 után itt az amerikai formáció harmadik nagylemeze, amely attól függetlenül, hogy csak öt tételt tartalmaz, bőségesen meghaladja a 45 percet. A zene minőségi black metal, melynek hallgatása közben az ember úgy érezheti magát, mintha éppen egy okkult szeánszon venne részt. Nagyon jól egybe van gyúrva az anyag, ahol nem a teátrális részek keltenek az emberben nyugtalanító félelemérzetet, ott a szélvész gyors gitárjátékon alapuló, hamisítatlan black metal szolgáltatja a túlvilági hangulatot. A lemez egy árva istennőről kapta a címét, aki rémálmot és őrületet hoz az emberek életébe. Ahogyan teszi azt az Akhlys is aktuális lemezén. A borító is tökéletesen alátámasztja a lemez hangulatát. Profi munka.
Az elején még tetszett, aztán unalomba fulladt, a végén pedig már kissé idegesített. A Mock She című számnak az elején tök jó country feeling van, de aztán a semmibe vész, és átadja a helyét a gitárhúrok tépkedésének. Igazából vártam már, hogy vége legyen.
A Kataklysm a kezdetekhez képest teljes stílusváltáson esett át. A korai lemezeik rendkívül egyedi, kompromisszum mentes death metal stílusban készültek, az utóbbiak viszont már többségében inkább melo-deth, deathcore elemeket tartalmaznak. Amennyiben ők úgy érzik, hogy ezzel a stílussal szélesebb körhöz képesek eljutni, lelkük legyen rajta. Minden esetre én úgy gondolom, hogy nekik már annak idején is nagyon jól csengett a nevük, és bérelt helyük volt az underground bandák között. Mindettől elvonatkoztatva és kizárólag erre az albumra koncentrálva azért meg kell állapítani, hogy nem olyan rossz ám ez a zene. Mind a kilenc dal számtalan kellemes pillanatot szolgáltat, a srácok nem felejtettek el zenélni és jó témákat komponálni. Személyes kedvencem a Way back home és az Icarus Falling címet viselő tételek. Szerintem az Unconquered egy nem túl kiemelkedő, de nem is a szürke átlagot erősítő lemez. Nekem tetszik!
A zenekar Izland legnagyobb vulkánjáról kapta a nevét, amely utoljára 1918-ban tört ki. Amit hallhatunk, az pedig a második nagylemezük, amely atmoszferikus hangulatú, doom elemekkel teletűzdelt, rendkívül egyedi zenét tartalmaz, megfűszerezve a tipikus skandináv ízvilággal. Olyan zene ez, amit nem lehet úgy hallgatni, hogy közben mást csinálsz, mert akkor a dalok által közvetített érzelmek nem fognak magukkal ragadni. Mivel a szövegek anyanyelven szólalnak meg, és a dalcímekből sem lehet komoly következtetéseket levonni, így egy olyan világba kalauzol el az album, amelyet te képzelsz el magadnak. A zenekart működtető két multihangszeres zenész egy nagyon összetett, érzelemdús, rendkívül jól megkomponált dalokkal teli albumot hozott össze nekünk a gejzírek rengetegében. A vulkán újra kitörni készül!
A betyár mindenit! Vasárnap délelőttre már csak ez hiányzott! Mégis, hogy képzelik ezek a pofátlan svájciak, hogy ezt művelik a jóra való zenehallgatóval? Hallgatom a Zenét, és folyamatosan kapom a gyomrosokat. Az előző körben a Psychonaut 4 zenekar hallgatása közben éreztem hasonlót, bár ők teljesen más stílusban játszanak. Egyértelműen hallatszanak a példaképek hatásai, de ilyen sok stílusból merítve már régen hallottam ilyen jól megalkotott muzsikát! Egy piciny Soulfly íz itt, egy csipetnyi Gojira ott, de például a 'Losing is the first step' első percében a Faith No More ugrott be. Mindez egyáltalán nem lenyúlást jelent, mert a srácok zenéje annyira egyedi, és olyan letaglózóan kellemes hallgatni való, amely nem préselődik ki minden héten csak úgy egy-egy zenekar műhelyéből. Gyönyörűen kivehető az összes hangszer, a basszusgitáros a változatos éneklés mellett külön dicséretet érdemel - talán ezért is ugrott be idén a Samael-be is bőgőzni. :) Nekem megvan ennek a HP körnek a meglepetése! Ilyen az igazi progresszív metal zene.
Egy tökéletes játékidővel megáldott grind lemez, amin vannak jó témák is, de sajnos utána pont az új Fuck the Facts-et hallgattam, ami annyival jobb ennél, hogy csak ennyit tudok ráadni. Még úgyis, hogy a Ftf undorító hosszú egy grind lemezhez.
Tiszteletre méltó, hogy 50 év után is csinálják. Sokan bántják őket, hogy csak ugyanazt játszák, ami igaz is, de ha ők csak így tudják kifejezni magukat akkor felesleges mást erőltetni. Ettől függetlenül szerintem dög unalmas, mondjuk számomra a legtöbb hardrock az, szóval a hiba nálam van.
A többiek már mindent elmondtak, amit érdemes.
Aki szereti a stílust annak lehet bejön, ezerszer hallot témák, semmi izgalom.
Voltak benne jó részek, modern death ami sok vizet nem zavar. A stílus rajongóinak biztos kiváló.
Az első lemezt még Boymester által ismertem meg és most nézem, hogy annak már 5 éve, csak úgy repül az idő. Azóta is elő kerül néha, sőt pont múlthéten hallgattam, így kellemes meglepetés volt a lemez. A bortító ultra para, ahogy az egész zene. Dallamokba oltott rémálmok, összetett mégis fogyasztható. Reméllyük a következőre nem 5 évet kell várni.
Az emberek többségének Ozzy, Dio, Dickinson vagy éppen Halford a rock/metal Isten, na nekem viszont Buzz Osborne. A mókás hajával a nyughatatlan alkotási vágyával, a mindenbe beleszarásával és az atom riffjeivel. Ezen a lemezen sok minden van szerintem, érzelmileg is sok féle. Egyszerre van benne vehemecia, annak ellenére, hogy akusztikus. Viszont mégis egy fajta idős kori nyugodtság is. Egyszerre antik, de még sem érzem, hogy régi lenne. Viszont egészet átjárja, ez a megfoghataltan "southern gothic" és a Buzz-ra jelemző fura hangulat keveréke, ami számomra egy elég összetett élményt nyújt. Amióta kijött rendszeresen pörög, még ha nem is napi szinten. Nem gondolnám könnyű hallgatnivalónak, viszont nem úgy megterhelő mint egy noise/grind okádás.
Én csak az újabb lemezeiket ismerem, de egyik se hagyott mély nyomot bennem. Ezt is egy limonádé melo death-nek érzem, egyetlen kiugró dal vagy hangulat nélkül. Maurizio színpadias római metal Ex Deo-ja sokkal szórakoztatóbb.
Első találkozásunk, de egész kellemes északi merengést kaptam tőlük. Egyelőre ennyi, de hallgatom még.
Vannak benne érdekes dolgok, az ének kefejezetten tetszett. Viszont valahogy még sem állt össze nekem a dolog, egyértelműen minőségi, szóval itt ízlésbeli különbségek lesznek.
Aki az AC/DC-t egy Liturgy-hoz, vagy valami hasonló zenei elfajzódáshoz hasonlítva értékeli az sürgősen keressen fel egy pszichiátert! Mindent a maga stílusában kell értékelni! A power metal lemezeket sem a Napalm Death-hez viszonyítva értékelem, hanem más power metal lemezekhez viszonyítva. Ha minden lemezt a favorizált death-black lemezekhez képest értékelnék, akkor minden ami nem melodikus death-black az szar lenne és 1-2 pontot kapna és hová vezetne ez? Muszáj volt megnyilvánulnom, mert itt egyesek nem tudják, hogy mit beszélnek.
Ez egy jó underground beajánlás és lemez!
No azért ne írjunk már le olyan badarságokat, hogy csak a Temple of Knowledge volt jó lemezük, az a hallgathatatlan és röhejes "vokállal" előadott szar. Az a lemez maximum tizenévesen tetszett, amikor a Cannibal Corpse-ra és az Obituary-ra izgultam. Mai füllel borzalmas, az akkori énekesük meg nem normális. Szerencsére a bolond eltávolítása után kezdtek zenévé formálódni az előadott tételek. Így született meg az egyik kedvenc dalom a Push the Venom. Aztán szerintem igencsak magas zenei teljesítményt hallunk a Waiting for the End to Come című lemezen, akárcsak a most terítékre került lemezen. Egységes, stabilan magas színvonalú melodikus death metalt nyomnak remek zenészekkel. Volt szerencsém élőben is látni a bandát 2016-ban és 2018-ban. Köszönet az ajánlónak! Ápgréd!
Ez egy jó underground beajánlás és lemez!
Oké, most szépen megpróbálok elvonatkoztatni attól, hogy picit utálom ezt a zenekart a fantáziátlanságukért, mert iszonyatmód semmi innovációt nem voltak képesek felmutatni pályafutásuk 47 éve alatt, amikor minden gyerek AC/DC és Deep Purple számokkal tanult meg gitározni én már csak azért sem azokat a riffeket tanultam meg kisgyerekként, hanem Burzumot, de igazából attól is szeretnék elvonatkoztatni, hogy a Bon Scott éra zenéiket eléggé éltem amikor ilyen nyuggerrock hangulatban voltam, és mégiscsak ők az AC/DC. De mindhiába, teljes elvonatkoztatással is ez egy full kaptafa paparock, habár ez a hangzás mindenképp a sajátjuk, az utánuk következő zenekarok őket másolták. Azért picit értékelendő, hogy 5 évtizede azt csinálja a zenekar, amiben a legjobbak, és nem hajlandóak holmi divat kedvéért félreállni. Objektíven nézve elég cuki zene, profin játszanak, szépen szól, a klasszikus ACDC formula tökéletesen működik itt is, egyedül a szövegek amik teljesen borzalmasak.
Se színe, se szaga, 0 innováció.
Sajnos a "korrekt iparosmunka, minimálisan még talán élvezhető" szint lett elérve csupán énnálam is, viszont ez a szint szerintem nem a 7, hanem az 4. Dögunalom, csak kicsit több hangsúllyal a dögön (haha death metal). Ha élőben lépnének fel egy metálbulin iszonyatfárasztó lenne 10 perc után, és keresném a kijáratot a teremből. Sokat elmond a tény, hogy a Slayer covernél kaptam fel a fejem hogy "jéé ez egy egész okés riff ezúttal", aztán kapcsoltam is pár másodperccel utána hogy ez Slayer.
Ugyanaz, mint a Szivilizs, csak jobb production value, de igazából ez is csak szalagon gyártott black metal, néhány dark ambient / zaj átvezetőn, ami szintúgy dögunalom.
Habár a Melvins >>> Buzz szólómunkássága, azért ez mégiscsak egy nagyon szépen megírt, feljátszott és megszólaló lemez. A béka segge alá hangolt akusztikus gitár mindig a gyengém lesz, én is főleg ilyen zenék miatt hangoltam mindig minden hangszerem (még az ukulelém is) C#-ba vagy azalá és stonerdoom jammeléseket tartottam 14 évesen egész nap, még mielőtt lett volna elektromos gityóm.
CHUG CHUG CHUG BÉJUM B-B-BÉJUM DZS-DZS-DZSENT DZSUDZSUDZSUDZSU. DZSUDZSUDZSUDZSU. Lol nagyon nem számítottam rá, de ez néhol átment full nu metálba, máshol meg eléggé dzsentes riffek is előbukkantak (mondjuk szerény véleményem szerint semmi nem djent ami 4/4-ben van). Vicces és elég szórakoztató lemez
AZTAMOCSKOSROHADTEGET
Haha bass go slappaslapslapslapslapslappityslapp Jézusom végre egy lemez amiben van energia és izgin szól, mégha nem is rugaszkodik messze a konvencionális zenétől, eléggé a poppos végét fogta meg a progmetálnak. Emlékeztet a Mastodonra meg a Gojirára.
Tucat termek.
Miért is kellene korrektnek lennem? Az Alzheimeres boomer tata-rock nem elég indok erre, és az sem, hogy bent ragadtak egy időhurokban. Az AC/CD tulajdonképpen egy zenei fraktál. Albumról albumra, egy albumon belul számról számra, és végül egy számon belül is ütemről ütemre ismétlik magukat. A dobos pedig tuti halott már és csak a maradandó idegrángások miatt tünik úgy, hogy képes még ugyanazt a 2-3 ütemet ismételgetni. A Scorpions, Jeff Beck és még sokan mások még mindig képesek újat mutatni akár ennyi idősen is, de az AC/DC továbbra is csak saját maga cover bandája akar maradni. Az igénytélen suttyókat ez minden bizonnyal az otthonosság megszokot érzésével tölti el, mert továbbra is abban a hitben élnek, hogy a dallamtapadás jó indikátora a kiváló zenének.
Bájosan gagyi. A 2000-es évek okkult black metálosaira emlékeztet. Nagyon komolyan akarták venni magukat, és persze nem féltek felvállani az "elveiket". A Metal Hammer levelezős rovatában tömegével bukkantak fel ezek az arcok, magukat általában vámpiroként aposztrofáló, wicca boszorkányok után áhitozó srácok. A zene ennek a magatartasnak felel meg, és pont emiatt komolyan vehetetlen. Ezt meghagyom inkább a vámpiros pandamaciknak meg Nostromonak :D
Ez a hörgés egy vicc, a zene pedig sablon
Korrekt iparosmunka. Minimálisan még élvezhető is.
Több, mint korrekt. A gondom a hosszával van, a végére elfáradtam. A gonoszság faktort a maxiumra csavartak, és a zene is nagyon massziv. Pár évvel ezelőtt jobban lelkesedtem volna érte. A boritón szereplő creepy kép a stilusa alapján szerintem Denis Forkas alkotása, de sehol nem találtam rá utalást.
Prüntyügés óriási hangulattal. A Bird Animal dal vége viszont felfoghatatlan volt számomra, sőt rémisztő. Undoritó robot szex, mintha C3PO éppen érzékien olajat cserélt volna R2D2-val.
Korrekt...túl korrekt.
Az első album nagy kedvencem. Ez kicsit kevésbé megfogható.
A Gojira és Sytem of a Down szerelemgyereke. Profik nagyon és frissen tálalják a magukba olvasztott hatásokat. Az SoaD szerü elszállások talán a legerősebb pontjai az albumnak.
Utóljára kb 12 évesen hallgattam magamtól AC/DC albumot, de már akkor éreztem, hogy a Deicide sokkal izgalmasabb zenekar.
Nem én ajánlottam, de nagy kedvencem a banda, az előző anyaguk meg is van kazettán, erről lecsúsztam, mire észrevettem, hogy megjelent, már sold out lett. Nyers, de egyáltalán nem rossz hangzású black, inkább a hangulat közvetítése a cél, nem a zúzás. Nyugis tempóban vonulnak a szerzemények, Marduk rajongóknak unalmas lehet...
A Sinister főnök hobbiprojetktje ledarálja az arcod!
Egyszerű vagyok én ehhez...
Nekem a csúcslemezük a Temple of Knowledge, mai napig hallgatom a Sorceryvel együtt és a munkásságuk számomra ott véget is ér. 98-ban kiadtak valami furán sikerült hardcore lemezt, onnantól kezdve pedig rém unalmas fesztiválmetál. Voltam is koncertjükön metalfesten, de a 3. dal után mentünk ki sörözni inkább... Kb annyira tudom értékelni, mint az új AC/DC lemezt.
Nem tudom, mennyire fog előkerülni, de nem érdemel ennél rosszabbat.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 430. 431. 432. 433. 434. 435. 436. 437. ... 509. Full screen Vertikális nézet
2020. december 5.
69Nostromo79 banya07 BlackZone boymester dimmurtal Eroen Husky makadamiadio nascence mike666 ∑:
1. banya07
The Erkonauts
I Want It To End
5 9.5 9 7 9 9.5 7.5 8 8 9 8 8.2
2. dimmurtal
Disparaged
For Those Enslaved
7 7 8 7 7 9.5 7 9 4 7   7.3
3. McFrost1977
Katla.
Allt ?etta Helvítis Myrkur
5 7 6 7.5 7 8.5 7.5 5 9.5 8.5   7.2
4. BlackZone
Akhlys
Melinoë
3.5 9.5 6 9 9 8.5 8.5 3 3.5 8   6.9
5.
Kataklysm
Unconquered
7 6 6 4 6 8 6 10 6 6.5 5 6.6
6. 69Nostromo79
Hostia
Carnivore Carnival
2 9.5 7 7.5 7 8 7 3 6.5 6.5   6.4
7. mike666
Voracious Scourge
In Death
3 6.5 7 6 7.5 9 6 4 5.5 5 9 6
8. Eroen
King Buzzo
Gift of Sacrifice
2 9 3 5 7 4 9.5 3 8 9 4 6
9.
AC/DC
PWR UP (Power Up)
9.5 9 6 4 6 5 5 9 2 2 5 5.8
10. CarolusRex
Szivilizs
Ursus Sanguine
3.5 9 5 3 5 5.5 4 1 3 4 9 4.3
∑:
4.8 8.2 6.3 6 7.1 7.6 6.8 5.5 5.6 6.6 6.7 6.4
Aoratos - Gods Without Name (2019)
Kritika, boymester @ 2019. május 10., péntek, 19:04
Mors Principium Est - Embers Of A Dying World (2017)
Kritika, boymester @ 2017. február 7., kedd, 13:59
Akhlys - The Dreaming I (2015)
Kritika, boymester @ 2016. december 20., kedd, 19:18
Mindwarp - A Cold Black Day (2016)
Kritika, boymester @ 2016. augusztus 13., szombat, 18:13
Death by Metal Vol. 2. Fesztivál - 2016.01.24.
Koncertbeszámoló, emp @ 2016. január 29., péntek, 12:49
Dark Tranquillity - Construct (2013)
Kritika, oldboy @ 2013. június 26., szerda, 23:06
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.012 seconds to render