A "csodálatos" borító és a műfajbesorolások alapján sokkalta rosszabbra számítottam. Jóval több értékelhető zenei rész van benne, mint gondoltam, még hallgatható számok is vannak. Igaz, a vokál többnyire borzasztó. A dalszövegek nem érdekelnek a műfajbesorolás láttán, de ahhoz képest egyáltalán nem az a hú, de nagyon "érfelvágós" zene --> habár, az utolsó három szám már inkább efelé megy el.
Kicsit ez is hosszabb a kelleténél, de csak kicsit. Én ezt sokkalta jobban/könnyedebben meghallgattam, mint több banda lemezét ebben a körben. A zenei teljesítmény jó, számomra a hörgés még éppen nem vált sem borzasztóvá és/vagy unalmassá.
Viszonylag rövid leszek: nem ismerem a munkásságukat, most e lemez után belehallgattam az első lemezükbe még, valamennyire ott még más volt a stílus. De amennyi világfájdalom, melankólia ezen a lemezen van, az számomra borzasztó sok és fárasztó (ebben elsősorban a sipítozó ének is közrejátszik). Már az első négy számot alig bírtam végighallgatni, az ötödik teljes mértékben kilóg a sorból (az olyasmi, mint az első lemez számai, annak a hangulatát hozza vissza), aztán többnyire szintén visszatérünk a melankóliához. Igen, nagyon hangulatfüggő lemez és banda, ahogy így elsőre hallottam őket, bár, azt már most is meg tudom állapítani, hogy számomra ezen a lemezen túl sok volt a világfájdalom, mint amit már említettem. Ennek ellenére nem fikázom, meg pontozom le (annyira), de ez számomra nem volt jobb, mint az adott pontszámom. Izlandi bandák terén amúgy sem vagyok annyira nagyon otthon, de a Skálmöld valamivel jobban tetszik, mint ez.
Egyszer meg lehet hallgatni, meglepődtem a magyar nyelven, és az utolsó 3 számtól megkímélhetett volna a kedves szerző. Kb. ennyi, amit el tudok mondani róla.
Ennek a lemeznek egyetlen hibája van, ami számomra viszont sokkal élvezhetetlenebbé tette: borzasztó hosszú és indokolatlannak, feleslegesnek érzem a 13 számot és a majdnem 75 perces játékidőt. Ha ez egy 40 perc lenne, szinte semmi gondom nem lenne vele, de így, akármennyire is profi, meg jó a zene (mert többnyire az), számomra nagyon vontatott volt egy idő után.
A Sólstafir után azt gondoltam, hogy jó lesz valami pörgős, darálós zenét berakni...hát, rosszul gondoltam. A lemez kibővített, 15 dalos verzióját hallgattam meg (én marha állat), de már az ötödik-hatodik számnál minden bajom volt. Igaz, azt meg kell jegyezni, hogy vannak rajta érdekes tételek, mint például az egyik klipnóta, az Amoral, vagy éppen a másik klipes szerzemény, a lemez "hivatalos" utolsó dala, az A Bellyful of Salt and Spleen. De ez sem lesz az én zeném, akármennyire is jók a zenei részek, az ének egy idő után számomra itt is fárasztó, a lemez is túl hosszú volt, és nem csak a bónuszok miatt (a sima verzió is 42 és fél perces, ami ebből egyszerre/egyhuzamban baromi sok, szinte megterhelő).
A Stormwarrior 2002-ben, a banda nevével azonos címen megjelent debütlemezét mióta megismertem is rendszeresen hallgatom. Utána is követtem a pályafutásukat, ez már a hatodik sorlemezük, ám a 2011-es Heathen Warrior és a 2014-es Thunder & Steele lemezek valahogy már ritkábban mentek le, nem tudom miért. És azóta sem nagyon követtem a bandát, csak nemrég láttam, hogy tavaly november végén kijött egy új lemezük, a Norsemen. Többször is meghallgattam, elsőre megmondom őszintén, nem igazán ütött nagyot, ám többedik hallgatás után visszajön valami a régi lemezek hangulatából. A gyors, speedes, trappolós részek továbbra is maradtak, de valahogy számomra hiányoznak az olyan dalok, mint a Sons of Steele, Signe of the Warlorde, az Odin's Warriors vagy éppen a Valhalla (persze, itt is kapunk hasonló témákat, tempókat, melódiákat, de valahogy mégis hiányzik valami). Sajnos elég sok tagcserén van már túl a banda, például az első lemez után a főnök, Lars Ramcke mellől mindenki távozott a második lemezre és az figyelhető meg leginkább, hogy itt is dobos poszton van a legtöbb váltás. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy az eddigi egyetlen magyarországi bulijukon ott lehettem, 2014-ben a Club 202-ben, és találkoztam/beszélgettem is egy jót a banda (még akkori) gitárosával, Alex Guth-al, a remek koncertjük után. A szövegek érdekesek, a borító szép (mint a többi albumnál is), sőt, talán kidolgozottabb és profibb, mint eddig. Egyáltalán nem rossz lemez, de nincs olyan jó, mint az első két Stormwarrior.
Egyáltalán nem rossz epikus heavy metal, meghallgattam egymás után mindkét lemezüket, meg azt az értékelhetetlen Terminus Est EP-jüket. Viszont jobban bele kéne magam ásni mondjuk a Manilla Road és a Cirith Ungol világába, diszkográfiájába, hogy érdemben tudjak megfelelő minőségű és mennyiségű véleményt formálni. Szerintem a zene rendben van (a War at the Edge of the End és a Coward's Keep számok talán a legjobbak), a hangulat még inkább, de egy idő után számomra kicsit unalmassá vált. A borító hozza, ami elvárható egy ilyen stílusú és ilyen köntösbe ágyazott bandától. Még elő fog kerülni az említett másik két bandával együtt.
Ez meg mi a lófasz volt? Egyszerűen nem értem, hogy mi annak az értelme, hogy valaki 5-6 egyszemélyes bandát hoz létre (biztos hasonlóan remek hallgatnivaló lehet a Nekkrofukk csodás névre keresztelt förmedvénye is), hogy ontsa magából az ilyen és ehhez hasonló szarokat (hacsak nem "önkielégítés" gyanánt). Ennek a "bandának" az idei évben való létrejötte (meg úgy az egész fentebb említett jelenség) kimeríti a "miért" jelzőt és teljesen indokolatlan a létjogosultsága. A hangzás kritikán aluli, a borító dettó, a "vokál" pedig minősíthetetlen. Talán egy számban véltem felfedezni számomra értékelhető zenei részeket, de ez nagyon sovány.
Teljesen jó hallgatnivaló, attól függetlenül, hogy sosem voltam Carcass-rajongó (és valószínűleg nem is leszek). De ezt a 4 számos EP-t minden további nélkül meghallgatnám akár újra. A hangzás jó, a zenei részekbe nem nagyon lehet belekötni, egyedüli negatívumként talán csak a viszonylag kevés produktumot rónám fel a banda számára. Azért 1986 óta (jó, még ha leveszem az 1996-2006 közti tíz éves szünetet/inaktivitást), de akkor is, 23 év alatt 6 sorlemez kiadása az számomra karcsú, még ha mondani is szokták, hogy a jó munkához idő kell...de nem ennyi.
Engem megvettek kilóra. Az album már csak a Tbilisian Tragedy-ra keresztelt nóta miatt is 10 pontos. :) - Nem egyszerű, de kicsit rugaszkodjatok el a földtől. :)
Már megint ezek a fránya franciák. :) Jó kis teljesítmény van a hátuk mögött, bár ilyen mennyiségben már néha megfekszi az ember gyomrát. :D
Gyerekek... Elvesztettem a Sólstafir szüzességem. (Sosem bírtam végig hallgatni egyetlen egy albumukat sem, erre tessék.) - Lehet változnak az évek. - Olyan témák vannak itt kibontva, hogy a hátamon felállt a szőr, libabőrös lettem. (Nem, nem a gyilkos galóca miatt. :P) - Köszönet az ajánlónak, kezdhetem bepótolni az albumaikat. (Imádni valóak a jamelős részek.)
Én bizalommal várom a folytatást, pedig tőlem messze távol áll az ilyesmi. Most mégis jól szórakoztam. - Persze, a szőrszálhasogatást most sem kerülöm el. :P Mert ezt a produkciót a benne rejlő lehetőségekkel együtt sokkal jobban össze lehetett volna kovácsolni egy zenekar által. (Semmi problémám a multifunkcionális zenészekkel, zeneszerzőkkel, de a zene együtt jó, még akkor is, ha a személyes gondolatainkat akarjuk tolmácsolni.)
No, erről a zenekarról épp' a Queensr?che jutott eszembe, még a Geoff Tate-es időszakból. Akkor sokszor éreztem azt, amit itt is a vokállal kapcsolatban. Néha úgy hangzott az egész, mintha az ének nagyon nem a zenekar része akarna lenni. (Tudom, az én készülékemben van a hiba.) Egyébként jó kis progger zene...
No, Shane Embury bácsi a From Enslavement to Obliteration korongon való debütálása óta gondoskodik a brand fennmaradásáról. - (Igen, a Scum féle formációból mára már semmi sem maradt.) - De, az eddig jól bevált recept albumról albumra folyamatosan kielégíti a zenekar iránt elkötelezett hívek várakozásait. Hiába, a birmingham-i "grinderek" továbbra is vagy a pofád vágják cipóra, vagy a seggedből rúgják ki a szart. Újabb sorlemez, ami a kétkedők arcáról mossa le szépen a maradék mosolyt. :D
Tegyük szépen a kezünket a szívünkre, s mondjuk ki amit ilyenkor ki kell. A germán power/speed metál szcéna a Helloween/Blind Guardian óta megújulni képtelen. Nem rossz, csak épp' az innováció hiányzik az egészből. - A skandináv mondavilág mondjuk az egészet elviszi a hátán, de erre ne alapozzunk. - Ha már ez a stílusirány, akkor inkább maradok a japán Lovebites-nél. :P
Epikus nehéz fém, természetesen az amerikai iskolából. Aki a zsáner nagy kedvelője, tuti zabálni fogja ezt az albumot, én azért ebből ki-kikacsintgatok. :) A japán Lovebites-os csajoknak ezerszer jobb a lábuk is, s ... :)
Nagy a káosz, de nem reménytelen. :) Néhol elég jól el is szórakoztatott, azok ellenére, hogy a hangzás embert próbáló. :) - Komolyra fordítva a szót. Én a 90-es évek elején (92-93) simán ilyen minőségben hallgattam a régi Bathory lemezeket, s még is itt vagyok. Tudom én beszélek, amikor csak a patika hangzást veszem észre, de ez még is megfogott.
Csak az elvakultságom miatt ennyi... No de, a lényeg dióhéjban: ezek a dalok pont olyanok, mintha a Surgical Steel sorlemezről maradtak volna le. - Bár most még megfejelve egy olyan érzéssel, mint ami a Swansong sorlemezen is hallható volt. - Én azért reménykedem. :) Már csak a fanatizmusom miatt is. :D - A zenekarral most ismerkedők számára pedig egyenesen kötelező a régi albumok meghallgatása. :) - Azért az se semmi út ám, hogy grind-core-ból hogyan lehet eljutni a melodikus halál fémig. :)
Bevallom őszintén, nem számítottam rá, hogy ez egy ennyire király lemez! A grúzok nagyon odatették magukat, és varázsoltak egy fantasztikus albumot! Tele van pakolva minden egyes dal érzelmekkel, fájdalommal, melankóliával, a hangzás kitűnően illeszkedik a lemez hangulatához - nem túl steril, de nem is kásás. Engem teljesen lenyűgözött az első hangtól az utolsóig. Tökéletesen vannak megkomponálva a dalok, minden a helyén van, a szólógitárból sokszor annyi érzelem árad, hogy az ember fia képes tőle elérzékenyülni. Eddig még nem volt szerencsém a zenekarhoz, de igyekszem mielőbb bepótolni a hiányosságomat, mert a Beautyfall már a negyedik nagylemez a zenekar életművében. A dalok eléggé hosszúak, de mindegyikük egy-egy csodálatosan felépített zenei utazás. Emelem kalapom!
Én a zenekart az előző, 2017-es Empyrean névre keresztelt lemezükkel ismertem meg, és emlékszem, hogy teljesen letaglóztak az albumon hallható dalok. A mai napig is sokszor hallgatom azt a lemezt, és minden alkalommal nyújt valami újat. Nagyon szeretem ezt a zenekart, pontosan eltalálták az ízlésemet a zenéjükkel. Brutális, melodikus, epikus, himnikus, túlvilági. A Tyrant-et még csak kétszer hallgattam végig, de az már most megállapítható, hogy egyértelműen hozzák az előző anyaguk kapcsán tapasztalt magas színvonalat. Sajnos koncerten még nem láttam őket, számomra az lenne a vírus utáni időszak egyik legnagyobb meglepetése, ha ellátogatnának hozzánk. Addig is hagyom, hogy minél jobban hatalmába kerítsen a zenéjük, és mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül adom nekik a maximális pontszámot!
Különleges hangulatú lemez, sajátos lelkiállapot kell hozzá, hogy a kellő hatást elérje. Fülessel az igazi meghallgatni, amikor kizárja az ember a külvilágot, a zajokat, és csukott szemmel utazik a hangjegyeken. Depresszív hangulata ellenére ki lehet belőle nyerni a lelket simogató pozitív energiákat, pihenéshez remek percekkel szolgálhatnak a dalok. Erős anyagot tett az asztalra a Sólstafir, ahogyan az a zenekartól el is várható.
Nagyon tetszik a lemez dalainak mondanivalója, egy egyszemélyes 'zenekar' tolmácsolásában. Sorjáznak a filozofikus gondolatok, melankolikus zenei aláfestésekkel. Elsősorban a gitár szolgáltatta dallamok dominálnak, a többi hangszer igazából csak úgy sablonosan oda van pakolva, nélkülözve mindenféle egyéniséget. Amennyiben ezen az albumon is megpróbálna a dalszerző zenésztársakat a csatasorba állítani, sokkal hatásosabb, masszívabb lenne a végeredmény. Ez az Autumn Nostalgie első nagylemeze, és ezt a tényt figyelembe véve az album egyáltalán nem rossz, valamint hozzátett még néhány tizedet a végső pontszámhoz a tetszetős, fekete-fehér borító.
Kevés az olyan zenekar, illetve újonnan megjelent album, amelyek esetében - legalábbis számomra - prognosztizálható a magas pontszám. Izgalommal telve vártam, hogy meghallgassam korunk egyik legimpozánsabb zenekarának legújabb lemezét. Biztos voltam benne, hogy a csalódás kizárt, ez a banda nem tud hibázni. Bármely korszakuk bármely lemezét kapja elő az ember, fantasztikus zenei élményben van része annak hallgatása közben. A zenekart kritizálni lehet, de magasztalásra, a hangszeresek magas szintű zenei tudásának ecsetelésére egyáltalán nincs szükség. Minden daluk, minden lemezük mérföldkő a progresszív metal rengetegében. A lemez hossza bőven meghaladja az egy órát, de olyan szinten magával ragad a zsenialitása, hogy az ember nem érzékeli a hallgatása során eltelt időt. Egyszerűen tökéletes.
Az alapvetésnek számító Fear, Emptiness, Despair mellett nekem eddig az 1997-es Inside the Torn Apart című lemezük tetszett a legjobban. Továbbá közel áll hozzám még az Utopia Banished című anyaguk is, mert azt az albumot kazettán sikerült beszereznem az USA-ban. :) Szokás szerint nem sokat tökölnek a brit grinder-ek, iszonyatos agresszivitással zúdítják ránk a mázsás riffeket, a dörmögő basszust és az eszement üvöltéseket. Amit hallunk, az hamisítatlan Napalm Death, és megítélésem szerint ez a már előzőekben említetteken kívül az egyik legjobb anyaguk. Koncerten is biztosan megállják majd helyüket az új dalok. A hangzás is kedvemre való, a dalok gyorsaságának ellenére szépen elkülöníthetőek egymástól a hangszerek, és Barney hangja sincs annyira előtérbe helyezve. Külön dicséret illeti Shane Embury-t, aki az anyabanda mellett nem kevesebb, mint 11 jelenleg is működő zenekar, illetve project aktív tagja!
Igazi speed-power metal német módra, megmaradva a műfajra jellemző keretek között, sablonos, trappolós részekkel, fantasy alapú szövegekkel. Nem tesz hozzá, és semmit sem vesz el a stílusból. Tisztes munka, a műfaj kedvelőinek erősen ajánlott. A refrének és a kórusok hamar dúdolhatóak, könnyen megjegyezhetőek, a hangszeresek igazán kitesznek magukért.Voltak itt ennél már sokkal rosszabb lemezek is.
Epikus heavy metal jellegtelen énekkel. Én a zenekar helyében egy másik dalt választottam volna nyitó tételnek, hogy meglegyen az alaphang, és felkeltse a zene az érdeklődésemet. A második dal már ütősebb. Végig az volt az érzésem, hogy az énekes csak ott áll, és monoton módon, jó diák módjára elszavalja a szövegeket. Teljesen érzelemmentes, és sokat elvesz a lemez értékéből. A Skullseeker koncerten fog majd nagyot szólni, indulhat a fejrázás! A Worms of the Earth megcsillogtat némi tökös feeling-et a heavy metal klasszikus korszakát felidézve, de ettől függetlenül ez egy középszerű lemez lett volna még a '80-as években is.
Vannak benne érdekes pillanatok, de az összhatás inkább borzasztó, mint emlékezetes. A hangulata rendben van, zeneileg azonban sajnos kevés az értékelhető momentum.
Kövezzetek meg, de nekem a Carcass-tól a Swansong a kedvenc lemezem! Tudom, hogy az már csak nyomokban tartalmazott grind elemeket, nálam mégis nagyon betalált. Tovább megyek, a Room 101 az egyik legjobb valaha komponált Carcass dal! Ez a négy számos EP is pontosan azért tetszik, mert azt a feeling-et hozta bennem vissza, mint amikor a pesti MCD Zeneáruházban vásárolt fent említett kazettát első alkalommal behelyeztem a walkman-be, és csutka hangerőn adagoltam a dobhártyáimnak a brit nemes fémet! Nagyon örülök, hogy megmaradt az az irány, és remélem, hamarosan előrukkolnak egy Swansong típusú dalokat tartalmazó nagylemezzel!
Az a baj ezzel a lemezzel, hogy rendkívül öncélú. A zenekar tagjai saját nyomorukat öntik zenébe, de közben meg elfelejtkeznek a hallgatókról, többek között rólam, akinek a töke tele van az ilyen féktelen hisztiktől, ami a lemezen megy, erre én nem vagyok kíváncsi, főleg nem most! A borító is tiszta szégyen és visszataszító! Nagy jóindulattal 3 pont.
Jó lemez, de egy kicsit túl sok. Túl sok mindent akarnak egyszerre a zenehallgatóra zúdítani, ezzel pedig túltolják a dolgot. De nincs ezzel baj, ezért is a magas pontszám!
Az Akkeri az előző lemez a Berdreyminn hangulatát idézi meg, melynek hol pörgősebb, hol melankólikusabb hullámzása kitűnő bevezetés. A Drysill hatalmas szám! Talán a Rökkur című tételt érzem kicsit gyengébbnek, nekem itt már sok a ?nyafogás?. De az azt követő Dionysus kárpótol és a lemez további tételei is megtartják a magas nívót. Mindent összevetve nagyon különleges zenekar ez a Sólstafir. Szerencsére volt alkalmam látni őket élőben is, és ott is megtapasztaltam kitűnő zenekari teljesítményüket.
Kezdésnek elmegy, mármint első lemeznek. Azonban az üdvözítő magasabb pontszámokhoz ennél több kell majd!
Az énekes hangja nem tetszett, nekem túl magas már ez a hangtartomány. A zene jó volt, bár túl sok izgalmat nem véltem felfedezni. Nekem az Eternal Champion jobban tetszett.
Nos az előző kör bohóctársulata a FILTHxCOLLINS után kíváncsi voltam a Napalm Death legújabb lemezére, hogy autentikus zenészeket hallgassak meg arról, hogy hogyan kell a grindcore stílust 2020-ban elővezetni. Hát a zenekar meglepett, nem erre számítottam. Nem, nem egy újabb közröhej számba menő bohóckodásnak lettem fültanúja, hanem egy baromi modern death metal, sőt azon is túlmutató extrém metal lemeznek. Többször is megnéztem, hogy tényleg a Napalm legújabb lemezét hallgatom? :) Megdöbbentő volt számomra, hogy egy ilyen régi együttes ilyen szinten meg tud újulni és 2020-ban egy a kornak megfelelő, sőt azon is túlmutató hangzásvilágú lemezt tesz le az asztalra. A grindcore már csak néhány számban jelenik meg, mint színesítő momentum. A lemezről kiemelném a That Curse of Being in Thrall és a Contagion szerzeményeket, valamint az Amoral című tételt, mely utóbbi elég különleges. Az Amoral című számról jutott eszembe, hogy van egy ilyen együttes is, ami már kiment a fejemből, pedig jó kis zenét játszik. Mindent összevetve a Napalm Death lemeze egy modern izgalmas alkotás, nem grindcore album. Kár, hogy gitárszólók nincsenek, pedig néhány számban nagyon sütöttek volna, talán ennyi a hiányérzetem.
Hozzák a stílus védjegyeit magas minőségben. Igazán nem tudok belekötni semmibe, talán a vokál, de ez meg egyéni ízlés kérdése. Mondjuk én jobban szeretem a viking témákat egy Enslaved, vagy Amon Amarth tolmácsolásában hallgatni, de én a keményebb zenei vonalat preferálom.
Ez egy jó lemez jó számokkal! Aki a fémZENÉT szereti, annak ez is tetszeni fog. A többi meg hallgassa a klotyó csobogását és élvezzen el ahogy lefolyik a szar.
Hitvány...
Az biztos hogy nem sztahanovisták a banda tagjai! :) Hét év után egy EP? Na mindegy ők tudják. A lemez tipikus Carcass és aki szereti az együttes munkáit annak ez is tetszeni fog. A pontszámom alapján eléggé egyértelmű, hogy melyik táborba tartozom. Egyébként a Surgical Steel lemezük is abszolút etalon.
Elsőre ennyi, de tényleg nagyon odatették magukat a srácok. A Silencer feldolgozás is teljesen rendben van. Nekem annak idején a Xasthurral kezdődött a depi black metallal való barátság. De szokásom túltolni a dolgokat, így aztán a 2000-es évek végére eléggé megcsömörlöttem a nagy dömpingben. Manapság is bekerül egy ilyen anyag néha, de ritkán találni valami kiemelkedőt a műfajban. Ez az. UPDATE: egyre jobban tetszik és visszatérő lett.
Az ilyen sótlanná sterilizált death/black metal esetében egyszerűen nem tudom elkerülni, hogy ne egy ilyen szemüveges hangmérnök srác képe ugorjon be, ahogy tekergeti a ketyeréket a stúdióban. Minden dal pont ugyanúgy szól és amennyire a hangzással biztosra mennek, annyira merevek a zenében is, nincs sok hangulata az egésznek. Technikában nagyon jók.
Nem tudom, hogy fogom-e még hallgatni, de minden tiszteletem a bandáé.
A hangzás, hangulat jó, de annyira semmi nem történik, hogy végig hiányérzetem volt.
Nem rossz ez, háttérben elment, de a végére már fárasztott Nem valószínű, hogy találkozunk még.
Napalm Death minőség. Amúgy nekem is a Fear a kedvenc lemezem tőlük.
Az első (self-titled) albumukat rendszeresen előveszem. Helyén kell kezelni, egyszerű szórakoztató muzsika.
Amennyiben kijelentjük, hogy ennek a műfajnak nincs relevanciája, úgy a metal nagy részéről kijelenthetjük ugyanezt, hiszen a death, thrash, black metal műfajok sem ma születtek és mai képviselőik sem térnek el nagyban a 20-30 évvel ezelőtt játszottaktól. Így én inkább kijelentem, hogy van :) Eszméletlen riffek vezetik végig a lemezt, egyedül az előző nagylemez karcosságát hiányolom itt, kicsit túlcsiszolták a hangzást, de ez legyen a legnagyobb baj.
Szerintem ez egy kicsit fostalicska...
Na be is baszna, ha a Carcass elkezdene itt progresszívkedni. Viszont jó dalokat írni nem ártana. Én az első albumtól a Swansongig imádok mindent, amit csináltak, de ez nagyon uncsi. Kétszer mentem neki és kétszer aludtam bele szó szerint, pedig csak EP.
Olyan ?oroszos?. Tudom, tudom, hogy grúzok, de akkor is az orosz színtérhez köthető leginkább az anyag. Váltakoznak a lassabb, befele forduló és az gyorsabb, erős, súlyos részek, amik elviselhetetlen kiabálással vannak megtoldva. Inkább károgtak, vagy hörögtek volna.
Technikailag rendben van, nagyon is, de érzelmi többlet nem nagyon ad. Azért az utolsó előtti számban, a Morsban, rendesen odateszik magukat.
Az Akkeri nagyon jó előzetes volt, de a többi szám elmarad ettől. Nagyon leül a lemez, több dinamikus szám jól jött volna. Úgy érzem, hogy átestek pályafutásuk zenitjén. Az Ótta és a Berdreyminn albumok ettől jobbak voltak.
Unalmas, mint a végeláthatatlan víztükör, de én belevetem magam, és elmerülök a hangulatában.
Na, ez az a zene, ami számomra teljesen semleges. Se jót se rosszat nem tudok mondani róla. Nem nekem szól.
Rosszabbra számítottam. Azt gondoltam előállnak egy korrekt, félgőzős lemezzel, erre tessék, nyoma sincs fáradtságnak. Az Amoral számnál, már azt hittem, hogy már a feldolgozásoknál járunk. Piszok jó riff adja a gerincét. De ugyanígy meglepett a már valódi feldolgozás, a White Kross is, jól gyúrták át.
Aki ránéz a hard fantasy borítóra már sejtheti, mi várja: epikus heavy metal. 80-as éveket idéző riff orientált zene. Nem mondanám rossznak az éneket (hallottam már sokkal rosszabbat ebben a stílusban), de markánsabb, harciasabb vokált inkább el tudtam volna képzelni, ami a tematikához is jobban passzolna.
Most először hallgatok végig egy Carcass anyagot, és az se túl hosszú. Szoros ismeretséget nem kötünk, de ez egy korrekt anyag. Olyan középutas, semmit se vittek túlzásba.
Az én fülemnek ez sokkal progresszívebb, mint a FW, és itt akkor megint bele kell menjek abba, hogy a progresszív szó rosszul van használva. Valamikor a drímsziétősök találhatták ki, hogy az a zene progresszív, ami annak is volt tekinthető, de mára már az is csak egy tradícionális metal alstílussá vált. A Psychonaut 4 viszont tartalmaz olyan elemeket, amit még nem hallottam (más lehet, hogy már igen). Progresszív (mára már) nem egyenlő technikai villongással, újító zenékre kellene mondani ezt. Ez sem 100%-ban újító, de vokál terén hallok furcsaságokat.
Gusztustalanul túlproducelt, ám számomra mégis működő melodic death lemez. Miért? Mert nem csak melodic, hanem hamonic is. Ha lenne benne szintetizátor, hasonló lenne a Shade Empirehez. Itt jön be az a jelenség, hogy ha a daloknak van alja, tehát fel vannak építve basszus - hangzattanilag, a varázs megjön, ha viszont a prímás teker egyedül, balfasz basszerossal / ritmusgitárossal, az egész egy izgalommentes tömegcucc. Itt viszont van zenei hallás, nem csak a tanultak felmondása megy. A kántálós részek oltári nagyok.
Az egyetlen szerencséje a Sólstafirnak, hogy piszok jó és melankolikus dalokat írnak, mert emellett utálom a masterjüket. A világ nem látott még 2020-ban középre kevert gitárt. Fos, ócska, demós megoldás, amiben biztos vagyok, hogy direkt van, de fülhallgatós zenehallgatásnál borzalmas. Az ének nagyívű, mint mindig, és külön élvezetes, hogy a hamis hangokat sem húzták helyre. Igazi viking kesergő a lemez megint. Oldboy észrevétele előtt fejt hajtva nem 10. Mondok olyant, ami miatt megint kifigurázhattok: idegesít a balra panorámázott kísérő cintányér.
Szinte az összes magyar bandával az a baj, hogy 1.) Felülnek a trendvonatra. 2.) Ez még nem lenne baj, de rendszerint valami 10-15 éve nagyon menő trendet próbálnak megülni. 3.) Ez még nem lenne baj, de abból a trendből is a legfapadosabb módon csak a szigorú műfaji jellemzőkkel operálnak. Na ez már baj. Itt is mit hallani? A postrock legpuritánabb vonala megy, nagyon szegényes dalszerzői eszközökkel. Megy egy "csak, hogy legyen valami dob", egy "csináljunk pár hangnemet basszus", meg egy "balalajkázzunk ezerrel magas hangokat". A károgás sem áll rá nálam a zenére. Ennek az egészen nagyon magyaros jelenségnek az a fő oka, hogy a dalszerzők nem hallgatnak elég sokféle zenét ahhoz, hogy egyedi stílusuk alakuljon ki. Egyeseknek nem is kell, őket hívjuk őstehetség zenészeknek, de az olyan ritka, mint a fehér holló. A Korhadt Zolija olyan pl.
Bobby Jarzombek technikai tudásáról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, emellett zenei érzéke egy óvodás szintjén áll. A csapatjátékra való hajlam minimális szinten sincs meg benne, és az a tény, hogy a többi zenésznek ez így jó, lényegében az ő zenei érzékük is egy óvodás szintjén áll. Ugyanez érvényes a legtöbb állítólag progresszív metalbandára is. De a dalszerkezetek is nyugdíjas vérmérsékletet tükröznek, az ének a kötelező dolgokat hozza, a basszushangzás mondjuk tetszett - és ez jellemző pozitívuma a Fates Warningnak - baromi kevés számomra az összképben. Semmi haladót vagy újat nem hallok, pedig a progresszív szó haladót jelent...
A Fear, Emptiness, Despair lemezük számomra alapmű, azon hallottam minden idők legjobb riffjét (amire a feleségem hívta fel a figyelmem), és Mitch Harris megint brillírozik (illetve mindenki a bandában).
....de még milyen unalmas és klisés. A kötelező shogaze és lepkefingként szálló post elemket jól bebiflázták, de többre már nem futotta. Dalokat nem véltem felfedezeni, bár lehet, két ásitások közt túl lusta voltam, hogy mereven figyeljek. Bántóan jellegtelen és közhelyes.
Hihetetlen, hogy ez az elso talalkozasom a FW-vel. Nem bantam meg, hogy vegig hallgattam, viszont ettol meg nem fogom a kedvenciem koze rakni. Az album tul hosszu, bar ez a fajta omlegens a legtobb (elavult)-progressziv zenek tobbsegere is igaz. A hangszeres megoldasok nagyon kellemesek voltak, foleg, ahogy a basszus brummogott. En is az eneket erzem a gyengenek, bar nekem nem a hangszinnel van bajom, hanem a tulnyujtott, emelyito enekkel , amibol kevesebb eleg lett volna.
Tipikus Carcass, nulla fejlődés. Még mindig a Heartwork-ből élnek, csak éppen azóta kiglancolták a hangzást. A cammogos riffeket továbbra is nyakonöntik a szokásos émelyitő szólókkal, a hörgés pedig még mindig unalmas. Meglehetősen hosszúnak éreztem ezt az EP-t., sőt ezt Inkább egy korrekt múltidéző jammelgetésnek....csak kiadni nem kellett volna.
Istenem, mi ez a vérciki giccses ízléstelen nyuggermetállal vegyített tesztoszteron karambol? Tesztoszteron is csak jó indulattal, mert annyira vérszegény az ének, mint egy progériás Bono a tizedik kemó után. 45 évvel relevanciája után ilyen gáz borítókat meg zenét nem értem a kiadók hogy fogadnak be. 2 pont, mert jól szól. Nem is akarok többet erről beszélni, mert szerintem sokkal izgibb az a tavaly decemberi dungeon synth kislemezük Terminus Est címmel, azt eléggé éltem, ha azt ajánlotta volna be valaki, adtam volna rá valami szebb pontszámot. Annak még jól is áll ez a 80s esztétika, kedvem támadt tőle újra DnD-t tolni a haverokkal.
"Husky utálja, csak nem lehet annyira szar", gondoltam én miután a borítója alapján gondoltam ez egy war metal lemez lesz. Első track kicsit furán hatott, végtelenül torz és tompa ritual ambient szerűség, viszont elég unalmas is volt egy idő után, azt hittem az egész ilyen lesz, de aztán mint kiderült ez tényleg war metal, néhol egész menő death industrial + zaj kitérésekkel. (Néha meg elég gagyi jellegtelen elektronikával). Legalábbis war metalt akartak elérni, de nagyon hiányzik belőle az a kaotikus energia. Ez a lemez sajnos nem szól jól, a warmetál részek bántják a füleim. Így sajnos csak bugyutaság és hidegenhagyás van, elég rossz riffekkel. Az is már ellőtt poén, hogy 6.66 euróba kerül

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 429. 430. 431. 432. 433. 434. 435. 436. ... 453. Full screen Vertikális nézet
2020. november 21.
69Nostromo79 dimmurtal Husky mike666 srppk Nagaarum nascence makadamiadio ∑:
1. Husky
Napalm Death
Throes of Joy in the Jaws of D...
6 10 8 9.5 8 8 9     8.3
2. farrrkas
Sólstafir
Endless Twilight of Codependen...
6 10 8 9 8 8 9     8.2
3.
Carcass
Despicable
8 8 8.5 9 6 7   6   7.8
4. dimmurtal
Bliss of Flesh
Tyrant
7 7 10 8 6 7 9.5     7.5
5. McFrost1977
Psychonaut 4
Beautyfall / ?????????
5 10 9.5 3 9.5 6 9     7.2
6. mike666
Eternal Champion
Ravening Iron
7 7 6 8 9 5     2 7
7.
Fates Warning
Long Day Good Night
6 7 10 7 6 5 4 7.5   6.8
8.
Stormwarrior
Norsemen
8 7 7 7.5 8 3       6.8
9. srppk
Autumn Nostalgie
Esse Est Percipi
4 7 7 6 6.5 9 5 5   6.6
10. Armand
DeathEpoch
Abysmal Invocation
1 7 3 1 2 2     5 2.7
∑:
5.8 8 7.7 6.8 6.9 6 7.6 6.2 3.5 6.9
Carcass - Surgical Steel (2013)
Kritika, Balthazaar @ 2017. november 30., csütörtök, 19:13
Rockstadt Extreme Fest 2017 - Augusztus 10-13, Barcarozsnyó, Erdély
Koncertbeszámoló, farrrkas @ 2017. augusztus 19., szombat, 22:02
ARTmania 2016 - 2016. július 29.-30.
Koncertbeszámoló, Lew @ 2016. augusztus 7., vasárnap, 18:25
Fates Warning - Theories of Flight (2016)
Kritika, oldboy @ 2016. július 7., csütörtök, 17:31
© 2001-2021 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.014 seconds to render
Query failed:
INSERT INTO `session` (
`id`,`user`,`data`,`ip`,`useragent`,`bot`, `rnd`)
VALUES (
'16j7k9q9cs9q19tcr9fd07t7b5','','szoveg|s:7:\"AFFXHPL\";koncert_helyszin|i:1;groups|a:0:{}language|s:2:\"hu\";lyricsfile|s:10:\"rendet.php\";lyricsrow|i:1;','44.197.197.23','CCBot/2.0 (https://commoncrawl.org/faq/)','0', RAND()
)

Error: Incorrect integer value: '' for column `femforga_femforgacs`.`session`.`user` at row 1