Annak ellenére, hogy a súlyosabb My Dying Bride-dal való rokonság zeneileg igen szembetűnő, szerintem hangulatos és őszinte lemezt adott ki az Eclipse of the Sun. Nem annyira profi, mint az említett zenekar, nem is különösebben eredeti, de akik a doom metal ezen ágazatát kedvelik, érezni fognak bizonyos kapcsolódási pontot, csalogató erőt. Korrekt anyag.
A repedező külső burkot belülről feszítő energia pillanatok alatt el-elsuhanó ötlet-szikrákat szór a hallgatóra. Ha valaki megüli ezt a vadat, része lehet a sodró erőnek.
Ez nekem hol kevésnek, hol elhamarkodottnak tűnik. Nincs ellenemre a megközelítés, egyáltalán nincs, de akármilyen különc zene is ez, minőségben egyelőre szerénynek érzem a végeredményt.
Ezt a csatát ellenem megint az Igorrr nyerte. Az előző lemezükre sem adtam többet, és naívan azt gondoltam, na majd most, mert ugye nyitottabb, befogadóbb, többet látott-hallott ember lettem... frászt! Ez ugyanakkora agymenés, mint az előző. A francia darálóba ismét mindenből jutott, a végeredmény egy mentolos tejszínhabbal tálalt tintahalparfé, szójakolbász körettel, ecetes gumicukor-salátával. Jó étvágyat!
Oldboy pár éve jól megfogalmazta a zenekar stílusát, és "ultraigényes slágerrock"-nak nevezte ezt a zenét. Nos, teljesen igaza van. Én egészen a 80-as években érzem magam, annak ellenére, hogy még gyerek voltam akkor. Az akkori mainstream, de nem véletlenül népszerű pop/rock szupersztárok jutnak eszembe mai köntösben. Van olyan nap, hogy Queen felvételeket (meg egyebeket) nézek órákig a YouTube-on puszta csodálatból és kíváncsiságból, annak ellenére, hogy ez nem teljesen az én világom. Egyszerűen kívül esik az ízlésem határain. Másnak ez simán lehet egy 10-es lemez!
Régi időket megidéző grindcore, amelyben saját ötleteket nem nagyon sikerült megvillantani, ezt meg már hallottuk elégszer. A Knee Deep in the Dead riffje jó kezdet lenne...
Ettől a power metaltól még Daenerys elhullt sárkánya is táncra perdül.
Jár a gratuláció az itt hallottakért! Remek dallamok, markáns témák, épkézláb ötletek... ebből kell állnia egy lemeznek, itt ez meg is adatik.
Igényes zenekar a Caligula?s Horse, a Kingcrow és a Haken kedvelői, de még a BTBAM vagy a Klone rajongói is bizonyára ismerik már. Én is kedvelem ezt a műfajt, ám azon kívül, hogy jól képzett zenészek kell, hogy alkossanak egy ilyen összetett zenét játszó bandát, a dalszerzés akadálya óriási kihívás. A Caligula?s Horse csupán a kötelezőt hozza (ami eleve magas szint), de nem ír IGAZÁN JÓ dalokat, nem varázsolnak el. Ezzel szemben a Leprous Pitfalls lemeze számomra etalonná vált a progresszív zenék között és ők azok, akik a legváltozatosabb arzenállal rendelkeznek érzések kifejezése terén.
Minőségi black metal a mélyebb rétegek, sötét fellegek útján. Nem is jutnak színek eszembe a hallgatásakor, a fekete mindent megfest.
Holy shit, már egy éves ez a lemez?! Hogy repül az idő. Amúgy extra módon túltolt über-cheesy power metal, de hát pont ezért lehet szeretni a TF-t. A 2019-es év végi listámon is ott volt egy betonbiztos helyen, úgyhogy alap a 10 pont. :D