Szerintem roppant érdekes fejlődésen ment keresztül a csapat, és nem félnek feszegetni a határokat. Én azt mondom, amíg a minőség ennyire figyelemre méltó, jól teszik! Az Endure a kedvencem eddig a lemezről, az valami egészen különleges, de nagyon hangulatos az egész anyag.
Nagy kár, hogy az Ultha lemezére kevés időm maradt, és kénytelen vagyok egyetlen hallgatás után pontozni. Az anyagon azt érzem, hogy bőven van benne potenciál. Félve adok 8.5 pontot, ez lehet akár több is.
Nálam ez hangulatfüggő. Nem mondanám, hogy minden áron erre vágytam volna, de van az a tudatállapot, amikor ez igenis símogató, jóleső érzést tud kelteni. Ráadásul van érzés benne, amihez kötődni lehet. Nem működik akármikor, de meg kell keresni azt a hangulatot, amikor a leterhelt lélek nem vágyik többre.
Feketén örvénylő masszából gyúrt nívós, fogós anyag. Ez teljesen maga alá temet, és minden pillanatát élvezem.
Valamiért sosem hallgattam túl gyakran a brit veteránokat, pedig nincs túl sok lemezük, és még közel is állnak ahhoz, amit én szeretek. Ki érti ezt? Talán az a baj, hogy sosem gondoltam őket annyira kiemelkedőnek, ugyanakkor pedig van annyira jó, hogy érdemes legyen meghallgatni, még ha nem is nagy gyakorisággal. Így van ez az új lemezzel is.
Micsoda ősi hangulatú epikus proto-doom metal hallható itt! A bája megvan, részemről a szimpátia is, bár ezek a riffek már pár évtizede keringenek a köztudatban az ősök hagyatékaként. Idő szűkében csak az igazán kiemelkedő lemezek maradnak meg hosszú távon, és sokszor még azok közül is sok feledésbe merül, mert egyszerűen szelektálásra kényszerül az ember. Ha pár évtizedet visszamennénk az időben, ezt a lemezt akár hetente elővenném (talán nagyobb pontot is kapna), ma viszont könnyen lehet, hogy elbúcsúzom tőle, annak ellenére, hogy jónak nevezhető anyagról van szó. Kegyetlen ez, viszont így logikus...
Ez olyan, mintha embernek semmi köze nem lenne hozzá. Tetszik Nascence "elektronikai szemetelés" címkéje, én is hasonlóan tudom ezt látni. Sosem voltam számítógép geek, ami szintén nem segít közelkerülni ehhez a rideg, felszínes, lélektelen, művacakhoz, de könnyen meglehet, hogy régimódi vagyok bizonyos téren. MZ/X zene. Számomra értékelhetetlen.
Ne vicceljünk már! Ez kritikán aluli teljesítmény! Több szót nem is érdemel.
Nem finomlelkű embereknek készítik lemezeiket. A pokol tűzében perzselődő lélek vokálja egyedi szín a palettán, de talán dalszerzés terén nem annyira megkapó, amit összehoztak. A Day of Joy kezdő témája, amely vissza-visszatér valahonnan nagyon ismerős, de nem ugrik be honnan, pedig azt, amire emlékeztet nagyon sokat hallgattam, szerintem.
Bevallom, jól esett hallgatni a lemezt, annak ellenére, hogy nagy dolgokat nem mozgatott meg bennem. A The Significance of Iblis igazán gyilkosra sikeredett.
Uramég, a sampler mekkora királyságot visz a zenébe. Valami zseniális. Nem is tudom mikor hallottam ilyen szuper módon metalba beépítve. Más mixelt műfajú előadóknál is elmondtam már, és itt is ez a helyzet; egyszerűen tökéletes arányban vannak keverve az elemek. Ez év végi top listás lesz, úgy hiszem.
Ezek a számcímek... Na mindegy, inkább nem is kommentálom. Na de a zene, abban legalább nincs kivetnivaló. Ugyan szerelem nem történt sem első, sem sokadik hallásra, de egyértelműen erős és egyedi anyag. A harmadik számot tökéletesen belőtték, nagyon jól esett ez a hosszabb intermezzo az utána következő keserűség előtt. Remek balanszot tartó, hangulatos album. Nekem talán még jobban is tetszik, mint az előző lemezük (attól függetlenül, hogy anno mennyi pontot adtam rá).
A zenei alapok még akár tetszhetnének is, de ettől függetlenül nem igazán kellemes élmény hallgatni, köszönhetően leginkább a folytonos hajlítgatásoknak az énekben. Én ettől kivagyok, kurva idegesítő és annyira szerintem nincs is jó hangja Makó úrnak, hogy nagyon erőltetnie kellene ezt. Néha amúgy -hangulatban- felsejlett a The Handsome Family "Singing Bones" albuma, de hát ég és föld a két lemez. Nálam ez instrumentális neofolk albumként jobban működne, de igazából ahhoz sem elég változatos és izgalmas az anyag sajnos.
Sokszor próbáltam nekifutni ennek a lemeznek, és bár alapból vevő lennék erre a fajta mélykriptai szörnyszülöttre, ezt most nem sikerült rendesen megfejtenem. Túlságosan egybefolyó, túlságosan sűrű és fullasztóan tömény. Kiérezni persze az egész esszenciáját, de mind a számhosszak, mind a hangzás valahogy itt most inkább aláás az egész produkciónak, minthogy támogatná azt. Ez most az inkább elengedem kategória, nem tudtunk hosszútávú barátságot kötni.
Számomra ez kicsit "öreges", már ha szabad ezt mondanom. De amúgy nem rossz. Nem nagyon hallgatok ilyet, régebben sem igazán kacsintgattam a NWOBHM irányába, de persze ettől még nem vonakodok tőle. A dallamok teljesen rendben vannak, az ének is tetszik, egy-két hallgatás után már szinte slágeres jellegűnek mondhatnám a lemezt. Jól megdörrennek a riffek és az egész album megszólalása is a helyén van. Úgy néz ki, vannak, akik tisztességgel tudnak öregedni (jelen lemez) és vannak, akik sajnos önmaguk paródiájává hülyülnek el az évek alatt (pl. Grave Digger). De, mint mondtam, nekem kellene még ide lendület és több dinamizmus.
Szerintem ez teljesen rendben van. Ez nektek a vonyítós meg fejhangú ének? Hallgassátok meg a Twilight Force "Twilight Horizon" számát, és rögtön átértékelitek Rodrigo orgánumát. Szóval jó ez, bár annyira nem érzem magaménak a műfajt, hogy teljes szívből lelkesedjek érte. De szerintem visszatérő vendég lesz (ha nem is túl gyakran), szóval köszi az ajánlást.
Dinamikus egy lemez, az tény, viszont olyan hű de nagy megoldásokat és meglepetéseket nem tartogat. Ez számomra echte játékzene. Persze maga az alapötlet érdekes, és igazából a megvalósítás is elismerésre méltó. Egy cyberpunk filmjelenetben el tudom képzelni, hogy ilyen szintetikus, robotok által kevert metal-ra nyomják az ipart az ifjak valami bizarr future club-ban.
Hát nem igazán gondolták túl kazak barátaink az anyagot. Szimpla, egyszerű, kiszámítható lötyögés az egész. A túlzó effekteken meg színesítő elemeken mondjuk jókat röhögtem, pl. az erőltetett szélfúvás, vagy a hüppögés a 6. szám elején... :D. Könnyen befogadható, szinte már barátságos kis anyag, ami nem tett mély benyomást rám, de legalább nem is zavart igazán. A borítót viszont odatették rendesen.
Filóztam, hogyan is tudnám megfogalmazni az album felé táplált érzéseimet. Mert teljesen érhető, ha sokatok számára ez egy elképesztően idegesítő album. Valóban az, viszont direkt olyan, amilyen. Nem tudok rá haragudni (sőt, én kifejezetten imádom ezt a lemezt), mert az egész Cultes des Ghoules azon alapszik, hogy a sajátos, kifacsart módjukon kiszolgálják az "igényeket". Gonosz, sötét ének kell? Nesztek, itt van ez a hitvány kántálós, kesergő nyávogás. Jó kis riffek kellenek? Nesztek, itt van pár baromi erős riff a végletekig eltúlozva és túlnyújtva. Kell a sötét hangulat? Tessék, itt az egész album; egy túltolt, gonosz rituálé. Jó lenne valami sátáni borító? Behold, ott van a háttérben a levágott csecsemő a saját vérébe fagyva, előtérben az áldozókéssel valami retkes kézben. Éritek, ez az egész CdG jelenség egy elbaszott görbe tükör a műfaj felé, mégis annyira hiteles és "szívből jövő", hogy nem bírok nem rajongani érte.
Én sem igazán hallom, mitől lenne ez annyira különlegesen jó és érdekes hallgatnivaló... A borítót meg pláne nem erőltetném. :/