Megkapó epikus doom metal lemezzel van dolgunk. Bár a legnagyobbakénál szerényebb anyag, mégis nagyon kellemes hallgatnivaló. Kellően súlyos, és több fülbemászó rész kelt pozitív összhangot. Mindenképpen meghallgatásra érdemes album!
Többek között a Bölzer hatását éreztem ezen az EP-n, és annak bomlasztó hangulatát. Szimpatikus három nóta. Nem egetverően kiemelkedő, de átlagon felüli. Jó az irány.
A Profound Lore-ról tudni, hogy többnyire garancia a minőségre, azonban ennél a lemeznél én nem nagyon hallom az ötleteket kibontakozni a disszonáns hangok között. Nekem nem sikerült megbarátkoznom vele.
Nagyon egyedi darab. Igazán különleges csemege a sötét, atmoszférikus, borongós, mégis súlyos zenék kedvelőinek.
Volt egy-két dal, ahol úgy éreztem, szépen egybefonódik az iráni kultúra és a black metal (inkább a vége felé), de többnyire egymás mellett halad a kettő, különösebb kapocs nélkül. A nagyobb baj az, hogy egyik szál sem különösebben érdekes. Sőt, szerintem kimondottan gyenge. Én nem fogom többet elővenni.
Ha a depresszív post-black metalban jobban otthon érezném magam, biztosan jobban tetszene. A stílus kedvelői próbálkozhatnak vele, de nagy elvárásaik ne legyenek.
Érződnek a pár évtizeddel ezelőtti korszak(ok) hatásai, főleg a HC-punk nyomai feltünőek ezen a crossover-thrash-heavy metal keveréken, amelyben doomosabb megoldásokat is felfedezni itt-ott, főleg az ős-doom fajtából. Elsőre egyáltalán nem jött át az anyag, de egyre többször meghallgatva, felfedeztem a báját, és részeiben működni kezdett. Maradok a hetesnél egyelőre.
Na, ez a fajta melo-death metal teljesen hidegen hagy. Sőt, hosszú távon még idegesít is.
Lement már jó párszor a lemez, mert az első néhány hallgatás alkalmával csak az derült ki számomra, hogy ismét nívós anyag született, és hogy más, mint az előző (érthető okokból), de az még nem, mennyire válnak elragadóvá, fogóssá a dalok. Aztán, az előzőhöz hasonlóan, lenyűgözött. Az a fajta igényes progresszív metal, ami mindenképpen megtalálja az utat hozzám.
Ez többszöri hallgatás után is eléggé egysíkúnak tűnik nekem, és a vokál sem túl erős. Elég harmatos teljesítmény.
Farrrkas kommentjével teljesen egyetértek. Bár a hangzással tényleg nem klappol minden, maguk a témák teljesen rendben vannak. Lényegében egy jól felmondott, tradicionális doom anyag, bármiféle kísérletezgetés, kikacsintás nélkül. Ezzel amúgy nincs is baj, de nem érzem úgy, hogy annyira egyedi, különleges világot hívtak volna életre a máltaiak.
Mi a búbánatos istenverése volt ez? Annyira szét volt csúszva az egész, hogy az hihetetlen. Csapongó, szó szerint kellemetlen témák, inkoherens disszonancia, idegesítő üvöltözés, gyér hangzás. A megkapó borító és nagy ritkán felbukkanó, kiugró és érdekes elemek viszont nem elegek ahhoz, hogy mélyebben bele akarjak mélyedni az egész lemez mikéntjébe és miértjébe. Úgy érzem, ez EP-ként is hosszú és megterhelő volt.
Az első gondolatom az volt, hogy ez egy benyugtatózott Wormed. :D Viccet félretérve, maximálisan egyetértek Zolival, megannyi hatást és áthallást lehet elcsípni, megannyi különb helyről érkeztetett elemeket. Mindez elsőre egy kusza káosznak tűnhet, de kellő odafigyeléssel izgalmas részeket, rétegeket lehet lehámozni róla, amin szívesen el tud csámcsogni a hallgató. A koncepció, a borító és az elénk festett lemez tematikája, hangulata szerintem zseniális, s bár korábban már lepörgettem párszor, mégsem tudott olyan szinten megérinteni, hogy egy hibátlan albumnak tituláljam. Inkább fogom előkapni a spanyol nagytesók valamelyik albumát, mint az Infrared Horizont. De érdemes azért fél szemünket a srácokon tartani a jövőben, mert sok minden klappol, én csak egy kicsivel több koherenciát és céltudatos irányválasztást hiányolok, s akkor még jobban össze fog állni az amerikaiak komor disztópiája.
Őszintén szólva kellemes meglepetésként ér a viszonylag konzisztens magas pontozás, úgy hittem, sokkal megosztóbb lesz ez az album. Érdekes élmény elmerülni az angolok delejes, nyomasztó poklában, mondhatni teljes egyedülálló hangulattal rendelkezik az egész anyag. Igazából szerintem két oldalról érdemes megközelíteni az Over Phlegethont. Egyrészt mint élményt, mint egy nyugtalanító utazást az alvilág folyóján, amely a végtelen, élettelen mocsárba vezet, és ami mindenképpen valami hatást vált ki az emberből. Ez az anyag legnagyobb erőssége, hogy szerintem nem lesz olyan hallgató, akiből ne váltana ki valamit, aki mellett csak úgy "elcsordogálna" a zene. Másrészt hozzáállhatunk az albumhoz mint kísérletezgetős, avantgárd black/doom/drone metal, így viszont teljesen jogosan vérezhet el a lemez sokaknál, hisz általánosan vett értelemben nem jó élmény hallgatni, nem egy bármikor előkapható, könnyű zene, amire egyszerű a ráhangolódás. Idő, energia és kínszenvedés a mélyére ásni, elmerülni gyötrelmes bugyraiban, de ahogy látom, vannak, akiknek ez megéri, és az jó dolog. A borító pedig... egyszerűen felülmúlhatatlan, tökéletesebbet nem is választhattak volna covernek.
Nekem egyszerűen nem állt össze az egész. Külön-külön sem mondanám kiemelkedőnek sem a folk-, sem a metal oldalát az albumnak, ahogy ennek a kettőnek a fúziója sem lett igazán megnyerő a számomra. Nem annyira egyedi az egész anyag íze, mint mondjuk egy Al-Namrood lemeznek. De az értékelendő, hogy a Közel-Keleten is bontogatja kezdetleges szárnyait a metal műfajának eme sötét pillangója.
A tavalyi Absence albumot imádtam, olyannyira, hogy pár hallgatás után már rendeltem is a CD-t. Gyönyörű, karakteres, emlékezetes album volt, ami szinte rögtön rátelepedett a hangulatomra, amint elindítottam az első számot. Leheletnyivel sekélyesebbnek érzem a Saudadét, de talán csak az elődje grandiózus hatása miatt, amit rám gyakorolt. Objektíven szemlélve ez egy műfajában tökéletes darab, kellő módon hajtva igába az érzelmek és atmoszféra hullámait.
Van itt minden, az én szájízemnek nem megfelelő arányban keverve, ráadásul ez a fajta vokalizálás hamar kiidegel. Az orgona tetszett, tényleg nem lett a háttérbe száműzve, ez mindenképpen pozitívum. Mégis, a legnagyobb bajom, ahogy nascence is írta, túl steril lett sok helyen a zene, nem igazán tudott elkapni a hangulata.
Nem attól lesz valami death, hogy mocskos deathgrowl-t böfög fel végig az énekes. Mondjuk számomra a TBDM-nek mindig volt egy core-os mellékzöngéje (az éneken kívül is) -ami engem nem zavar-, de kétségtelenül dallamos death-t játszanak, ráadásul nem is akárhogy. Intenzív, dinamikus és veszettül kegyetlen lett ez album, ésszerű játékidővel. A keménykedős, brutálkodós szövegek egyedül azok, amiken csóválom a fejem, ez szerintem nagyon kevés bandának áll jól és tűnik őszintének. Szóval ha elvonatkoztatok a lyrics-től, akkor ez egy keményen arconcsapós album, le a kalappal.
Többször lepörgettem, és szerintem beért a maximális pontra. A zenekar majd minden érájából van kedvenc albumom, a progresszív irányba való eltolódás sem bánt kifejezetten, de nem érzem úgy, hogy hibátlan lenne az anyag. Valahogy nem érzek benne annyi zseniális ötletet, mint ami az előző lemezeiken fellelhető.
Hát igen, a hangzáson még lehetett volna munkálkodni, de hangulatilag szuper album, stílusában pedig pedig viszonylag erős anyag. Én szeretem ezt a depresszív megközelítésű post black-et, és a Korper első albumát is szívesen hallgattam. Ugyan nem hiszem, hogy gyakran elő fogom venni, de biztosan jól fog még jönni a jövőben. :)

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 349. 350. 351. 352. 353. 354. 355. 356. ... 502. Full screen Vertikális nézet
2017. október 28.
farrrkas Weide ∑:
1. farrrkas
Enslaved
E
10 8 9
2. Weide
Five the Hierophant
Over Phlegethon
8.5 8 8.3
3. Belial
Lascar
Saudade
6 9 7.5
4. boymester
Forsaken
Pentateuch
8 7 7.5
5. Balthazaar
The Black Dahlia Mur...
Nightbringers
5 9 7
6. Sekhet_Hetep
Kørper
Inanitas
6 7 6.5
7. Kriss
Artificial Brain
Infrared Horizon
6 7 6.5
8. Werewolfrulez
Highrider
Roll For Initiative
7 5 6
9. Solmyr
Akvan
Forgotten Glory
5 5 5
10. BlackZone
Kult Mogił
Portentaque
8 2 5
∑:
7 6.7 6.8
Balthazaar 2017. október 29., vasárnap, 08:18
Balthazaar
Csatlakozott:
2017. július 9.
Hozzászólások: 305
Válasz Weide üzenetére:



Nyomass bele max hangerőn egy kis grindcore-t, hátha az helyreteszi a dolgokat. |-D
Amúgy jobbulást!


Köszi, majd ma délután már lehet kissebb adagokban adagolni a hangerőt, két bevattázott - valami trutyival (antibiotikummal) átítatott vatta - füllel lassan egy hete így lenni nem a legideálisabb zeét hallgatni. De legalább már nem kattog a fülem, s nincs benne állandó nyomás.
--
Stay mötal! - Adopt a goat like Baphomet! :-p
Weide 2017. október 28., szombat, 14:19
Weide
Csatlakozott:
2016. március 24.
Hozzászólások: 1162
Válasz Balthazaar üzenetére:



Nekem nem, de most nem fogok ajánlani... Fülgyulladásom van, s ez kicsit hátráltat... Szóval, majd úgy szerda körül lecsekkolom mivel hozakodtok elő. - Hab a tortán: mindkét fül. O.o


Nyomass bele max hangerőn egy kis grindcore-t, hátha az helyreteszi a dolgokat. |-D
Amúgy jobbulást!
Balthazaar 2017. október 28., szombat, 14:09
Balthazaar
Csatlakozott:
2017. július 9.
Hozzászólások: 305
Válasz Weide üzenetére:

Dear Pontozók, nagy baj lenne, ha kicsit előbb, fél 6 körül indulna az új kör?


Nekem nem, de most nem fogok ajánlani... Fülgyulladásom van, s ez kicsit hátráltat... Szóval, majd úgy szerda körül lecsekkolom mivel hozakodtok elő. - Hab a tortán: mindkét fül. O.o
--
Stay mötal! - Adopt a goat like Baphomet! :-p
Weide 2017. október 28., szombat, 13:42
Weide
Csatlakozott:
2016. március 24.
Hozzászólások: 1162
Dear Pontozók, nagy baj lenne, ha kicsit előbb, fél 6 körül indulna az új kör?
thomas lord 2017. október 25., szerda, 14:18
thomas lord
Csatlakozott:
2009. november 5.
Hozzászólások: 10865
Válasz Solmyr üzenetére:



Be kellene ajánlanod az albumukat a következő hangpróbára, és ha a szerkesztők jóváhagyják, akkor kapsz 10-15 véleményt. :-D

Oké köszönöm,de akkor is inkább kihagyom a kritikát,mert nem éri meg hogy csúnyát mondjak róla,mert akkor jönnek az anyázások felém.
Solmyr 2017. október 25., szerda, 14:14
Solmyr
Csatlakozott:
2016. december 9.
Hozzászólások: 71
Válasz thomas lord üzenetére:


Írd meg nekem a véleményedet!


Be kellene ajánlanod az albumukat a következő hangpróbára, és ha a szerkesztők jóváhagyják, akkor kapsz 10-15 véleményt. :-D
thomas lord 2017. október 25., szerda, 11:04
thomas lord
Csatlakozott:
2009. november 5.
Hozzászólások: 10865
Válasz Weide üzenetére:



Szerény véleményemet inkább megtartanám magamnak a formációt illetően.

Írd meg nekem a véleményedet!
Weide 2017. október 25., szerda, 08:38
Weide
Csatlakozott:
2016. március 24.
Hozzászólások: 1162
Válasz thomas lord üzenetére:


Ezeket ismered:


Szerény véleményemet inkább megtartanám magamnak a formációt illetően.
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.057 seconds to render