Stílusában és az éves elszámolásban is legalább dobogós, de esélyes a trónra nálam. A pont nem kétséges.
Már napok óta porondon van. Elsőre konvencionális blacknek tűnhet, azonban többszöri hallgatásra feltárulnak a zenei csemegék is, amiből van bőven mind a dobjátékot, mind a gitárt, mind a tempókat tekintve. Nem hivalkodó, de nagyon okos black.
Engem ez a poszt metalos andalgás nem tud lekötni. Ez a nyomjunk hangulatokat amíg a dob tolja a blastot, valahogy nekem nem jön át. Sőt, kimondottan unalmasnak találtam, de nekem az egész irányzat egy holtág, egy olyan megközelítése a zenén keresztül kifelyezett érzelmeknek, amik hamisak, felületesek, zavaróan semmilyenek.
Sokszor lement, amióta megkaptam a cumót. Érlelgettem, próbáltam kicsit mélyebben megfogalmazni a gondolataimat a folyamatos hallgatással. Nos, van ami határozottan tetszik benne, van ami nagyon nem. A szintitémák nagyon nem. A gitártémák között is rendszeresen felbukkannak olyan megoldások, amikre nascence-hez hasonlóan én is csak annyit tudok mondani, hogy jááááj. Amik tetszenek, azok a morózusabb black megoldások. Itt viszont el kell mondani, hogy ez a lemez egy cseppet sem akar több lenni egy stílushelyes anyagnál, ami még véletlenül sem fog a stílus hazai szerelmeseinek a torkán akadni. Ez a hazai black mezőny 95%-ra igaz. Ez a vonal magyar szokás szerint le van maradva vagy 15 évvel. A '90-es évek végi irányt követi kullogva és valami autentikusságra, ködös hagyománytiszteletre hivatkozva egy percig sem akar több, vagy más lenni annál. Kár.
Jéééé djent közeli dolgok black metalba keverve? Lehet nem tökéletes, de újszerű, ötletes. A meglepetésre, a mizantróp gyűlölettől kicsattanó hangulatra és természetesen a néni cicijeire megkapják a maximum pontot!
Lásd kritika!
ahhh... tudom, most kell hasra esni és bizony egyike voltam a látatlanban a Sgúrr-t trónra emelőknek. Aztán valahogy annyira mégsem hasaltam el. Oké, vannak zseniális témák a lemezen... Az újdonság erejének csökkentével azonban valahogy egyre jobban húz a szívem a Rengeteg felé, meg a Róka Hasa felé és még a Tűnő Idő felé is inkább. A teljes eddigi életművet tekintve kicsit szürkébb ez a lemez az elődökhöz képest. Nekem hiányoznak azok a színek az összképből, amik vagy koncepcionálisan, vagy pedig "azért mert csak" nincsenek jelen most.
Nekem nem kell ezt a vokált szoknom, mert sok ilyet hallgatok, azonban inkább az ausztrál vonalról. Itt is vannak tök pofás zenei, hangulati megoldások, meg laposak is. 15 dal nagyon sok... Maradok az ausztráloknál. Kompaktabbak, hangulatilag, zeneileg sokrétűbbek. Azért elment, nem mondom, hogy kidobott idő volt.
El andalog, különösebben nincs vele gond, de nagy érzelmeket bennem nem tud kiváltani.
Ez nekem valami '80-as évek végi - '90-es évek eleji VHS korszakos neonruhás fertelmet juttat az eszembe. Totálisan borzalmas. Áhhh... lehet aki abból az időszakból nem sok mindenre emlékszik, az másra asszociál majd. Engem csak felidegesített.
Ténylegesen izgalmas hangulati elemekkel operáló cucc. Egyetlen negatívuma, hogy egy kicsit egysíkú.
Dehogy konvencionális ez Kolléga! Ez nagyon is érdekes cumó... Gall faszán összefoglalta a lényeget. Az ének valami eszméletlen erejű. A hangzás 100%-ban passzol a témákhoz. Mit szarozzak részpontokkal. Ez számomra 10.
Konfortzóna... Jónak nem rossz.
Hangsúlyoznám a cikkből, hogy ez a csapat többre lenne képes.
Az első dal tetszett, a harmadik untatott, az ötödik már idegesített. Aztán megint tetszett, megint idegesített. A fene tudja... Hasonlít pár témájában a dán Redwood Hillre, de annál lényegesen hatástalanabb.
Színfolt a javából, ami mondjuk hatásokat is mutat, de nem baj. Sőt! Hangulatában hasonlít HJules unokatesója cuccaira (Lord Time).
Tartom azt, hogy a TC a Róka hasa rádiónál jobbat nem csinált még. A dobszemplerrel meg már tényleg kéne valamit kezdeni, mert zavaróan elüt a zenétől. Kátai sokat hangsúlyozza, hogy ő metalt akar játszani. Szerintem meg azt kéne neki, ami tényleg jól megy neki. A Róka idején még csak ismerkedett a gitárral és ennek megfelelően csak szőnyegszerűen volt jelen. Most meg próbál riffelni is, abból meg még nem tud izgalmasakat. Viszont a 'forgácstól és a HP pontozóktól Kátai mindig is őszinte kritikákat fog kapni azokkal szemben, akik csak azóta képesek hátbaveregetni őt, amióta a Mistnél van. Mintha azelőtt nem lett volna érdemes az, amit csinál.
Én viszont sosem féltem, hogy lebuziznak, ha egy falzett énekesre azt merem mondani, hogy tetszik... Szerintem pont az ének a legjobb rajta.
Ugyan már, ez egy totál jó lemez. Felemelő, atmoszférikus, viszont valóban nem dönt le korlátokat. Olyan, mint egy Altar of Plaguesba oltott Grown Below. Mivel mindkét csapat a kedvenceim közt van, kap egy szép kövér tí... kilencest, és a jövőben sokat látott vendég lesz nálam.
Ahogy Gall mondja :-D
Sokat nem kell gondolkodnom, az év egyik legjobb lemeze.
Intenzív, brutális, ötletes, hangulatos, a hangzás elsöprő, nem nagyon tudok sehol belekötni. Csak azért nem 10-es, mert a maximumot kapott "versenyzőket" egy leheletnyivel előbbre helyezem. Megjegyzés: muszáj külön is kiemelnem a Hosanna című nótát, ebből a dalból valami hihetetlen sötét erő árad, az idei év egyik legzseniálisabb darabja (nekem! :-)), már ezért az egy nótáért érdemes volt megismernem ezt a kiváló lemezt...
Megfelelő pillanatban nagyon hatásos lehet álmatlanság ellen, más hasznos funkcióját nem véltem felfedezni... A hagymás kacsazsíros kenyér ennél klasszisokkal jobb. :-D
Körülbelül ugyanazt gondolom a lemezről és a magyar black metalról, amit emp oly szépen megfogalmazott. :-) Magabiztos tudással előadott, élvezhető, de túl invenciózusnak nem nevezhető munka.
Pontosan ugyanazt gondolom itt is, amit a Borgne-nál leírtam.
A lemez címe nagyon jól kifejezi azt, ami itt hallható. Nehéz anyag, emészteni kell, de megéri.
Jobbra számítottam az előző nagyszerű lemezek után, ez most nem nagyon jött át.
Inkább idegesít, mint nem...
Színtelen, szagtalan.
Én azért mégis reménykedem, hogy nem muszáj szeretni. :-) Elég nyitottnak tartom magam, de az ilyen gagyi szintipop nem igazán tartozik az érdeklődési körömbe.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 297. 298. 299. 300. 301. 302. 303. 304. ... 477. Full screen Vertikális nézet
2015. október 31.
emp Nagaarum Pistike66 ∑:
1. emp
Borgne
Régne des morts
10 9 10 9.7
2. Pistike66
Non Opus Dei
Diabeł
10 8 10 9.3
3. Kriss
Temple of Baal
Mysterium
9 10 9 9.3
4. Nagaarum
Astru
Pokol
8 9 9 8.7
5. farrrkas
Thy Catafalque
Sgùrr
8 7.5 7 7.5
6. BlackZone
Agent Fresco
Destrier
7 9 5 7
7. arallu72
Grift
Syner
6.5 9 5 6.8
8. Gall666
Velm
Orkan
6 8 6 6.7
9. boymester
Panopticon
Autumn Eternal
4 7 5 5.3
10. nascence
Black Wing
.​.​.​Is Doo...
2 8 3 4.3
∑:
7.1 8.5 6.9 7.5
Pistike66 2015. október 31., szombat, 17:48
Pistike66
Csatlakozott:
2008. június 17.
Hozzászólások: 3408
Válasz Nagaarum üzenetére:

Befejezem, várjatok meg! Az utolsó lemez pörög.

Rendben van.
Nagaarum 2015. október 31., szombat, 17:43
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
Befejezem, várjatok meg! Az utolsó lemez pörög.
--
Nagaarum YouTube Csatorna
Nagaarum 2015. október 30., péntek, 22:42
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
Válasz Gall666 üzenetére:



Bírom én a kritikát, félreértés ne essék, csupán nem értettem, merre hány méter :-)

Nem Gall, te most nagyon nem bírod a kritikát.
A ti zenétek a Velmmel meg nagyon messze áll az általad említett bandáktól. Biztonsági játékot játszotok, és én is értetlenül állok a jelenség előtt. Az első lemezetek fantasztikusan jó volt (BEVALLOM, a 8 pont részemről nem tárgyilagos, hanem ennek az árnyékából táplálkozik). Ez a mostani meg tényleg olyan, mintha a cél az lett volna, hogy visszatekerjetek a biztonságos zónába.
És itt ezen a ponton nagyon megértem Emp barátom véleményét is.
Kérdés, hogy ez a dolog nálatok tudatos-e. Ha igen, vallomást kellene tenni.
Ha nem, akkor továbbra is azt mondom, többre lennétek képesek...
--
Nagaarum YouTube Csatorna
Gall666 2015. október 30., péntek, 15:41
Gall666
Csatlakozott:
2011. október 29.
Hozzászólások: 50
Válasz nascence üzenetére:




Nem a gitárszólókkal van bajom általában, hanem az "oda nem illő szólókkal". Az meg nem az én bajom, ha nem bírod el fogadni a kritikát. Az ember érzelmi alapon dönt...és más is így érezte...valaki meg pont fordítva...tehát nem az én kritikámon kell lovagolni...hanem inkább örülni kellene, hogy van olyan akinek tetszik.


Bírom én a kritikát, félreértés ne essék, csupán nem értettem, merre hány méter :-)
nascence 2015. október 30., péntek, 15:36
nascence
Csatlakozott:
2010. november 27.
Hozzászólások: 1008
Válasz Gall666 üzenetére:


Ezt érteném, de mindig is voltak szólók az efféle zenékben. Burzum, DT, Mayhem...stb. Szóval alapvetően egy hülyeség ez a gondolatmenet...:) Inkább úgy kellett volna fogalmazni, hogy ami tetszik jó, ami nem, az giccs, tré...akármi... (a)



Nem a gitárszólókkal van bajom általában, hanem az "oda nem illő szólókkal". Az meg nem az én bajom, ha nem bírod el fogadni a kritikát. Az ember érzelmi alapon dönt...és más is így érezte...valaki meg pont fordítva...tehát nem az én kritikámon kell lovagolni...hanem inkább örülni kellene, hogy van olyan akinek tetszik.
Gall666 2015. október 30., péntek, 15:21
Gall666
Csatlakozott:
2011. október 29.
Hozzászólások: 50
Válasz nascence üzenetére:

A black muzsika is lehet giccses, ha a számok globális témái közül hirtelen kikandikálnak igen csak elütő elemek...
Persze egyes esetekben ezt avantgardnak hívjuk (márha nem bassza, hanem inkább izgatja a fülünket)...minden más esetben giccsesnek titulálandó e pajzánkodás...
A Leandernél ez azért feltünő, mert metálos alapon nagyon elütő a popos nyáltenger

Egy "nyers black" metálnál már bárminemű progresszor elem is furcsán hathat...
Például egy Darkthrone-nál már egy gitárszoló is giccsesnek minősíthető....

Ezt érteném, de mindig is voltak szólók az efféle zenékben. Burzum, DT, Mayhem...stb. Szóval alapvetően egy hülyeség ez a gondolatmenet...:) Inkább úgy kellett volna fogalmazni, hogy ami tetszik jó, ami nem, az giccs, tré...akármi... (a)
viribusunitis 2015. október 30., péntek, 11:22
viribusunitis
Csatlakozott:
2003. december 28.
Hozzászólások: 252
Válasz emp üzenetére:




Ez a lényeg!


Nem az a lányeg, hogy mekkora, hanem, hogy milyen fürge........a dobos |-D
--
recipe ferrum
mike666 2015. október 30., péntek, 10:28
mike666
Csatlakozott:
2009. május 19.
Hozzászólások: 487
Válasz emp üzenetére:


mike666: a Velmnél megemlített 2-3 mondatom bizony megérne egy hosszabb misét is, lehet a köv. találkozón ütköztetjük majd a meglátásainkat pár sör mellett! :-)


Benne vagyok (gun) (b)
© 2001-2022 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.027 seconds to render
Query failed:
INSERT INTO `session` (
`id`,`user`,`data`,`ip`,`useragent`,`bot`, `rnd`)
VALUES (
'3pihdsiif7fpmpad5l0kopmn95','','szoveg|s:7:\"YTQICHB\";koncert_helyszin|i:1;groups|a:0:{}language|s:2:\"hu\";lyricsfile|s:10:\"rendet.php\";lyricsrow|i:1;','3.236.225.157','CCBot/2.0 (https://commoncrawl.org/faq/)','0', RAND()
)

Error: Incorrect integer value: '' for column `femforga_femforgacs`.`session`.`user` at row 1