Számomra is az első 4-5 perc volt 10 pontos (meg az utolsó). Aztán egy kicsit erőltetett lett.
Egy ilyen énekhang mellé szinte mindegy, milyen zenét gyárt valaki, a hátán visz el mindent. Első lemeznél engedékenyebben pontozok, és az utolsó dal tényleg óriási.
Blake Juddnak most már nem ártana eldöntenie, hogy feloszlatja-e a bandát vagy nem... A Nachtmystiumnál rendre azt hallom, hogy a dalok négyötöde varázslatos, teljesen egyedi és ámulatba ejtő. Az egyötöde meg jellegtelen tölteléknóta. Vagyis tíz dalból nyolc 10 pontos, kettő meg 5. Tehát (8 * 10 + 2 * 5) / 10 = 9. Nagyon kellemes a basszus hangja.
Nincs inger...
Ritualisztikus, de ez is unalmas...
Zolixius szavait tudnám idézni. Az előző lemez óta lehet, hogy nyitottabb lettem, mert jobban tetszett, pedig az sem volt rosszabb, mint ez. Jó kis fúzió ez, annak ellenére, hogy szellemiségét illetően nem valószínű, hogy létezik egy egymást két ennyire ütő műfaj... Az I Asked for Wine, He Gave Me Blood című dalban a "my salvation"-t úgy értettem, hogy "masturbation". :-D
A punk részek jók, a metalosok meg nem.
Érdekes HC - thrash - punk... A Moral Soulban meg mernek mást is... Meg az Unite The Cityben is...
Én meg megfogadtam már párszor, hogy nyitok a tradi doom felé, de ez a fércmű erősen megnehezíti a dolgomat. Borzadály.
Unalmas egy kicsit, és túl kézenfekvőek a fordulatok...

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 265. 266. 267. 268. 269. 270. 271. 272. ... 503. Full screen Vertikális nézet
2014. augusztus 23.
Nagaarum ∑:
1. Nagaarum
Nachtmystium
The World We Left Behind
9 9
2. ZolixiusRex
The Isolation Proces...
The Isolation Process
9 9
3. Redrum
We All Die (Laughing...
Thoughtscanning
9 9
4. insomnium
Youth Forgotten
Ghost of a Fallen Empire
8.5 8.5
5. nascence
Harakiri For The Sky
Aokigahara
7 7
6. baathory
Glorior Belli
Gators Rumble, Chaos Unfurls
7 7
7. Belial
Marginal
The Venom
6.5 6.5
8. mike666
Throne of Katarsis
The Three Transcendental Keys
6.5 6.5
9. arallu72
Funest
Desecrating Obscurity
5 5
10. boymester
Lucifer's Fall
Lucifer's Fall
3.5 3.5
∑:
7.1 7.1
nascence 2014. augusztus 23., szombat, 18:24
nascence
Csatlakozott:
2010. november 27.
Hozzászólások: 1008
Nah...pont Zolixius-ra nem tippeltem volna, hogy Ő ajánlotta a The Isolation Processt ... (whistle)
insomnium 2014. augusztus 23., szombat, 07:49
insomnium
Csatlakozott:
2008. január 14.
Hozzászólások: 200
Ha csak az idei fordulók nyertes lemezeinek átlagát nézem, nem kevés anyag végzett 8.5 vagy a feletti átlagpontszámmal:

Goatwhore - Constricting... 8.5
Mastodon - Once More Round the Sun 8.6
Vader - Tibi et Igni 8.5
Grown Below - The Other Sight 9.2
Dead Congregation - Pomulgation of the Fall 9.2
Doom VS - Earthless 9.1
The Great Old Ones - Tekeli Li 9.4
Tryptikon - Melana Chasmata 9.3
Trenchrot - Necronomic Warfare 8.8

Figyelemre méltó mindez egy alapvetően heterogén - bár a négy-öt évvel ezelőtt pontozókhoz képest mindenképp homogénebb - tagságtól.

Tehát azért a nagy károgások és nyavajgások - amit amúgy főleg idősebb, már befutott zenészektől hallani - ellenére születnek kimagasló rock/metál albumok a modern érában is...
Perszepeta 2014. augusztus 21., csütörtök, 19:15
Perszepeta
Csatlakozott:
2010. szeptember 28.
Hozzászólások: 1308
A kör feléig eljutottam én is, de fél munkát nem végzek én sem :-D A következőt is kihagyom, szabadság miatt :-)
ZolixiusRex 2014. augusztus 19., kedd, 06:09
ZolixiusRex
Csatlakozott:
2011. január 31.
Hozzászólások: 1788
Válasz BlackZone üzenetére:

Ezt a kört most nincs kedvem végig pontozni (férc munkát meg nem szeressem), de a The Isolation Process védelmére kell kelnem. Ennek a körnek ő a nyertese nálam. 9-ről indult, de aztán felment 10-re. Olyan méltatlannak érzem jelen helyét a listán. :-(


Nyugi, még nincs vége a körnek. ;-)
--
In Grind We Trust!
arallu72 2014. augusztus 19., kedd, 01:01
arallu72
Csatlakozott:
2012. február 27.
Hozzászólások: 524
Válasz Nagaarum üzenetére:


Igen, amit a The Isolation Pathnál írtál, én azt Dan Swanöhöz írnám, és szerintem itt van jól megoldva. Szerintem Dan Swanö a trendi szar :-p

Nekem nem! Én szeretem Swanö lemezeit! Az Edge Of Sanity mindig tetszett! Bár nem hallgatom annyit mint régen! Sőt a Nightingale Stalingrad száma kifejezetten tetszik! De ez van! Nem tetszhet mindenkinek ugyanaz!
BlackZone 2014. augusztus 18., hétfő, 23:53
BlackZone
Csatlakozott:
2013. november 23.
Hozzászólások: 223
Ezt a kört most nincs kedvem végig pontozni (férc munkát meg nem szeressem), de a The Isolation Process védelmére kell kelnem. Ennek a körnek ő a nyertese nálam. 9-ről indult, de aztán felment 10-re. Olyan méltatlannak érzem jelen helyét a listán. :-(
nascence 2014. augusztus 18., hétfő, 22:50
nascence
Csatlakozott:
2010. november 27.
Hozzászólások: 1008
Válasz Redrum üzenetére:



Engem az lep meg, ha valaki ne a Crimsont tartja a csúcsnak.



Én a Crimson II-t tartom a csúcsnak...szerintem jobb lett mint az első
nascence 2014. augusztus 18., hétfő, 22:42
nascence
Csatlakozott:
2010. november 27.
Hozzászólások: 1008
Válasz arallu72 üzenetére:

Nascence Ami Neked tíz az nekem egy, ami Neked egy az nekem tíz jaj de jó! Szeretem,hogy különbözőek vagyunk! Ettől jó a hangpróba!


Szerintem is ez így van rendjén...és ebben az oldalban az a jó, hogy lehet nyugodot szívvel 1-es pontokat is osztogatni...Nem akarom megint a Hammerworld-öt ekézni (vagy Metal Hammer....már nem tudom mi a neve manapság)...de nekem ott furcsa volt, hogy 5 pont alá szinte soha nem mentek pontozáskor...itt az 5-6 pontos album a ingerszegénységet tükrözi...

Azért Dan Swanö dolgaiért én is rajonkok ám (a) \m/
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.079 seconds to render