Hangulatos de elég egyhangú(nekem).
Jó volt de nem kiemelkedő. A stílushoz képest kifejezetten rövidnek tűnt.
Telik az év végi top 10 lista! Szerintem óriásit fejlődtek az előző lemez óta. Sokkal változatosabb lett, hangulatosak az átvezetések és baromira jól szól.
A doomos részek nagyon jók voltak passzolt hozzá a vokál is de a death-es részekben kicsit több változatosságot szivesen hallottam volna.
Nagyon örülök hogy itt látom mert én is be akartam tenni. Nem tudok tőle szabadulni, napi rendszerességgel pörög. Egyértelmű 10. Szerintem marha jó benne a tiszta ének egy kicsit oldja a síri hangulatot. A borító meg egyenesen zseniális.
Lehet, hogy az én készülékemben van a hiba de nekem ez nem talált be. Egy hömpölygő massza volt az egész, de a vokál rontotta le leginkább. A második számban a szonár jópofa volt.
Elég egyhangú.
Nem rossz, de a core-os hatások engem is zavartak.
Sikerült jóra hallgatni. Talán kicsit sok volt a tiszta ének, néha kicsit nyávogós is volt
Egyszerűen nem bírtam rám odafigyelni, háttérzenének elég lazulós volt.
Érdekes hangzása és hangulata van, de egyre jobban tetszik, igazán blackoid.
Teljesen jó háttér zene, de semmi több.
Nekem ők nagy kedvenceim, és ez ezután sem változik.
Hatalmas!!!
Ezt is ajánlom nagyon profi cucc.
Fasza, de tényleg, örülök hogy bekerült ide mert amúgy nem ismertem, és már majdnem kicsúszott az egy éves limitből.
Őszintén szólva nem tudtam eldönteni hogy nagyon unom vagy csak most nincs hozzá hangulatom, vagy csak a többi nagyon fasza album mellett érzem ezt kevésnek.
Hamar megtetszett , gyorsan beszereztem az előző albumot is.
Csak ajánlani tudom, nem jöttem rá hogy mi az amiért mindenképp újra meg újra hallani akarom, de mégis.
Mindig kell valami ami lehúzza az átlagomat!? Most ez, nem tudott megfogni.
Nem tudtam elvonatkoztatni a 254-es körben taglalt Portal világától. Az ott elég szépen megkapta a magáét :(. Kíváncsian várom, hogy ez itt majd milyen fogadtatásban részesül. Számomra azt a szintet megközelíti, de el nem éri. A hangzás itt is indokoltan tufa, máshogy nem is esne jól. Ez meg a második legjobb borító, kicsivel elmaradva a Doom:VS mögött.
Háttérzene valóban, de annak hangulatos.
Tisztességes iparos munka, ami még hosszú is. Kicsit untam.
Ezek a görögök tudnak valamit! Szeressem az ilyen zenei szörnyetegeket!
Hozzák ugyan azt a magas színvonalat, mint korábban. Itt-ott kicsit furcsa a tiszta ének, olyan nyekergős. Ja igen a borító az bajnok!
Svéd vonalas klasszikus halál fém pár jó kis rádióhanggal, ez által plusz hangulattal.
Olyan, mint egy megfűszerezett Six Feet Under lemez. Bár SFU lemezt már régen nem hallottam, de valami hasonló emlékeim vannak.
Tucat lemez érzelmek és ötletek nélkül.
A kritika olvasása óta hallgatom napi rendszerességgel. Nem változott a véleményem, ez tííízes! Az előzőhöz képest eltűnt a női ének, de olyan nagyon nem is hiányzik, meg olyan megoldások és díszítések vannak, hogy ez a plusz íz lehet most sok is lenne.
Ahogy korábban a Dillinger zsenije is le lett itt húzva rendesen, úgy itt se vártam, hogy majd záporoznak a pozitív vélemények. Engem is meglepett, hogy tetszett ez a cucc, de mostanában nyitottabb vagyok ebbe az irányba is. Be is szereztem a korábbiakat is és lelkesen tolom, ha már pl egy Triptykon diszkográfia után levegőre vágyom.
Sírféreg.
Szeretem az ilyen depi zenét, de ebből még valami nagyon hiányzik és sajnos így ez tényleg csak háttérzene. De annak nem rossz.
Már a HP előtt meghallgattam EGYSZER és csak nem rég vettem elő újra. Nem mondom, hogy nem tetszik jobban, mint elsőre, de tényleg kicsit unalmas.
Sok helyen emlékeztet az Incantation-re. Nagyon, nagyon jó.
Az év borítója, ez már biztos. Nem túl szerencsés hozzá az időjárás, de ez nem von le az értékéből.
Nem rossz ez, de ezt a fajta zenét olyan szinten heréli ki a dobgép, hogy csak na. Hiába, az osdm nem egyszemélyes műfaj. Van a srácnak egy másik bandája, a Blood Mortized, na az már valami: ugyanez a stílus, ott öten vannak, élő dobbal, érdemes a kettőt egymás után kipróbálni :) De nem csak ez a baj. Egyszerűen ennél sokkal jobbak vannak az utóbbi évek dömpingjében. Persze azért kellemes, már műfajánál fogva is.
A kongregáció mögött nem sokkal lemaradva lettek másodikak nálam a kéthetes death metal futamon. Mondjuk nem meglepő, hiszen már a HP előtt is jó barátságban voltunk és az előző, Doom Skeptron is betalált anno. Lassú, gonosz, hangulatos.
Izgalommentes háttércucc.
Kissé aggódtam, hogy túl művészkedős, postos valami lesz. És hát végül is az, de jól sikerült postos valami.
Az első nóta még egész kellemesen elcsordogált a háttérben, aztán az album felénél már éreztem, hogy mindent bevallok, csak hagyják abba. Nem nőttem fel én még ehhez, de nem is akarok.
Ez olyan fekete, hogy gyomorégést okozott...
Érdekes a zene...akárcsak a borítója...egész friss dolgok vannak benne, valamiért az Isis zenekar szellemisége jut eszembe róluk (a zene persze egész más). Az utolsó szám az albumon...hát az valami nagyon nagy...
se íze...se bűze
Egész jó anyag, de annyira nem fogott meg, hogy a jövőben is többször előkerüljön
Lehet...hogy türelmetlen vagyok...de mostanában nem hallottam jó doom zenét...ez is csak átlagos számomra...
Hát bezony ez death metal, mégpedig az odabaszós fajtából. Ott van a Bolt Thrower nyomában...munkaközben jó lesz majd hallgatni :D
Komolyan mondom...erről egy betonkeverő jutott az eszembe...
Kiváló anyag, egydül a hörgések mellett hallható vinnyogás zavar egy picit (amely mellegles hardcore-ból eredő szájszagot hordoz...), így nem lesz ez 10 pont :D
Elég kételkedve álltam neki, (olvasva, hogy itt a kedvenc zenekarom, az Isis másolatára lelhetek)...nagyon kellemes csalódás...ha az Isis már nem hajlandó semmit se csinálni...akkor itt a Grown Below. Mintha visszahozták volna a Celestial vonulatát a Panopticonnal keverve...a post kifejezést a zenéjükre túlzásnak találom...ez flow (-metal)
Jajj...a végére már hányingerem lett, mintha egy körhintában ültem volna 50 percig. Ügyesek meg minden, de ez nekem nem zene...a szép öblös hangzás és a pattógó basszus nem elég az élvezethez...megpróbálokoztam vele mégegyszer...lehet nem kellett volna...
Néhol nagyon érdekes,teljesen magával ragadó.Máshol meg kicsit egyhangú,szürke.
Amennyire tetszik a borítója az ablumnak legalább annyira nem jött be zenéjük.
Számomra nem ütött akkorát mint anno a Paradogma,de ettől függetlenől igen erősre sikerült album.
Méltó folytatás a 2008-as albumuk után.
Tényleg kiváló album,de a Bolt Thrower mellet eltörpül.Viszont hiánypótlásnak tökéletes.
Eddigi munkásságukat figyelembe véve most egy kicsit alulmúlták magukat.
Az előző lemezükhöz képest sokat fejlődtek,de még mindig van mit csiszolni tudásukon.
Még sosem hallotam róluk,hogy öszintén bevalljam,de nagy meglepetést okoztak. Köszönet az ajánlónak!
Eddig sem voltam az instrumentális zenék híve most sem lettem az. Ez éppem olyan mintha vennék egy tölcsér fagyit s kapnék egy szép csokival díszitett gyönyörű tölcsért csak épp fagyit nem kapnék bele.
Ritka mocskos egy fajzat, ahogy egy ilyennek lennie kell.
Sajnos ez így ebben a formában elég egyhangú és unalmas lett, pedig szerintem voltak lehetőségek ebben az anyagban, ezt az utolsó szám mutatja, ami adott is +1-et a pontszámomhoz. A többi sajnos eléggé egy kaptafa lett.
Nem túl változatos, de van egy jó kis misztikus hangulata az egésznek. Pontszám még változhat.
Muszáj vagyok tovább növelni a jó pontok mennyiségét. :-) Símán el lehet vele lenni az egyébként általam erősen várós Incantation lemez már nem oly távoli megjelenéséig, sőt, még tovább is tarthat a szavatossága.
A szokásos funeral doom, van aki szereti, van aki kiakad tőle, én az előző kategóriát erősítem, kb. ennyi. :-)
Nem viccelődnek a fiúk, de ez a bőgés engem zavar.
Eddig sem tudtam velük megbarátkozni, ezzel sem sikerül. Egyhangú, primitív, ingerszegény anyag lett ez is. Az "éneket" meg inkább nem is minősíteném, a death metal hörgők nem feltétlenül a változatos vokalizálásról híresek általában sem, de ennél az erőtlen morgásnál csak össze lehetett volna hozni valami érdekesebbet.
Lehet, hogy csak azért, mert sok volt a stílus ebben a körben és telítődtem, mire ez sorra került, de ez már nem tudott megfogni különösebben.
Finomság. Sok helyütt emlékeztet az Isisre, akiknek a munkásságát nagyra tartottam.
Végülis annyira nem találtam szörnyűnek, mint ahogy az előttem pontozók véleménye alapján vártam, de így sem látom sok értelmét, az élvezeti értéke rendkívül csekély számomra.
Kissé lefárasztott,nem hiszem hogy előkerül a jövőben!
Voltak jobb percei!
A dobos bitang, de az ütős témák elmaradtak!Sajnos!
Embertelen!
A hibátlan elnyűhetetlen dallamai a korai Katatoniát juttatta az eszembe,amit még máig előások! JÓ!
Páneurópai ős death metal gyökerekből táplálkozó csapat! Sorolhatnám a hatásokat,de minek!Lebontott és felőrölt!
Kár hogy az "énekesbe" semmi fantázia nem szorult,a kollégái viszont tűrhetően produkáltak!
Igazából tök átlagos!
Jó esetben 20 perc zenével találkoztam, a többi üresjárat csak beszakadt felsőtam puffogtatással,és reverbes gitár prüntyögéssel telt!
Inkább ez,mint a Vad Fruttik!
Ha mással le tudja kötni magát az ember, akkor elmegy...valószínűleg két-három hónappal ezelőtt többet kapott volna, de ilyen szép időben valahogy nincs kedvem ilyen muzsikához.
Nem talált be, de a hangszeres tudásuk miatt talán ennyit megérdemelnek
Kőkemény, igazi old school death metál, ahogy szeretem.
Nem rossz, nem rossz, de tényleg semmi újat, vagy kiemelkedőt nem mutatnak számomra. A szövegek viszont némely esetben jól sikerültek.
Szeretem az igényes, élvezhető, esetleg progresszív elemeket tartalmazó instrumentális muzsikát (Stev Vai, Jason Becker, Joe Satriani, Marty Friedman és társaik), de ez BORZASZTÓ volt. Bevallom, eleve előítélettel láttam neki, mivel folyamatosan a -core zenék kedvelőitől hallom a bandát és Tosin Abasi nevét, aki állítólag úgy gitározik, hogy "kettéáll a füled", de hogy ilyen alacsony érdemi teljesítménytől valakinek katarzisa legyen, azt erősen kétlem. Pozitívum: nem tartalmaz elviselhetetlen vinnyogást, se technikátlan üvöltözést.
Jobban tetszik mint az előző, pedig már az is a maximumot kapta tőlem. Egyszerűen tökéletes. És nagyon különleges, épp emiatt tetszik annyira.
Teljesen izgalommentes, egy-két pillanattól eltekintve, de felidézni már nem tudnám, melyik dalban és hol van az a pillanat....
Egyszeri meghallgatás után ennyi, de még változhat a pontszám. Nekem tetszenek az efféle zenék, nagyon is!
Teljesen magába szippantott hetek óta.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 259. 260. 261. 262. 263. 264. 265. 266. ... 502. Full screen Vertikális nézet
2014. május 31.
banya07 Belial BlackZone mike666 nascence Pewoon Pistike66 rudolftor Unknownsoldier Linci Redrum Perszepeta ∑:
1. Belial
Dead Congregation
Promulgation of The Fall
8 10 9 10 8 10 9 10     6   9.3
2. Nagaarum
Grown Below
The Other Sight
9 9 10 9 10 10 9 6.5         9.1
3. Pewoon
Doom:VS
Earthless
10 9 9 9 7 9.5 9 8.5       9.5 8.9
4. mike666
Coffinworm
IV.I.VIII
7 9 8.5 10 7.5 8 9 6         8.1
5. banya07
Hour Of Penance
Regicide
10 10 6.5 7 7 9 7.5 7 5.5       8
6. Unknownsoldier
Just Before Dawn
Precis Innan Gryningen
6 9 8 6.5 9 9 6.5 7.5 10       7.7
7. viribusunitis
Heretic Soul
The Nihilistic Attitude
8 9 6 6 8.5 8 6 7 6 5     7.3
8. nascence
Janus
Nigredo
8 8 7.5 7 9 6 7 5 6   7   7.2
9. Linci
Desecresy
Chasmic Transcendence
7 6 7 9 6 7 4 7   10     6.6
10. BlackZone
Animals as Leaders
The Joy of Motion
5 2 9 2 2 2 4 5 2 9 5.5   3.9
∑:
7.8 8.1 8.1 7.6 7.4 7.9 7.1 7 5.9 8 6.2 9.5 7.6
Belial 2014. május 21., szerda, 10:51
Belial
Csatlakozott:
2012. május 9.
Hozzászólások: 734
Ez egy remek kör volt, nem hiszem hogy sokat agyalnék még a pontokon talán a Desecresy még változhat.A legtöbb albumot már hallgatom egy ideje de még fogom is egy darabig.
Unknownsoldier 2014. május 21., szerda, 06:45
Unknownsoldier
Csatlakozott:
2013. október 31.
Hozzászólások: 54
Válasz Redrum üzenetére:



Nyilván nem minden "core" zenekarban csak magas hangú nyivákolós énekes van, de akkor sem értem, hogy az Aimals as Leadersnek mi köze van ezekhez a stílusokhoz. :-D


"eleve előítélettel láttam neki, mivel folyamatosan a -core zenék kedvelőitől hallom a bandát és Tosin Abasi nevét, aki állítólag úgy gitározik, hogy "kettéáll a füled"..." nem tehetek róla :-p ettől függetlenül, objektíven fülelve sem tetszett. So it goes :-p
--
42
Redrum 2014. május 20., kedd, 21:05
Redrum
Csatlakozott:
2012. március 5.
Hozzászólások: 453
Válasz Unknownsoldier üzenetére:



Az ilyen zenétől és a core-októl (amire önkéntelen asszociáltam) úgy automata a nyivákolás jut eszembe. De örülök, hogy itt legalább nem vettek be egy negyedik tagot, egy énekest, ergó, pozitívum, hogy nincs vokál :-p


Nyilván nem minden "core" zenekarban csak magas hangú nyivákolós énekes van, de akkor sem értem, hogy az Aimals as Leadersnek mi köze van ezekhez a stílusokhoz. :-D
Unknownsoldier 2014. május 20., kedd, 19:07
Unknownsoldier
Csatlakozott:
2013. október 31.
Hozzászólások: 54
Válasz viribusunitis üzenetére:

Tetszik, ahogy Ismeretlenkatona az énekesi kvalitásokat méltatja az AaL lemeze kapcsán! (b)


Az ilyen zenétől és a core-októl (amire önkéntelen asszociáltam) úgy automata a nyivákolás jut eszembe. De örülök, hogy itt legalább nem vettek be egy negyedik tagot, egy énekest, ergó, pozitívum, hogy nincs vokál :-p
--
42
viribusunitis 2014. május 20., kedd, 17:59
viribusunitis
Csatlakozott:
2003. december 28.
Hozzászólások: 252
Tetszik, ahogy Ismeretlenkatona az énekesi kvalitásokat méltatja az AaL lemeze kapcsán! (b)
emp 2014. május 20., kedd, 12:40
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
Válasz ZolixiusRex üzenetére:



Szeretsz veszélyesen élni. :-)


YOLO!!! :-D
ZolixiusRex 2014. május 20., kedd, 12:17
ZolixiusRex
Csatlakozott:
2011. január 31.
Hozzászólások: 1788
Válasz Nagaarum üzenetére:

Azért jó a ronda beszédből nem rendszert csinálni, mert amikor kiengedi az ember magából, látják mások, hogy ezúttal TÉNYLEG feldúlt... Aki gyakran trágárkodik, azt egy idő után nem veszik komolyan...
Nos, miért is írtam ezt le?
Mert büszkén szeretném bejelenteni, hogy egyben hallgattam végig Tosin Abasiékat, és túléltem...
Ööö... Meg elfelejtettem, hogy mit akartam még...
:-#


Szeretsz veszélyesen élni. :-)
--
In Grind We Trust!
Nagaarum 2014. május 20., kedd, 10:03
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
Azért jó a ronda beszédből nem rendszert csinálni, mert amikor kiengedi az ember magából, látják mások, hogy ezúttal TÉNYLEG feldúlt... Aki gyakran trágárkodik, azt egy idő után nem veszik komolyan...
Nos, miért is írtam ezt le?
Mert büszkén szeretném bejelenteni, hogy egyben hallgattam végig Tosin Abasiékat, és túléltem...
Ööö... Meg elfelejtettem, hogy mit akartam még...
:-#
--
Nagaarum YouTube Csatorna
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.059 seconds to render