Erről egy vicc jut eszembe. Mire gondol az énekes a színpadon? "Atyaég, mekkorát énekeltem! És 5000 ember hallotta." Mire gondol a gitáros? Ffffúúú, milyen gyorsak az ujjamim! Ász vagyok!" Mire gondol a szintis? "Micsoda futamot toltam, istenné fognak avatni!" Mire gondol a dobos? "Az erő velem van, remélem szépek az izmaim, nos, melyik csajt is vigyem haza?" Mire gondol a basszer? "G-G-G-G-G-G-G-G-D-D-D-D-D-D-D-D-F-F-F-F-F-F-F-F. Nos, ez a zene ilyen, bár szintis nincs. Idegesítő, felületes. Minden közérthető benne, nem ad munkát az agyamnak, nem kelt bennem benyomásokat, nem látok tőle képeket, ha becsukom a szememet.
Az, hogy az A-Ha illetve a U2 jutott néha eszembe róla, csak felhúzza a pontszámot, de a gond az, hogy nagyon egyhangú az egész. Szóval 15 percig még élveztem, aztán meg csak vonogattam a vállamat, hogy ennyi...?
Ocsmány borító, ocsmány téma, de a zene egészen bejön. A durvulás mellett eltalált témákat hallok. És vannak hangnemváltások is, nem egy darab dallamtalan daramassza az egész lemez. A hangzás példaértékű.
A szokásos: figyelemfelkeltő intró aztán... Ha tetszik nekik az olyan, ami az intróban lecseng, miért nem tesznek belőle többet a lemezre (mondjuk az Elegy For the Rottinghoz hasonló dolgokat, de a dalokba ágyazva mondjuk)? Félnek, hogy nem lesz elég brutááááááááál? Wüöeeee! Wáááá! A végére gyurma lett a zagyambó... Zombie-Hunter...
Negyed órát kellett várjak az első olyan témára, ami egy kicsit is megmozdított bennem valamit. Összességében számomra erősen középszerű, felejthető... A dobos művészneve Uretra, ami húgycsövet jelent.
Ilyen eszement brutál beszédhangot még sosem hallottam, mint ahogy ez a lemez indul. Napok óta a glioblastoma multiforme nevű agytumor témáját tanulmányozom a neten, amihez ez ideálisan passzoló zenei környezet...
Egyébként amennyire sötét, annyira fájdalmas és szomorú zene is ez. Ízlésesen, de bátran vannak használva az effektek (mind a szintiken, a gitáron és az éneken is). Nagyon meglepett, és nagyon köszi az ajánlónak. Megy az idei kedvencek közé.
Nos... Akik szidják a magyar nyelvet a metalban, azok legyenek következetesek, és bántsák a mi Attilánkat is! :-D:-D:-D Én nem szidok semmilyen nyelvet semmilyen zenében, úgyhogy álszentség nélkül mondhatom, hogy nagyszerű lemez ez. :-D Viszont én is következetlen leNNÉK, mivel nem szoktam szeretni az újrakevert/újravett dolgokat. Viszont az eredetiket nem hallottam, így nekem most ezek újként hatnak...
Ha létezik bátor zenekar a világon, akkor az az Ulver. Gyakorlatilag mindig csakis azt csinálták, amihez kedvük volt. A Wars Of The Roses az az előtti pár kiadványukhoz képest egészen közérthető volt, és számomra az utóbbi évek legjobb lemezei közé ért be.
Most viszont megint egy furcsa kísérletet hallhatunk tőlük. Szeretem az ilyenfajta átalakulásokat. Az Ulver maga az átalakulás, a megtestesült metamorfózis.
Engem meg úgy, ahogy van nem érdekel ez az egész dolog már... Egy dal tetszett róla egy kicsit - néhol, de már nem tudom melyik, és kedvem sincs megkeresni. A Scenes...-szel bezárólag kiváló lemezeket írtak. Aztán kihalt a varázs.
Izgalmas hibrid. Jól vaker a basszer.
Insomniummal ellentétben nekem a Vörös Erik környéki lemezeik sokkal jobban tetszettek, ez már csak amolyan rutin heavy/power-nek tünik kevés folk szinezettel. A két anyanyelven elhangzó nóta miatt kap 6 pontot, különben ennél is kevesebb lenne.
Jó zene, ha épp ilyenhez van hangulata az embernek. Nem tudnám bármikor hallgatni. Sőt, az ének miatt csak ritkán tudnám hallgatni. :-)
Jó ez, de a sokszor felmerülő kérdés itt is előjön, hogy miért is ezt vegyem elő a jövőben valamelyik régi klasszikus helyett, ha ilyet akarok hallgatni? Ha a végéig megtalálom a választ a kérdésre, még nőhet is a pontszám... Nem találtam meg, pontszám marad. :-)
Valóban egyhangú és fantáziátlan, egyszóval unalmas. Ez a zombis téma meg, hát... talán kezd ciki lenni mára.
Ez most nem olyan hatásos, mint sok másik társa a műfajban. Sőt, a vége felé már kifejezetten untam. Egybefolyik az egész, és hangulatilag sem érzem elég erősnek, ami pedig a lényege ezeknek a zenéknek.
Talán nem ez az eddigi legjobb The Ruins of Beverast lemez, de így is van rajta több igen jól sikerült nóta. A hosszúság nálam általában nem hátrány, sőt, van olyan műfaj, ami kifejezetten igényli a hosszú nótákat, a doom legtöbb formája ilyen, úgyhogy itt sem tudom ezt hátrányként felfogni.
Nem vagyok meggyőződve e kiadvány feltétlen szükségességéről, de érdekességnek jó, nem lettek rosszak az átdolgozások.
Többekhez hasonlóan én is tisztelem az Ulver bátorságát és kísérletező kedvét, és vannak is lemezeik amiket szeretek a kísérletező korszakukból, de sajnos a helyzet az, hogy ez számomra zsibbasztóan unalmas, maximum altatónak tudom hasznosítani...
A régi idők varázsa már számomra sem jön vissza, de nem lett olyan rossz ez. Csak már nem okoz akkora örömet, mint a Scenes-ig bármelyik. Ha az Enigma Machine című idegesítő és teljesen fölösleges instrumentális maszturbációt lehagyták volna, és főleg ha Rudess nem kapna ekkora szerepet, talán még többet is adnék rá.
Bandeeraznak igaza van, úgy sokkal jobb lenne. Így szörnyű.