Lásd lemezismertető.
Na, ebben van valami, ami miatt a hasonszőrű bandák munkáit simán lekörözi. Így sem lesz mindennapos vendég a csapat, de odafigyelek rájuk.
Kb. mint a Station Dysthymia album. Itt is vannak értékelhető részek, de két dolog miatt nem adok mahgasabb pontot: 1. nem állnak össze a számok igazi dalokká; 2. sok a károgás/hörgés/morgás jellegű vokál, pedig a dallamos ének megjelenése mindig javít az összképen.
Lásd lemezismertető.
Amiért LaBrie-t szeretni lehet, benne van. Gyengébben, mint a korai DT lemezeken, jóval gyengébben. Igazság szerint háttérzenének való. Arra tökéletes. A Slght Of Hand meg a Holding On még jól is esett, de elég esélytelen, hogy a jövőben előkerüljön újra. (Az előző anyagai még ennyire se fogtak meg amúgy.)
Lásd lemezismertető. A pontszám meg még nőtt is ahhoz képest. (De még mindig az előző lemezt érzem erősebbnek.)
Fájdalom, kín, szenvedés. (Kicsit végighallgatni is az volt, néhol meg viszont tetszett.)
Hallottam ezeknél már jobb October Tide nótát is. Meg valahogy nem kap el, függetlenül a jó megoldásoktól.
A régieket sem szerettem, de ez .....
Teljesen átlagos.
Perverz.
Ez nagyon nagy zene, idővel csak jobb lesz ha dolgoznak egy kicsit azon hogy ne legyenek egyértelműek a hatások.Viszont magyar bandától ilyen jót rég nem hallottam,kurva jó.
Hallgathatatlan pancs-puncs, semmi .. ááá ... inkább nem mondok többet.
KB, Annyit ér számomra mint a Megadeth.
Nem lesz a nagy kedvenceim egyike , de nekem tetszik, itt-ott van üres járat és nem mint műfaji elem .
Ez a lemez pontosan azt hozza amit vár tőle az ember, aki szereti a banda korábbi munkásságát nem fog csalódni, aki nem ismeri őket az hallgassa meg, csak azért kap 7 pontot mert szerintem lehetett volna ez sokkal jobb is.
Megadeth Bon Joviba oltva, műanyag hangzással és dalokkal. Címadó egész jó, ha az ének torzítását figyelmen kívül hagyjuk és egy ezer éves Uriah Heep dalnak tituláljuk még néhány társával együtt.
Nem túl egyedi, de azért jó szórakozás.
Inkább idegesített, mint szórakoztatott. Nem az én stílusom.
A borító alapján nagyon nem ilyen zenét képzelnék el. Kellemesen kemény vánszorgás, nemzetközi színvonal kis hazánkból. A címadó dallamossága és a Judas vánszorgása is meggyőzött, de a könnyedebb Hashman Blues és a többi dal is adja a feelinget rendesen. Csak kellene még valami egyedi is...
Nyári slágergyűjtemény, de sajnos elég hiteltelen. Átugorva a fika hegyeket, én mindig szerettem LaBrie hangját, még ha az utolsó DT lemezeken nem is sikerült elvarázsolnia.
Őszintén szólva rég nem hallgattam ilyesmit, de határozottan jól esett. A lemez második felében már nem érzem annyira a csít, de azért érdemes lesz elővenni még párszor.
Ez egy olyan monstrum, ami most ennyi, de félreteszem hajnali, téli utazásokhoz, mert akkor igazi lélekgyilkos utazást adhat a bátrabbaknak.
Szabadidőm egy részét mostanság az elfelejtett, klasszikus death/doom lemezekkel töltöm, úgyhogy ennek fényében ez erőteljesen átlagosan végzett. A debütáló Rain Without End óta szép lassan csúsznak lefelé, de azért még kellemes hallgatni való.
Ez borzalmas.
Abszolút nem tetszett. Svéd létükre ez nem egy nagy eresztés.
Pistikével értek egyet a tekintetben, hogy az Aborym mindig hozta a meggyőző formát. Ha ez nem számít jónak ipari blekk berkekben, akkor semmi.
Végülis nem mozog rosszul a csapat ebben a stoneres, Pantera által kitalált groove világban, de én is csak azt tudom mondani hogy ez nagyon panelokból építkező kliségyűjteményes cucc. Jól szól a gitár..
Prototípusa ez a lemez a korporális, kisuvickolt, szélsőségesen műanyag produkciós munkának. Totálisan élettelenül hulla az egész cucc, dacára annak hogy az átlagosnál jobb metálcore-közeli extrém keménykedést kapunk az átlagostól jobb kvalitású énekesekkel. Nem tetszett, és a lehúzás oka egyáltalán nem az énekes DT-s előélete miatt van.
Igényes, és értékesnek tűnő zene ez. Azért csak értékesnek tűnő, mert igazából keresgettem én a tetszetős pillanatokat a lemezen, de egyszerűen nem találtam semmi ilyet. Az az eszköztár, amivel az AIC dolgozik, nem találkozik egy ponton sem az ízlésemmel, ez a helyzet sajnos...Amúgy bevallom most hallok először AIC-t, én már évekkel az ő fénykoruk után kezdtem a zenehallgatósdit... így sajnos a nosztalgiafaktor sem hoz a konyhára...
Hát igen, ez csakis haladóknak ajánlott, extrém lassú fémzene. Igazából egy pillanatra sem kaptam fel a fejem. Mondjuk a műfaj nem is erről szól, de azért nem árt ha tetszik is a dolog, nem csak a végtelen(ül) unalmas riffhalmokat kapom...
Nagyon kedvelem az October Tide-ot, eddig számomra az egész életművük hibátlan. Egyike a legelső doom/death csapatoknak, akikkel anno megismerkedtem.
A borzalmas jelző ebben a körben másra illik, erre pont nem. Akárcsak az egész eddigi Megadeth diszkográfia, úgy ez a korong is elment szépen a lejátszón és ennyi.
Nem mondhatnám, hogy felejthetetlen.
Borzadály. Csak a dallamos ének miatt nem nulla.
Meglepő és kellemes nektár ez az eddig számomra ismeretlen bandától.
Az előző LaBrie munka is Hangpróbázott, de igazából egy hangra sem emlékszem belőle. Fogalmam sincs, hogy mire adtam hat és felest, talán jobb volt mint ez?, fene tudja. Lényeg, hogy ez most nem esett annyira jól.
Legutóbb a '90-es évek elején, közepén hallgattam AIC-t, de sem akkor, sem most nem érintett meg különösebben.
Még jó, hogy nem ezzel a koronggal ismertem meg a funeral doomot, mert akkor biztos, hogy nem szerelmesedem bele a stílusba. Erősen és unalmasan középkategóriás.
Nem idézi a múltat, de azért még nagyon jó.
Ne várjunk tőlük csodát. Több R.I.P nem lesz az biztos, úgy ahogy a Metallica sem csinál több Mastert. Ezt el kell fogadni. Öregek és már rég lehiggadtak. De a kitartás mindenképp értékelendő. Szerintem nem rossz. Sőt vannak benne olyan tételek amelyek Peace Sellsre emlékeztetnek.
Néhol idegesítő, néhol meg egész jó. Tehát tök átlagos.
Szörnyű. Én még egy klipet is megnéztem. Annak is csak annyi értelme van, mint a zenének.
Az ének tetszik, azon kívül semmi.
A zene jobban tetszik, mint a Dream. Ének elég nyálas, de a zene kárpótol. Összegezve jó kis album ez, csak nem Labrienak köszönhetően.
Semmit sem változtak. Az egész egy kicsit elszállós.
Erre nekem semmi szükségem.
Hangulatos jó zene, szép dallamokkal. Csak a gitárhangzás lehetne egy kicsit vastagabb.
Talán a címadó dal a leggyengébb. Jó párszor kaptam fel a fejem, hogy ez nagyon fasza. A Countdown / Youthanasia zsenialitását nem éri el, de nagyon jó.
Jól szól, jól zenélnek, nem is rossz, de valami hiányzik még. De azért kellemes.
Egy hangyapénisszel jobb, mint a többi ipari black, amit hallottam eddig, de ettől még lerágtam a fejemet, mire vége lett.
Jóféle stílusgyakorlat, de a stoner számomra sajnos nem sokat nyújt, szóval biztos nem veszem elő többet, de hajrá.
Én sajnos minden alkalommal csak visszapattantam a fikahegyekről.
Hát ez meglepett... Kilencvenes években hallgattam én is őket párszor és akkor sem izgattak fel nagyon. Ez nagyon jó cucc lett.
A Solitude új kiadványa jött és győzött, legalábbis nálam. Múlt héten volt életem első foghúzása, majd hazamentem és ezt hallgattam az ágyon heverve, amíg ment ki a lidokain. Majdhogynem evokeni magasságokban jár a zenekar, még egy-két lemez és talán ott is lesznek. Nehéz anyag, az tény.
Már hallgatom egy ideje, kifejezetten jó lemez, bár nehezen barátkoztam meg vele. Eleinte azt gondoltam, fantáziátlan. Hm, lehet, hogy egy picit az is, de kit érdekel.
A Th1rt3ennél sokkal jobban tetszett, sőt, mindenhogy tetszett. Nem nagyon hallok töltelékdalokat, ami sajnos a Megadethre általában jellemző. Mustaine hangja meg olyan, mint a bor. A korral ért be...
Förtelmes dobhangzás, uncsi zene... A Sothis Allegro Pantera/Death majmoló szólójáért mínusz egy pont.
Jó cucc ez, bár nem igazán metálos fülnek való. Emlékeztet a tavalyi Pavillon Rouge-ra.
Attól tartottam egy időben, hogy nem szeretem a stoner/doom zenéket, aztán jött egy csomó jobbnál jobb külföldi stoner lemez, amilyen pl. a legújabb Clutch is. Úgyhogy kijelenthetem: a fantáziátlan, nyámnyila hazai stoner/doom vonulatot nem szeretem. Amilyen ez is. Totális kliséhalmozás, vagyis az egyediség abszolút mellőzése zajlik. A nagy elődök koppintása, a kijárt út biztos talaján előre, nulla kockázattal... és még sorolhatnám... Mondjuk a tagok előző zenekari tagságai is jelezték, hogy divatzenét fogok hallani. A The Four Horsemen tetszett egyedül. Egy kicsit... Mert AIC-re hajaz a refrén.
Azt lehet tudni, hogy ő is írt meg mindent a lemezhez, és csak eljátszatja a brutál hangszerkezelőkkel a saját témáit, vagy azok írták azt meg, és ő csak énekel? Ha az utóbbi az igaz, akkor nem értem mitől szólóalbum ez. Egyébként meg nagyon jó ötlet volt az AIC után hallgatni. Így fejlődtem annak megállapításában, hogy mi művészet, és mi a szentimentális ömlengés. Az első dal végén felnyerítettem... Pistike kommentjénél jobbat meg még nem olvastam idén. 100%-osan érzi. Csak a pontszáma alapján őt nem idegesíti, engem meg igen. :-DDD
Mágikus, ahogy általában a Chains lemezek. Cantrell továbbra is mestere a hathúrosnak. Lelkemet melengető dallamvilágot képes varázsolni, a szólói pedig iskolában tanítandó darabok lehetnének. A basszus meg kegyetlenül ül, úgy tartja a zenét, mint valami gránitszikla. Az ének önmagáért szól. Lehengerlő a szinte elejétől a végéig húzódó sok szólam, és nem tudom, hogy a Chainsen kívül létezik-e olyan banda, amelyik ezt giccs nélkül képes adni. Engem egy cseppet sem zavar, hogy nem Staley prezentálja, bár való igaz, hogy nagyobb ereje volt a hangjának, mint amilyen DuVallé. Mégis inkább 10.
Jó kis érfelvágós, leszakadt funeral doom. Ahogy a zene is lassan hömpölyög, úgy a megítélése is. Még fog pörögni. Szerintem az Evokent lekörözi.
Jó lemez ez, van benne izgalom, de néha egy kicsit csöpögős nekem... Meg egy kicsit egyformák a dalok. De ismétlem: tetszett.
Hagyománytisztelő death metal lemez, kicsit talán túlságosan biztosra kívántak menni, mert a jazzes szólokon és egy-egy szinti dallamon kívül nincsen olyan megoldás, amit ne hallottunk volna már ezelőtt 20 évvel is. Ugyanakkor jól megírt, változatos zene, egy-egy kiemelkedő dallal, néha ilyen is kell.
Ahogyan a hamburgert, úgy az iparilag gyártott puncstortát is nagyon szeretem. Bár hatalmas DT fan vagyok, de nem a brie sajt miatt, úgyhogy kétkedéssel fogadtam ezt a lemezt a korábbi hullagyenge egyéni produkció után. A dalszerzésbe bevont partnerek nem nyeretlen kétévesek, mert jó pár kiemelkedő pillanatot csempésztek a lemezre, ami úgy összességében nekem eléggé tetszik. Szóval frankó, bár eléggé el lehet fáradni a végére.
Legendához méltó lemez, de egy fokkal gyengébb az előzőnél. Viszont a lemez első fele és a záró Choke miatt asszem a 9-es a legkisebb, ami szóba jöhet.
Jó zenészek nem túl ötletes lemeze ez. Azt hallani, hogy van bennük valami szunnyadó tehetség, de sajna ritkán bontakozik ki. Viszont jó párszor lement egymás után anélkül, hogy különösebben ráuntam volna. Csak kár, hogy a végén egy dal, vagy momentum sem maradt meg. Nem tartanám fairnek 7-nél kevesebbet adni, na de így hogy lesz meg a szokásos körátlagom? :)
Én Megadeth stéren még a Rust In Peace/Countdown to Extinction-nél tartok, a köztes időszakból szinte semmit sem hallottam. Sok rosszat olvastam erről a lemezről, de teljesen egyetértek ezen kritikákkal. Már-már majdnem a modern Queensryche-féle "komolytalanul nevetséges" szintre süllyedtek ezzel szerintem.
Fogalmam sincs, hogy okozhat ez valakinek örömöt. Borzalmas, mint ahogy ez a komplett stílus is pocsék.
Szerintem meg pont, hogy minél többet hallgatja az ember, annál lesz egyre unalmasabb talán. De így is jó, hazai szinten mindenképp kiemelkedő, csak sajnos nem egy töltelék dal van rajta, amik ugyan nem zavaróak, csak a színvonal nem lesz ezáltal egyenletes.
Nem okozott csalódást, de hozzáteszem ez már nekem túl művészi. Inkább hallgatom a korábbi lemezeket, ill. ebben a stílusban nálam továbbra is a Blacklodge a csúcs.
Szerintem pedig messze nem ér fel az Evokenhez, pedig van itt súly, sötét hangulat, csak ők még a "szokottnál" is jobban elnyújtják a számokat. Félreértés ne legyen: TETSZIK, ez látszódik a pontszámból is!

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 238. 239. 240. 241. 242. 243. 244. 245. ... 502. Full screen Vertikális nézet
2013. augusztus 10.
9000Sanyi Belial boymester insomnium jpeter lostmind17 mike666 Nagaarum bandeeraz Redrum bahon Perszepeta ∑:
1. jpeter
October Tide
Tunnel of No Light
7 7 7 9.5 9 7.5 8 8 7       7.9
2. 9000Sanyi
Alice In Chains
The Devil Put The Dinosaurs He...
8.5 3 8 5 5 6 9 10 9       6.8
3. Belial
Apey and the Pea
Devil's Nectar
8 9 8 5.5 8 5 6 3.5   7.5     6.6
4. mike666
Station Dysthymia
Overhead, Without Any Fuss, Th...
6.5 7 7 4.5 5.5 2.5 9.5 8.5       8 6.4
5. lostmind17
Megadeth
Super Collider
8 3 5 3 6 8.5 8 7.5   3.5 8.5   6.1
6. bandeeraz
Quest of Aidance
Misanthropic Propaganda
7.5 6 6 5 6 6 7 4 8       5.9
7. Pistike66
Aborym
Dirty
6 8 5 9 2 2 3.5 8.5   2   8 5.5
8. boymester
James LaBrie
Impermanent Resonance
6.5 1 7 4.5 5 7.5 3 3 7.5   8.5   4.7
∑:
7.3 5.5 6.6 5.8 5.8 5.6 6.8 6.6 7.9 4.3 8.5 8 6.2
Perszepeta 2013. augusztus 10., szombat, 14:28
Perszepeta
Csatlakozott:
2010. szeptember 28.
Hozzászólások: 1308
Válasz Redrum üzenetére:

Előre szólok, hogy rám nem kell várni.

jah, rám sem, én befejeztem a kört (költözködöm + melóhelyváltás) :-D
Redrum 2013. augusztus 10., szombat, 12:42
Redrum
Csatlakozott:
2012. március 5.
Hozzászólások: 453
Előre szólok, hogy rám nem kell várni.
boymester 2013. augusztus 7., szerda, 23:12
boymester
Csatlakozott:
2011. január 24.
Hozzászólások: 3983
Tökéletes, zajmentes környezetben, napi 10 órában teszteli mindenki a kör lemezeit:)
--
Youtube csatorna
Nagaarum 2013. augusztus 7., szerda, 11:43
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
10 napja hallgat mindenki. Nagyon nyaraltok :-D
--
Nagaarum YouTube Csatorna
Nagaarum 2013. július 29., hétfő, 12:41
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
Oks, én is hajlottam a dologra. Mármint, hogy maradjon a nyóc.
--
Nagaarum YouTube Csatorna
9000Sanyi 2013. július 29., hétfő, 09:56
9000Sanyi
Csatlakozott:
2005. március 17.
Hozzászólások: 1764
Válasz Nagaarum üzenetére:

Kérjek az Imitől két üres helyet még két lemeznek?


Jó lesz ez most így is.
Így talán én is végzek majd...
(whistle)
--
9000Sanyi
Nagaarum 2013. július 29., hétfő, 08:38
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
Kérjek az Imitől két üres helyet még két lemeznek?
--
Nagaarum YouTube Csatorna
Perszepeta 2013. július 28., vasárnap, 19:48
Perszepeta
Csatlakozott:
2010. szeptember 28.
Hozzászólások: 1308
Válasz zeba üzenetére:

Lemaradtam, bocsánat! O.o

Én is, egyelőre inkább az előző kört pótolom be :-D
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.07 seconds to render