Nem igazán stílusom az ilyesmi, de ez a lemez mégis kifejezetten tetszik. Valahogy olyan természetes az egész, semmi izzadságszag, semmi felesleges sallang, semmi édeskés nyafogás, semmi idegesítő és üres hatásvadászat, csak egyszerűen nagyszerű dalok. Még akár mehet feljebb is a pont.
Nem szeretem a djentet. Azért vannak ezen a lemezen kellemes dolgok, de egészében tömény és fárasztó, és a jellegtelen ének sem használ az ügynek.
Hangulatilag teljesen rendben van, erősen nyomasztó, a fantáziának ebben a műfajban szerintem nincs különösebb jelentősége, az ilyennek pont a monotónia az egyik fő fegyvere. Ennek ellenére nem hiszem, hogy sokszor elő fog kerülni, egyrészt mert ehhez megfelelő hangulat kell, másrészt mert ha mégis ilyet akarok, valóban vannak jobbak is azért.
Ezt a Darkthronet én már nem igazán szeretem. Maradok a Panzerfaustnál vagy a Total Deathnél, ezek még mindig lenyűgöznek.
Annyira azért ez sem izgalmas, hogy ilyen hossz indokolt legyen. A zene persze jó, csak a végére kissé sok belőle.
Túlságosan sokmindent nem ismerek a Porcupine Tree-től (talán egyszer majd nekilátok bepótolni), ezért nemigen befolyásolnak az ottani dolgok. Ennélfogva nyugodt szívvel tudom ezt kellemes hallgatnivalónak ítélni.
Vannak jó dolgok, de azért jó alaposan seggbe rugdosnám azt, akinek az az elmebeteg ötlete támadt, hogy ebből 2 CD-n 80 akárhány percnyit egyben ki kell adni. :) Fele ennyi lenne, kifejezetten élvezném, így borzasztóan tömény és fárasztó, kár érte.
Fárasztó, egysíkú, unalmas.
Nagyon csúnya, puritán zene, dehát ez a műfaj végülis eredendően erről szól, ezért hát azt kell mondanom, hogy ez egy kiváló, mocskos, éjfekete black metál lemez.
Az AEALO lemezük nem jött be annyira, de ez most ismét egy lebilincselő alkotás, ami végig lekötötte a figyelmemet, hangulatos, érdekes zene.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 228. 229. 230. 231. 232. 233. 234. 235. ... 502. Full screen Vertikális nézet
2013. március 23.
Pistike66 ∑:
1. Pistike66
Horna
Askel Lähempänä Saatanaa
9 9
2. Belial
Rotting Christ
Kata Ton Daimona Eaytoy
9 9
3. Otitis_Media
Audrey Horne
Youngblood
8 8
4. Grimmjowgod
Agrypnie
Aetas Cineris
8 8
5. Redrum
Steven Wilson
The Raven that Refused to Sing...
7.5 7.5
6. mike666
Tormental
Il Perpetuo Sconcerto Per La R...
7 7
7. lostmind17
Soilwork
The Living Infinite
6.5 6.5
8. Linci
Disperse
Living Mirrors
6 6
9. Perszepeta
Darkthrone
The Underground Resistance
5 5
10. bandeeraz
As they burn
Will, Love, Life
4 4
∑:
7 7
Redrum 2013. május 1., szerda, 19:02
Redrum
Csatlakozott:
2012. március 5.
Hozzászólások: 453
És még egy érdekesség a Steven Wilson album és a Wall párhuzam közt. Nézegettem az utóbbiról készült animációkat és kiszúrtam ezt az alakot, amely kísértetiesen hasonlít a SW album borítójára, szerintem nem véletlen:





Redrum 2013. március 23., szombat, 17:44
Redrum
Csatlakozott:
2012. március 5.
Hozzászólások: 453
Úgy néz ki, hogy nem sokan fejezik be ezt a kört
Nagaarum 2013. március 22., péntek, 23:32
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
Válasz mike666 üzenetére:

Nyertem Regarde lemezt, tutiság (gun)

Fasza zene!!! :-)
--
Nagaarum YouTube Csatorna
Nagaarum 2013. március 22., péntek, 23:28
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
Válasz bahon üzenetére:


Igen, ezt a lemezt hagyom a végére... :'S

Bölcs döntés!
Ha megfelelő sorrendet tartasz, ez lesz a kedvenced. Az enyém ez :-D
--
Nagaarum YouTube Csatorna
bahon 2013. március 22., péntek, 21:39
bahon
Csatlakozott:
2007. március 29.
Hozzászólások: 2837
Válasz Nagaarum üzenetére:


Bahon! Ezt figyuzd! (w00t)


Igen, ezt a lemezt hagyom a végére... :'S
oldboy 2013. március 22., péntek, 11:58
oldboy
Csatlakozott:
2008. július 25.
Hozzászólások: 1898
Válasz mike666 üzenetére:

Nyertem Regarde lemezt, tutiság (gun)


Gratula!

Azért játssz a másik két LADLO-es albumért is! \m/
mike666 2013. március 22., péntek, 11:52
mike666
Csatlakozott:
2009. május 19.
Hozzászólások: 487
Nyertem Regarde lemezt, tutiság (gun)
Nagaarum 2013. március 22., péntek, 07:25
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
Válasz boymester üzenetére:


Ha a dal közepén lévő pszichedelikus katarzisra gondolsz, akkor az minden embernek más szerintem. Nekem egy reflektálásnak tűnik a helyszínre, tisztelgés az ókor egyik csodájának pár hanggal. Mindemellett kísérletezés és zenei szabadság, egy olyan rész követi,ami a jelen prog csapatainak 90%-át inspirálta...szerintem. Monumentális, komplett az egész dal.

Az egy fordítva bekötött gitárkütyü eredménye. Gilmour elrontott valamit az effektek bekötésekor, megtetszett neki, és csináltak belőle egy témát. Az van az Echoes közepén. Magyarul a helyhez nincs köze, mivel a dal már majd egy évvel a koncert előtt lemezen volt.
Bahon! Ezt figyuzd! (w00t)


--
Nagaarum YouTube Csatorna
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.062 seconds to render