Egyetértek azokkal, akik szerint az Axiománál egy fokkal gyengébb, azonban még így is nagyszerű zenét alkottak.
Ez az egyik legfurcsább, legegyedibb, legkülönösebb hatású zene, amit ebben a műfajban valaha hallottam, különös tekintettel az 1. számra. Különleges élmény.
Egyetértek boymesterrel.
Abszolút lerágott csont, ráadásul tele van kórral. Nem szeretem.
Inkább hánytató.
Szerintem teljesen rendben van ez, az én elcseszett ízlésemnek megfelel ez a lemez. :-D De azért egyetértek azzal, hogy lassítaniuk kéne. A kiejtés megerőszakolása néhol tényleg zavaró, de nem hinném, hogy ezzel egyedül vannak.
Nem rossz, csak nem gondolom, hogy az eredeti helyett ezt kéne hallgatnom a jövőben, ezért kissé feleslegesnek gondolom. (én szeretem az Amon Amarthot :-))
Nem esett különösebben jól.
Ezek aztán nem viccelődnek, nem technikáznak, hanem jó kis régivágású black metállal belemásznak az arcunkba. Nem mondhatnám, hogy fifikás zene, de megteszi a hatását.
Hihetetlenül idegesít ez az ember, idegesít az előadásmódja, a zenéje, a modorossága, egyszerűen minden idegesít. :-) Csak a hangja nem, az jó, énekelhetne vele normális dolgokat is.
Előremutató banda volt mindig. Már csak a fekete varjús tónusokat kellene teljesen kigyomlálni. (Azon a károgáson mosolyognom kell...)
Valszeg besokalltam a sok orosz/ukrán doomtól, mert ez most nem fogott meg különösebben. Mély is, szuggesztív is, de a műfaj sötét szépsége hiányzik belőle.
Vannak átpörgetős részek bőven, valahogy nincs jól felépítve a cucc. Nem hallgattatja magát. Persze a másik oldalon jelen van az igényességre törekvés és a nagybetűs hangulat.
Én sem hallom különlegesnek. Nekem a korai Sonic Syndicate ugrott be, de az jobban tetszett. Vannak sokkal jobbak...
Régen jobban tetszettek, ma inkább csak háttérzene. (...és néhány újsütetű banda simán jobb náluk. Pl. a The Embodied...)A gitárszólók és a hangszeresek azért nagyon rendben vannak.
A bajt megelőzendő jelzem, hogy nem olyan veszélyes a dolog. Bár komoly lépést tettek a kommersz folkmetál felé, azért találhatók itt kellemes momentumok is. (Ami bajom eddig volt velük - a magyar nyelv természetes ritmikájának megerőszakolása - az most is áll. Engem nagyon zavar.)
Elkészült a második legjobb Amon Amarth lemez. Ez okból megy a büszke 10-es!
Az ilyen sűrű zenéket csak a technikai villantások nem tartják életben. Itt is ezt tapasztaltam. Keresztbe-kasul megy a témázás, de egy igazán jó dal nincs a lemezen. Az ének is fárasztó egy idő után.
A The Whisper...nagyot ütött a többi inkább átlagos, a megszólalás nem egységes, az Absolve-ért kár volt.
Büntet rendesen....Asszem nem vesztettem sokat, hogy nekem ez az életmű kimaradt.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 217. 218. 219. 220. 221. 222. 223. 224. ... 502. Full screen Vertikális nézet
2012. október 20.
Pistike66 viribusunitis ∑:
1. Pistike66
Enslaved
RIITIIR
9 8.5 8.8
2. Nagaarum
Septic Mind
The True Call
9 8 8.5
3. viribusunitis
Evocation
Illusions of Grandeur
6 10 8
4. boymester
Osculum Infame
Consuming The Metatron
8 7.5 7.8
5. Sheol
Dalriada
Napisten Hava
7.5 7 7.3
6. mike666
Aquilus
Griseus
7 7 7
7. Belial
Regurgitate Life
The Human Complex
5 7.5 6.3
8. Grimmjowgod
Faithful Darkness
Black Mirror's Reflection
4 7 5.5
9. lostmind17
As I Lay Dying
Awakened
3 7 5
10. Ion
Serj Tankian
Harakiri
3 3 3
∑:
6.2 7.3 6.7
Sheol 2012. október 20., szombat, 13:46
Sheol
Csatlakozott:
2004. január 11.
Hozzászólások: 1188
Válasz Redrum üzenetére:

Szerintem egyébként indulhatna is az új kör, aki eddig benne volt, az befejezte, más meg nem hiszem, hogy már el fogja kezdeni az utolsó nap...

Indítva. (yes)
Irsfa 2012. október 20., szombat, 13:30
Irsfa
Csatlakozott:
2011. október 29.
Hozzászólások: 257
Válasz Redrum üzenetére:

Szerintem egyébként indulhatna is az új kör, aki eddig benne volt, az befejezte, más meg nem hiszem, hogy már el fogja kezdeni az utolsó nap...



akár
Redrum 2012. október 20., szombat, 13:20
Redrum
Csatlakozott:
2012. március 5.
Hozzászólások: 453
Szerintem egyébként indulhatna is az új kör, aki eddig benne volt, az befejezte, más meg nem hiszem, hogy már el fogja kezdeni az utolsó nap...
mike666 2012. október 20., szombat, 11:55
mike666
Csatlakozott:
2009. május 19.
Hozzászólások: 487
Válasz Nagaarum üzenetére:

Mike! A Regurgitate... ledobolható, ezzel nincs gond, ha meg a hangzása miatt gondolod, akkor a trigger hegyek megoldják, hogy ilyen dinamikátlan legyen a dob a lemezen.

A hangzás miatt gondoltam.
Nagaarum 2012. október 19., péntek, 21:54
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
Válasz bahon üzenetére:


Igen, voltunk páran, akik megtanultunk a lap miatt bőrön át lélegezni...

Egyébként:
http://kreten.blog.hu/
--
Mi a black metal?
bahon 2012. október 19., péntek, 21:46
bahon
Csatlakozott:
2007. március 29.
Hozzászólások: 2837
Válasz Nagaarum üzenetére:


Mégis inkább pék! Vagy a Rumbaflex2000? Azon annyit röhögtem, hogy elkezdett tőle égni a gyomrom. A végén már hangtalanul, rázkódva, haldokolva. Akkor érhette a zagyamat zoxigénhijány.

Igen, voltunk páran, akik megtanultunk a lap miatt bőrön át lélegezni...
Nagaarum 2012. október 19., péntek, 21:37
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
Válasz bahon üzenetére:


Akkor talán neked is mond valamit az, hogy "Inkább pék szeretnék lenni!"?
Hatalmas! (hrhr)

Mégis inkább pék! Vagy a Rumbaflex2000? Azon annyit röhögtem, hogy elkezdett tőle égni a gyomrom. A végén már hangtalanul, rázkódva, haldokolva. Akkor érhette a zagyamat zoxigénhijány.
--
Mi a black metal?
bahon 2012. október 19., péntek, 21:27
bahon
Csatlakozott:
2007. március 29.
Hozzászólások: 2837
Válasz Nagaarum üzenetére:


Nekem meg a hörgésről időnként a kedvenc egykori hazai humormagazinom főszerkesztőjének (?) a neve ugrott be: Broáf!!!

Akkor talán neked is mond valamit az, hogy "Inkább pék szeretnék lenni!"?
Hatalmas! (hrhr)
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.061 seconds to render