Nekem ők az örök kedvenceim, ha thrash metalról van szó. Ez az album meg annyira jól sikerült, hogy nem is elfogultan kell beírnom a 10 pontot, hanem nyugodt szívvel. \m/
Jó napot kívánok! Fémforgácsos Sheol vagyok, hivatásos progirtó.
Akik szeretik prog. fűszerezéssel fogyasztani kedvenc zenéiket, azoknak akár jól is eshet ez a lemez. Nekem sajnos ég a gyomrom tőle. (Amúgy az ének külön is rohadt irritáló.)
Azon kevés magyar banda közé tartoznak ők, akiket mindig is elismertem, már-már kedveltem is. Mivel a világ metal zenei termésével versenyeznek ők is, ezért ennél többet nem tudok adni nekik, de korrekt lemez lett ez.
Mondtam már, hogy utálok temetésre járni?
Talán a legnagyobb erénye a lemeznek a régmúltat idéző hangulata, mikor még csak a szárnyait bontogatta a doom/death stílus. Szóval a nosztalgia miatt is vagyok kicsit elnézőbb velük.
Fú, nem tudok ezzel mit kezdeni. Már ott elakadok, hogy ez poén vagy komolyan kell venni. Az időnként felhangzó női ének miatt adtam neki plusz 1 pontot, de amúgy maga az indusztriális, technos zene távol áll tőlem. (Hallgatása közben csak egyvalami állt, az is a borító miatt. :P)
Már akkor sem rajongtam túlzottan az old school death metalért mikor még new school volt.
A Rom 5:12 albumuk óta vagyok jóban Mardukékkal, és az új albumot hallva ez a viszony nem is romlik meg egyelőre.
Kellemes, hangulatos doom/death metal, ami a stílushoz semmit nem tesz hozzá, de a híveknek remek csemege. Én is élvezettel fogyasztottam.
Kénytelen vagyok fejet hajtani... Gyilkos.
Semmi nagy dologról nem maradtam volna le, ha nem ismertem volna meg ezt a lemezt. Borzasztó hosszú és ahhoz képest semmi emlékezetes nem történik rajta.
Ének tényleg rohadt idegesítő, ami kár, mert normálisabb vokállal sokkat többet tudtam volna adni erre a jó zenére.
Sosem szerettem őket, és ez ezzel a lemezzel sem fog megváltozni. Mindig teljesen közömbös, inkább unalmas, mint izgalmas volt számomra, amit csináltak.
Tudom, hogy sokan nem tudnak mit kezdeni az ilyesmivel, de ettől ez még egy nagyszerű zene.
Kellemes, ha nem is valami egetrengetően nagy szenzáció.Örülök, ha hallhatok időnként ilyen "régimódi" zenét.
Tényleg gagyi.
Egydimenziós, de az az egy dimenzió teljesen rendben van. :-) Hangulatos kis vérengzés ez.
Amit a Kreator kommentben elmondtam az itt is érvényes, csak más eszközökkel éri el a hatást.
Tényleg nem történik semmi rendkívüli, de nem is kell. Pont jó ez így, ahogy van.
A Coma mellett ez lesz a kedvenc Kreator lemezem. Az ezredforduló környékén volt egy komoly visszaesés, de azóta töretlen a fejlődés. Óriási gratuláció!
Vajon szükség van egy sokadik - tök egyforma - proggi kópiabandára? (Persze más meg a skandináv death bandáimmal van így.) Ezért szép a világ!
Külcsínben és belbecsben is kísérteties hasonlóságot érzek egy kanadai bandával. Talán nem véletlen. Mindenesetre finom.
Az Ugass.. és a Kegyetlen évek még érdekes volt, de ma már nem hallgatom őket! Az én ízlésem többet változott, mint az ő zenéjük.
Bronz, de jobb lenne feldarabolva... Egyébként mindegyik minőségi, kiváló darab. (Persze volt és lesz is jobb még ebben az évben.)
Ezüst.
A hatos track címe akár a tömör véleményem is lehet erről a lemezről!
Olvass sírfeliratot!
Nem szeretem a színtiszta blacket, de ez kimondottan minőségi munkának tűnik. A címadó, az Into Second...és a Coram....a kedvenceim.
Véletlenül maradt a végére a három doom mestermű. Ők nyertek. (A második legjobb spanyol death/doom csapat.)

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 208. 209. 210. 211. 212. 213. 214. 215. ... 503. Full screen Vertikális nézet
2012. június 16.
Sheol Pistike66 viribusunitis ∑:
1. Sheol
Kreator
Phantom Antichrist
10 10 8.5 9.5
2. Pistike66
Marduk
Serpent Sermon
9 10 7.5 8.8
3. Linci
Evadne
The Shortest Way
8 8 8 8
4. viribusunitis
Blood Mortized
The Key to a Black Heart
6 8 10 8
5. insomnium
Hedon Cries
The End of the Path is Nigh
8 8 7.5 7.8
6. Perszepeta
Ea
Ea
5 9 7 7
7. bahon
Moby Dick
A Holnapok Ravatalán
7 5 5.5 5.8
8. Redrum
Vektor
Outer Isolation
4 4 8 5.3
9. chipmonkey
Semargl
Satanic Pop Metal
6 4 3 4.3
10. oldboy
Headspace
I Am Anonymous
2 4.5 5 3.8
∑:
6.5 7.1 7 6.9
Sheol 2012. június 16., szombat, 14:58
Sheol
Csatlakozott:
2004. január 11.
Hozzászólások: 1188
Válasz Perszepeta üzenetére:


Ez nem inkább a Tied? Vagy már ennyire kerülöd a sárkányokat? :-)
Amúgy is lebuktál, mert láttam, hogy Diabloztál pár napja :-p Nekem meg vadidegenekkel kell játszanom, mert te nem jössz állítólag :-D

Sheol bátyád csak HC karikkal nyomul, nem ilyen lépten-nyomon boruló SC puhányokkal. (hrhr)
Bár beindult a valódi pénzes aukciós ház, lehet kéne egy kis pénzt is keresnem már a Diózással. (gun)
Perszepeta 2012. június 16., szombat, 14:51
Perszepeta
Csatlakozott:
2010. szeptember 28.
Hozzászólások: 1308
Válasz Sheol üzenetére:

A szállító cég véletlenül összekeverte, és Persze tortáját kapta Caayn.
Íme a Caayn-nak szánt finomság:



Ez nem inkább a Tied? Vagy már ennyire kerülöd a sárkányokat? :-)
Amúgy is lebuktál, mert láttam, hogy Diabloztál pár napja :-p Nekem meg vadidegenekkel kell játszanom, mert te nem jössz állítólag :-D
bahon 2012. június 16., szombat, 14:27
bahon
Csatlakozott:
2007. március 29.
Hozzászólások: 2837
Válasz Caayn üzenetére:

Ennek örömére hoztam a puttonyomban néhány pontszámot - be is írtam gyorsan a táblázatba. :-)

Végre!!! ^^


És éljenek soká a szülinaposok! (yes)
Caayn 2012. június 16., szombat, 13:55
Caayn
Csatlakozott:
2004. szeptember 3.
Hozzászólások: 2224
Köszi, Sheol!

Ennek örömére hoztam a puttonyomban néhány pontszámot - be is írtam gyorsan a táblázatba. :-)
Sheol 2012. június 16., szombat, 12:48
Sheol
Csatlakozott:
2004. január 11.
Hozzászólások: 1188
A szállító cég véletlenül összekeverte, és Persze tortáját kapta Caayn.
Íme a Caayn-nak szánt finomság:


Nagaarum 2012. június 16., szombat, 12:34
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
Válasz Caayn üzenetére:



Nagyon köszönöm! :-D
Ez a torta úgy lenne az igazi, ha Abbath szájában lenne egy tűzfújó, szikraesőt generáló "gyertya"(?). (hrhr)
... belül biztosan erdei gyümölcsös... :-)


Kivülről meg pandamacis. x|
Caayn 2012. június 16., szombat, 12:31
Caayn
Csatlakozott:
2004. szeptember 3.
Hozzászólások: 2224
Válasz Linci üzenetére:

Caayn Mesternek boldog szülinapot! m/

(hrhr)


Nagyon köszönöm! :-D
Ez a torta úgy lenne az igazi, ha Abbath szájában lenne egy tűzfújó, szikraesőt generáló "gyertya"(?). (hrhr)
... belül biztosan erdei gyümölcsös... :-)
Sheol 2012. június 16., szombat, 11:43
Sheol
Csatlakozott:
2004. január 11.
Hozzászólások: 1188
A bandát kedvelheti a zenétől függetlenül is. (a)
Jó arcok a Kreatoros népek, lehet együtt söröznek időnként csipivel. (b)
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.103 seconds to render