Olyan erőtlen ez az egész, én nem is értem, hogy hívhatják power metalnak. A zene olyan "nem zavar" kategória lenne, néhol olyan erős dallamokkal, hogy átbillen a dolog pozitívba, csak ezek a Gép Induló szintű metál hitvallások azok, amiktől a falra mászok, úgyhogy a távolság megmarad köztem és köztük.
Még mindig semmit nem érzek irányában.
Nem tetszik a vokál és nem érzem, hogy elérné azt a hatást, amit a hasonló zenekaroknak általában sikerül. Sokkal hosszabbnak éreztem, mint amilyen valójában. Szóval talán majd a következő.
Sikerült feldobni azt a vonalat, amin már a We're Here kiadásakor is mozogtak, bár én azt is szeretem, de ez határozottan izgalmasabb lett.
Nem érzem az egységet itt az orientális témák és a metal elemek közt, inkább tényleg csak ráhúzták, bár elnézve, honnan jött ez, nekik biztos természetesen hangzik. Tisztelőjük még véletlen sem vagyok (mint ahogy ők sem nekem), de általában bejön az ilyesmi, most viszont olvasmányélményeim hatására az agresszív zene - keleti témák kombóról azonnal a lefejezett brit dokira asszociálok, ami nem javít az összképen.
Nagyon nem-szeretem ének- és gitárhang, nagyon amerikai, nagyon monoton, nagyon nem nekem való. A feles az érdekes szövegekért ment.
Érdekes, de tetszetős. Az első szám gitártémájáról nem tudok rájönni, honnan ismerős, de nagyon az.
Mindig reméltem, hogy kis hazánkban egy szép napon valaki előáll ebben a stílusban egy ilyen színvonalú anyaggal, és már nagyon vártam, hogy rendbe jöjjön az oldal és jelezhessem ebbéli nagy örömömet :P Havancsák munkája meg egy külön tízes lehetne.
Mintha csak tegnap adtam volna pontot az előzőre, így menne az idő?? Még mindig szeretem, bár megint nem dobtak nagyot, talán nem is kell.
Áh, a jófej zenekar, ahonnan pont akkor vált ki a vöröske, mikor ide kellett volna jönni.. nem különösebben sajnáltam a dolgot anno, most viszont úgy látom, vele még volt valami kis karaktere a zenéjüknek, erre viszont nem véletlenül írták már ketten a Nightwish párhuzamot, azaz most már hárman.
Se több, se kevesebb! Éppen, mint a többi lemezük: szinte tökéletes és bármilyen hangulatban meghallgatható. Nemhiába nagy kedvenceim!
Az album színvonala olyan ingadozó, mint az IFA platóján elszállítás alatt lévő, vesék által kapkodva átfejtett sörnek nyomvonala a mobil retyó tartályának falán.
Öt és kilenc között vándorol szinte végig a lemez pontértéke. Annyira szép és annyira ócska egyszerre. Sokkal több van bennük.
Lásd előző Anathema lemez pontozása!
Valahogy úgy készülhetett a zenei anyag, hogy felkérték a srácokat egy falunapra, hogy játszanak valamit záró együttesként és nekik semmi értelmes nem jutott az eszükbe. Csak a népzenei motívum jelenléte volt kötelező, azt teljesítették is. 'Osz ennyi.
A következő lemezüknél nem szeretném azt írni, hogy a múltkor jobb volt...
Mivel nem lehet hónapok múlva pontozni ezt a lemezt, kénytelen vagyok most idefirkálni valamit. Az időszükséget a hallásvizsgálatra kapott időpontom indokolná, ugyanis rögtön kértem egyet amikor azt láttam, hogy csak nekem tűnik régi Amorphisosnak a lemez.
A köntöse tetszett...
Ez bizony finom! Jó étvágyat minden melodeath rajongónak!
A perzselő napsütésben mi eshet a legjobban? Az árnyék! A Xandria pedig tökéletesen látja el ezen feladatát; hűsölök is vele, ha erre szottyan kedvem.
Sablonos power metal a rosszabb fajtából!
Egész jó ez az album, van egy hangulata is, de valami hiányzik belőle.
Hangulatos, főleg az instrumentális részek.
Elalváshoz jó lenne, de az megy enélkül is.
Már viszonylag régóta figyelemmel kísérem az Al-Namrood-ot, de csalódást még nem okoztak. Nagyon tetszett az első két albumuk, de ez talán még azokat is felülmúlja(a másodikat mindenképp). A zene atmoszférája óriási, és az arab kultúra is érdekel. Az meg külön plusz pont, hogy Szaúd-Arábiában készítenek ilyen zenét, azon a tájon ez nem veszélytelen dolog...
Hát sajnos ez nem az én műfajom. Számomra olyan erőtlen az egész, nem tudom hova tenni.
A borító alapján valami fasza death metal albumra számítottam és nem erre. A hörgős részek nem olyan rosszak.
Vannak jó megoldások, de ez a számelnyújtás és tiszta ének jócskán lerontja...
Bár a melodic death metal továbbra sem az én világom, de ahhoz képest egész hallgatható (na meg a másik ilyen bandához képest is).
Annyi benne az eredetiség, mint schmitt pál doktorijában.
Műfaján belül (szvsz) remek zenét adnak elő. Én pedig egyre jobban távolodok mind tőlük, mind a műfajtól. Pedig emlékszem, hogy a 2002-es 'Eternity' albumukra mennyire rá voltam izgulva anno...
Ezek a srácok az első albumukkal olyat alkottak, ami teljes mértékben elvarázsolt. Aztán jött a második, amit nem is igazán hallgattam, csak ritkán, akkor is kevés odafigyeléssel. Nem azért mert rossz volt, csak az első nekem magasra tette a lécet. Ez az album sem ér fel az elsőhöz, de valahogy érzem azt, amit a másodiknál nem éreztem.
Beírhatnám ugyanazt, mint a High on Fire albumhoz, de mégsem ugyanaz a helyzet. Sokkal inkább hallgattatja magát az emberrel, sőt, sokszor visszacsábított. Mégis úgy érzem jónak, ha nagyjából azonos pontszámot kap a két lemez.
Brutálisan kedvemre való körnek tűnik, ezért nem kap maximális pontszámot. És még egy fél pont levonás, amiért egy fokkal jobbnak érzem az előző körös Atoma-t. Kedvenc: 'The Beginning and the End'.
Az arabos dallamvilág húzta fel, amúgy egy erős közepesre lenne jó.
Nagyrészt tetszetős zenét játszanak, ám van benne valami kellemetlen "na most kinyomom egy fél órára" érzés.
2010-ben, amikor megjelent a Haken első albuma, a Barren Earth volt a másik "nagy felfedezettem". Két nagyszerű debütálást jelentett ez személyemnek, és most ők is (like Haken) rápakoltak egy lapáttal. Ez viszont lehet, hogy csak nekem tetszik ilyen rohadtul. :D
Nagyszerű élmény, tökéletesen eltalált játékidő. Végre nem kellett húznom a számat semmi miatt, ám a mostani mezőnynek köszönhetően nem kaphat több pontot.
Mintha albumról albumra jobban bejönnének. Nagyjából fél pontokat lépnek felfele, szóval 4 album múlva nagyon boldog leszek.
Sok helyen olyanokat írnak, hogy ez jobb, mint az új Nightwish album. Azt talán nem mondanám, de ha erről a két albumról kiválogatnám a legjobb számokat, egész kellemes meglepetésben lehetne részem. Havonta egyszer.
Te jó ég micsoda kliséhegyek. A régi Strato és Edguy albumok fényévekkel jobbak erről a vonalról. Ritkán hallani ennyire igénytelen és primitív gitárjátékot!
A klasszis debütalbum és a kicsit más utakon járó, de még mindig vitán felül minőségi második nagylemez után a The Weight of Oceans nagy csalódás. Valahogy totálisan semmilyen a lemez hangulata, ami szokatlan...
Kezdetlegessége és kiforratlansága ellenére nagyon tetszik. Várhatunk még tőlünk jó lemezeket...
Mivel az Anathema leginkább nagyrabecsült korszaka sem a szívem csücske, így kényelmes helyzetben, karbatett kézzel szemlélhetem a különféle álláspontok nagy összecsapását. :Đ
Nem rossz ez, pár helyen a Melechesh jutott eszembe. Úgy egy évtizede még unikális lett volna egy ilyen arab hatású zene, ma már egyáltalán nem az, azt viszont becsülöm ebben a zenekarban is, hogy a népzenéhez nem ízléstelenül nyúlnak hozzá.
Egyezik a véleményem baathoryével. A kismillió amcsi stoner-sludge-doom banda közül abszolút nem tűnnek ki...
Hatástalan zene középszer/középszar énekessel. Pedig a régi idők patinás progresszív/pszichedelikus rockja mai extrém metálos köntösbe bújtatva bizony nem kevés érdekességgel szolgálhatna.
Bár tudvalevő hogy igen régi ötletek és dalok kaptak helyet ezen a lemezen, a végeredményt tekintve ez egyáltalán nem hallatszik! Viszont egy ilyen epikus megközelítésű zene esetén nyugodtan feljebb is lehetett volna menni a játékidővel!
Újjal vagy meghökkentővel nem szokott előállni ez a zenekar, de már a legelső albumuk óta konstans magas a szinvonal. A Black Sun Aeonnal kiegészülve remek csomag ez a műfaj szerelmeseinek...
Panelos, sablonos és statikus szimfo power/gótik metál. Az ilyen lemez már csak az elvakult fanoknak szól...
Az ének idegesítő, a dob egyhangú, viszont a gitár egész jó. Semmiképp sem az utolsó helyen lenne a helye. Mert legalább METAL !
Frankó hangulatos zene. Nekem néha szétesik a ritmus gitár, de a szólók tényleg jók. A 4. szám valahogy nem passzol oda, de nagyon jó.
A prog részeket leszámítva nem is rossz.
Igényes és kellemes zene, de nem ide való. Nem metál így nem is tudom megfelelően értékelni. Csak azt tudom, hogy a metál előrébb való.
Black metál az idegesítő fajtából.
Szerintem, van benne erő, méghozzá a dobban. De sajnos a dobon kívül más nem jön be.
Nagyon jó hangulata van. Vannak benne jó részek, igaz várni kell rá, de megéri.
Dicséretes munka. Igazán szétszedhette volna a számokat. Úgy sokkal jobb lett volna.
Jó kis dallamos death. Tele ős in flameses elemekkel. Király dallamok, brutál kísérettel. Hát mire adjak 10-est, ha erre nem.
A gitár marhajó, a hangzás, a témák és a szólók is. Ha a szinti nagy részét is gitár játszaná, akkor 8 pontos lenne.
Végülis a heavy metal sablonjait még mindig jobban szeretem, mint a metalcore-ban a keménykedést és a nyálfolyam keverékét. De ez tényleg embert próbáló. Heeevimecsa vória...
NAGYON minőségi anyag, de nekem egy kicsit túl divatos néha.
Az alapok rendben vannak, már csak az XY-Faktor hiányzik. Bahonnál a pont. Néha nagyon megkapó, de ugyanannyiszor ügyetlen - esetleges is. Első lemez, így megérdemelnek egy biztatást.
Nem ismerem az Anathemat annyira, amennyire kéne (pedig ismerősök, zenésztársak sokszor ajánlgatják - és ott is van a várólistámon). Ahogyan sok másik zenekar is váltott már stílust (Tiamat, Ulver, Paradise Lost), és nem vált hátrányára, ahogy hallom nekik sem. Az igazán nagy zenészek arról ismerhetők fel, hogy tesznek rá, mit vár tőlük a szakma és a közönség. Egyedüli negatívumként azokat a részeket élem meg, mikor az éneknél a sorvégek túlzottan el vannak húzva... Mint zenei eszköz nem tetszik az olyan...
Amikor jó, nagyon jó, amikor rossz, akkor meg egy kicsit esetlen. Az arab kultúra és mentalitás nagy tisztelője vagyok, így örülök, hogy zeneileg is visszaköszön a dolog itt és most.
Stoner úgy, hogy még nekem is fekszik. Hihetetlen... És kajakul szól.
Lehet nem korrekt úgy nekimenni egy HP-s lemeznek, hogy előtte Verdi Traviatájából a Di provenza il mar, il suol-t hallgattam? :-D:-D:-D Ez a cumó viszont nem rossz. Hogy találtam ki, hogy finnek? Másodszorra hogy találtam, ki, hogy van köztük egykori Amorphis tag (Oli-Pekka Laine)? Utólag elolvasva a véleményeket örülök, hogy előttem másnak is feltűnt már ez. Egyébként szerintem van ez már olyan szintű, mint egy régebbi Amorphis cumó. Sőt, szerintem zeneileg ügyesebb. Az ének/hörgi az, ami miatt elmarad a mesterek mögött.
Nem kapott el ugyan az Emperor hangulat, de mindenképp arra emlékeztet(ne). A hörgés meg Tom Gabriel Fischerre. Máskor meg Csihar Attilára. Nagyban felnyomja nálam a pontszámot a vokalizálás. Most akkor Attila csinálja a hörgést is, vagy az Erik régről? Az ének másik oldala meg maga az énektémák. Sajnálom, hogy a germán/brit heavy metalban megfigyelhető énekdallamok és sablonok vannak használva, más, izgalmasabb műfajokra jellemző, kevésbé konkrét és kevésbé szögletes hangnemváltások helyett. Egyébként meg elfárasztott egy kicsit a szinte folyamatosan szóló szinti. Vagy folyamatosan?
A lemez címétől megijedtem, de sikongatós heavy helyett szerencsére egy melodikus black szerűséget kapott a fülem. Kár, hogy nem tudta fenntartani az érdeklődésemet a lemez első felén. Sok a sablon. A Fallen World refrénjének van egy kis Katatonia hangulata, ami fél pontot húzott fel az ítéletemen. Nagyon jó az a dal. Az Eclipse dettó. Fura, hogy a lemez végére tették a nagyobb dalokat. Még fél pont. Aztán a lemez hátralévő dalai együttvéve még egy felet tettek rá. HP-s pályafutásom egyik legfurább élménye volt ez a lemez.
Amíg utána nem néztem, meg mertem volna esküdni, hogy Tarját hallom énekelni. Mindegy, mert a Nigtwish sem mozgat (Az Oceanborn és az Once lemezeket kivéve). Számomra ezt a műfajt egyedül talán az Epice csinálja izgalmasan, talán azért, mert ott a zene tényleg nagyon kemény, és Simone hangja heihetetlenül változatos (próbálok minden más - esetleg vizuális - körülményt kizárni :-D). Amellett viszont, hogy nem mozgat az énekteljesítmény előtt fejet kell hajtsak. Erősen objektíven pontozok tehát, mivel alig bírtam végighallgatni. Bea! Hatan!
Ha teljesen minősíthetetlen lett volna az album, akkor frappánsan azt mondtam volna, hogy ha egy ilyen szabadság hív, akkor inkább maradok rab... De ennyire azért nem tragikus a helyzet, a lemez és a köztem való szakadékot is a stílustól jó pár éve történt eltávolodásom okozza. És gyanítom, hogy ez a szakadék egyre csak nagyobb lesz az évek múltával...
Érdekes dolog ám az ízlés, mert nekem hangulatilag ez a legerősebb albumuk! És zeneileg is nagyon patent, ennyi és ilyen minőségű gitárszólót még nem hallottunk eddig tőlük. A vokalizálás is pazar, mind az extrém, mind az egyre karakteresebb tiszta ének (lásd pl. Celestial Tear). A zongorás kis átkötő szösszenet, a Sirens is csodás! Talán egyeseket az zavarhat, akár tudat alatt is, hogy az első albumon az Opeth hatása volt nagyon nyilvánvaló, míg a kettesen és ezen a melodeath bandáké is tetten érhető, a Colossus refrénje is tiszta régi In Flames. Nekem ezzel nincs gondom, de tudom, hogy az igazi nagy dobás, a definitív In Mourning lemez még bennük van és remélem egyszer el is fogják készíteni! A borító kapcsán meg egyből A Gyűrűk Ura film Mória kapuját őrző víziszörny ugrott be...
Még nem az igazi...
Lásd kritika! Bár nem én ajánlottam, bízom benne többen fogják díjazni ezt az anti-metal lemezt, mint mondjuk az előző körben a Shinedown-t!
A szar, akárhogy díszítik szar marad... A gyenge, vagy max. közepes black metalt pedig az autentikus arabos zenei körítés sem tudja teljes mértékben kompenzálni.
Elmegy... Az előző album szerintem változatosabb és a hangzása is befogadhatóbb.
Az Amorphis természetesen adja magát, de ez nem baj, sőt! Kedvenc dalom az Oriental Pyre, aminek a refrénje és a szólója is a tökéletesség határát súrolja.
Lásd kritika!
Gondolom koncepció volt, hogy ezúttal teljesen mellőzték a tiszta éneket... Kár, mert az előző lemezen elég jól működött a váltott vokalizálás. Mondjuk itt meg kapunk tipikus melodeathes gitárharmóniákat és jófajta szólókat. Ezzel együtt én is az előző opuszra szavazok.
Sosem voltam Nightwish fan, a Xandria meg még annyira se tetszik... A Cursed című dalt azért kiemelném, az elég korrekt!
Ennyire semmilyen zenét régen hallottam.
Jó ez, teljesen rendben van. Más ugyan már, mint az első lemezen, de minőségi.
Ígéretes, de még nem kiforrott. Kíváncsi leszek a következő lemezre.
Szép, szomorú hangulatot árasztó zene.
Ez nagyon jó, imádom az ilyen egzotikus zenét. Számomra ez igen élvezetes hallgatnivaló.
Sajnos nem mozgatott meg különösebben, meglehetősen monoton zene.
Ez valóban nem sikerült túl emlékezetesre.
Szép munka, kár, hogy ilyen formában elszigetelt darab marad.
Továbbra is inkább a Black Sun Aeont választom. Persze nem rossz ez csak sablonos, semmi komolyabb pluszt nem ad számomra a többi hasonló műfajt képviselő zenéhez képest.
Nyilvánvaló a Nightwish párhuzam, ennek következtében egyáltalán nem eredeti a dolog, ettől függetlenül azonban kellemes zenét hallunk a lemezen.
Az ilyen tradicionálisabb hangzású zenekarokkal az a bajom, hogyha nem az első lemezüktől fogva hallgatom, akkor ma már nem igazán tud megérinteni, csak a sablonossága jön le. Gyerekfejjel még rengeteg ilyesmit hallgattam, amiket most is szívesen előveszek, de nem azért mert valami zseniálisnak tartom, hanem mert megvan hozzá az érzelmi kötődés. Például ha ez egy HammerFall, egy Dionysus, vagy egy Edguy album, akkor máshogy állnék hozzá valószínűleg.
A forduló meglepetése nálam. Előzetesen minden jel arra mutatott, hogy ez nekem nem fog tetszeni, de nem így lett. Tetszik, hogy az énekes nem csak egy hangon szólal meg, az instrumentális részek pedig kiválóak. A lemez első fele olyan 8.5, a második pedig 7.5, így jött ki a pontszám.
Nem rossz, nem rossz, de hasonló műfajból már idén is több jobb lemez jött ki. Mondjuk a Barren Earth is jobban tetszik.
Nagyon tetszik. Kiváló hangulata van és a sok nehéz zene után amiket hallgatok, mindig nagy kedvel veszem elő és lazítok egyet erre a progresszív elemekkel dúsított Pop-Rock albumra. Igazából nekem ez az első Anathema lemezem, amit végighallgattam, de abszolút nem bántam meg. Mindenkinek ajánlom, aki csak pusztán szereti a szép zenét.
Hmmm... sablon black metal alapok arab körítéssel. Hát nem tudom, én nem igazán vagyok rajongója annak a kultúrának és a dallamvilágát sem szeretem. Amúgy is csak ritkán szokott tetszeni, ha valami sötétebb dolgot akarnak tradicionális népzenével kombinálni.
Brutálisan jól szól, eddig nem igazán ismertem ezt a zenekart, de a korábbi anyagait is muszáj lesz meghallgatnom. Kicsit a régi Mastodon-féle Sludge keveredik a Stoner Metállal.
Vannak benne egész pofás megoldások, de többszöri meghallgatás után sem tudott annyira lebilincselni, mint ahogy azt várnám egy ilyen albumtól
Bakos Attila hangja remek. Eleinte irtóztam a hosszú daloktól, de ez szerencsére abszolút nem teszi nehezen hallgathatóvá az albumot. Csak így tovább!
Nem nyűgözött le, de nem rossz. Elég sablonos mondjuk.
Nem az eredetiség hiányával van bajom, hanem úgy összességében az ilyen szimfonikus, női énekkel megtámogatott zenekarok nem jönnek be. Egyébként kategóriájában szerintem nem rossz, szóval aki kapható rá, az rá is kap.
Ezt is megírták már 20 év - más néven - ami nem baj. (Nehéz volt végigtolni, kellett hozzá egy hűs Lövenbrau, hogy a bajor fíling megéríntsen.)
Én is azok közé tartozom, akik többet vártak ettől a lemeztől. A dalok simán elmentek mellettem, csak rövid részletekre kaptam fel a fejemet. (A szigorúnak tűnő mondatok ellenére a magas pontszámot jogosnak érzem, még ebben az igen erős mezőnyben is.) A szólók továbbra is remekbe szabottak.
Progresszív extrém metál debüt, amolyan elvont, space-es felhangokkal. Nekem azonnal bejött és bízom benne, hogy lesz folytatása. Van egyfajta antik, régies hangulata, ami a 90-es éveket idézi számomra. Óriási!
Sokat hallgattam és bátran mondhatom, hogy amióta kiirtották a metált a zenéjükből, messze ez a legjobb lemezük. Ízléstől függetlenül bárki tehet vele egy próbát!
Beteges vonzódásom az arab hatású death/black/stb. zenék iránt most is magas pontszámot eredményez. Különösen az autentikus ritmusok és az egzotikus hangszínek/hangszerek varázsolnak el. Különleges!
Pazar hangzás, velős riffek, jó dalok, némi hiányérzet.
Az Amorphis megkerülhetetlenül jelen van, de nem bánom. Persze ott még nem tartanak, de mindenképpen dicséretes produkció.
Érett,igényes minden téren nemzetközi színvonalú anyag. Hallatszik a sok belefektetett energia. Jöhet a következő!
Na és, ha Nightwish-es? Attól még hallgatható ez az Epica...vagy Delain...vagyis Edenbridge, akarom mondani.....
Ez egy tracionális Heavy metal klasszikus fajtájából.Bár nem rossz hallgatható végül is nem sok mindent tettek ezt már sokan eljátszották.Még a többi albumát nem hallottam,de talán azok jobbak ez is hallgatható nyugis kis metál album.
Érdekes dallamos death/Doom metál.Azért nem rossz album.
Nem rossz dallamos Death metál.Érzehető bennünk némi Doom is de az nem baj.Azért nem rossz csapat.
Egyet sajnálok a csapatban hogy elfordult a Doom metáltól.De ez a populáris rock sem rossz nekik.Hangulatos lemez 1 másik világba repít el de érezhető ez az atmoszféra jó.Nyugatató hatása van ha valaki stresszes.Szóval hallgassa bárki élvezhető.
Nagyon jó kis arab black metál.Még nem hallottam ilyent népi hangszerek is megfordulnak a zenében.Érdekes azért.
Nagyon jó eltalált Stoner Metal album eddig még ilyen jót nem hallottam tőlük.Bár kis Sludge után hatás is van benne.Szerintem jó album.
Nem rossz Black metal.Én a világát kicsit Sear Blisshez hasonlítanám.Azért megszokott Black metál hozott a srác elsőnek azért jó.
Csak annyit mondok az előző jobb volt.De végre 1re jobban érezhető benne a Death metál hatások inkább az előzőt olyan darkos gót szerűségnek mondanám.De ez az album is jó.Megnézném őket élőben 1szer.Csak így tovább srácok.
Kezdem már unni ezeket a Nightwish kópiákat.Szóval nem hoztak semmi újat amit hallani lehetne az új csajjal.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 205. 206. 207. 208. 209. 210. 211. 212. ... 509. Full screen Vertikális nézet
2012. május 5.
baathory bahon goathorn Grimmjowgod insomnium jpeter lostmind17 Nagaarum oldboy Pistike66 Redrum viribusunitis thomas_lord ∑:
1. jpeter
Taranis
Kingdom
10 5 7 8.5 8.5 9.5 7 7 8 8.5 8 8 7 7.9
2. lostmind17
Before the Dawn
Rise of The Phoenix
8.5 8.5 6 8 9 7 10 7.5 6 7 6 8.5 6 7.7
3. oldboy
In Mourning
The Weight of Oceans
6 6.5 7.5 9 5 8.5 7.5 8 9 8 8 8 7.5 7.6
4. Sheol
Anathema
Weather Systems
10 7 3 9 5 8 3 9.5 10 8 8.5 9 8 7.5
5. viribusunitis
Cimmerian
Infinite Perdition
6 7 8 7 8 8 7 7 6 7 6 9.5 7.5 7.2
6. Grimmjowgod
Barren Earth
The Devil's Resolve
8 8.5 4 9.5 4.5 8 7.5 8 7.5 6 6.5 7.5   7.1
7. Pistike66
Al-Namrood
Kitab al-Awthan
6 2.5 10 8.5 7.5 8 3 8 5 9 4 8 7 6.6
8. Redrum
High on Fire
De Vermis Mysteriis
4.5 4 5 7 5 8.5 5 8 6.5 4 8.5 8 8 6.2
9. cheerleader
Xandria
Neverworld's End
5 9 1 7.5 4 6 6 6 4 8 5.5 6 6 5.7
10. bahon
Freedom Call
Land Of The Crimson Dawn
5.5 9.5 2 5 3 4 6 2 4.5 3 5 5 5 4.5
∑:
7 6.8 5.4 7.9 6 7.6 6.2 7.1 6.7 6.9 6.6 7.8 6.9 6.8
baathory 2012. május 4., péntek, 14:31
baathory
Csatlakozott:
2008. november 23.
Hozzászólások: 574
Válasz bahon üzenetére:

Naga! Legyen hat és fél! ^^
Az árnyék címkét én pont hogy a Nightwish miatt aggattam rájuk. Habár nem írtam ezt így le, de mégis.


Még várható két pontszám, ne zárjuk le a kérdést!
bahon 2012. május 4., péntek, 14:29
bahon
Csatlakozott:
2007. március 29.
Hozzászólások: 2837
Naga! Legyen hat és fél! ^^
Az árnyék címkét én pont hogy a Nightwish miatt aggattam rájuk. Habár nem írtam ezt így le, de mégis.
bahon 2012. május 2., szerda, 20:03
bahon
Csatlakozott:
2007. március 29.
Hozzászólások: 2837
Így van!
Sőt! A korábbi 6,3, 6,4 átlagaikat elnézve kimondottan disszonáns a 4,5 a német dallamológusoknál.
Ettől én még tudom, hogy mindenki más téved! (hrhr)
Redrum 2012. május 2., szerda, 18:40
Redrum
Csatlakozott:
2012. március 5.
Hozzászólások: 453
Nem hittem volna, hogy a High on Fire ennyire lent fog végezni :-O Érdekes mennyire máshogy halljuk az albumot itt néhányan :-)
bahon 2012. április 30., hétfő, 10:05
bahon
Csatlakozott:
2007. március 29.
Hozzászólások: 2837
Mindenki serényen hallgatja a korongokat.
Esetleg a Freedom Call utáni sokkból nem tértek még magukhoz... :-p
Ezennel mindenkit meghívok egy (c) -ra!
Redrum 2012. április 29., vasárnap, 19:53
Redrum
Csatlakozott:
2012. március 5.
Hozzászólások: 453
De csöndes ez a HP...
goathorn 2012. április 27., péntek, 09:53
goathorn
Csatlakozott:
2010. december 18.
Hozzászólások: 186
Így van, nem véletlen írtam úgy az ex-"álamfő" nevét.
Egyébként egész jópofa ez a hangpróbázás.
--
A keresztényeknek csak addig fontos a vallásszabadság, amíg nem elég erősek annak betiltásához.
bahon 2012. április 27., péntek, 07:11
bahon
Csatlakozott:
2007. március 29.
Hozzászólások: 2837
A Xandria hozzászólásodon, de ezek szerint nem tévedésből írtad kis betűkkel ex-elnökünk nevét.
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.03 seconds to render