Mindig kíváncsi vagyok mikor egy Isten háta mögötti helyről érkezik egy zenekar, mert jó eséllyel másként játszák az adott stílust, mint a metal nagyhatalmakban alkotó pályatársaik. Ez a lemez is beletartozik ebbe a gondolatmenetbe, jelen esetben egy új-zélandi csapatról van szó. Számomra igen különleges zenét játszanak, a dobos meg nagyon durva dolgokat művel, jó értelemben persze. Nem tudom, hogy van-e olyan, hogy post death metal, de én ilyennek képzelem.
Nagyjából azt kaptam amire számítottam, azaz tipikus "Falkenbach" zenét. Összességében pozitív a kép, de sokszor éreztem azt, hogy rohadt hosszú ideje ismétlődik monotonan valami akusztikus rész, a gondolataim meg már rég messze járnak.
Ilyen albumokra nagyon nehéz kommentet írnom. Soha nem hallgattam ilyen zenét, és nem is fogok; magamtól legalábbis.
Azon kevés női énekes (is) bandák egyike ez akiket sosem tudtam megkedvelni. A dalaik elég érdektelenek számomra, itt pl. 1 db tetszett összesen, az "Enchanted". A csaj hangja meg mintha csak színesítésként lenne a zenében, csodálatosnak egyáltalán nem nevezném.
Már el is felejtettem, hogy mennyire utálom ezeket a nyálrockokat mióta Caayn nem hordja ide őket. :D
Ha nem lett volna 1 óra 9 perc a hossza, adtam volna neki egy plusz pontot, mert kevesebb ideig kellett volna kínoznom magam vele.
Nekem nem hiányzott a thrash metal újbóli fellángolása, mivel régen is hidegen hagyott. Jellemzői a kapkodó zene, meglehetősen egyforma számok, idegesítő ének. A korrektség kedvéért azt meg kell jegyeznem, hogy ez az album a jobbak közül való, csak nem nekem.
Nem vagyok valami nagy rock'n'roll rajongó, de ami jó azt el kell ismerjem. Ez pedig jó, sőt szerintem az egyik legjobb lemezük. A kedvenc szám a Brotherhood of Man lett.
A hollandokban lehet bízni, ha death metalról van szó. Jól összerakott album, csak hát nagyon sok ilyet, sőt sokkal jobbakat is hallottam már.
Szürke, mint a várost mostanában ellepő ködtenger.
Ez a zajongás most nagyon nem jött be. Számos érdekes zenével ismerkedtem meg ebben a fordulóban, így még nagyobb a kontraszt azzal, ami egyáltalán nem érdekel, sőt taszít.
Gyönyörű dallamokkal felvértezett muzsika. Ezt biztosan viszem magammal jövő héten Norvégiába.
Csak ülök és hümmögök. Jó ez, nem annyira prog, van itt Ozzytól kezdve minden, de valahogy mégsem lesz kedvenc.
Szövevényes, enyhén vonszolós. Kicsit nehezen lesz a fából metalkarika.
Nyálrock, yess! :) Már az előző lemezük beragadt a lejátszómba, érzem ez is hasonló aljasságra készül. Bíztam benne, hogy a Take It lemez számtalan lassú lírája nem ismétlődik meg. Nem jött be. Ugyanúgy több a búsúlós nóta a kelletétél. Tévedés ne essék azokat is szívesen hallgatom, mert jók, node azért ez mégsem egy Kuschelrock válogatás. :) Köszönet tehát a bandának a remek 50 percért és a Mötley-nek, hogy igazi rockbandát faragtak az oklahomai srácokból.
Nem rinyálok, hogy hosszú (pedig az), mert érezhetően és hallhatóan kiváló muzsika ez. Nagyon sok hatás és téma származik a nyolcvanas évek hard rockjából, remek példa erre a Burnin' For You. Sz'al tetszik ez, de a 70 perc gyengébb dalait még nem feledtetik az erősebbek.
Már nagyon hiányoltam egy jóféle thrash ostorcsapást. Hát megkaptam. Igaz, a végéről kezdtem hallgatni - nem tudtam megállni, hogy az egyik kedvenc Maiden számom be ne előzze az AA nótákat. A Be Quick… illik is a bandához, jól tolják. A saját dalokba a számtalan Testament/Megadeth elem mellé némi házilag barkácsolt témát is begyömöszöltek. Ez most jól esett.
A szokásos Motörhead koktél, melyben a legfőbb "íz" Lemmy antihangja. Nincs újítás, nincs világmegváltás? Minek. Csutka hangerő és rákendróó.
Kínszenvedős háromnegyed óra: túrás/zúzás és monoton hörgőzés. Néha a gityós azt hiszi megválthatja a világot, aztán mégsem.
A potenciál meg van a magasabb pontra, majd később kérődzök...
Tetszési indexben nem kiemelkedőbb, mint a finn sárkánypóver, de szerencsére itt nincsenek sárkányok, és cimborái. Unalmas, na!
Jézusom! A finnek sose nőnek ki a sárkányos póvermetálból?! (Átlagnál azért jobb)
Parázna tevékenységekhez passzol leginkább ez a fajta muzsika, de anélkül is elmegy...pláne sörrel.
Nem akaroooooooom!
Műfajához képest egész korrekt munkadarab.
Szokásos Motörhead?!
Elit death metál. Lovin' It!
Bahon pontját látva már tudtam, hogy ez az én zeném lesz. :-P Ilyen egyedi és minőségi zenére nem adhatok kevesebbet. Egy dalt se emelnék ki, mind telitalálat.
Nem biztos, hogy ez az eddigi legjobb Falkenbach lemez, de hogy nagyon jó, az biztos. Csodálatos dallamérzéke van Vratyasnak és majdnem olyan jól énekel, mint maga Vintersorg. :-) Erősen ajánlott a blackened folk/viking metál kedvelőknek.
Szürke, jellegtelen, unalmas és ahhoz képest baromi hosszú. Semmiféle karaktere nincs.
1-2 számomra gyengébb dal miatt nem kap többet, nagy része kiváló.
Ez a löttyedt, tipikusan amerikai rockzene sem az esetem, ugyanakkor rossznak sem mondanám, háttérzenének megfelel, ha nagyon nincs más... de általában szerencsére van. :-D
Nagyon nem az én zeném.
Nekem ez borzasztó unalmas. Egyhangú kalapálás, idegesítő vokállal. Persze erről szól a thrash nagyrészt. Hát hallgassa, akinek ez az esete, én továbbra sem leszek thrasher.
Nagy Motörhead rajongó vagyok, így ennél kevesebbet nemigen tudok adni a lemezre, és megjósolom, hogy a következőre sem fogok tudni. :-) Most sem találta fel Lemmy papa a spanyolviaszt, de isten őrizz, hogy valaha megtegye, csinálja csak amit csinál továbbra is (majdnem) mindenki örömére. :-)
Nem mondanám nagyon változatosnak, de megzúzott alaposan és a hangszeresek is kitűnően teljesítenek.
Nem nevezném kiemelkedőnek, de volt pár kellemes pillanata, mint pl. a címadó nóta vagy a záró Journey's End.
Koncert előtti nap nekik sem érdemes berúgni! Összetett, nehezen megnyíló anyag, talán túl tömény is, de néha nagyon jól esik
Jó irányba változott a zene. Azt az oldalát domborítják ki inkább, ami számomra szimpatikusabb.
Azok a számok állnak jól nekik, ahol Skindred-hatások érvényesülnek...máshol erősen felejtős.
Okosan felépített, de a lélekre ható "szépzene". Talán az egyetlen női énekes, szimfonikus zenekar, akiket kezdettől fogva szeretek. Igaz, egészen más utakon járnak. Itt kitörölhetetlen népies dallamokkal, gyönyörűen hangszerelt dalokkal találkozhatunk, amire a pontot a remek hangzás teszi fel. Kötelező!
Ha amerikai hardrock, akkor Whitesnake! Ez olyan ahhoz képest, mint egy, a - sokadik - Baywatch epizód zenéjére kiírt pályázat harmadik helyezettje. (Tudjátok piros fürdőruci, csöcsök....)
Nem találtam fogást rajta. Az új Crowbar, Wo Fat már a kapuban, azokat szívesebben hallgatom....
Remek lemez! Adja magát az összehasonlítás az új Onslaught albummal és nem marad el tőle.
A Rock'n Roll fosszíliái. Senki nem várhat csodát tőlük, de rossz lemezt sem.
A Feeding The Rats kiemelkedik a gyűjteményből, de a többi is nagyot üt. Deathmetál a példaképek minőségében!
Death/doom kevés hozzáadott értékkel, annál több utánérzéssel. Erős a konkurencia, nem sok esélyük lesz.
)
