Kellemes, változatos, jól összerakott számokból áll az album, lesz is közülük olyan, amit megtartok a kedvencek közt. Mégsem fogott meg a Nagy Mágus igazán, vannak olyan gyengébb pontjai, ahol egyáltalán nem köt le. A borító engem a betűtípus miatt a Bathory Nordland-jére emlékeztetett, de a témabeli hasonlóság miatt ezzel semmi gond.
Nem olyan rossz ez, bár megértem, hogy a többség nehezen emészt meg valamit, ami ennyire megalkuvás nélküli black metal. Nekem se volt éppen szükségem erre a tisztítótűzre, de az átvezetőkkel és mély levegővétellel csak túl lehetett élni párszor kiütés nélkül.
Ijesztően hosszú, ám megunhatatlanul változatos számok sorozata hallgattatja magát, míg - sajnos - elszáll egy óra.
Ötletes zenekar; értem ezt a stílusválasztásra, az albumcímre vagy akár a honlapra. A zenére egy rossz szavam nincs, az ének viszont néha határozottan idegesítő; egyrészt alig értettem az (amúgy tetszetős) szövegeket, másrészt ettől a szóvégeket megnyújtós-hangot felemelős megoldástól rögtön az első számnál a hajam tépkedtem. Az összhatás mégis tetszett, remélem lesz majd hozzájuk szerencsém élőben is.
Hűűű.. nálam simán nyert a 3 death közül, zeneileg nem tudnék mivel kötekedni. Pont ez emelte meg az elvárásaimat, és jobban tetszett volna, ha a technikás zenei megoldásokat követi a vokál is; mert az elég egysíkú, néhol nagyon belefért volna egy kis tiszta ének, vagy valami ilyesmi.
Sokadik hallgatásra is csak monoton darálás maradt meg, avagy egyetlen emlékezetes momentumot sem sikerült találnom. Így semmi nem késztet újbóli meghallgatásra. Viszont egy death metal lemezen hülyeség lenne a fülbemászóságot számonkérni. Rossz érzéssel adok csak ennyit, egyrészt benne van, hogy nem tetszik, másrészt az a sejtésem, hogy pedig ők perfektül művelik azt, amit, és így többet érdemelnének.
A borítón és az intron kívül azért sikerült komolyan venni. Hol leviszi az ember fejét, olyan agresszív; hol zavaró hatás nélkül megszakítják ezt egy-egy megnyugtatóbb gitártémával, aztán újra ráébresztenek, hogy még mindig a boncasztalon fekszem.. ennél a pontszámnál megállok, bár minden hallgatással jobb.
Zeneileg profi, többnyire energikus, a gitáros-zongorás-éneklős részeknél szép; igazából a műfajjal kapcsolatos elvárásaimnak teljesen megfelelt. Az anyanyelvű szám hangulatos, a Crystal Moonlight pedig még mindig megy a fejemben.
Szerintem ez az album egyszerűen csodaszép, voltam már szerelmes, biztos azért fog meg engem is.. egyetlen hibája, hogy talán kicsit hosszú. Valóban elég messze kanyarodott a metáltól, de ezt az Anathemától el tudom fogadni; a másik 9 előadótól tényleg nehéz lenne, de még akkor se lennék képes lepontozni valamit, ami ennyire (oldboy-t idézve) SZÉP.
Nem ismertem eddig, úgyhogy nem mérem semmi máshoz. Jó hallgatni, de igazán megragadni csak néhány szám tudott; ettől még messze nem rossz a többi sem. A szövegek érdekesek, az még fél pont.
A The Lord Of Lies nálam olyan fényesen csillog, mint a Vénusz a zeniten. A többi "csupán" a Nagy Kutya fényével. És a nosztalgikus hangulat is jól tud esni a sok sátán-metál után.
18+! Az indokolatlanul magas pontszámot azért adom, mert a borzasztó és a gyűlöletes szavak zenei megjelenítése tökéletesre sikeredett. (Ja, és a bubópestisét!) Gyermekekre pedig veszélyesebb, mint a South park.
Akiknek az Ansur zagyvasága emészthető, annak nagyon ajánlom meghallgatni ezt a lemezt! Zseniális ahogyan keveredik a death, a progresszív, a pszichedelikus elszállások és a gyönyörű egyszerűség. Viszont fél pont lefaragódott a hörgések egysíkúságán.
Önmagában minden szám ehető, de egyben a sok hasonló megüli a gyomrot. Egy kis meglepetést minden számba, gyerekek!
Mit is írjak, mit is írjak. Ja, a szokásosat. Ha más hörgicsélése színesített volna, az én mesém is dícsérőbb lett volna.
Egymás után kétszer végighallgatni embertelen, de elsőre nem maradt meg belőle semmi. Pedig jobb lett volna hagyni az űrt... Felkavart. Most használhatom napokig a fülmosórongyot.
Randa külső kontra értékes belcsín. Így tudnám tömören megfogalmazni ezt a boncteremben keletkezett heavy-fűszeres, zsigereket és szőrtüszőket falnak csapó death hurrikánt. Megtépázott engem is, habár már elkezdtem hegesedni. (És egy egyeléssel még elsodróbb lehetett volna a lemez.)
Ha a Dawn of victory a vörös pötty a céltáblán (már pedig AZ!!!), akkor ezen anyag a sárga. Sokat fogom még hallgatni, mint ahogy eddig is sokszor hallgatta már a család.
Nem csalódtam, csak éppen nem vágyok rá évek óta. Az "A fine day to exit" szalagja sem nyúlik már tovább; megvolt annak is az ideje az életemben.
Nem kiemelkedő, de attól még nagyszerű alkotás. Van benne ötletesség a rutin mellett; és még a fémallergiában szenvedőknek is megér egy próbát. Meglepetést tud okozni, mint Jancsi bohóc csokornyakkendője az első sorban ülő gyerekeknek.
Ez a kalapács nem sújt akkorát, mint az előző lemez. Alapvetően nincs gond, de a "dalműködtető szikrát" kevesebb alkalommal tudták előállítani.
Tömény, pusztító és brutális. Kb. olyan, mint amikor egy kicsit erősebbre sikerült nyomjelzős röviditalt 50 percen keresztül nyelnél le. A végére tuti olyan lenne az arcberendezésed, mint a 1349 tagjainak... és még festék sem kell hozzá. :)
Szerintem még a banda sem tudja, hogy mi a búbánatot akartak ezzel egyáltalán. Én legalábbis nem hallok itt többet néhány 9-10 perces rendezetlen témahalmaznál.
A második-harmadik szám környékén nyilalt belém a felismerés: jé, hiszen magyarul tolják. :) Ettől eltekintve frankó az ST által elővezetett zúzós metal. Egy "mentés másként"-et pedig mindenképpen megér.
Nem rosszabb és nem is jobb, mint a Grave.
Régi vágású death metal szigorúan a kilencvenes évek elvárásai/szabályai szerint. Érdekes, hogy pályafutásuk elején tucatbandának számítottak, néhány évvel később elavultank, aztán halottnak (feloszlás/szünetelés). Most meg megy az örömködés, hogy tyuhúú végre valaki - minőségi - oldszkúl death-et játszik. Na, ezen csak úgy elfilóztam.
Mogorvább és nyersebb hangzású, mint a Rise. A pontszám a szokásos dolog miatt egyel kevesebb mint a többieké.
Ezzel a Rhapsody lemezzel is az a bajom, mint a korábbiakkal is: az énekdallamok - főleg a verzékben - esetlegesek. Olyan majdcsak kijön valami. Zeneileg profi meg minden, de... A régi szép emlékek erősen befolyásolták a pontszámot.
Háttérzenének tökéletes. De annyi háttérzeném van már...
Keverem, kavarom, forgatom, pakolgatom; hallgatom hangosan, halkan, fülessel, hangfalon keresztül mégsem találom igazán azt a varázst, ami felfedezhető volt az első két Masterplan albumon. Imádok mindent, amin Jorn énekel, de ez sántít picit. Próbálgatom még, de ennek a királynak nem jött el az ideje.
Azé' mekkora már ez a Dissection-ös borító meg a betűtípus :D Felettébb bejövős muzsika, fasza riffek, és 80-as évekbeli heavy metál.
Érdekes helyzet, a tavalyi album tetszett csak kicsit keveseltem a nettó játékidőt, ez a friss viszont csak simán más utakon jár zeneileg, ami miatt annyira különlegesnek nem is érzem.
Az amcsi bandák azért nem csak bohóckodni meg kórságolni tudnak ám! A kellő mélység és tartalom szerintem nagyon megvan! Nagy hangsúlyt fektettek a dalírásra a technikázás mellett, ez sokat dob a pontszámon!
1-2 szerzemény kifejezetten tetszik, viszont az egész lemezt végigtolni akár egyszer is nehezemre esik. Ami jó hír, hogy ez akár egy külföldi produkció is lehetne, a minőséggel nincs probléma különösebben.
Több ez egy átlagos death metálnál. Valahogy többet is kíván a hallgatótól. (de talán csak én vagyok így vele)
Élő legendák! Sok fiatal követő van szerte a világon, de ezt a zsigeri, kíméletlen zenét ilyen nagy öregektől hallani egész más!
Hú, nem kicsit lepett meg hogy még az At The Gates neve is beugrott hallgatás közben, a borítót lesve aztán végképp nem is gondoltam erre. Hallgatása bizony javallott!
Azért azt tudni kell, hogy a hangszeres szekció az összes eddigi Rhapsody albumon fantasztikusan teszi a dolgát, most is természetesen. Nálam ott bukott be a dolog, hogy az énekes még mindig hordoz magán egy kis akcentust, Kotipelto dolgaival pont ugyanez a bajom.
Az ellágyulás vajon óhatatlan kelléke egy életműnek? Na jó, az Anathemánál már régóta tart ez, de akkor is kicsit erőltetett "jellemfejlődésnek" érzem, hogy egykori jó bandák szívhez akarnak szólni és a lélekre hatni. Az eredmény, elsilányulás.
Igazából nálam is az első Masterplan a csúcs, de ebben nincs is semmi különös. Az album első egyharmada erősen indít, aztán valahogy egyre kevésbé jönnek a fülbecsengő nóták. Azért remélem 2-3 éven bell jön még egy ennél nagyobb durranás!
Először bíztam benne, hogy nagyon jó lesz, aztán akartam, hogy nagyon jó legyen, aztán elővettem emlékeztetőnek az Iron Will-t és ez a friss cucmák bizony elmarad tőle. Nálam 2 pöttyel keskenyebb...
lásd kritikát.
sokadik hallgatás után is az a véleményem, hogy ez egy vastag kamukatyvasz
sok sikert...
Igazi felsőligás death metal amerikába szakadt hazánkfiától. Gratula Pista!
ebben a körben a házi death metal verseny harmadik helyezettje nálam a Grave. Tisztességes munka, de a másik kettő death lemez betemeti a nyitott sírt.
igazi láncfűrészhangzás, hullaszag és nosztalgia. Faja hentesáru.
Na állítólag ez az anyag jó lett. Hát nálam a debüt album simán max pontos a maga nemében, a Dawn of Victory olyan 9 közeli, a többi savanyúkáposzta, ez meg valahol féluton van. Mintha Fabioból kiveszett volna a tűz.
Sajnálom ezen az albumon az Anathema nevet. Szerintem "Daniel Cavanagh's Christmas songs" vagy "D.C.'s love tunes" címen erősebb lenne.
Nagyon lassan adta meg magát, azonban minden egyes hallgatással egyre jobban megtetszettek a dalok. Még ha egy kicsit igaza is van Pistikének és már a törött főtengelyből is Jorn Lande hangja szól, nekem akkor is élvezet minden perce. Persze az egyes Masterplannal nem ér fel, így marad a kilenc pötty.
Én számomra kemény próbatétel ez a klasszikus, sikoltozós metál. A Manowar és társaitól is a frász kerülgetett, ez a lemez is hasonló szférákban mozog mégha kicsit más is.
Tudom hogy mi emberek nagyon különbözőek vagyunk, az ízléseinkkel együtt, de aki azt állítja hogy az ilyen 1349-féle borzalom bármilyen tekintetben kielégíti zenei igényeit...hát azt enyhén megmosolygom.
Frankó témákat nyomnak az egyszer biztos, azonban kár az színtelen-szagtalan metalcoreos vokálért.
Érdektelen, csak úgy mint a magyar bandák többsége. Azért nem féltem őket, biztos megvan a maguk közönsége.
A kör nyertese nálam...
Tudjátok hogyan lenne különösen ütős a svédek új lemeze? Ha mondjuk a hanghordozóhoz mellékelnének kis illatanyagot, természetesen halottak földi maradványaiból. :)
A dallamosra sikerült szólók egészen ellenpontozzák ezt a sűrű, tömény riffelést.
A kezdetek óta nem a Rhapsody zenéje lett rosszabb, szimplán már nagyon más idők járnak mint 10-12 éve.
Engem különösebben nem zavarna az az irány amerre most az Anathema tart, de ha semmi emlékezeteset nem találok rajta, akkor abból nehezen lesz épkézláb pont.
Hát, ez most közepesnek tűnik. Talán majd a Dio emlékének szentelt dalcsokor jobb lesz.
Nincs mese, Kiváló lemez! Sokkal több figyelmet érdemelnének! A műfaj nagyjai között vannak!
Nem tetszik. A Revelations... túl sok filmzeneszerű kötőrészt tartalmazott, ez pedig kevesebbet, mint szeretném. Ez a reszelést most nem igazán élveztem.
Szándékosan a végére hagytam ezt a művet, mert egyszerűen nem tudtam eldönteni, hogy mennyire tetszik. Amikor bele tudtam feledkezni, akkor remek volt. Viszont olyan is előfordult, hogy nem tudott igazán lekötni. Így felemásak az érzéseim az albummal kapcsolatban.
Csak sikerült bejuttatnia Oldboynak! Nem tegnap mutatta be a csapatot, így már jó ideje hallgatgatom. Van, amiben lehetne javulni, de így is remek lemez.
Hibátlan death, hangulatos gitártémákkal. Pont, olyan, amilyennek lennie kell egy death metal anyagnak.
A Vénekben nem kellett csalódni. Magas szinvonalon tolják a zenéjüket már eónok óta.
A mostani megmérettetés során felhalmozódott death lemezek mindegyike kiváló. Számomra ismeretlen banda is kellemetes meglepetést okozott. Leszámítva a borítót, mert az igen gyenge. Zeneileg viszont minden a helyén van!
Továbbra is úgy gondolom, hogy a Dawn Of Victory óta ez a legjobb munkájuk. Valahogy változatosabbnak érzem, mint az elmúlt évtizedben készült lemezeiket.
A legnagyobb csalódást annak idején a Fine Day... album okozta. Már nem vártam túl sokat és talán pont ezért találom jobbnak. A nevüket már rég le kellett volna cserélni, már csak a jelentése miatt is. A fő probléma a lemezzel, hogy hosszú és emiatt túl sok ez az elszállás. ( A múltkori Watain is ebben hibázott, csak ott nem elszállás volt. )
Nem vagyok a rajongójuk, de azért szívesen meghallgatom a lemezeiket. A lemez első fele tényleg erősebbnek tűnik. Bár az is lehet, hogy mivel nem ez a kedvenc műfajom, így hamarabb lanyhul az érdeklődésem. Nálam a hetes a jót jelenti, így ennyi jár.
Igen, az előző talán kicsit jobb lett, de kit érdekel?? Elit heavy/doom metál, ha szabad ilyet mondani.
Még ha "enyhén meg is leszek mosolyogva" akkor is ez egy baromi jó black metál muzsika.
Ismerem a munkásságukat, tetszik amit művelnek kezdettől fogva, s talán az előző Colors opusz jobban sikerült, ezért jár a fél pnot mínusz.
A stoneres jelleg tetszett, a többi olyan izé...
Igazából hibátlan anyag. Kérdés miért nem 10-es. Nem tudom.
Régivonalas is, meg svéd is, meg pusztulatos death metál is, de annyira nem gyönyörködtetett el.
Imádom a régivonalas svéd death metált. Ez meg tipikusan az.
No, meg kell hagyni, ez tetszett. Ifjúrocker koromra emlékeztet. Talán nem törlöm.
Alváshoz király zene \m/
Műfajában kiemelkedő (gondolom)!
Én is csak azt tudom mondani,amit már mások is elmondtak, hogy az Iron Will színvonalát nem éri el, de azért baromi erős anyag így is! De valahogy hiányzik az a monumentalitás, ami a Tony Martinos Sabbath lemezekre is jellemző volt (főleg Tyr, Headless Cross) és amitől számomra az Iron Will akkorát ütött. A címadó pl. hozza ezt, de a legtöbb nóta nem kiemelkedő, csak szimplán jó. Viszont a Manóvárhoz nem sok köze van szerintem...:)
Ha a következő lemez a Revelations...és ezen opusz világának keveredését, tempóinak variálását hozná, azt hiszem tudnám értékelni! Az Atomic Chapel azért zsír!
Érdekes a helyzet. Ugyanis az album szerepelt a 2009 legjobb lemezeit tartalmazó 20-as listámon. Viszont nem állta ki teljes mértékben az idő próbáját. Mert bár a mix, amit a srácok tolnak viszonylag egyéni, a hatások nagyon is nyilvánvalóak. Ha körül akarnám írni az általuk játszott zenét, azt mondanám, olyan, mintha egy ügyes metalcore bandát összegyúrnánk a Dream Theater-rel és megfűszereznénk egy kis Opeth-tel. Csakhogy a Dream nemcsak párhuzam, néhol konkrét nyúlásokról is beszélhetünk, ami azért nem olyan frankó. A vokál 80%-át meg a tipikus metálkóros üvöltés teszi ki, ami szintúgy nem túl frankó. Ennek ellenére jó lemez ez, hihetetlen hangszeres játékkal (a bőgős témái élményszámba mennek!) és meredek váltásokkal, de azért én nem bánnám, ha a következő albumon a dallamos ének lenne túlsúlyban!
Lásd lemezkritika!
A másik két death album között helyezkedik el, és a legnagyobb erőssége a szólókban rejlik. Amúgy viszont a műanyag szimfós megoldások nem bejövősek, a dalok egy kaptafára épülnek...Ha jól hallom Istvánunk nemcsak a hathúrost kezeli, de a címadóban egy magyar szót is elsuttog. Hogy mit? Házi feladat kitalálni!:)
A 3 death lemez közül nekem is ez jön be legkevésbé, és töredelmesen bevallom, nincs erőm mégegyszer végigszenvedni. Viszont a másik kettő fog még pörögni egy párszor!
Az egykori csokimárka szlogenjét egy kicsit átfogalmazva: Ne ítélj elsőre! Entrails: ronda és majdnem finom!:)
Mivel csak a banda 2. albumát ismerem, nem tudom megítélni a komplett diszkográfia milyenségét. Tény, hogy manapság nagyon ritkán hallgatok ilyen zenéket, de ez a lemez egész kellemes hallgatnivaló! Az olasz nyelvű dalban a gitárszóló pl. kimondottan a Yes dolgait juttatta eszembe. A Reign of Terror pedig egy kicsit még a black metallal is kacérkodik...A hangszeres szekció jól teljesít, a bőgős itt is kiélheti magát. Tolkien: Giles, a Sárkány Ura című meséjéhez pedig kiváló háttérzene lehet Az Angyalok Fagyos Könnyei!
Tény, hogy akár Wilson&Cavanagh néven is kijöhetett volna ez az album, de szerintem egyáltalán nem méltatlan az Anathema névhez. Ennél a bandánál sose a zene keménysége volt a lényeg, hanem a hangulat. Ami most is jelen van, csak jóval kevésbé borús, melankólikus formában, mint az utóbbi lemezeken. Ha a zenét egyetlen jelzővel akarnám illetni, az ez lenne: SZÉP.
Ha Jorn Lande, akkor nálam a két Ark lemez, azok közül is főleg a Burn the Sun a csúcs! Ettől függetlenül ez az új Masterplan opusz is minőségi zenét rejt, a Blow Your Winds-ben meg ott van a slágerpotenciál.
A nagy mágus jött, látott és varázsolt. Zseniális, minden a helyén, lehengerlő a végeredmény. Nem tudok belekötni, a kritikát meghagyom azoknak, akiknek a helyén maradt az álluk. Nem fog egyhamar kikopni a lejátszómból az biztos.
Monoton, dallammentes őrlemény. Ha már Frost én maradnék a Satyricon-nál...
Teljes agymenés és kuszaság, kiváló részek váltakoznak magával a káosszal. Jó ideje emésztgetem, és azt kell mondjam, hogy kifejeztetten tetszik. Lenyűgöző hangszeres játék, változatos, ötletes számok, minden ami fül, s hallójárat ingere. Ui: Nem lehet semmi ilyen számokat koncertre betanulni.
Tökös, tetszetős a hangszeres játék, a hangzás viszont hagy némi kívánni valót maga után. Ami igazán nem tetszik, az a borzalmas vokál, sokat ront az egyébként nem rossz lemez élvezeti értékén.
Nagy lelkesedéssel ugrottam neki, de nekem csalódás volt. 6-7 perces számok helyett, lehetett volna fele a mennyiség és koncentárltabb a minőség. Az Entrails egyértelműen nyerte a csatát.
Megvan a maga esszenciája, a feeling is vitathatatlan, de engem hosszú távon felőröl ez a tömény gyilkológépezet. Kis adagokban határozottan fogyaszthatóbb.
Nem mondom, hogy új kedvencet avatok, de a grindcore-t sejtető borító után kifejezetten megkönnyebültem ettől a riffközpontú, húzós death muzsikától. A ritkán felcsendülő gitárszólók is hangulatosak, ezekből mondjuk többet is el tudtam volna viselni.
Sosem fogok tudni megbarátkozni ezekkel a klasszikus power-metálos áriázásokkal. Ettől függetlenül nem tudok kevesebb pontot adni ilyen minőségi és igényes zenére. Reign of terror hozta sötét megközelítés több számban is visszaköszönhetet volna, az telitalálat.
Fekete bárányként leszögezném, hogy sohasem szerettem ezt a bandát. Jelen produkciójukból az első két szám még az elmegy kategória, aztán gyakorlatilag úgy ellágyultunk, mint a medvesajt 100 fokon. A legnagyobb baj viszont, hogy nem jön át a mondanivaló, az atmoszféra sem, öncélúnak és erőltetettnek érzem az egészet.
Egyik szemem sír, a másik meg nevet. Kiváló zene párosul kevésbé jó dalokkal. Nálam a Rhapsody nyerte az erődemonstrációt, de ez korántsem jelenti, hogy az új Masterplan rossz lenne.
Elmarad az előző Iron Willtől, ami egy szép kövér 10-es volt nálam, de így is igen kellemes hallgatnivaló ez.
A legutóbbi albumnál hagyományosabb vonalon, de továbbra is magas színvonalon teljesítenek Frosték.
Érdekes, sokrétű zene, változatosabb vokált én is el tudtam volna képzelni hozzá.
Zene jó, az ének viszont idegesítő, ha a Dalriadánál annak idején említettük a magyar nyelv kiejtési szabályainak megerőszakolását, hát akkor itt is ugyanúgy lehet említeni... Az instrumentális tételek meg többnyire unalmasak, pláne így, egymás után elhelyezve.
Ebbe se tudok belekötni, csúcskategóriás death metált hallunk ezen a lemezen.
Kíméletlen gyilkológép, ami magával tudja ragadni az embert.
Óckúl death metált szeressük :-)
Rossznak nem nevezhetem, csak éppen nem igazán érdekel. :-)
A régi lemezeikhez képest ez csak tingli-tangli, felhígult popzene sajnos, pedig én igazán szerettem a metáltól eltávolodott anyagaikat is.
A daloktól nem dobom el magam, Lande mércével mérve 1-2 kivétellel eléggé átlagosnak érzem őket, viszont Lande fan lévén, nem adhatok ennél kevesebbet. (Zárójeles megjegyzés: Masterplan ide vagy oda, fele királyságomat odaadnám egy új Ark vagy Beyond Twilight lemezért Lande énekével. Mindkettőért meg az egészet.:-))
Minden dalnak van emlékezetes sajátossága,és nem ismétli önmagát!
Semmi extrát nem kaptam a hallójáratomba csak kíméletlen bubópestist! Fáj,viszket és gennyedzik!
Saját műfaján belül még úttörő is lehet!
Az instrumentalításvégeláthatatlanságábaveszettel! Amúgy tisztességes stoner anyag!
Még Testimonys időszakomban kötöttem jó barátságot Istvánnal,nyomtunk pár közös bulit, ennek 10 éve!!! És most újra itt van, egy profi lemezzel,ami már nem a másodvonalhoz tartozik! Kitartása meghozta gyümölcsét!!
A Soulless című nótájuk a mai napig az egyik himnuszom! Ez a lemez sötét,gonosz,felfokozott hangulatú szerethető anyag a régi svéd iskola fanatikusainak ,(mint pl én!)
Reneszánszát éli az old-shcool death metal! Ez még a jobbak közé tartozik ! Discoveryn a Dr G-vel tökéletes összhangban van!
Gyors gitárpárbajok,szinti szólók, mint eddig is,de a szimfónikus fuxokból kevesebb is elé lett volna!
Mekkora zenekar volt ez régen! Ez meg most át ment rajtam mint a dinnye tej után!
Nem ismerem a munkásságukat, ez egy ízes power anyag volt az arcomba!Még nem dobok rá földet!
Nagyszerű album, tele jó nótákkal, de ezt már megszokhattuk....
Végtelenül tömény, embert próbáló massza. Saját közönségük ezt várja tőlük, én meg legfeljebb mást hallgatok.
Bennem lehet a hiba. Nem találtam semmi olyat, ami miatt újra elővenném.
Sokat forgott az első időkben, mára lassan kikopott a lejátszóból. Egyébként bátran oda lehet tenni bármely kortárs stoner lemez mellé, nem vall szégyent!
Nekem szürke, rosszul megszólaló albumok rémlettek a csapattal kapcsolatban, erre nesze....Kirakott kétvállra!
Most még nem érzem elég átütő erejűnek, de később nagy kedvenc is lehet belőle...Képtelen vagyok ennél rosszabb pontot adni.
Megállt az idő! 1992-et írunk, old school deathmetal pőrén és csupaszon.........döngessétek!
Nem mondom, egy-két dal még elszórakoztat, de egy egész lemez sok. Ezek a barokkos futamok a gitáron/billentyűn inkább csak elismerő mosolyt váltanak ki belőlem.
Néha működik, sajnos legtöbbször nem. Az utóbbi tíz-tizenkét év lemezeit más néven kellett volna kiadni. Így egy mítosszal kevesebb...egy felejtésre ítélt lemezzel több.
Műfajának krémje, kevesen művelik ilyen szinten. Jorn meg jöhet bármikor, nem tudom megunni.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 157. 158. 159. 160. 161. 162. 163. 164. ... 502. Full screen Vertikális nézet
2010. július 3.
baathory bahon Caayn chipmonkey emp insomnium jpeter Mighty_Ravendark oldboy Otitis_Media Pistike66 rudolftor viribusunitis ∑:
1. Pistike66
Grand Magus
Hammer of the North
7.5 8.5 8 8 8 5 10 9 8 10 8.5 8.5 8.5 8.3
2. viribusunitis
Entrails
Tales From The Morgue
8 7.5 4 8 9 7 8 9.5 7 7 9 7.5 9 7.7
3. emp
Rise
Pentagramnation
8 6 5 7 9.5 8 9.5 9.5 6 5 9 9 9 7.7
4. Caayn
Masterplan
Time To Be King
7.5 9 8 7.5 9 6 7 7 8 7.5 8 7 7.5 7.6
5. bahon
Rhapsody Of Fire
The Frozen Tears Of Angels
8 9.5 8 7 7 6 8.5 8 8 8.5 6.5 7 6 7.5
6. Mighty_Ravendark
Between The Buried A...
The Great Misdirect
9 9.5 4 8.5 4 7 8 9.5 8 8 8 7.5 6 7.5
7. chipmonkey
Grave
Burial Ground
5.5 4 5 9.5 7.5 7 8 8 4 6 8.5 8.5 9 7
8. oldboy
Shapat Terror
Mentés Másként...
8 6.5 8 6 6 5 8 6 9 6.5 6 6 8 6.8
9. Sheol
1349
Demonoir
6.5 2 3 7 9.5 2 6 9 7 3 9.5 6 6 5.9
10. baathory
Anathema
We're here because we're here
9 7 5 3 5 5 7 5 8.5 5 4 4 6.5 5.7
∑:
7.7 7 5.8 7.2 7.5 5.8 8 8.1 7.4 6.7 7.7 7.1 7.6 7.2
9000Sanyi 2010. július 3., szombat, 13:56
9000Sanyi
Csatlakozott:
2005. március 17.
Hozzászólások: 1764
Válasz bahon üzenetére:
De metálpulcsit és pólót is rendszeresen veszek fel; gyakorlatilag a szabványkék mellett a másik öltözékem. m/


A Déliben még én is megengedtem ezt magamnak... ;-)

Válasz bahon üzenetére:
Vannak még jó helyek, de ha engem hívsz is bizosan mötállt fogsz hallani a háttérben. (8) (Remélem vaskalapos nagykutyák nem járnak az oldalon!)


Járjanak csak Ők is. Legalább tanulnak.
--
9000Sanyi
bahon 2010. július 2., péntek, 16:01
bahon
Csatlakozott:
2007. március 29.
Hozzászólások: 2837
Válasz 9000Sanyi üzenetére:

Te ezt megteheted? Kíváncsi lennék mit szólnának itt nálunk, ha így villantanék be? ;-)

Pedig mentem már gépész-startos megbeszélésre Terion pólóban! A cinkos mosolyból egyből kiderült, hogy ki bír hasonló zenei ízléssel.
De metálpulcsit és pólót is rendszeresen veszek fel; gyakorlatilag a szabványkék mellett a másik öltözékem. \m/

Sőt, telefonáltam már Debrecennel úgy, hogy felismerhető volt a vonal túlsó végén a Therion, mint alapzaj. Vannak még jó helyek, de ha engem hívsz is bizosan mötállt fogsz hallani a háttérben. (8) (Remélem vaskalapos nagykutyák nem járnak az oldalon!)
9000Sanyi 2010. július 2., péntek, 12:15
9000Sanyi
Csatlakozott:
2005. március 17.
Hozzászólások: 1764
Válasz rudolftor üzenetére:


...de ha az alapoknál kezdjük akkor pár napig kellene pvc bőrdzsekit farmer mellénnyel hordanod! Lehetőleg valami felvarróssal és jelvényekkel!Szűk koptatott térdén lyukadt farmer gatyát,surranóval!Pénz sose legyen nálad!


Hú, milyen jól néznél ki így a vágányok között meg a peronon... (w00t) Megnézném!

Válasz bahon üzenetére:


Huhh, nehezen kivitelezhető, de az is ér, ha zenekaros pólót húzok rojtos végű kopott farmerhez melóhelyre... ?


Te ezt megteheted? Kíváncsi lennék mit szólnának itt nálunk, ha így villantanék be? ;-)
--
9000Sanyi
emp 2010. július 2., péntek, 00:53
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
Válasz jpeter üzenetére:




1-es meg 10-es? |-D


nyílván
--
"welcome my son, welcome to the machine"
jpeter 2010. július 1., csütörtök, 22:20
jpeter
Csatlakozott:
2006. szeptember 12.
Hozzászólások: 1044
Válasz emp üzenetére:

egyébként is csak jó meg rosz zene létezik.



1-es meg 10-es? |-D
emp 2010. július 1., csütörtök, 21:10
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
ha már vasútaskodás, akkor ajánlom figyelmedbe Andras barátunk Iron Way c. albumát, ami ismerkedésnek tökéletes és még témába is vág! :-D
--
"welcome my son, welcome to the machine"
bahon 2010. július 1., csütörtök, 21:07
bahon
Csatlakozott:
2007. március 29.
Hozzászólások: 2837
Válasz rudolftor üzenetére:


Na jó azért nem kell teljes lobotómiát alkalmazni nálad, de ha az alapoknál kezdjük akkor pár napig kellene pvc bőrdzsekit farmer mellénnyel hordanod! Lehetőleg valami felvarróssal és jelvényekkel!Szűk koptatott térdén lyukadt farmer gatyát,surranóval!Pénz sose legyen nálad!

Huhh, nehezen kivitelezhető, de az is ér, ha zenekaros pólót húzok rojtos végű kopott farmerhez melóhelyre és meghívatom magamat kávéra itt-ott? Mert akkor ezt kipipálhatjuk, jöhet a második lecke!
emp 2010. július 1., csütörtök, 21:06
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
a hörgés és a károgás ROSSZ! ÉÉÉÉRTEM???? :-] Tojj rá magasról, hallgasd azt ami neked tetszik én sem tudok különbséget tenni a rap, teknó, lakodalmas szövevényes útvesztőjében. egyébként is csak jó meg rosz zene létezik.
--
"welcome my son, welcome to the machine"
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.082 seconds to render