Nincs ezzel semmi baj, a saját műfajában egy erős anyag. A hangzás odabasz, bár kétségtelen, hogy igen steril is egyben; szóval akik a koszos hangzásért rajonganak azoknak nem fog tetszeni. Az meg, hogy manapság már nem divat ilyen zenét játszani inkább emeli a produkció értékét a szememben.
Bevallom kezdek eltávolodni a metaltól, különösen igaz ez a beszűkült vadhajtásokra, mint pl. a death metal, és egyre inkább más stílusok kötik le a figyelmemet. Viszont a műfaj csúcsprodukcióit továbbra is élvezettel hallgatom; és ez a lemez is az a kategória. ;)
Nem értem hogy nem fulladt még ki ez a fantáziátlan, semmitmondó stílus. Az egész produkció műanyag, túlpolírozott, szóval pont jó az amerikai agymosottaknak.
Valószínű a thrashes beütés tette, de nem élveztem ennél jobban ezt a produkciót.
Ködboszorkány jobban tette volna, ha marad a Hagalaz' Runedance-nél, mert annak zenei világa közelebb állt hozzám. Persze nem rossz ez az irány sem, mert továbbra is egyedi és érdekes zene, csak akkor legalább jó lett volna a címadó nóta színvonalát végigvinni az albumon.
Egy kifutóban lévő stílus képviselői Gravewormék. 10 éve hallgattam ilyeneket utoljára de valahogy törvényszerű hogy mai fejjel ez már abszolút nem jön be :)))
magas elvárásoknak kellett megfelelnie a friss Behemótnak és nem is vallottak szégyent. Pályafutásuk csúcsán vannak.
Nemzetközileg is vállalható értékes / édekes album. Egyre több magyar banda zárkózik fel..!
Egyedül a 'Letter to Mother' dallamai fogtak meg azon kívül az összes dal simán elment mellettem, 5 pontnál így nehezen érhet többet.
Igaz hogy a gitárok egy kissé soft-osra vannak véve de ettől függetlenül is remek hallgatnivaló...
Hibátlan produkció. Nehéz dolga lesz az Orphaned Landnek ha ebben a témában felül akar kerekedni ezen a lemezen!
Ez egy nagyon komolyra sikerült viszatérés és csak remélni tudom hogy nem kell megint egy évtizedet várni a következő lemezig!
A hatások pofátlanul tettenérhetőek ,de annyira hibátlanul egyben van az egész zene hogy itt csak valami jó pontszám kerekedhet ki. :--)
Nem tudtam semmit a Nebelhexéről, először azt gondoltam gothic metal vagy legalábbis gothic rock de egyik sem. Szokatlan a metálos fülnek de nincs gond ha a hangulatra és az énekre figyelsz.
Félórás lemezhossz, fasza szólók, igazi kis energiabombákkal. Szerintem simán méltó a tagok múltjához!
Szerintem ez baromi gyenge!Hamár annyira szimfónikus death vagy milyen metalt akarnak nyomni, akkor javasolnám az élő hangszerek használatát, mert ez a szintis megoldás nagyon gagyi!Rossz hallgatni a szintitémákat, annyira primitív és "olcsó" az egész!Mondjuk a zene se túl változatos, az "énekről" nem is beszélve.És ez már nem csak pénzkérdés.A Police feldolgozás meg...akkor már inkább a Machine Head féle!Ja, és majd elfelejtettem, hogy a borító is kimondottan ocsmány...
Megy az aprítás felsőfokon laza 40 percen keresztül, de számomra ez kevés a maximális teljesítményhez, ugyanis dallamok nem igazán vannak...
Lásd lemezkritika!
Elgondolkodtam azon, hogy "Dínóék" miben különböznek egy átlag metalcore bandától.Talán annyiban, hogy gyorsabb zenét tolnak...de semmi másban.Úgyhogy kapnak egy olyan pontszámot, mint egy átlagos kórság!:)
Az első pár dal után azt mondtam magamban: végre egy igazán tökös/dögös rakkenróll lemez!Aztán kiderült, hogy mégsem teljesen...Ha több lett volna a Run Aground-féle rövid dühkitörésekből és a Tame Existence verzéiben az énekes nem kalandozott volna Radiohead-es vizekre, akkor a pontszámom is magasabb lenne!
Nagyon színvonalas produkció, tényleg hozzák az Orphaned Land-féle minőséget! A nagyszerűen megkomponált gitárszólókért pedig külön dícséretben részesítem őket!:)
Hát ez sem az én zeném...
Korrekt sludge/stoner lemez, amely bár nem említhető egy lapon a stílus klasszikus alkotásaival, így a 35-40 fokos kánikulában baromira jólesik hallgatni!
Valóban érdekes zene, meg bizonyos helyzetekben, hangulatokban működik is, viszont szerintem túl egysíkú, variálhattak volna egy kicsit a tempókkal, hogy mást ne mondjak...
Neves zenészek teljesen fölösleges, jellegtelen lemeze.Mondjuk az sem segített a barátkozásban, hogy mindig is kimondottan irritált Zetro hangja!És most ha lehet még idegesítőbb, mint valaha!:)
A szintist úgy kipenderíteném.....
Na ez odab@szott ! Évek óta az egyik kedvenc zenekarom,úgyhogy rosszat írni nem tudok,csak magasztalni.
Thy Catafalque mellett a másik magyar banda aki még valamit alkot a magyar harcszintéren!!
Minden műfajból egy kicsit! Bolha cirkusz!
Nem tudom járt-e valaki annó Csörge tó fesztiválra (R.I.P), na ott voltak ilyen zenekarok.Trapéz gatya kockás ing .
Mondjon már nekem valaki egy kanadai zenekart ami úgy szólal meg hogy letépi a hülye fejemet!! A nótákkal semmi bajom nem lenne de a hangzás nagyon tiszta, nagyon lesimult.Nincs benne döghalálpusztulás! Valszeg ebben is próbálnak mást csinálni,mint a hasonló témakörben mozgó Nile.De nem akarok párhuzamot vonni!! Elsőre nem rossz!!
Martin Van Drunen nekem legalább olyan alap death torok mint Lars Göran Petrov vagy Dan Swanö
Formázott Copy Right!
Kezd kialakulni a szépérzékem!
Nem gyenge sztárkavalkád az biztos! Fiatal thrashereknek kiselőadás az ősapáktól hogy is kell ezt nyomni!
lehet, hogy nagyon trúúúú a hozzáállás, de én marha nagyokat röhögtem ezen az albumon... Szerencsétlen dobosnak köze nincsen a történésekhez. :DDDDD (sokszor már paródia)

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 134. 135. 136. 137. 138. 139. 140. 141. ... 502. Full screen Vertikális nézet
2009. augusztus 1.
Sheol Critical_Message oldboy rudolftor emp ∑:
1. viribusunitis
Aeternam
Disciples of the Unseen
  10 9.5 7 9.5 8.8
2. Morsimperator
Behemoth
Evangelion
9 9 7 9 9 8.3
3. oldboy
Watch My Dying
Moebius
  8 10 6 10 8
4. Critical_Message
God Damn
Old Days
  9 8 6.5   7.8
5. rudolftor
Asphyx
Death..The Brutal Way
7 9 5 9 6 7.7
6. Mighty_Ravendark
Rollerball
Submarine
  8 8 7 8.5 7.7
7. Szadi
Tenet
Sovereign
  8 5 7   6.7
8. Sheol
Nebelhexë
Dead Waters
8 8 7 5   6.7
9. Otitis_Media
Divine Heresy
Bringer of Plagues
4 5 6 6   5.7
10. Pistike66
Graveworm
Diabolical Figures
8 6 4 7 7 5.7
∑:
7.2 8 7 7 8.3 7.3
maniac 2009. augusztus 7., péntek, 21:05
maniac
Csatlakozott:
2005. április 2.
Hozzászólások: 294
Válasz emp üzenetére:
...ahonnan majd megpróbálok kitolatni, de egyelőre annyi a hülye mögöttem, hogy nem megy. (hrhr)


|-D |-D |-D Hogy te mekkora... majdnem leestem a szekrol |-D |-D |-D
Asszem az elso lepest meg is tetted (yes)
--

emp 2009. augusztus 4., kedd, 18:40
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
Válasz maniac üzenetére:

Sziasztok!

Egy apro hozzaszolas reszemrol, rudolftor es emp figyelmebe.
Mondok 2 kanadai bandat:
- Annihilator (Szerintem a Carnival album ota barmelyik anyagukat nevezhetjuk "fej-leszaggato"-nak)
- Anonymus (Anno itt a hangproban ismertem meg oket es a 2006-os esztendo szamomra legjobb thrash albumat dobtak ossze)
Mindezt ne vedd szemelyeskedesnek kedves rudolftor, csak tudatni akartam emp-el, hogy meg mindig itt vagyok es figyelek, szoval jo lenne, ha megorvendeztetne es hozzaszolasokat is fuzne a pontszamai melle (6)



Köszönöm a helyzetjelentést, megtiszteltetve érzem magam! :-D A kommentelésnél sajnos belefutottam az unásig ismételt közhelyek és semmitmondó muszájmondatok zsákutcájába, ahonnan majd megpróbálok kitolatni, de egyelőre annyi a hülye mögöttem, hogy nem megy. (hrhr)
emp 2009. augusztus 4., kedd, 11:31
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
Válasz Sheol üzenetére:

Úgy tudom két hétre ment, de amúgy igen, mostanában rajta kívül senki nem ér rá igazgatni a hp-t.
Egyébként miért olyan sürgős neked az új forduló, hiszen még ezt sem fejezted be. ;-) :-p



az részletkérdés, én a rendszer fogaskerekeinek elhelyezkedésére voltam kíváncsi.
Sheol 2009. augusztus 4., kedd, 07:11
Sheol
Csatlakozott:
2004. január 11.
Hozzászólások: 1188
Úgy tudom két hétre ment, de amúgy igen, mostanában rajta kívül senki nem ér rá igazgatni a hp-t.
Egyébként miért olyan sürgős neked az új forduló, hiszen még ezt sem fejezted be. ;-) :-p
--

emp 2009. augusztus 3., hétfő, 23:42
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
Válasz Sheol üzenetére:

Nem váltottunk semmiféle havi történetre, és nem is fogunk.
Főleg, hogy pópa visszatérne akkor. :-D (6)
Mindössze erről van szó:





Nade Pistike elment egy hétre nyaralni... (Kellemes időtöltést Székelyföldön!) Akkor itt is megáll az idő???
rudolftor 2009. augusztus 3., hétfő, 16:57
rudolftor
Csatlakozott:
2009. május 13.
Hozzászólások: 418
Válasz maniac üzenetére:

Sziasztok!

Egy apro hozzaszolas reszemrol, rudolftor es emp figyelmebe.
Mondok 2 kanadai bandat:
- Annihilator (Szerintem a Carnival album ota barmelyik anyagukat nevezhetjuk "fej-leszaggato"-nak)
- Anonymus (Anno itt a hangproban ismertem meg oket es a 2006-os esztendo szamomra legjobb thrash albumat dobtak ossze)
Mindezt ne vedd szemelyeskedesnek kedves rudolftor, csak tudatni akartam emp-el, hogy meg mindig itt vagyok es figyelek, szoval jo lenne, ha megorvendeztetne es hozzaszolasokat is fuzne a pontszamai melle (6)

Valóban kissé szűkszavú voltam ezen a hp-án.Nem szokott ez így lenni!Változtatni fogok ezen!A kanadai bandákkal kapcsolatban pedig köszi az infót hiszen pont ez volt a kérésem!!Bár legközelebb majd egy kicsit konkrétabban fogok fogalmazni!(Death Metal bandára gondoltam pl: Gorguts r.i.p melynek hangzása nálam etalon)
--
rudolftor
maniac 2009. augusztus 3., hétfő, 07:45
maniac
Csatlakozott:
2005. április 2.
Hozzászólások: 294
Sziasztok!

Egy apro hozzaszolas reszemrol, rudolftor es emp figyelmebe.
Mondok 2 kanadai bandat:
- Annihilator (Szerintem a Carnival album ota barmelyik anyagukat nevezhetjuk "fej-leszaggato"-nak)
- Anonymus (Anno itt a hangproban ismertem meg oket es a 2006-os esztendo szamomra legjobb thrash albumat dobtak ossze)
Mindezt ne vedd szemelyeskedesnek kedves rudolftor, csak tudatni akartam emp-el, hogy meg mindig itt vagyok es figyelek, szoval jo lenne, ha megorvendeztetne es hozzaszolasokat is fuzne a pontszamai melle (6)
--

Sheol 2009. augusztus 3., hétfő, 07:26
Sheol
Csatlakozott:
2004. január 11.
Hozzászólások: 1188
Nem váltottunk semmiféle havi történetre, és nem is fogunk.
Főleg, hogy pópa visszatérne akkor. :-D (6)
Mindössze erről van szó:

Válasz Pistike66 üzenetére:

Szeretnék mindenkit tájékoztatni, hogy most 1 menetnyi szünet következik, 15.-étől következik a folytatás!

--

© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.077 seconds to render