Idén ilyen jó gótikus metál lemezt még nem hallottam! Meg kell becsülni! A 10 pont nem egy abszolút pontszám jelen esetben, hanem inkább az elmúlt időszak soványka termésének szól. (A hasonló zenéket beleértve természetesen.)
Rendesen rámtelepedett de nem a jó értelemben. A doom metal halála a monotonitás
Untam, de kegyetlenül. :D
Itt az értékelés alsó határa a 10 pont. Ez mindent elmond arról hogy van-e párja ennek az albumnak!
Nagyon esetlegesnek érzem az itt hallható zenét. Ki kell még hogy forrjon a stílusuk!
Totális időpocsékolás ez a szólólemez egy ilyen jó énekesnek! Főleg úgy hogy a zene már évek óta pont ugyanaz, csak a borító változik!
Azt szerettem az Amorphisban régebben, még főleg a 90-es években hogy szinte mindegyik albummal képesek voltak megújulni, ha kellett totál más irányba menni de mellényúlások érdekes módon sosem voltak. Itt a legnagyobb mellényúlás az hogy ez Amorphis név alatt jött ki.
Sznobzene
Körző, vonalzó, szögmérő nélkül nem is érdemes ennek nekikezdeni :))
A Behexen zenekar tagjain kívül el nem tudom képzelni hogy ez tetszen másnak :)
Lendületes, dallamos, igényes. Viszont az érzelmi csúcspontok, katartikus pillanatok egy az egyben hiányoznak.Ettől függetlenül nem rossz!
Mondja már meg valaki, ez azért funeral doom, mert halálra untat oszt vihetnek temetni?Mert ha igen, akkor 10 pont!:)
A Clutch a zseniális Blast Tyrant óta albumról-albumra egyre blues-osabb zenét tol, de szerencsére baromira jól áll nekik ez a stílus is!Szerintem a srácok zenéjére találták ki a következő kifejezést: COOL!!!
Ha mondjuk nem zenei albumokat, hanem a Káoszt, mint olyat pontoznánk, akkor rávágnám a max. pontot. Viszont zeneként ez nálam nem ér többet. Ami legjobban zavart, az a több dalban is felbukkanó artikulálatlan gurgulászás-szerű hisztérikus mittudoménmi...:) A dallamos refrének viszont kifejezetten tetszettek! Azért a Behexennél sokkal jobb!:)
Nem rossz cucc, ha a következő lemezen változatosabb lesz az ének és kapunk 1-2 igazi tekerős, visítós gitárszólót a pontszámom is emelkedni fog!
Továbbra is ajánlom mindenki figyelmébe a Black Stone Cherry-t!:)
Természetesen nincs harag emp, nem vagyunk már óvodások, hogy egy esetleges ízléskülönbség miatt veszekedjünk!:)Mindenesetre nekem bejött ez az új lemez, még úgy is, hogy a közepe táján azért akad 1-2 laposabb pillanat.Viszont az első 5 nóta szerintem hibátlan és a végére is ütős dalokat pakoltak, úgyhogy részemről jár nekik a 9 pont!
Mindig is szerettem a srácok Porcupine Tree-rokon zenéjét!Ez az album is nagyszerűen keveri a '70-es években gyökerező kortalan prog/art rock zenét a mai, modernebb megoldásokkal!Hibátlan alkotás!
Rövid leszek: ez a lemez frankó!Nagyon frankó!:)
"Nem zörög a haraszt..." ez viszont zörög, mint állat!:(kész kínszenvedés volt végighallgatni!
Jó kis gótikus riffjeik vannak,és az énektémák is jól váltakoznak,de valamiért nem szól olyan jól ez a lemez!
Kint van még a cipője!Oké,akkor dobjunk rá még néhány lapáttal!
Remek,igazi blúzer csemege.Kedvem szottyant egy kis Kyussra is.
Az emberi fajt olyan csapás érte,ami visszaveti a civilizációt az őskorba!
Jó kis dühös thrash,kár hogy az énekes nem próbálgatja magát,mert az kicsit egysíkú.
Sesom volt a szívem csücske a hard rock,de valami vissza köszönt és eszembe juttata a 80-as éveket,amikor még filctollal firkálgattam a farmer mellényem!
Badarság lenne visszakanyarodni a Black Winter Day es korszakhoz!Az Eclipse lemez óta már réges régen elhagyhattuk a death metal skatulyát! Ez Amorphis
A DT képzett zenészei összecsaptak félgőzzel egy lemezt,ami fele olyan összeszedett mint a Polszki progresszív képviselői!
Súlyos riffek szintihegedűvel spékelve.Olyan mikor a pap,két mise között kimegy betont keverni.
Ettől a lemeztől nemcsak hogy megfordul a kereszt,de még el is süllyed
Amorphisék ügyesen kiválasztották a legjobb számot (Silver Bride) a single-re, én pedig nagy reményekkel álltam neki az album meghallgatásának. A lemez egyrészt nem gyengén önismétlő, másrészt nem túl tartalmas. Azért van még némi hangulata a zenének (ha nem is a régi), ami megér egy közepes alát.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 131. 132. 133. 134. 135. 136. 137. 138. ... 503. Full screen Vertikális nézet
2009. június 20.
Critical_Message oldboy rudolftor Szadi ∑:
1. snecy
Anaal Nathrakh
In The Constellation Of The Bl...
10 6 10   8.7
2. Jillian
Xerath
I
9 9 7   8.3
3. Sheol
Trail Of Tears
Bloodstained Endurance
10 8 6.5   8.2
4. oldboy
Amorphis
Skyforger
6 9 8 5.5 7.7
5. Mighty_Ravendark
Clutch
Strange Cousins From The West
5 9 8   7.3
6. emp
Riverside
Anno Domini High Definition
4 10 7.5   7.2
7. viribusunitis
Dead Man's Hand
The Combination
6 7.5 8   7.2
8. Caayn
Jorn
Spirit Black
5 6 6   5.7
9. Pistike66
The Howling Void
Megaliths of the Abyss
4 5 5   4.7
10. Pope_Fapalot
Behexen
From the Devil's Chalice
2 2 4   2.7
∑:
6.1 7.2 7 5.5 6.8
snecy 2009. június 20., szombat, 15:34
snecy
Csatlakozott:
2008. február 22.
Hozzászólások: 742
Válasz Mighty Ravendark üzenetére:

Nos, akár léphetünk is tovább.
Valaki majd nyomja a Thy Catafalque-t, légyszilégyszi ;-)


Valaki meg is ígérte. :-)
MotherRoad 2009. június 20., szombat, 15:13
MotherRoad
Csatlakozott:
2006. november 13.
Hozzászólások: 1920
Nos, akár léphetünk is tovább.
Valaki majd nyomja a Thy Catafalque-t, légyszilégyszi ;-)
--
Get Stoned!!!
emp 2009. június 20., szombat, 09:22
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
Basszus!!!!! (w00t) Aki konyít egy csöppet zene és ritmuselmélethez az fülelje már meg az Asphyx első számának refrén szerű részét! A gitáros simán 16-odot tol, a dobos szegénykém meg szemrebbenés nélkül triolát hoz rá... (hrhr) El is akad kicsit a breaknél minden körben. Nem véletlenül nyögvenyelős a végeredmény! Nagyon komoly! Beszarás a köbön! (weird)
emp 2009. június 20., szombat, 08:53
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
Tudod tavaly ősszel rögzítettünk egy projekt nagylemezt, ami szerintem baromi jó lett, meg ígéretes anyag, sőt még kiadó is jelentkezett a házidemókat hallva, de egyszerűen saját hibánkon kívül megy a baszakodás, időhúzás és idegtépés. Ez annyi energiát kivett/vesz belőlem is meg a gitárosunkból is, hogy ez borzasztóan rányomja a bélyegét az Endless munkálatokra. Teljes a csalódottság... :-(
emp 2009. június 20., szombat, 08:42
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
Gőzöm sincs. Állítólag most írjuk az anyagot... Durván a fele egyébként már vázlatokban megvan, de hogy mikor és milyen formában készül el véglegesen, arra nem tudok választ adni. Szóval várni ne nagyon várjad, ha lesz, úgy is értesül majd mindenki róla, hogy kerülje el messziről! (hrhr)
Sheol 2009. június 20., szombat, 08:37
Sheol
Csatlakozott:
2004. január 11.
Hozzászólások: 1188
Tényleg, és az új Endless River anyagot mikor húzhatjuk már le a HP-n? :-D
--

emp 2009. június 20., szombat, 08:32
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
Alkotói válságban vagyok, csak flame-elésre futja. De majd a nyakam köré tekerem a kockás sálamat és fejembe húzom a svájci sapkát, hát ha javul tőle a helyzet. (hrhr) Ja és hallgatok egy kis The Mars Voltát, majd elfelejtettem. (whistle)
Sheol 2009. június 20., szombat, 08:28
Sheol
Csatlakozott:
2004. január 11.
Hozzászólások: 1188
Írjon pár új lemezkritikát, vagy pár új dalt/témát a következő lemezére. \m/
--

© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.073 seconds to render