A "Lex Talionis"-t vettem meg utoljára CD-n, az bejövős muzsika volt, azóta viszont nem követtem a banda munkásságát. Nem sok jó amerikai black bandát ismerek, de ők közéjük tartoznak. Szóval jól sikerült az új lemez is, bár sok érdekeset azért nem tudnék róla mondani. :)
Ezt a Marco gyereket már a Nightwish-ben is rühelltem, erre itt két dalban is kurjászik. Most komolyan, ez már akkora énekes, hogy vendégként is meg kell hívogatni? Na mindegy, túl sok szót vesztegettem el fonottszakállra. Szerencsére a zene tetszetős, nem kevésbé Charlotte Wessels idomai...ööö akarom mondani hangja. ;)
Nem lenne ez rossz lemez, mert jól megtanulták a szakmát a srácok. Ha tized ennyi lemez jelenne meg manapság, akkor ez az album is felértékelődne, így azonban azt hiszem, hogy csak a stílus feltétlen hívei fognak a pénztárhoz járulni.
Kellemes és érdekes muzsika. Az előző lemezüktől jobban tetszik.
Ritka unalmas macskazene. :(
Úgy látom egyre nagyobb divat ismét thrash-t játszani. Kár, hogy ezeket a dolgokat már mind hallottam 20 évvel ezelőtt is. Azért korrekt munka.
Jó lenne ha néha még durvábbra vennék a figurát amolyan grindcore-osan, illetve lennének lassabb, dallamosabb részek is, mert ez így eléggé egybefolyik. Egyébként állat.
Valószínű az elvárásaim is magasak voltak, de ezt a lemezt elég gyengének érzem. Az új énekesnő relatíve jó választás volt, mert eléggé hasonló stílusban énekel, mint Anneke; más kérdés, hogy színvonalban jócskán alatta marad. Ami nagyobb baj, hogy a zene is igencsak beszürkült, a fogós nóták teljesen hiányoznak.
Hú, ez azon ritka alkalmak egyike mikor Caayn-nak sok pontot tudok adni. :P Nils Patrik Johansson egyike azon kevés éneklő férfiembernek akinek nagyon szeretem az orgánumát. A Wuthering Heights sem véletlenül hatalmas kedvencem. ;) Maga a zene is nagyon bejövős; jó kis lendületes, dühös melodic metal.
Egy hallgatás elég volt ahhoz, hogy tudjam ez hatalmas nagy 10 pontos album. Igaz, én odavagyok a bandáért egyébként is, mert pontosan úgy játszák ezt a durva muzsikát ahogy azt a legjobban kedvelem. A felbukkanó tiszta énekhang is telitalálat, a hangzás meg etalon.
Jaja utolsó konfliktus - többet úgyse találkozunk. :)
Szeretni fogom ezt a lemezt - úgy ahogy az új Lunatica-t is. Csúcs.
Korrekt munka. Arcletépős a hangzás, van húzása a daloknak, hörög veszettül a csóka, a riffelő ill. dallamokat hozó gitárokkal sincs baj; az a gyanúm ennek ellenére nem fognak előbbre jutni.
Meglepő volt hallani, hogy az előző lemez acsarkodós részeiből mennyire visszavettek erre az albumra. Folk ez, metal nélkül. Érdemes meghallgatni az Omnos korai metalos verzióját - ha ez a stílus maradt volna, még több pont lett volna a jutalmuk.
Engem kifejezetten zavarnak a belepofázások. Biztos, hogy így sokkal autentikusabb az egész, meg a konceptnél is konceptebb a lemez, de zavaró.
Egyszerűen idegesítő.
Penge hangzású death metal... részemről ennyi, nem kedvelem a blastbeat-eket.
A banda lebegős, lanyhán zigegő-gitáros post rock-kos korszaka számomra semmit sem jelent. Az új csaj hangja kellemes, ugyanúgy ő jelent valami pluszt, mint ahogy Anneke régen.
Nils amihez nyúl - ahol énekel - arannyá változik.
Hörgő-morgó kategóriában az Arise jobban betalált.
Egyszerűen nem fog meg. Nem is értem.
Nem csipázom az énekesnős, gótikus csodákat. Tudom, debil vagyok.
Középszerű svéd melodeath. Szarrá van már rágva ez a csont.
Kellemes folkrock, szerencsére nem próbáltak extrémkedni. Ez így jó.
Roppant unalmas volt.
Jófajta nyúszkúl thrash metál, még akkor is, ha semmi újdonság sincs benne. Summa summarum: kellemes hallgatnivaló.
Aki nem szereti a blast-beat tuka-tukát, annak ez az album nem fog tetszeni. A többiek meg hallgassák, mert ilyen szintű technikázást és brutalitást nem sűrűn hallani. \m/(-.-)\m/
Kellemes, lazító ambient-rock, a munkásságukat nem ismerem, ez az első találkozásunk :)
Pont az énekes srác miatt nem középszerű a cucc. Az Astral Doors óta tetszik a zorgánuma :)
Igazán jólesett ez a 38 perc. Újabb kedvenc bandám lett :)
Brutális vérengzés, aminek most nagyon elkapott a hangulata. Súlyos...
Igazán jó muzsika, egyetlen rossz szavam sem lehet.
Kellemes, bár tény, hogy sok ilyet hallottunk már.
Hangulatos és szórakoztató folkzene, kellemes hallgatnivaló.
Áhh. a Queensryche ma már reménytelen eset számomra, Az Operation: Mindcrime és az Empire nagyszerűsége rég a múlté. Egymás után gyártják az unalmasabbnál unalmasabb lemezeket. Ennek sem fogok holnapra egyetlen hangjára sem emlékezni, ez szinte biztos. Sajnálom.
Ütős, ha szeretném a thrasht (persze vannak kivételek), még jobban is lelkesedhetnék érte. :-)
A technikázós anyagok közül a jobbak közé tartozik ez a lemez.
Sheol mindent elmondott, mást én sem tudnék hozzátenni. A 7 pontot is csak tiszteletből kapták.
Se íze se bűze, jelentéktelen, középszerű heavy album.
Úgy gondolom, hogy a God Dethroned-nak alig akad a világon párja abban amit csinál. Ezúttal is egy fantasztikus lemezt hoztak össze.
Égbekiáltó hibája nincs, csak most vannak erősebbek is a heti mezőnyben
Amelyik női énekes lemez nálam 6-7 pont fölé kúszik, annak bizony már nagyon jónak kell lennie, és a Delain nagyon jó még a pop-os jelleg ellenére is. Nem mondom hogy a zene egyszerűségébe nem lehetne belekötni, de úgysem arra figyel az ember :)
Olyan széles a metalzenei paletta, miért pont ilyen zenét kell ezeknek is játszani? :>
Egy-egy dalt úgy önmagában kicsipegetni, majd meghallgatni felettébb üdítő, de egyvégtében nehéz, pedig nagyon profin sikerült megcsinálni ezt az albumot. Azzal együtt majd a lemez testvérére leszek igazán kíváncsi, ahol visszatérnek majd a gitárokhoz. / Evocation II Visions/
A témaválasztás olyan jellemzően amerikai, kicsit vannak is fenntartásaim ezzel kapcsolatban, de az anyag értékéből nem von le ugyanis az átvezető betétek ennek ellenére nagyon hangulatosak és biztosítják a kellő átélést...de kiemelkedő dalokról én sem tudnék beszámolni.
Akik a régi klasszikusok helyett egy friss lemezzel szeretnék megismerni a thrash műfajt, azoknak kiváló választás lehet a Warbringer.
Van itt technika és tudás bőven, egy része mégis valahogy kárbavész...Én mindesetre hallgatni fogom még, nem is keveset.
Önmagában nézve ez egy egészen jó lazulós, álmélkodós album, talán a kelleténél egy kicsit több szundikálós résszel. Aki csak arra kiváncsi hogy működőképes-e ez az énekesnő, akkor szerintem a válasz az hogy igen.
Egy kicsivel több fogósság nem ártott volna a dalokat / dallamokat illetően. Egynek elmegy.
Amíg ilyen albumok születnek, addig lesz is létjogusoltsága ennek a zenének még jó sokáig. Mindenesetre a pontszámok beszédesek :]
Erős menet lesz ez! Ez is egy ismert tagokat tömörítő csapat. Többnyire középtempós vagy gyors középtempós dalok, jó szólók, alaposan kidolgozott témák sorakoznak itt. ...és az ilyet szeretem.
Nekem a múltkori Lunatica album valamivel jobban tetszett. Pedig az sem volt egy szanaszét bonyolított anyag. Dehát ez a műfaj nem is arról szól....
Az idei év eddigi legjobb lemeze ebben a műfajban. Végre magukra találtak...!
Indítsd el a lejátszót, aztán figyeld, ahogyan mindenki mosolyogni fog rád! Színtiszta folk/folkrock könnyedén, kitörölhetetlenül....
Az Empire óta egy lemezt sem tudtam örömmel végighallgatni. Valszeg nem csak velem van baj!
A nyugati parti thrash feltörekvő zenekarai közül talán a legjobbak. Érdemes meghallgatni!
Újabb kiváló talján zenekar. Tömény és brutális. Első anyagnak nagyszerű.
Nekem a nagyszerű - death/doomos - Always és az első Annekével készült Mandylion a kedvemcem a csapattól. Most már egy másik tábornak szólnak....Sajnálom.
Végigküzdöttem! Megérdemlik az 5 pontot, én meg valami rendes zene után nézek.....
Megkérdőjelezhetetlen minőség. Etalon. (Azért nem adok maximális pontot, mert szerintem van jobb lemezük is. Igaz, az idő ezt a lemezt is klasszikussá érlelheti...)

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 127. 128. 129. 130. 131. 132. 133. 134. ... 502. Full screen Vertikális nézet
2009. április 25.
Sheol Caayn Mighty_Ravendark Pistike66 snecy viribusunitis ∑:
1. snecy
God Dethroned
Passiondale
10 6 9 10 9.5 9 8.9
2. Sheol
Delain
April Rain
9 10 7 9 9 6.5 8.4
3. viribusunitis
Eluveitie
Evocation I - The Arcane Domin...
8 8 8 8 7 9 8
4. Mighty_Ravendark
Fleshgod Apocalypse
Oracles
8 4 10 8 8 8 7.7
5. Caayn
Lion's Share
Darkest Hours
8.5 9 8 6 7 5 7.3
6. Jillian
Arise
The Reckoning
7 7 6.5 7 6 9 7.1
7. Pistike66
Acheron
The Final Conflict: Last Days ...
7.5 3 7 9 7 8 6.9
8. Szadi
Warbringer
Waking Into Nightmares
6.5 5 7 7 7.5 7 6.7
9. Critical_Message
The Gathering
The West Pole
7 4 7 7 7 6 6.3
10. oldboy
Queensryche
American Soldier
3 7 5 4 7 5 5.2
∑:
7.5 6.3 7.5 7.5 7.5 7.3 7.2
oldboy 2009. április 25., szombat, 16:40
oldboy
Csatlakozott:
2008. július 25.
Hozzászólások: 1898
Gyerekek!
Úgy tűnik a jövőbe látok!
Egy előző hozzászólásomban azt jósoltam, hogy a Queensryche 5.2-őt fog kapni...
...és lőn! (hrhr)
Valljátok be, direkt csináltátok! (a) (6)
Sheol 2009. április 18., szombat, 10:54
Sheol
Csatlakozott:
2004. január 11.
Hozzászólások: 1188
Végre van új Lacuna Coil! (L)
Reszkessetek jövő héten csaj énekeseket nem szerető népség!
--

oldboy 2009. április 16., csütörtök, 13:44
oldboy
Csatlakozott:
2008. július 25.
Hozzászólások: 1898
Válasz Pistike66 üzenetére:


Nekem eléggé szürkének tűnik egyelőre... Pedig a régi lemezeikért odavagyok. :-)

Valószínűleg nekem sem ez lesz a kedvenc Gathering lemezem, viszont ahhoz képest, hogy első hallásra nagyon nem jött be, most már azt kell mondjam (kb. 5 hallgatáson vagyok túl), hogy nem rossz ez!
Mondjuk Anneke egyéniségét, és bravúros énekstílusát nem lehet utánozni, de szerencsére meg sem próbálták!
Bizonyos hangulatban ez egy kiváló hallgatnivaló, de úgy érzem nem lehet akármikor meghallgatni.
Egyébként zeneileg szerintem egyenes folytatása az if_then_else lemez által megkezdett stílusnak, ami amolyan pszichedelikus, trip rock-ként aposztrofálható "lélekzene"... :-O
Pistike66 2009. április 15., szerda, 21:42
Pistike66
Csatlakozott:
2008. június 17.
Hozzászólások: 3408
Válasz oldboy üzenetére:

Viszont az új Gathering opusszal úgy tűnik meg fogok barátkozni!

Nekem eléggé szürkének tűnik egyelőre... Pedig a régi lemezeikért odavagyok. :-)
oldboy 2009. április 15., szerda, 21:31
oldboy
Csatlakozott:
2008. július 25.
Hozzászólások: 1898
Viszont az új Gathering opusszal úgy tűnik meg fogok barátkozni!
Hallgatásról-hallgatásra jobban tetszik!
El kell ismernem nagyon rendben van az új énekes hölgy is!
Legalábbis hangilag... (6) (a)
oldboy 2009. április 15., szerda, 21:27
oldboy
Csatlakozott:
2008. július 25.
Hozzászólások: 1898
Válasz Caayn üzenetére:

Tudjátok mit? Még a héten meghallgatom és lepontozom a hollandusok lemezét; nem tartalak benneteket izgalomban, mint legutóbb a Candlemass albummal. ;-) :-)

Én most speciel egyáltalán nem izgulok...
Múltkor drukkoltam a Candlemass-nek, mert szerintem egy újabb mesterművet tettek le az asztalra.
A God Dethroned zenéje viszont nem az én világom, bár még csak belefüleltem a lemezbe.
Persze lehet, hogy épp a leggyengébb nótát sikerült végighallgatnom... :-D
Caayn 2009. április 15., szerda, 20:19
Caayn
Csatlakozott:
2004. szeptember 3.
Hozzászólások: 2224
Tudjátok mit? Még a héten meghallgatom és lepontozom a hollandusok lemezét; nem tartalak benneteket izgalomban, mint legutóbb a Candlemass albummal. ;-) :-)
Caayn 2009. április 15., szerda, 20:16
Caayn
Csatlakozott:
2004. szeptember 3.
Hozzászólások: 2224
Válasz oldboy üzenetére:


És a Caayn nevű tényezőt, hogyan próbáljátok kizárni? (hrhr) (a)


(cool) ;-) (hrhr)
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.07 seconds to render