Nightbreed 2007 - 2. nap
Már régóta szerettem volna eljutni erre a fesztiválra melyen köztudottan a sötét zenéké a főszerep. A két napos rendezvény második napjára sikerült eljutnom. Így is az első két zenekart a Sense Of Silence-t és Gyöngyvért sajna lekéstem.

Amikor megérkeztem már a Neverland javában játszott. Pont a kedvenc Anathema számom az Empty-t nyomták, de a saját számaik is nagyon rendben voltak. Sőt nekem kifejezetten tetszett, ahogy a darkosabb elemeket keverik a mai modern hatásokkal. Az énekes, ha kellett szépen énekelt máskor meg vöröslő fejjel üvöltött. Mindez nem öncélú volt, hanem szervesen olvadtak össze a különböző zenei témák. Szóval érdemes lesz rájuk figyelni a közeljövőben. Az utánuk következő The Moon gondolom a program csúszása miatt elég keveset lehetett színpadon. Talán ha négy-öt számot előadtak. Engem nem igazán győztek meg. Egyszerűbb rock volt ez némi kiábrándult szöveggel, egy Ville Valo fizimiskájú énekessel. Na majd legközelebb! A Variola tavaly megjelent lemezéről már írtam az oldalon. Akkor annyira nem fogtak meg, de így élőbe sokkal jobb volt, szólógitárosuk pedig igazán feelingesen játszott. Nagyon fa..ául kente a srác!
:) A Holt Költők Társaság-ról előzöleg már sokat hallottam de zeneileg most találkoztam velük előszőr. Való igaz, hogy dalaik tényleg szzomorkásak, meg így a nagy melegbe fényes nappal nem is hathattak úgy. Ennek ellenére azért volt egy két pörgősebb szám is. Kellemes kis banda.

 A nap első nagyobb érdeklődését kiváltó zenekar a Jantyik Csabával felálló PG Csoport volt. Előttük még pár szám erejéig lehetőségett kapott a banda egykori basszerosa Kevin Johnsson The Trees nevű formációja. Igazából nem rossz kis zene volt ez maradjunk abba ,hogy jó kis rock&roll volt
J Huha a PG Csoport! Szerintem kicsit kilógtak a sorból zeneileg de ők is Ecsegről indultak szóval itt volt  a helyük! Hogy ez milyen zene lenne? Fogalmam sincs. Szerintem alternatív muzsika egy végtelenül szimpatikus és szerethető énekessel aki tud hangulatot csinálni. Jó volt látni, hogy a közönség  nagyrésze kivülről vágta a dalszövegeket. A hangulatról sokat elmond, hogy a háttérben Tóth Gyula (A fesztivál mindenható ura a De Facto vezére) is vokálozott csörgővel a kezében. Na meg Kevin Johnsson is egy iszonyat party arc. Végig ott volt egykori zenekarával a színpadon és fel alá rohangált. De Jantyik Csaba pár éves kisfia is egy igazi tru gitáros lesz ha ilyen lelkesen fent lesz mindig a színpadon a papa mellett ha-ha.Aranyos volt! Sajnos én a zenekar dalait nem ismertem de egy még meg nem hangszerelt szerzemény egy szál gitáron való előadása sámán verzióban nagyon tetszett. Ütős kis nóta les ez ha kész lesz.

És igen végre elérkezett a zenekar akikről nem tudok elfogultság nélkül írni a De Facto! Igaz mindösze jó másfél éve ismerem a zenéjüket de ez is elég volt, hogy fanatikus rajongójuk legyek. Ekkora már szép számú közönség is összeverődött a színpad előtt. Látványos koncert volt tűzgyújtókkal (akik kicsit megkésve az Angyalszív alatt mutathatták be tudásukat. (Pedig gondolom stílszerűen az első két számhoz a Tűzéghez és a Pokolbólhoz szánták őket. De sebaj így is zsír volt!) A régi nagy slágerek mellet (999, Kereszt Meghalni a mennyben…) az új lemez sikervárományosai a klippes Angyalszív a jövőbeli klippes Szentháromság is terítékre kerültek. Utóbbi alatt Gyula elmaradhatatlan virágosztogatásával a szebbik nem nagy örömére. Ezzel a fellépésel ismételten bebizonyosodott ,hogy Gyula egy remek karizmatikus frontember és hihetetlen átéléssel tudja közvetíteni dalait az arra nyitottaknak. Remek műsor volt bár picit mintha rövid lett volna.

 Utánnuk az egykori fenegyerek Mátyás Attila szólóbandája következett. S meglepve tapasztaltam , hogy még mindig mennyi energia van Matyiban. Az újabbkori saját számok is elképesztő hangulatosak voltaka zenekar nagy favoritja a The Cult nyomdokain. Játszották is a legendás zenekar Rain című slágerét. Legjobban mégis az F.O System kultikus számai ba…tak oda. Ne félj, Még. (mekkora egy alapművek brrr). A fesztivál záróbandája az Autumn Twilight volt. Utolsó fellépőként már csak egy maréknyi ember tekintette meg őket. Szerintem a Metal Hammer mellékleteként is megjelent albumuk nótái élőben is abszolút élvezhetőek voltak. Nekem a zenekar névadója a nagy kedvenc és itt is az maradt. Ügyesek ezek  a srácok !

Köszönet Tóth Gyulának ezért a remek családias hangulatú fesztiválért mely kicsit kirángatta az embert a szürke hétköznapokból! Akinek meg nem tetszett  valami pl a meleg az menjen el a Déli sarkra és igyon a pingvinekkel!
:)
Nightbreed_2007_2_nap
Írta:
kacsarock
2007. július 27., péntek
Facebook:
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.008 seconds to render