Pelican - új dal
Négy év után megint életjelt adott magáról az intstrumentális post-metal színtér egyik vezető csapata, a Pelican.
Tavaly is megjelent ugyan egy négyszámos EP-jük Ataraxa/Taraxis címmel, ízelítőnek már az sem volt rossz, és mint ahogy azt már szintén megszokhattuk tőlük, kislemez után nem kell sokat várni egy teljes stúdióalbumra sem. Ezúttal sincs másképp.

Az Immutable Dusk-ot hallgatva az az érzésem, hogy a zenekar nem különösebben kíván kilépni abból a skatulyából, hogy az Isis (béke hamvaikra...) szelídebb, instrumentális kistestvéreként tekintsen rájuk a nép, hiába dolgoznak már a Hydra Head helyett a Southern Lord kiadónál. De nincs is rá szükségük, mert úgy tűnik, egyre profibban, nagyobb átéléssel és hozzáértéssel művelik a dolgot. 

Sokat fejlődtek zenei téren, ha pedig ezt szeretik csinálni, hát miért ne? Persze itt-ott már feltűnnek egyedibb ötletek is a hangzásvilágukban (gondolva az előző két nagylemezükre), erősödik a hangulat, aminek természetesen csak örülni tudok. Az Immutable Dusk nekem mindenesetre nagyon meghozta a kedvem, most már kíváncsian várom a Forever Becoming névre elkeresztelt új albumot.
Ha a többi dal, vagy legalábbis a dalok többsége hozni fogja ezt a színvonalat, akkor nálam az idei év egyik nagy kedvence lesz az új Pelican.
Drukkolok nekik!

Pelican_uj_dal
Írta:
Altairboy
2013. augusztus 7., szerda, 21:58
Facebook:
ZolixiusRex 2013. augusztus 10., szombat, 04:45
ZolixiusRex
Csatlakozott:
2011. január 31.
Hozzászólások: 1788
Válasz Altairboy üzenetére:

Legalább megírtam az eddigi legrövidebb cikket a Fémforgácson :-D


(yes)
--
Dark Mother, Mother Divine!
Altairboy 2013. augusztus 8., csütörtök, 15:01
Altairboy
Csatlakozott:
2012. október 14.
Hozzászólások: 58
Legalább megírtam az eddigi legrövidebb cikket a Fémforgácson :-D
9000Sanyi 2013. augusztus 8., csütörtök, 08:05
9000Sanyi
Csatlakozott:
2005. március 17.
Hozzászólások: 1764
Én is gondolkodtam ezen, de aztán úgy döntöttem, hogy jó lesz ez cikknek is, hisz inkább "recenzió"-ízű.
--
9000Sanyi
Altairboy 2013. augusztus 8., csütörtök, 06:52
Altairboy
Csatlakozott:
2012. október 14.
Hozzászólások: 58
Válasz boymester üzenetére:

Ez akár a hírek között is elfért volna kisebb átfogalmazás után...


Igazad van, utólag nekem is ez jutott eszembe :-D
boymester 2013. augusztus 7., szerda, 23:10
boymester
Csatlakozott:
2011. január 24.
Hozzászólások: 3983
Ez akár a hírek között is elfért volna kisebb átfogalmazás után...
--
Youtube csatorna
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.344 seconds to render